xxX 20.rész Xxx

Ashlyn

-          Na asszem megyek a saját szobámba… - mondtam sokatmondó mosollyal az arcomon.

-          Oké, úgyis hulla fáradt vagyok. – ásított Tom. Na szép. Nem erre számítottam, hanem hogy megpróbál visszatartani, vagy valami. Pár másodpercig csak haboztam hogy most mit csináljak, de ha Tom azt akarja, hogy ne aludjak itt, akkor nem is fogok. Így hát nem szóltam semmit, csak felálltam az ágyról, és elindultam az ajtó fele. Már a kilincsen volt kezem mikor Tom utánam szólt.

-          Jajj már. Gyere vissza! Tudod jól, hogy szívesen látlak éjszakára. – nyújtotta felém a kezét.

Nem egyből mentem oda, de aztán odafutottam, és beugrottam mellé.

-          Régen is állandóan ez csináltad. – nevettem.

-          Akkor már ismerhetnél. – fordult felém, és pont meg akart csókolni, mikor valaki kopogott. Nem várta meg míg kiszólunk benézett. Denise volt az.

-          Nah.. Én megyek aludni, te maradsz? – szegezte nekem a kérdést.

-          Marad. – válaszolt helyettem Tom.

-          Oké, akkor majd reggel beszélünk. – ásított, és húzódott ki, de én utána szóltam.

-          Ne! Beszéljünk most! Addig Tom, te meg menj el zuhanyozni. – adtam ki a parancsot.

-          Értettem! – tisztelgett viccesen.

      Átmentünk a saját szobánkba, és ledobtam magam az ágyra.

-          Na mesélj! – és Denise hosszasan ecsetelte, hogy mi is történt.

      ***

   Tom éppen szedte össze a pizsijét, mikor újra kopogtak.

-          Gyere!

-          Szia Tom. Beszélhetünk? – lépett be Bill a szobába.

-          Hát én éppen zuhanyozni készültem, de.. jó oké. – ült le az ágyra Tom, mellé pedig Bill. Bill észrevette a pulcsimat az ágyon, majd mosolyogva megkérdezte:

-          Hm.. Itt alszik?

-          Ash? Aham, de ne gondolj semmi rosszra.

-          Én?! Rólad?! Ugyan.. –legyintett.

-          Na és veletek mizujs?

-          Úgy látszik okés minden. Csak hát neki még van barátja.

-          MÉG! – hangsúlyozott Tom.

-          Ja. – nevetett Bill. – Azt hittem szeretem Paulinát. De mikor megjelentek a lányok, újra éreztem azt, amit régen. A szerelmet. És Paulina iránt soha nem éreztem ilyet. Ha már a sors újra összehozott bennünket, nem szalaszthatjuk el egymást. 8 nap múlva megyünk Spanyolba, és ha minden igaz, utána már szabad az út.

-          Hát ez klassz. – veregette meg Bill hátát Tom. – Barbie.

-          Barbie? Utoljára akkor hívtál így, mikor Ash-ékkel bemásztunk a várba.

-          Igen tudom. De most jó volt mondani!

Denise is elmondta ugyanezeket kb. mint Bill Tomnak. Örültem nekik, végre olyan lesz mint régen, és nem választhatnak el tőlük. Mentem Tom szobája felé, és mikor beléptem, azt hittem zavarok.

-          Upsz. Nem zavarok. Beszélgessetek csak. Addig én elmegyek zuhanyozni.

Jó fél órát folyattam magamra a vizet de mikor kimentem, még mindig ugyanúgy ültek, mint az előbb.

-          Na mi van? Odaragaszoztak benneteket? – nevettem.

-          Nem, csak nehéz felállni. – nyüszögött Bill, és látszott rajta, hogy hulla fáradt.

-          Ohh értem. Segítsek? – nyújtottam a kezem, majd felhúztam Billt.

-          Kösz. Na Jóéjszakát.

-          Jóét.

Ezek után Tom ment el zuhanyozni. Magához képest gyorsan végzett. Meleg volt, így a takarók a földön landoltak. Beszélgettünk picit Denise - ékről, majd mindketten elaludtunk. Furcsálltam, hogy magamtól ébredtem fel, és senki sem rángatott ki az ágyból. Ásítottam egyet, majd ránéztem Tomra. Oldalt feküdt, szembe velem. Még mélyen aludt, ezért megnéztem mennyi az idő. Dél lesz pár perc múlva. Ideje felkelteni. Megsimogattam az arcát, semmi reakció. Megpusziltam az orrát, még mindig semmit. Kicsit megfújtam, de semmi hatás.. Na ide komolyabb intézkedés kell. Megharaptam a percingjét, és húzni kezdtem. Na erre megijedt, és kinyitotta a szemét.

