xxX 22. rész Xxx

„”

Ashlyn

Fogtam magam és átmentem Tomhoz, gondoltam elújságolom a hírt. Tom éppen valamit a gitárján állítgatott, és mikor beléptem egy mosollyal fogadott.

-          Végre.. Kezdtem unatkozni. – tette le a gitárját.

-          Akkor átjöhettél volna hozzám.

-          Tudtam hogy úgy is átjössz. – lépett elém, majd megpuszilt.

-          Te tudod már a hírt?

-          Arra gondolsz, hogy Georgnak ragasztós lett a haja? – kérdezte a röhögés elfojtása miatt szaggatottan.

-          Nem.. Arra, hogy.. – itt leesett mit is mondott Tom – Micsoda?! De hát hogyan?

-          Véletlen volt. Ő is itt állítgatta a gitárját, és ragasztót kért, mert eltört a kedvenc pengetője. Én meg nem tudtam hogy nincs a ragasztón rajta a kupak, és megnyomtam, egyenesen a hajába spriccelve egy adagot. – hadarta a végén már röhögve.

Alig bírtam ki, hogy ne nevessem én is el magam.

-          Na de te mit is akartál mondani?

-          Ja, hogy.. – kezdtem, de valaki kopogása megszakított. Bill belépett a szobába egy hatalmas vigyorral az arcán.

-          Sziasztok. – mondta énekelve.

-          Azthiszem most megtudod, amit mondani akartam. – adtam Tomnak egy puszit az arcára, majd kimentem a szobából. Még hallottam, ahogy Bill énekelve elkezd beszélni, és Tom rászólt. A folyósón szembe velem rohant Denise, aki látszólag nagyon fel volt dobva. Rám ugrott, a lábait a derekamra kulcsolta, kezével meg a vállaimba kapaszkodott. Alig bírtam megállni, ezért kinyögtem hogy szálljon le.

-          Nem vagyunk ám már 20 kilók. – lihegtem.

-          Nem érdekel. Végre! Újra megcsókolt Bill!

-          Örülök nagyon tényleg. Öhm.. Mellesleg ráérsz?

-          Nem simítom ki a hajad. – vágta rá a kérdésemre.

-          Kivételesen nem kell. – nevettem. – de azt hiszem Georgnak szüksége van ránk. – mondtam a nevetéstől elcsukló hangon.

-          Mi történt?

-          Majd meglátod. De ne nevess ha belépünk.

Őszintén szólva ez nem sikerült. Mindketten röhögtünk mikor megláttuk Georgot, aki az ágyán ül, és egyik hajtincsét idegesen cibálja. Nagyon csúnyán káromkodott, főleg Tomra, de néha a ,,hülye” hajtincsét, néha a ,,hülye” ragasztót szidta. Észre se vette hogy beléptünk, ezért kicsit erősebben csuktam be az ajtót. Fújtatva ránknézett, mire én abbahagytam a nevetést, de Denise-t még mindig rángatta a röhögő görcs. Ahelyett hogy idegesen kizavart volna minket, hogy ne röhögjük ki, elénk állt, egy szénakazallal a fején:

-          Lányok! Segítsetek! Nem tudtom kiszedni ezt a hülye ragasztót!! – mutatott a kiálló hajcsomóra.

-          Jólvan. – próbáltam együtt érző lenni, nem tudtam elfojtani a nevetést. – ülj le, és maradj nyugton.

Először a nem ragasztós hajrészeket elválasztottuk a kérdéses tincstől, azután néztük egy ideig úgy, mint akik értenek hozzá.

-          Na? Mi van? Nem lehet kiszedni? – kérdezte kétségbeesve Georg.

-          Háát.. Szerintem.. Egy megoldás van csak. Illetve kettő. A drasztikus megoldás az olló..

-          Szó sem lehet róla. – vágott közbe Georg.

-          A másik pedig a körömlakk lemosó.

-          Igen, ez jó ötlet. – helyeselt Denise.

Elfutottam Billhez lemosót kérni, de ő még mindig Tomnál volt. Mikor benyitottam, a fiúk azzal szórakoztak, hogy egymás előtt álltak, és háromra egymás felé ugrottak összeütve a mellkasukat, hogy ellökjék a másikat.

-          Őő.. Bocsi hogy megzavarom a tevékenykedéseteket, de kéne körömlakklemosó.

-          Ott van a fürdőmben, vedd ki nyugodtan. – röhögte Bill, és máris ugrott Tom felé.

Megráztam a fejem, majd elmentem a lemosóért. Valahogyan sikerült teljesen eltüntetni a ragasztót, és azonnal elküldtük hajatmosni Georgot, nehogy nagyon tönkretegye a haját a lemosó.  

Elmeséltem Denise-nek hogy mit művelnek a fiúk a szobában. Először nem hitte el, de miután benyitottunk belátta ő is. Tom és Bill ugyanis az ágyon fekve, lihegett, kezük pedig a mellkasukon volt.  Én ráfeküdtem Tomra hassal, Denise pedig Billre.

-          Jajj ne már.. Összenyomódik a tüdőm. Préselte ki magából a szavakat Bill.

-          Nekem is.

-          Megérdemlitek ha ilyen hülyeséggel szórakoztok. – borzolta össze Bill haját Denise, majd lekászálódtunk a fiúkról.

-          Tényleg. És Gustav merre van? Egész délután nem láttam. – néztem az ikrekre.

-          Azt mondta estig konditerembe lesz. Szerintem nemsokára jön, már kilenc óra. – válaszolt Bill. 

***

Reggel kivételesen nem én keltettem Tomot, hanem ő engem. Az arcomat simogatta, és puszilgatta a nyakam. Mosolyogva ránéztem, majd megcsókolt.

