| 17.rész:
" Ilyet még sosem éreztem "
Olyan furcsán érzem magam. Nem lehet... Lehetetlen....Hiszen még meg sem csókoltam. Nem történt semmi. Akkor pedig hogyan lehet? Hogy lehetek belé szerelmes? Talán ez isten büntetése, amiért ilyen vad és féktelen voltam. Nem gondoltam senkire...Isten büntetése...Isten büntetése...Milyen édes büntetés...
Tom elmosolyodott, majd felült az ágyban. Valóban édes büntetés. De akkor is! Ez nem igazságos! Meg akarja csókolni, magához ölelni...esetleg elmondani neki, hogy szereti....
Furcsa érzése támadt. Őrült ötlet. Mégis érezte, hogy meg akarja tenni. Most igazán. Nem számít semmi.
Bill már rég megszokta érzeseit, melyeket most is érzett. De most valahogy mégis más volt. Régen arra vágyott, hogy Valeria vele legyen, ölelhesse, csókolhassa. Most azonban valami megszakadt, megváltozott. Most csak el akarta felejteni, meg akart tőle szabadulni, elfeledni még azt is, hogy valaha ismerte.
Semmi kedve nem volt a koncertekhez.Nem volt kedve mosolyogni. Csak arra vágyott, hogy mint ahogy mostanában, most is feküdhessen az ágyon és bámulhassa a plafont. Aztán majd persze , ha gyűjtött egy kis erőt, felkelhessen és elindulhasson az éjszakába. Új arcokat akart látni, ismerkedni, élvezni a majd új életét és örökre elfeledni a régit.
Furcsa érzése támadt. Őrült ötlet. Mégis érezte, hogy meg akarja tenni. Most igazán. Nem számít semmi.
Emma rosszul ébredt reggel. Bár egész éjjel aludt, de szörnyű álmainak köszönhetően olyan volt, mintha le sem feküdt volna. Maria még javában aludt mellette, így köntöst vett fel és lement a konyhába. A lépcsőn lefelé menet próbálta összeszedni gondolatait. Azok az álmok...Még legnagyobb ellenségének sem kívánná.
Bár ha jobban belegondol neki nincs is " legnagyobb ellensége". Valeriát nem szereti...De azért nem az ellensége. Csak ne legyen közel Tomhoz. Nem féltékeny, csak zavarja. Nem normális az a csaj...Az esküvőjét tervezgeti Tommal....
Emma elkezdte lapozgatni az egyik magazint, ami a konyhaasztalon hevert. Persze rögtön a "Hogyan tervezzük meg az esküvőnket?" címet pillantotta meg, ezért inkább gyorsan be is zárta.
Nem is Valeriára féltékeny, és nem is Tomra. Inkább szegény Billt sajnálja. Már egy jó ideje írta neki levélben, hogy szerelmes a lányba, aki szinte azt sem tudja, hogy létezik. Főleg akkor, ha Tom is a közelében van. Talán beszélhetne Valeriával...Elmondhatná neki, és akkor rájönne, hogy Bill létezik és talán belé is szeretne.
Ne álmodozz, Emma! Ez nem egy sorozat, és nem is egy tündérmese. Különben is, Bill megölne, ha elmondanám...
Bill és Tom szokatlanul korán keltek ezen a napon. Egyikük sem tudott aludni, sem éjjel, sem reggel. Csak egy dologra gondoltak. Meg kéne tenniük. De még sosem tették meg... Talán most meg kellene próbálni. Úgysem tehet ellene senki, semmit.
Furcsa volt, hogy egy dologra gondoltak mégis külön szobában feküdtek, különböző plafont bámultak.Pedig csak fel kellene kelniük, átszaladni a másikhoz és elmondani a nagy "tervet".
Bill azonban félt, hogy testvére megijedne ötletétől, Tom pedig attól, hogy Bill esetleg hülyének nézi majd őt.
Reggel tíz óra volt mikor Maria lement a konyhába. A reggeli már kész volt, Emma papája, Thomas elment dolgozni, Solar reggelizett, Emma még mindig gondolataiba merülve ült az asztalnál, Ana- Maria pedig kétpercenként kínálgatta rántottával.
- Nem kérek! Komolyan! - felelte immár automatikusan Emma.
- De szólj, ha meggondolod magad.
- Majd szólok, de most nem kérek.
- Én viszont igen! - lépett be Maria a konyhába.
- Jó reggel! - köszönt Emma, Mariával ellentétben, széles mosoly nélkül.
- Viszont! - mosolygott még mindig Maria, majd leült Emma mellé - Rosszul aludtál?
- Eléggé. Szörnyű álmaim voltak - húzta el a száját Emma, miközben az újságot lapozgatta. Az esküviő rovaton ügyesen túllapozott.
- Mi?
- Már nem emlékszem - füllentett a lány.
- Aha. Oh, ne sózd meg! Köszönöm - azzal Maria elkezdett reggelizni, és a mosolyt valahogy sehogy sem tudta levakarni az arcáról. Emmát most kivételesen idegesítette a dolog.
Bill és Tom végre összeszedték magukat és egyszerre indultak el egymáshoz. A folyosón találkoztak.
- Bill!
- Tom!
- Mit keresel itt? - kérdezték egyszerre.
- Hozzád indultam! - válaszolták szintén egyszerre.
Erre mindketten elnevették magukat, majd elindultak Tom szobájába.
- Én kezdem! - szögezte le gyorsan Bill.
- Ha akarod. Mond!
- Nem...én....szóval....
- Mond nyugodtan. Az enyém is elég húzós lesz - mosolyodott el Tom.
- Szóval én...Nem akarok koncertre menni...Nem akarom végigcsinálni.... El akarok menni, már most. Nem bírnám ki, hogy folyton mosolyogjak és az érzelmeimről énekeljek, mikor még magam előtt is titkolni akarom.
- Tudtam, hogy valami ilyesmiről lesz szó.
- Tudtad? - kérdezte meglepődve Bill.
- Igen, mert én is erre gondoltam. Haza akarok menni Emmához. Nem akarom végigcsinálni. Vele akarok lenni.
Erre mindketten elmosolyodtak, és bár lelkiismeret furdalásuk kellett volna, hogy legyen, de most ilyet nem éreztek. Nem... Egészen más volt. Bill őszintén megkönnyebbült, hogy nem kell egyedül csinálnia, és így, hogy már Tom is mellette áll, nem is értette, hogy mitől félt. Bill látta, hogy Tom is hasonlókra gondol és az arcáról könnyen le lehetett olvasni a boldogságot. Talán most tényleg szerelmes? Bill számára még mindig hihetetlen volt, viszont minden jel erre utalt. Ha Tom kihagy egy seregnyi lányt egyért, aki nem az anyukája, akkor ott már tényleg van valami. Hogy szerelem- e azt viszont csak Tom érzi.
A rasztás elmosolyodott. Ő határozottan érzi....
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Menü 