-          Óhh.. megijedtem. – ásította. – Amúgy hogyhogy te keltettél, és nem Gustav?

-          Nem tudom.. Engem sem keltettek. Most ébredtem.

-          Kelthettél volna puszival.

-          Próbáltam. – húztam félre a szám, majd kikászálódtam az ágyból. Felöltöztem, fogatmostam, megmostam az arcom, és rendbeszedtem magam. Mire kiértem Tom visszaaludt, ezért elkezdtem gitározni. Tom is nekiállt készülődni.

A mi szobánkhoz Georgé volt a legközelebb. Gondoltam átmegyek, és megnézem őt se keltették-e fel. Benyitottam, mire megfordult, de a szemét nem nyitotta ki. Még alszik. Továbbmentem, elértem Bill szobáját. Benyitottam, de ő már fent volt. Az ágyában feküdt még, de rámnézett mikor bementem.

-   Jó reggelt!

-   Neked is. – mondta még rekedtes hangon.

-   Hogyhogy Gustav nem ébresztett senkit?

-   Mert szabadságot kaptunk. Nem emléxel?

-   Tényleg! De jóó. Ma megyünk Szlovákba este, és 7 nap pihenés.

-   Bizony.

-   ohh okés.. na megyek elmondom Tomnak, ő is elfelejtette. – és ezzel kiviharzottam, vissza Tom szobájába. Elmondtam Tomnak is, és ő is tök megörült neki.

-   Jahm, és Bill nemsokára átjön.

-   ok.

Bill napra készen, beállított hozzánk, olyan fél egy fele. Utána átjött Gustav, majd Georg és Denise együtt. Mindenki Tom szobájában volt már, mikor elindultunk kajolni. Ebéd után Andres, és David jött oda hozzánk.

-          Változott a program. A 2-es repülővel megyünk. Lassan pakoljatok.

-          Ó tök jó. – tapsolt örömében Denise.

***

-          Milyen hatalmas ez a szálloda. – nézett körbe Denise, mikor mentünk a szobáink fele. Megint közös szobát kaptunk, pedig már nem tartottunk rá igényt. Mind1. Valószínűleg úgyse Denise-el alszom majd.

-          Jahm. Na én szerintem átmegyek Tomhoz.

-          Majd lehet nemsokára csatlakozok hozzátok. Oks?  

-          Oké, majd dumálunk.

Tom szobája kettővel a miénk mellett volt, közöttük pedig Georgé. Gondoltam megnézem mit csinál.

-          Szia.

-          Szia Ash! Gyere be.

-          Köszi. Na mi jón gondolkodsz?

-          Azon, hogy mit fogunk mi csinálni hét napon keresztül, a rengetek alváson kívül.

-          Hát igen tényleg. Az utcán valószínűleg azért felismernének. Menjünk át valameik szomszédos országba.

-          Hát Csehországba ne. Van még itt… Lengyel, Ukrajna, Ausztria, és még egy…

-          Igen.. izé.. Magyarország!

-          Ja télleg. Húú ott nyertünk cometet.

-          Grat. Tehát neked lenne kedved menni Magyarországra?

-          Persze! Ott van egy nagy tó..

-          Igen tudom. Csak nem tudom hirtelen a nevét… Mind1! Szóljunk a többieknek.

Georggal elindultunk, és elmondtuk mindenkinek remek ötletünket. Először Gustavhoz törtünk be. Őt könnyen meggyőztük, utána jött velünk Billhez, de egyben Denise-hez is, mert ott volt ő is. Hát Bill annyit mondott, hogy még a pihenőnk alatt is utazunk, de neki mind1. Denise belement. Már csak Tom volt vissza. Az egész csapat bevonult a szobájába, és ő ijedt fejjel nézett ránk.

-          Te jó ég! Mit tettem? Nem akartam, bocsánat. – tette le gitárját az ágyra.

-          Nem csináltál semmit. Csak megyünk Magyarországra!

-          Ott nyertünk cometet. Nem?

-          De. – válaszolt Bill.

-          És mikor?

-          Pár nap múlva. – mondta vidáman Georg. Ő és én voltunk a legjobban besózva.

-          Pár? – nézett rám Gustav.

-          Oké, legyen két nap!

Ezt tudattuk Andres-el és David-el, de nekik nincs kifogásuk ellene.

