Nem is tudom mit vártam, hogy mire számítottam. Végül is, az istenért, Bertóti Lili vagyok. Miért sikerülne nekem bármi is az életben? Ott voltunk a célban, már minden megvolt, épp kimondta volna, és akkor, persze hogy akkor nem egy perccel később mondjuk, nem, akkor már túl nagy szerencsém, lenne annak a hülye fának pont akkor kellet betörnie az utca felöli részen. Betörte az ablakot, meg még egy kis részt a falból. Persze a zajra az egész Bertóti család ott termett, mindenki kiugrott az ágyából. Kissé vicces is volt a jelenet, hogy mindenki ott áll hat takaróba burkolózva, álmosan meg kócosan, mi meg csak álltunk ott Mukival egymással szemben, mikor már pont kimondta volna.

- Lili, kérlek, fektesd le Balázst, meg Rebekát, nem tudom Luca hol van. Biztos mélyen alszik, aztán nézz be kérlek Danihoz, hátha felébredt. Tomi, segíts apának... Lili!... Hahó, te lány...

Persze, hogy nem figyeltem anyára, hisz éppen kimondta volna, már olyan közel voltunk. Nem akartam még elmenni, ott akartam még lenni, kizárni a külvilágot, és meghallgatni Mikut.

- Figyelsz, te rám egyáltalán?

Ordítani akartam anyunak, de valami azt súgta, hogy inkább ne.

- ANYA!!! ...igen, megyek...

Felszaladtam a lépcsőn, és útközben letöröltem néhány könnycseppet.

Rebekát meg Balázst megnyugtattam, és útközben gondoltam benézek Luca szobájában, hogy mi van, de nem volt ott. És igazából csak akkor tűnt fel, hogy a piálás után Árpival eltűntek, és még a zajra se jöttek le. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, és milyen, de milyen hülye voltam. Persze én mindig mindenre csak későn jövök rá. Na de akkor 4 óra volt, és Dani bömbölt, mivel biztos felriadt, és senki nem volt ott, egy fél órája csitítgattam, mikor belépett Maki.

- Szia.

- ...öö... öhm...szia...

És csak állt ott, mondjuk én is csak álltam. És csöndbe voltunk. Moki meg én, mert Dani, ő bömbölt.

- Nem kéne, megnyugtatni? Felébrednek a gyerekek.

- Jah, bocs. Én azt hittem az a cél, hogy mindenki felébredjen...

- Nyugi, én nem veszekedni akarok.

- Akkor ne bosszants fel, épp elég nekem az, hogy Dani bőg, nem akarom a te hülyeségeidet hallgatni.

- Ne légy már idegbeteg. Az egész család elég ideges nélküled is.

- Úgy beszélsz mintha te is családtag lennél.

- Az is lettem, ha csak egy éjszakára is. Tényleg, észrevetted, hogy ez az első együtt töltött éjszakánk?

- Milyen romantikus, főleg hogy egy baba sír a karomban.

- Megkoronázza a pillanatot, de most már tényleg lecsitíthatnád.

- Ha szerinted az olyan könnyű, hát gyerünk, próbáld meg...

- Hé, gyerekek, nyugalom... mi lesz ha közös gyereketek lesz?

Tomi nézett be, hát én legszívesebben letéptem volna a fejét, milyen hülyeségeket beszél. (milyen gyönyörű kislány lenne, olyan szőke hajjal, mint az enyém, és olyan göndörrel, mint Mukáé.)

- Ha valami végzetes hiba folytán, véletlenül közös gyerekünk születne, akkor én....

Én lennék a legboldogabb ember a földön.

- ...elmenekülnék, elfutnék a kisbabámmal. És ő nem sírna, mint ez a bőgőmasina.

- Honnan tudod, biztos a te hangod örökölné...

- Ha egyszer nekünk egy végzetes baki folytán gyerekünk születne, az... tök király lenne.

Héjhéj, nem túlzás ez? Alig ismerjük egymást. Mi képzel? Esküvőt nem akar tartani?

- Na hallgasd el a bébit, mert aludni akarok.

- Altasd el, ha szerinted olyan könnyű.

Hozzá akartam vágni egy párnát, de becsapta az ajtót.

- Na jól van, Dani. Mit szeretnél, mitől nyugszol meg? Jajj miért nem tudtál már akkor beszélni, mikor megszülettél. Akkor tudnám mi van veled? Mi a baj? Éhes vagy? Kaki van? Álmos vagy? Nem, ugye? Mi a baj?... Jó, tudod mit, énekelek neked, jó? Te csak hallgasd, csöndben, jó? Na figyelj: Tündérek léteznek, csak nem mindenki számára láthatók...

