25. rész :

" Elveszett levelek "

Hát , ez fantasztikus. James ott van Emmáéknál. Vele van. Ki tudja, hogy most mit csinálnak...
Tom nagyon ideges volt. Fel s alá járkált a szobában, majd mikor Gustav benyitott, csak ráordított és elzavarta.
James itt van...Viszont Bill....Bill, akire szüksége lenne, most messze jár.
Tom rögtön a telefonja után nyúlt. Beszélnie kell vele. Beszéli akar vele. Most!
Kicsörög, csörög, csörög...és semmi! Nem akarta elhinni, hogy most, mikor a legnagyobb szüksége lenne testvérére, pont most nincs itt.
Tom úrja fel s alá kezdett járkálni. Utálta ha tehetetlen. És most tehetetlen. Nem mehet el Emmáékhoz, nem hozhatja el onnan a lányt és nem húzhat be egyet annak a nyálas srácnak.
Tom lecsapta a telefonját az ágyra. Csak akkor esett le neki, hogy nem is a saját, hanem Bill szobájában van. Hát persze! Ha valami baj volt, akkor mindig itt kötött ki.
De most egészen más! Bill nincs itt. Nincs vele. Ezt nehét elfogadnia. Pedig el kell. Bill elutazott, hogy felejtsen, hogy új erővel térjen vissza.Ő pedig támogatja. Támogatja mindenben.

Emma felvette legszebb álmosolyát és próbált nem odafigyelni a viszonzó mosolyra James felől. A fiú, ahogy emlékeiben megmaradt, feltűnően jóképű volt. Talán össze kéne hoznia valakivel és akkor teljesen ártatlanul hagyhatná el őt. James hibája lenne az egész. Azonban Emmának volt egy olyan érzése, hogy ez a tekintet egyhamar nem kerül át más lányra. Hmmm...Pedig mennyivel szívesebben lenne most Tommal. Tomnak is van vakító mosolya, szép arca, Ő is tud aranyosan nézni...Hát, igen. És még azt is hozzá kell tenni, hogy Tomot szereti. Ellentétben James-el. Nem. Őt nem szereti és nem is fogja. Soha!
Mellette ülő vőlegénye kedvesen megsimogatta a vállát.
- Itt vagy, Emma? - kérdezte mosolyogva az elgondolkodó lánytól.
- Persze, persze.
- Ha már befejeztétek a vacsorát, akkor felmehettek a szobába. - nézett biztatóan rá anyukája, Solar.
- Befejezted, Em?
- Igen- igen.
- Akkor mehetünk? - állt el James.
- Rendben - adta meg magát Emma.
James udvariasan előre engedte az ajtóban, aranyosan rámosolygott. Mindent megtett. De mégsem. Emma sosem gondolt rá úgy, mint a nagy szerelmére.
Réges sem, most meg már főleg. Ott volt neki Tom, akibe fülig szerelmes. De ha nem lenne, akkor sem. A kedvesség és a vonzó külső elenére sem. Talán valahol fent, egy nagykönyvben meg van írva, hogy Ő sosem lesz James felesége.
- Nagyon szép szobád van...
Emma csak most vette észre, hogy már fe is értek. Ösztönösen haladt végig a folyosón, csak magától vitte a lába.
- Köszönöm - mosolygott rá a lány, majd arcáról leolvadt a mosoly, mikor James leült az ágy szélére és vágyakozva nézett rá.

Tomnak szeretett volna összetörni néhány dolgot a szobában, gitározva kitombolni magát vagy csak ordítani, de végül egyiket sem tette meg. Nem volt hozzá kedve. Nem volt kedve semmihez.
Még jó néhányszor próbálta felhívni Billt, de az nem vette fel a telefont. Így a rasztás már jó fél órája fel s alá járkált a szobában. Gondolkozott, mérlegelt és végül nem jutott semmire. Egyszerűen nem ment neki most semmi.
- Inkább csinálok valami haszosat. - suttogta saját magának - Igen, ez jó lesz.
Tom kinyitotta az egyik szekrényt, majd kivette Bill bőröndjeit. Feltette őket az ágyra, sorban kinyitotta, majd becsukta a szekrényt és a mellette lévőhöz sétált.
- Nyári ruhák... - suttogta - Mindegy. Beteszek mindent.
Gyorsan feltépte a szekrényt, majd találomra kivett néhány ruhát és a bőröndbe dobálta. Először a felső polcról, majd a középsőről és végül alulról kivett néhány cipőt. Következett a második szekrényt, melyben sokkal, de sokkal több ruha volt.
- Hát ez remek... - húzta el a száját Tom.
Most inkább alulról kezdte. A bőrönd aljára pakolta a cipőket, majd a nadrágokat és végül a felső polchoz ért, ahol a pólók voltak.
"Bill mindig hord pólót" elven kivette az összeset, majd bedobálta a bőröndbe.
Tom fáradtan fújta ki a levegőt, majd felállt és sorban bezárta a szekényeket. Már épp az utolsót akarta mikor megpillantotta az éjjeliszekrényen lévő közös fotót testvérével. A kezébe vette. Már rengetegszer látta ezt a képet, de most mégis elmosolyodott. Így próbálta eltűntetni szomorúságát., testvére hiányát.
Gondolta, majd ezt is beteszi Billnek, de előbb még bezárja azt az átkozott szekrényajtót, mert magát ismerve biztosan nekiütközik majd a bőröndök cipelésénél.
- A francba... - káromkodott Tom mikor kiesett a kezéből a kép és a képkeret apró darabokra tört. Gyorsan lehajolt, hogy összeszedve, de végül mégsem tette. Sokkal érdekesebb dolog foglalkoztatta. Az előbb megpillantott ismeretlen doboz a felső polcon..........