Két nap múlva, a reggel 10-es géppel mentünk. Én, Denise és Tom között ültem, Denise mellett pedig Bill. Gustav és Georg mögöttünk ültek, négyes sorok voltak. Végig beszéltem az egész utat, tök vártam hogy megérkezzünk. Denise-re is átragadt ez az izgalom, talán azért, mert mi eddig csak egyszer voltunk Magyarországon, még jó régen. Másfél órás repülőút után, még két óra autózás várt minket Balcsira. Megegyeztünk, hogy a déli partra megyünk, mert.. mert Gustavnak az volt szimpatikusabb a térkép alapján. Béreltünk egy furgont, és mentünk is. Az út vége fele, már én sem nagyon beszéltem, untam az utazást. Siófokon megálltunk, ott álltunk, és fogalmunk sem volt, hogy merre menjünk. Mögöttünk elment egy család, és hála égnek németül beszéltek. Bill meg is szólította őket.

-          Elnézést kérek! Most jöttünk, és fogalmunk sincs, hogy hol tudnánk megszállni. Tudnának segíteni?

-          Hát szerintünk menjenek fel Zamárdira, ott vannak kiadó szobák családoknál. Mi is arra fele vagyunk.

-          Zámárdi?

-          Za – már –di. – szerintem a pali magyarul is beszélt.

-          Renden köszönjük. – visszajött hozzánk, és elmondta, valami ,,Zámárdira” kell mennünk. Vettünk egy térképet egy újságosnál, és megkerestük Zamárdit. Mivel egy szem Taxit sem láttunk sehol, más lehetőség nem maradt, minthogy stoppoljunk.. =S

De csak kisbuszoknál próbálkoztunk be. Egy fekete meg is állt, és kérdezett valamit magyarul, de nem értettük. Előkaptam a térképet, és elkezdtem németül magyarázni. Nem ment, ezért mellém lépett Gustav. Ő megértette a férfival, hogy Zamárdira szeretnék eljutni, ő pedig intett, hogy szálljunk be. Zamárdin megálltunk, majd Bill pár eurót próbált adni a palinak, de nem fogadta el. Vasútállomáson voltunk, és elindultunk az egyik utcába. Nem kellett soka menni, láttunk egy ,,Zimmer frei” táblát, gondoltuk megkérdezzük, hogy kivehetnénk-e. Becsengettünk, és egy öreg bácsi jött ki elénk. Először szerintem kicsit meglepődött hogy ennyien vagyunk, de behívott mindegyőnket. Nem beszélt németül, a felesége azonban igen. Két emeletes ház volt, a felső szinten két szobával. Hát kicsit sokan leszünk majd egy szobába, de legalább otthonos, és végre nem szállodában alszunk. Elrendeztük az árat rezsivel együtt négy napra.  Felcuccoltunk, és a nagyobbik szobába kerültem Tommal, Billel és Denise-el, ugyanis Georg és Gustav kijelentették, hogy ők nem fognak nyomorogni. Nem baj, megleszünk mi négyen. Délután három óra volt. Megbeszéltük, hogy este lemegyünk a partra fürdeni, addig meg kipakolászunk. Hát ez kellő időd igénybe vett, így mire végeztünk, mehettünk is. Már sötétedett, és nem sokan voltak a parton. Leraktuk a törölközőinket, és mentünk is a vízbe. Kicsit koszos volt, de nem vészesen. Labdáztunk, de egyszer csak Georg meg Gustav eldöntötték, hogy eldobnak. Ezért megfogták egymás kezét, és pedig ráálltam. Számoltunk háromig, és én repültem is. Nem gondoltam hogy ilyen magasra feldobnak, és nagyon szerencsétlenül, egy hatalmas hasassal érkeztem a vízre. Nagyon megcsapott a víz, és nagyon fájt. Feljöttem, és mindenki röhögött, azzal hülyéskedtek, hogy ,,Az év hasasa”. De én nem találtam viccesnek. Nagyon fájt a hasam. Denise észrevette, majd lecsillapította a többieket.

-          Jól vagy?

-          Nagyon megcsapott a víz. Én kimegyek. – indultam el.

-          Kimegyek veled. – fogta meg a kezem Tom.

-          Nemsokára mi is megyünk szerintem! – kiabált utánunk Gustav.

Hanyatt lefeküdtem a törölközőkre, mellém pedig Tom.

-          Fáj még? – kérdezte.

-          Kicsit.