Halkan énekeltem Daninak, de nem igazán akart elhallgatni, csak szépen lassan, és akkor a 3. sor közepén belépett egy mélyebb hang, és együtt énekeltük ezt a hülye dalt Daninak. De nem a hülye dal a lényeg, meg az éneklés, hanem, hogy EGYÜTT. Ha egy filmben látnám, rettentő nyálasnak találtam, de most annyira felkavart, annyira meghatott, és Dani csöndbe volt, és lassan elaludt.

- Ez az bébi, megcsináltad.

Ezt most vajon kinek mondta? J

- Csss. Elaludt, most már fel ne ébredjen. Nem is hallottalak még énekelni.

- Dani meglágyított.

- Szép volt...

- Kösz.

- Bocsánat, hogy úgy felhúztam magam, de nagyon fáradt vagyok, menjünk lefeküdni.

Úgyhogy elmentünk lefeküdni, odahordtam az összes maradék takarót, jól bebugyolálkoztunk, és beszélgetni kezdtünk.

- Csodálatos, hogy a gyerekek egy kedves hangtól képesek megnyugodni.

- Most a saját hangodra gondolsz?

- A tiédre gondolok.

- A tiéd is kellett hozzá. Nélküled, sose alszik el.

- Pedig sose énekeltem altatódalt.

- Kár, gyakorolnod kellett volna.

Az egész annyira semmilyen volt, ott nyálaskodtunk, egyszerűen már semmiről nem tudtunk beszélni, és akkor felhozta a halálos témát.

- Hé, Lili. Akartam neked mondani valamit.

Istenem, nem, nem ezután kell megtörténnie. Nem most kell megtörténnie, ez így nem jó.

- Majd holnap, most álmos vagyok.

Gyorsan behunytam a szemem, és alvást színleltem.

- Szép álmokat!

És megpuszilt. Az arcomon. Próbáltam alvást színlelni, de mégis muszáj volt mosolyognom, mert annyira boldog voltam, hogy órákig képtelen voltam elaludni.

Mikor felébredtem, épp a rádió ment.

- Az iskolákba nem marad el a tanítás, és munkába is kell menni függetlenül a tegnapi vihartól, aki csak tud menjen be dolgozni, iskolába.

- Nagyszerű, akkor Lili, készülhetsz is!

- Hol van Miku?

- Ahogy tudott hazament. Biztos érdekelte, hogy mi van az öccsével.

- Biztos.

- De hagyott neked valamit.

Felkaptam a fejem.

- Mit?

- Egy üzenetet.

- De mi volt az üzenetben. Luca el kell mondanod, muszáj az életem, az szerelmi életem függ attól, mi az üzenet, muszáj megtudnom, mert ha nem, akkor meghalok, mondd el, kérlek.

- Nyugi, ne dumálj annyit...

- Pont te mondod.

- ...az az üzenet, hogy:

- Hogy?

- Majd találkozunk.

- Jó, csak előtte mondd el az üzenetet.

- Ez az üzenet.

- De mi?

- Majd találkozunk.

- Ez? Ennyi?

- Mit vártál, hogy megüzeni, hogy: gyere hozzám feleségül?

- Nem, én csak... hagyj már, nekem suli van, mennem kell.

Beértem a suliba, de persze megint túl hosszú nadrágot vettem fel, és az volt az első, hogy beestem az osztályterembe, egyenesen Maku karjába.

- Jó reggelt Lili! Jó veled befejezni és kezdeni a napot!

Rámosolyogtam, de még mindig nem másztam ki a karjaiból. Ilyen pózban talált ránk Orran, mire rögtön kiugrottam Moki karjaiból.

- Hello Orran! Jól vagy?

- Jól. Te? Ugye Mika nem csinált semmi... semmi rosszat.

- Nem, öcsisajt. Különösen jó volt.

- Na! Nem csináltunk semmit. Maku nálunk volt, de végig 5 lépés távolságra voltunk egymástól.

- Az ágyban is...

- Ti egy ágyban aludtatok?

- Helyhiány volt.

- Már csak 4 vendégszoba maradt.

Hála istennek becsöngettek, így kiszabadulhattam ebből a kínos beszélgetésből. Mikor belépett a töri tanár egy óriásit tüsszentettem. És velem együtt Orran meg Meki is.

- Ajjajjaj. Ti hárman nagyon meg vagytok fázva. A tegnapi vihar jól betett nektek. Na ne is várjuk, hogy a többiek elkapják, menjetek az orvosiba, ott vannak a betegek.

