Ricky Martin
Enrique José Martin Morales, ismertebb nevén Ricky Martin, 1971. december 24.-én született a Puerto Ricó-beli San Juanban. Édesapja, Enrique Martin pszichológus, édesanyja, Nereida Morales, pedig könyvelő. Amikor Ricky két éves lett szülei elváltak, és mindegyikőjük újraházasodott. Édesapja második házasságából három féltestvére született. Bár a családban senkit sem érdekelt a show business, Ricky elég kicsiként, már hat évesen eldöntötte, hogy a reflektorok kereszttüzében akar szerepelni.
1983-ban, 12 évesen Ricky tagja lett a Menudo nevű, latin fiúcsapatnak, ami hamarosan nagy sikereket ért el. Apja támogatásával, külön énekórákon vett részt, és később az együttes szólistája lett. Tinédzserként is keményen dolgozott a sikerekért, aminek az eredménye, hogy az együttes bejárta az egész kontinenst. 1989-ben, Ricky elhagyta az együttest, és visszament Puerto Ricóba, hogy befejezze középiskolai tanulmányait.
Az iskola után egy kis időre New York-ba ment, ahol élvezhette az önállóságot. Később Mexikóvárosba költözött. Itt először egy szinpadi főszerepet kapott a Mama Ama el Rock című musical-ben. A tévé is felfigyelt Rickyre, hisz szerepet kapott az Alcanzar Una Estrella című szappanoperában, melyből később mozifilm is lett. Alakításáért Ricky 1993-ban megkapta a Herald-díjat, ami Mexikóban Oscar-díj jelentőségű. Szintén a mexikói tévében ismerte meg első szerelmét Rebeca de Albat, akivel hosszú ideig alkottak egy párt.
Eközben Ricky zenei karrierjére is odafigyelt, hiszen 1990-ben leszerződött a Sony Music lemezkiadóhoz, és a rákövetkező évben megjelent első szólólemeze RICKY MARTIN címmel. A kiadvány eladási rekordokat döntött, és hatalmas bevételt jelentett a kezdő énekesnek.
Második szólólemeze 1993-ban jelent meg, ME AMARAS címmel. Forró latin slágerek válogatását tartalmazza, mellyel Ricky elnyerte a legjobb latin énekes címet.
1994-ben Los Angelesbe költözött, ahol Miguel Morez, egy csapos szerepét játszhatta el a General Hospital c. sorozatban.
A színészkedés alatt Ricky már harmadik lemezén dolgozott, amely talán felül is múlta az előzőeket. 1995-ben jelent meg A MEDIO VIVIR, ami egy igazi lendületes rock album.
1996-ban nagy álma vált valóra. A Brodway-n játszhatott a Nyomorultak c. darabban. Énektudásával, elkápráztatta a közönséget, és még több rajongóra tett szert.
1998-ban felkérték, hogy énekelje el a Futball Világbajnokság hivatalos dalát, a La Copa de la Vida-t. A VB döntője előtt élőben énekelt, melynek nagy jelentősége volt, hisz ismertté tette az egész világon.
A továbbiakban Ricky csak a zenére koncentrált, és elkészítette első angol nyelvű albumát, mely a nevét viseli. A Livin La Vida Loca, hatalmas elismerést hozott Rickynek szakmailag, mivel 2000-ben Grammy-díjjal jutalmazták.
Következő albuma 2000-ben került a boltok polcaira SOUND LOADED néven. A hivatalos kritikák szerint nagyot bukott, ennek ellenére rengeteg példányban kelt el. She bangs című száma pedig hetekig vezette a slágerlistákat.
A 2001-es évben kettő válogatás lemeze is kiadásra került. Az első LA HISTORIA, a második pedig, THE BEST OF RICKY MARTIN néven. Egyik sem tartalmaz új számokat, ellenben az utóbb említett lemezen megtaláljuk a Livin La Vida Loca videóklippjét.
2003-ban végre megszületett a már nagyon várt, teljesen spanyol nyelvű album, az ALMAS DEL SILENCIO. A korong elképesztően magas színvonalúra sikeredett, ezt, a többszörös platina-minősítés is alátámasztja.
A 2005-ben megjelenő LIFE albumon, egy teljesen új hangzásvilág fedezhető fel. Az amerikai R&B keveredik a Távol-Kelet zenéjével. A lemezen ezúttal csak angol nyelvű számok hallhatóak. Ebben az évben Ricky Magyarországra is ellátogatott, és nagyszabású koncertet adott Budapesten.
2006-ban Ricky élő koncertet ad, melyet az egész világon közvetít a Music Television. A koncert hanganyagát az MTV UNPLUGGED album tartalmazza, melynek DVD változata is készült.
Ricky Martin 2007-ben sem pihent, hisz világkörüli turnéra ment, melynek összeállítása szintén kapható CD-n és DVD-n, BLACK & WITHE TOUR néven.
Reméljük a 2008-as évben Ricky vadonatúj albummal jelentkezik, és hogy rajongóinak nem kell beérniük nosztalgiázással. |