-          Akkor adok rá gyógyító Tom puszit. . és ezzel megpuszilta a hasam, majd egyre feljebb, és elért a számhoz. Egy hosszú csókot kaptam, aminek nagyon örültem. Tom is hanyattfeküdt, én pedig a hasára tettem a fejem, és így beszélgettünk. Nemsokára kijöttek a többiek is. ,,Haza” mentünk, és a néni, akit valami Bori néninek hívtak, csinált nekünk szendvicseket. Nagyon jól esett, elpusztítottuk mindet, majd inni is kaptunk. A mi szobánkba volt TV, így mind a hatan ott ültünk. Bill, Denise, És Gustav az egyik ágyon, Georg a másikon, Tom és én pedig a földön voltunk. Épp egy műsor ment a szellemekről. Érdekes adás volt, végig is néztük.

-          Tud valaki szellemet idézni? – kérdezte Gustav.

-          Én nem. – mondta egyszerre Bill, Tom és Georg. Mi meg csendben egymásra néztünk Denise-el, és nem mondtunk semmit.

-          Lányok.. Ti tudtok?

-          Hát régen, még gyerekkorunkban sikerült. De nem is tudom.. Picit félek tőle.

-          Igen, mert lehet hogy rossz szellemet idézünk meg. Bár nem kell szerintem félni, csaknem minket akarnak kísérteni.

-          Akkor próbáljuk ki! – jött izgalomba Gustav.

Nem nagyon lelkesedtünk az ötletért, de a végén belementünk.

-          Menjetek le, kérjetek egy kistányért, ugyanis az kell hozzá. – néztem a fiúkra.

-          Ja persze. Elnézést, adjon már egy kistányért, mert szellemet akarunk idézni. Egyből kivágnának.

-          Jajj Georg..

-          Semmi jajj Georg, Denise! Igazam van.

-          Majd én hozok. – indult ki Tom. Mi addig csináltunk egy táblát, és mindent ráírtunk amit kell. Tom is visszaért a tányérral.

-          Na mit mondtál? Miért kell? – kérdezte Georg.

-          Nem kértem el, csak elhoztam.

-          oké. Akkor most mindenki üljön ide, és fogjuk meg egymás kezét. – utasítottam a  társaságot, és körbeültük a táblát. Ránéztem mindenkire, és látszott rajtuk, hogy hisznek benne, Bill talán kicsit tartott is az egésztől, de nem mondta.

-          Koncentráljatok erősen. Denise hívsz valakit, vagy én?

-          Te..

-          Oké. – elmondtam a szöveget, amivel le lehet hívni a szellemeket. Mindenki koncentrált, rátettük a kezünket a tányérra, és kérdeztem.

-          Van itt valaki?- a tányér megmozdult. Ráment az igenre. Tom mellettem ült, és szerintem megijedt picit, mert a másik kezét rátette a lábamra.

-          Oké.. nyugalom emberek. – nyugtatta a fiúkat Denise.

-          Jó szellem vagy? – kérdeztem még mindig én, és megint az igenre ment.

-          Írd le létszíves a neved. – kértem, majd lassan leírta, hogy A E C.

-          Aec? –kérdeztem vissza. – igen. Kérdeztünk mindenfélét, és egész jófejnek tűnt Aec, jó  szellemet hívtunk le. Mikor már a fiúk is látták, hogy nincs mitől tartania, mindenki kérdezett mindenfélét, és jó hangulat lett. Aec is írta, hogy jó a kedve.

-          Kérdezhetek valami hülyeséget? – Denise. Ráment az igenre.

Úgy ültünk körbe, hogy: Én, Tom, Georg, Gustav, Bill, és Denise.

-          Akkor azt szeretném kérdezni, hogy a fiúk közül kinek a legnagyobb? Vidd oda a tányért. – és a tányér elindult Tom felé, majd Georghoz ment, és így kettejük között mozgott.

-          Ejha! – nevettem. Mindenki nevetett.

-          Itt vannak akik szerelmesek egymásba? – kérdezte Gustav. – igen,

-           És ki? – a tányér először Denise-hez ment, majd Billhez. Egy pillanatra megállt, majd hozzám és Tomhoz jött. Hallottuk, hogy valaki jön fel a lépcsőn.

-          Ajaj. Aec, köszi hogy itt voltál, de mennünk kell. Szia. - Nem mozdult.

-          Szia. – köszönt Denise is. – Gyerünk fiúk köszönjetek ti is.

Szia/Hello. – majd a tányér ráment a viszlátra. A táblát becsúsztattuk az ágy alá, a tányért meg bedobtuk a takaró alá… Rámosolyogtam Tomra, és nem is tudom miért, egyszerűen csak adtam egy puszit a szájára. Denise és Bill pedig csak bámulták egymást. De aztán benyitott Bori néni.