tokiostoryk
27.rész

>>>27.rész<<<

É: Bill???- néztem rá
B: szija- jött közelebb és megsimogatta az arcom
É: nem suliba kéne lenned???- néztem fel rá megszeppenve
B: nem-mosolyodott el látva mennyire tartok tőle- mért kerültél engem ebbe az egy hétbe?
É: szóval te voltál az aki reggel nézett, éreztem
B: igen én voltam- és ő még mindig simogatta az arcomat. Beállt közénk a csend és ő még mindig simogatta az arcom, én pedig a szemeit néztem, majd egy hirtelen pillanatban (van ilyen??? xD szerk.) egymásnak estünk. Szinte tépte a számat úgy csókolt. Vadul mégis szenvedélyesen szomorúsággal és mégis örömmel. Éreztem hogy mindennél jobban vágyott már erre a csókra pont úgy ahogy én is. A nyelvünk vad táncba kezdett és egyre csak tolt a tanári asztal felé. Fölfektetett rá és ő is rám feküdt, majd benyúlt a pólóm alá és a hasamat simogatta. Én is benyúltan a pólója alá és a hátát karmolásztam miközben egy másodpercre sem váltak el az ajkaink. Gyors levettük egymás pólóját, majd dőltünk is vissza. A nyakamat csókolgatta miközben a nadrágom gombjával ügyködött. Kigomboltam a nadrágját, majd ő is végre az enyémet és már lenn is volt a két ruhadarab. Hihetetlen gyorsasággal szabadított meg a fehérneműimtől, majd a boxerét is levetette. A lábaimat a dereka köré fontam, ő pedig a kezemet parancsolóan mégis finoman nyomta oda az asztalra. Megcsókolt majd éreztem hogy belém jött. Kicsit fölnyögtem
B: fájt?- kérdezte
É: nem- sóhajtottam, majd ismét magamra rántottam és újra vad smárolásba kezdtünk.
É: Biiihiiihiiilllll- nyögtem alatta, miközben a körmeit egyre jobban belemélyesztettem a hátába (anyááásss a fogalmazó képesség 4ever!! Ugye Zsó?)
B: ahhh- élveztünk el mind a ketten
É: huh- sóhajtottam
Bill egy enyhe puszit nyomott a számra, majd fölhúzott és öltöztetni kezdett. Gyors fölöltöztünk, majd fölültetett az asztalra ő pedig elém állt.
É: hiányoztál- néztem föl rá
B: te is -fújta ki a levegőt- nagyon
É: Bill
B: hmm???
É: még mindig szeretlek
B: én is kicsim, én is- csókolt meg, majd 2 mp-re rá be is csöngettek. Még szerencse hogy ez 20 perces szünet volt.
B: azt hiszem mennem kell- adott puszit a számra
É: igen szerintem is- indult el kifelé majd a keze kicsúszott a kezemből én pedig fölálltam és gyors letöröltem a tábla maradék részét is.

Zs: psssz Gus- pisszegett Zsó a német óra közepén
G: mi van?- fordult hátra
Zs: beszélnünk kell
G: rendben, most?- kérdezte egy kicsit hülyén
Zs: nem, hanem szünetbe
T: SCHÄFER ÉS WÄGNER!!! FOGJÁK BE A SZÁJUKAT!!!- ordította le őket a tanár
Zs: elnézést tanár nő
30 perc múlva kicsöngettek és Zsó már türelmetlenkedve várta hogy végre megérkezzék Gustav a jól megszokott helyre.
G: na itt vagyok- ölelte át Zsót aki eltolta magától
Zs: Gus, kérdeznem kell vmit- nézett rá komolyan
G: mondd
Zs: megcsalsz??
G: miből gondolod ezt??- nézett meglepetten
Zs: furcsán viselkedtél és tudom hogy nem szép dolog de elolvastam az sms-eid. Ugye megcsalsz?- lábadt könnybe a szeme. Gus csak szótlanul állt és nagyon érdekesnek találta a cipőjét.
Zs: hát jó Gus asszittem hogy szerecc, de úgy láccik tévedtem köztünk mindennek vége(megcsaltál Dorissaval, Melissaval…blablabla xDszerk.)
G: de én szeretlek- nézett rá
Zs: ezek után ne merd bemocskolni ezt a szót! És főleg ne előttem- majd könnyeivel küszködve visszament a terembe.

B: Tooom te ezt nem érted!!!- álmodozott
T: ugyan már!!! Felejtsd el!! Ő a testvéred!!!- ordibálta fülébe
B: azt hiszed magadat becsaphatod de engem nem, jajj Tom- rázta a fejét
T: mi van? Miről beszélsz???- kérdezte értetlenül
B: ugyanúgy belevagy zúgva Nataliba mint 3 hónappal ezelőtt
T: mi? Én? Ugyan már!!!!- pirult el
B: azért mert megdöntesz pár kurv*t attól még nem fogod elfelejteni.
T: na jó haggyál lógva!- ment ki idegesen Bill szobájából a fekete démon pedig csak felnevetett és álmodozott tovább.

N: de anya haggyál már!!! Vissza akarok menni Magdeburgba!!!!
A: szó sem lehet róla!!!!
N: de Zsó, Eme és persze Dorothy is nagykorúak ők tudnak rám vigyázni!!!- ordította le anyját aki végül is nagy nehezen de belement a dologba.

É: nyitom mááárrr!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!- trappoltam le idegesen a lépcsőn
Kinyitom és mit látok????

 
Mennyien jártunk is itt?
Indulás: 2007-07-16
 

látotagó van itt

heartMenü heart

¤ Főoldal
¤ Vendégkönyv
¤ Régebbi friss
¤ Buttonom
¤ Buttoncserék
¤
Linkek
¤ Infó az oldiról
¤ Kinek,melyik?

heartBefejezett storykheart
 
heartStorykheart
 

heartNovellaheart

¤ Kriszty novellája


 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Dollielove.com - MySpace Glitter Graphics, Myspace Layouts, Dress Up Games, Cursors, Generators and fun!

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK