A csók természetrajza

A csók evolúciós eredetét a csócsáló etetésben kell keresnünk. Nem csak a madarakra, közelebbi rokonainkra is jellemzô a szájon át történô etetési mód, mind a szülôk részérôl, mind az udvarlási rituálék keretében (étel ajándékozása formájában). A szájon át történô etetés a csimpánzok és a gorillák anyai viselkedésében is fontos szerepet tölt be, a csimpánzok esetében azonban gyakorta megfigyelhetô etetés nélküli, szimbólikus formában is, üdvözlô, barátságot kifejezô gesztusként. Ugyancsak elterjedt ez az etetési mód számos vadászó-gyüjtögetô társadalomban, de egészen kis gyerekek is használják gesztus formájában, nem csak szüleik, testvéreik iránt érzett kötôdésük kifejezésére is. Nem nehéz elképzelni, hogy az udvarlási rituálék keretében való étel ajándékozás - mikor az egyik fél ételt hoz szájában majd nyelvével átdugja azt a megajándékozott szájába - szimbólikus formája miként lesz a párkapcsolatok szerves része egy olyan faj esetében, melynek rejtett termékenysége következtében szexualitása úgy alakult, hogy pusztán az élvezetért is szeretkezik.

Vajon a csimpánzokkal ellentétben, a mi fajunknál miért lett a párkapcsolatok szinte kizárólagos sajátsága a testi érintkezésnek eme formája? A választ a férfiak gyermeknevelésben való megnövekedett szerepében kell keresnünk. A nagyobb agyméret következtében utódaink magatehetetlenül jönnek világra, és rendkívül sokáig vannak szüleik erõforrásaira utalva. Ilyen körülmények között azon nõstények utódai, akik olyan apát választottak, aki hajlandó volt minél többet befektetni gyermekébe, nagyobb eséllyel maradtak életben. Amennyiben viszont a férfit úgy tekintjük, mint erõforrást, más nõ csócsáló etetése máris egy olyan tevékenységgé változik, amely ellentétes az anya érdekeivel: erõforrás vándorol másfele, ami könnyen azzal az eredménnyel járhat, hogy idõvel mind több és több erõforráson kell osztoznia másvalakivel. Ha a csók ilyedtén eredetét nem is vesszük figyelembe, a férfiak által más felé mutatott pozitív érzelmek akkor is veszélyeztetik annak biztonságát, hogy a hím erõforrásait az utódokba fogja fektetni - tehát megelõzendõ. És fordítva: ha már a hím elkötelezte magát, távol kell tartania a többi udvarlót kedvesétõl, biztosítva ezzel apaságát, nehogy párja esetleges hûtlensége miatt más férfi utódainak felnevelésébe fektessen be. A csók ezáltal a párkapcsolatok privilégiumává lesz.

Érdekes szembeállítani mindezt azzal a különbözõ szórakozóhelyeken igen elterjedt viselkedéssel, hogy sokan akár ismeretlennek is mondható embertársaikkal csókolóznak. Mivel a pleisztocén kori társadalmunkban ilyesmire csak elvétve volt lehetõség, az adaptáció problémáját talán érdemes lehet memetikai szempontból megvizsgálni. Ha semmilyen más - vallási, kultúrális - mém nem akadályozza az idegenekkel való csókolózás eszméjét, annak terjedõképessége igen impozáns: azok, akik szinte alig ismert emberekkel csókolóznak, sok embernek adják tovább ezt a viselkedési mintát - míg akik ezt a szerelmük számára tartogatják, kevesebb embernek szolgálnak például, azon egyszerû oknál fogva, hogy ezen értékrendjük csak elvétve kerül egyértelmû kinyilvánításra. Megfelelô memetikai háttér nélkül tehát - egy nem vallásos közösségben vagy ezt lehetôvé tevô értékrend szerint nevelt emberek esetében - az ismeretlen emberekkel való csókolózás gesztusa terjedni fog - miként az több szubkultúrában is megfigyelhetõ.

A memetikai értelmezéssel természetesen vigyázni kell, különösen ha egy reprodukciós szempontból olyan fontos dologról szólunk, mint a csók. A szexuálisan adaptív viselkedésforma kiválasztása genetikailag meghatározott, és figyelembe veszi a környezetbõl érkezõ hatásokat is. Pusztán memetikailag tárgyalni az idegenekkel való csókolózás elterjedését nyilván túlzott leegyszerûsítés - de az újszerû, genetikai adaptivitást még nem érintõ viselkedésformák esetében egy genetikai-memetikai megközelítés igen hasznos lehet.