-          Mi ez a lárma? – kérdeztem nyűgösen.

-          Ez Denise hangja. Kiabál. Szerintem Billel. Ami azt jelenti, hogy körülbelül egy perc múlva Bill beront ide.

-          Jajj de okos itt valaki. – hajoltam a szájához, és én csókoltam meg.  Elhúzódott, és számolt: Három, kettő, és Bill benyitott.

-          Majdnem. – ült fel Tom az ágyán.  

-          Denise kiabál. – ült le az ágy végére.

-          Igen, hallottuk. – ült Tom mellé, én pedig Tom ölébe.

-          Pedig csak megjegyeztem, hogy el is felejtettem hogy horkol. Mert hát tényleg egy picit szuszog. Erre nem tudom miért felkapta a vizet, és azt kérdezte,  hogy ezzel azt akartam mondani, hogy rossz vele aludni?! Még megszólalni se tudtam, úgy kiabált. Nem tudom mi a baja.

-          Én sem.

-          Lehet valami hülyehullám. – találgatott Tom. Egy ideig dumáltunk, és találgattunk, mi történhetett.

-          Kaja. – szólt be Denise undok hangon. Egy sóhajtással felálltunk, és lementünk reggelizni. Illetve talán már ebédelni. Már az asztalnál ültünk, mikor Denise belém kötött.

-          Na megvigasztaltad Billikét? – kérdezte igen gúnyosan. Bill csak ingatta a fejét, és bámult a kajájára.

-          Nézd Denise! Fogalmam sincs, hogy mi a bajod, de jó lenne ha nem kötekednél mindenkivel. – emeltem fel a hangom.

-          Te nekem nem mondasz meg semmit te senki!.

Fogtam magam és elrohantam. Hallottam hogy Tom a nevem kiabálja, de nem foglalkoztam fele. A kijárat fele tartottam, és tudtam hogy Tom a nyomomban jön. De nem volt kedvem azt hallgatni, hogy hagyjam rá, meg mindenkinek vannak hülye napjai. Jó persze ez igaz, de ok nélkül csaknem kötök az emberekbe. Kirontottam a szállodából és körbenézés nélkül akartam átrohanni az úttesten. Hiba volt, egy nagy Ford autó elcsapott, és kb. másfél métert csúsztam az aszfalton. Fehérség. Aztán fájdalom, majd ismerős alak a fejem fölött, de csak homályosan. A szemeimet lassan ki be nyitogattam, és éreztem hogy vér folyik le a fejemről. Tom idegesen beszélt hozzám, de képtelen voltam megszólalni.

-          Hívja már a mentőket! – ordította Tom a sofőrnek, miközben a fejemet tartotta.

Ezután csak arra emléxem, hogy egy kórházi szobában ébredtem fel, mellettem pedig a nővér egy infúziót tett az állványra.

-          Áá Örülök hogy felébredt. Hogy érzi magát? – mosolygott rám a nővér. Úgy éreztem képtelen vagyok megszólalni, fáradtnak éreztem magam, ezért csak bólintottam.

-          Ó persze! Nos. Agyrázkódása volt, aminek a következtében idegek sérültek, és átmenetileg nem tud beszélni.

Mindezt olyan természetesen és nyugodtan mondta, mintha ez olyan alap dolog lenne. Én pedig megpróbáltam beszélni. Nem jött ki hang a számon. Nem hittem el. Elöntötték a szemem a könnyek, mire a nővér megfogta a kezem.

-          Talán jobb kedve lesz, ha beküldöm a barátait. Rendben?

Bólintottam. A nővér kiment, és ez ajtó hirtelen kicsapódott. Egy igen ijedt Tom fejet pillantottam meg. Odarohant az ágyamhoz, és megfogta a kezem. Után bejött Denise és Bill, de Georg és Gustav nem jöttek.

-          Nagyon fáj? Hol fáj? Jól érzed magad? Szükséged van valamire? – hadarta idegesen Tom.

-          Tom.. Nem tud beszélni. – mondta nyugodtan Bill, aki mellett a síró Denise állt.

-          Tényleg.. Jólvan. Van itt papír meg toll, ha mondani akarsz valamit. Öhm.. illetve közölni – ült le Tom az ágy melletti székre. Bólintottam. Ránéztem húgomra, majd intettem hogy jöjjön közelebb. Lassan odalépegetett mellém, én pedig magamhoz húztam, és átöltem. De csak egy kézzel, mert a másikkal Tom kezét szorongattam.

-          Én annyira sajnálom. Ez mind miattam van. Ha nem vagyok bunkó, most nem lennél itt. – Letöröltem egy könnycseppet az arcáról, és rámosolyogtam, majd intettem a papírért.

,, Nem haragszom kis dilis. Én is hibás vagyok. Tom szeretlek. Georgék?” Ezt odamutattam nekik.

-          Én is szeretlek. – kaptam egy puszit az arcomra. – Georgék azt mondták, hogy majd később meglátogatnak, nem akarták, hogy sokan becsődüljünk.

,,Értem. Mennyi az idő?”

-          őő. Hajnali egy. – válaszolt Denise.

,, Akkor mars haza aludni. És Holnap majd megint bejöttök.”

-          Mindenképp. Amúgy én itt akartam maradni, de nem lehet. Pedig maradnék. Na akkor jóét, és pihengess. – búcsúzott Tom, és láttam rajta hogy nem tudja, hogy megcsókolhat-e.

,,Csak a hangszálaim sérültek, a szám nem =)” Ezután megcsókolt, majd Denise is, és Bill is egy puszit nyomtak az arcomra. Én szinte azonnal vissza aludtam.