>>>16.rész<<<
B: mi csak…csak…- dadogott É: mért mi csináltunk? Néztem rá Emére E: hát hát…- habogott össze vissza É: csak csókolóztunk, nem szabad?- nézek rá még mindig E: de, csak sajnálom - majd lehajtotta a fejét. É: na gyere ide- és fölálltam Bill öléből. Eme odajött, majd megöleltem- nincs harag E: okay- mosolygott rám- és majd bemutatsz Georgéknak?- kérdezte Billhez fordulva B: hát persze úgyis holnap jönnek át hozzánk, majd ti is gyertek át. E: rendben, na én most megyek.- mosolygott ránk én csak egy hálás mosolyt küldtem felé, majd miután kiment a hűtőhöz mentem. É: kérsz inni v vmit?- fordultam volna Billhez de ő ott volt a hátam mögött, kihúzott a hűtőből:P , majd a konyhapultra ültetett miközben a lábával berúgta az ajtót. Szétnyitotta a lábaim, majd beállt közé és átfonta a kezeivel a derekam, én pedig a nyakába raktam a kezeim. Nagyon lassan elkezdett közeledni, majd szép lassan összeért a szánk, de nem csókolt meg, játszott velem. Hozzá nyomta a szját az enyémhez majd elhúzta, majd megint, utána apró puszikat adott rá. É: Bill, az istenit csókolj már meg- erre elmosolyodott, de nem csókolt meg hanem a számat nézte, erre én magamhoz rántottam és megcsókoltam. Miután befejeztük csak mosolyogva nézett rám. É: mi van?- néztem rá B: nem bírtad ki h ne csókoljalak meg- nézett rám édesen É: és??- néztem rá értetlenül B: vagyis kívánod a csókom és engem- döntötte oldalra a fejét és úgy nézett. Jajj annyira édes volt. É: szeretlek- néztem a szemébe B: én is szeretlek- nézett rám, majd végre először megcsókolt isteni volt, de megint ránk tört vki vagy vkik? Vki(k): hát ti meg mi csináltok?- kérdezték egyszerre. Sóhajtva szakadtam le Bill szájáról majd a válla fölött elnéztem. É: szia Tom, szia Nat!! Mi járatban?- néztem rájuk édesen, miközben Bill megfordult. N: ti összejöttetek?- kérdezte döbbenten. Ere Billre néztem aki szintén kérdőn nézett rám, majd Natalihoz fordultam. É: igen- mosolyogtam, majd Billre nézte maki erre szintén elmosolyodott. T: na végre, asszittem már éveket kell rá várnunk- nézett idiótán ránk É: na és ti? h h együtt?- néztem az összekulcsolt kezeikre, erre azonnal elengedték. Mi egymásra néztünk Billel majd ő elindult Tom én pedig Natali felé. T& N: most meg mivan? Kérdezték egyszerre amikor látták h elrángatjuk egymás mellől őket. Egymásra néztek és egy olyan „Szeretlek és mindig is szeretni foglak, de vigyázz magadra” nézéssel elbúcsúztak egymástól. É: nyugii márrr -nevettem B: nem a kivégzésetekre mentek- nevetett ő is, majd egymásra kacsintottunk és ő meg Tom mentek a nappaliba mi lányok pedig az én szobámba. (ezt a részt úgy írom mintha egymás szavába vágva mondanák csak két külön helyen lesznek) É: na mi volt.. B: meséljél.. N: háát.. T: megvigasztaltam aztán N: ledöntött az ágyra T: és megcsókoltam É: húúú és.. B: utána?... N: hát fölvitt T: a szobámba és N: simogatni kezdett és T: kiderült h van köldök piercingje N: aztán mondtam neki T: hogy ott lenn is van É: elmondtad h B: OTT LENN??? N: el, na de aztán T: lekaptam a ruháit és N: én is az övéit, majd T: megtörtént és büszkén N: mondhatom h ez volt életem T: legszebb estéje, N: imádooommm T: meghalok értee É: reménytelenül B: szerelmes vagy É: tesó..- néztem rá, majd kifelé vettem az irány. A lépcsőn szembe találkoztam Tommal amint épp igyekszik fölfelé. É: a szobámba van- néztem rá mosolyogva majd lefutottam Billhez aki a kanapén ült és tv-t nézett. É: mit nézünk?- ütem le mellé B: Scobby Doo jó lesz?- ölelt át É: wááá, a kedvencem!!!!- és elkezdtem énekelni a zenéjét.- mikor vége volt a mesének Bill felém fordult. B: tök jó hangod van- nézett rám mosolyogva É: én meg szerelmes vagyok Nataliba- néztem rá hülyén N: MI VAN??? TE SZERELMES VAGY BELÉM?- hallottam egy sikítást a hátam mögül. Csak ránéztem egy „most ezt komolyan kérdezted” nézéssel, majd fölfogta és leültek mellénk. Natali hozzá bújt Tomhoz, Bill pedig engem ölelt át. Zs: sziasztok- lépett be Zsó és Eme É: sziasztok babáim- köszöntem nekik puszival, majd ők is levágódtak.- jajj Tom ő itt zsó és ő itt Eme ő pedig Tom, de ezt tudjátok T: sziasztok- nézett rajtuk végig, mire Nat oldalba lökte- mivan???- erre csak szúrósan ránézett, mi meg dőltünk a röhögéstől. Zsó és Eme leültek közénk és így néztük tovább a Pindúr Pandúrokat. Kb fél órával késöbb fölnéztem Billre, ő pedig rám. Rámosolyogtam, ő pedig megsimogatta az oldalam. É: fölmegyünk?- suttogtam a fülébe B: mit akarsz csinálni?- nézett rám kérdőn É: aludni, mindjárt beszunyálok- mosiztam rá B: aludjak itt??- néz rám É: ahan B: rendben csak hazaugrok tiszta cuccért, 5 p és itt is vok- mosolygott, majd gyors kifutott az ajtón. É: na én fölmegyek, Billt engedjétek be, jóéjt nektek- mondtam majd fölfelé igyekeztem N(ép): jó8 neked is- hallottam a többiek hangját, majd magamra csuktam az ajtót és az íróasztalomhoz mentem, kivettem belőle a képet majd leültem a székemre és egy nagyot sóhajtottam miközben végig húztam a kezem a képen. Gyors elraktam a képet mielőtt még vki észreveszi, ah becsuktam a fiókot kopogtak. Biztos voltam benne h Bill lesz az így hát örömmel nyitottam ajtót, csakhogy ott nem Bill állt hanem….
|