A betegek. Kösz. Mi az elkülönítő? Dóri megpróbált egy gyatra próbálkozást.

- Ó jajj, én is nagyon megfáztam. Hapci. Engem is tessék elengedni.

- Nem, Dóri, te maradsz, de elmondhatod majd a házit.

Hárman lejöttünk az orvosiba. És mondanom se kell, rajtunk kívül senki nem volt olyan hülye, hogy a viharban kint mászkáljon, így csak hárman voltunk. És most abba kell hagynom az írást. Orran beszélni akar. Ez a halálom. Na abba hagyom, most már tényleg. Nem, még írok kicsit az időjárásról. Már nem esik, csak Orran ideges, mindjárt megyek, miért nem hagy felkészülni? Jól van Orran, megyek.

Szeptember 9. péntek 21:00
Nem elég, hogy tegnap az egész szerelmi életem egy szón függött, de ez volt életem legrosszabb napja. Nem azért mert annyira szörnyűséges lenne, csak nem volt a kedvencem. Mondjuk, hogy a Top 10 Legrosszabb Napba bekerülne. Orran rögtön nekem ugrott, ahogy letettem a naplót.

- Ugye nem bántott? Nem csinált semmit?

- Nem, nyugi nem történt semmi. De nem tudom miért zavarna, ha mégis lett volna valami.

- Szóval volt valami. Na mondd el, mi volt?

- Semmi, Orran... Tényleg.

- Jól van, hiszek neked.

És megpuszilt a homlokomon, úgy ahogy csak ő szokott... Megint elég hülyén éreztem magam, mert rögtön elhapciztam magam. Még fél órát üldögéltünk ott, mikor az angol tanár bejött.

- Na, szóval ti vagytok a vírusos betegek. A doktornő mindjárt itt lesz.

- Nem mehetnénk haza?

- Nem.

- Fertőző betegek vagyunk.

- De diákok is vagytok.

- Csak épp el vagyunk különítve.

- Hamarosan visszamehettek az osztályotokba, csak várjátok meg a doktornőt, és addig nem menjetek el innen.

És kiment. Mondanom se kell, legalább 2 órát vártunk a doktornőre.

- Hé, Orri, milyen gatya van rajtad?

- Tini nindzsa teknőcös. Tőled nyúltam.

- Nagyon vicces.

- Nyugi, saját tulajdon.

- Mindent kisajátítasz, még az én gatyáimat is.

- Hé, leállnátok azzal, hogy folyton a gatyáitokról beszéltek, tudjátok nem túl izgi téma ez nekem.

- Akkor miről akarsz beszélni?

- Bármi másról.

Persze nem találtunk megfelelő témát, mert Orran és Meku annyira mások, hogy nem volt olyan téma, amely mindkettőjüknek megfelelt volna. És akkor jött a doktornő. Egy csomó mindent megvizsgált rajtunk aztán kijelentette, hogy nem vagyunk fertőző betegek, mert ha azok lennénk, kórházba is kerülhetnénk, mert a vihar alatt nagyon sokan megbetegedtek, és van egy fertőző betegség ami elég súlyos, és azt hitték mi is olyanok vagyunk, de nem. Szóval beültünk órára, de rögtön ki is csengettek, és mivel a pénteki nap nagyon rövid, és így is elmaradt az utolsó óránk, mert a tanár beteg. Mika meg én némán mosogattunk, kivételesen kettesben, de elég hamar másfél óra alatt végeztünk, így elindultam a lepkére, ahol találkoztam Mesivel meg Fannival.

Bementünk a melegbe, és leültünk pár ismerőshöz. Olyanokról beszélgettek, hogy kik a menő emberkék a suliban. Fél füllel hallgattam, amit beszélnek, de inkább Fanninak meg Mesinek meséltem a tegnapi eseményeket, persze szigorúan cenzúrázva, mikor meghallottam a saját nevemet. Felkaptam a fejem, de eszembe jutott, hogy már biztos áttértek a lúzerekre, mikor egy barna hajú csaj megszólalt.

- Jé, itt van ő is! Lili, hahó!

Odanéztem és csupa mosolygós fejet láttam.

- Sziasztok.

Látva értetlen arcomat egy szőke srác szólalt meg:

- Épp rólad beszéltünk, hogy mennyien szeretnek.

- Engem? Biztos, hogy rám gondoltok?

- Te vagy Bertóti Lili, nem?

- De igen. De miért szeretnének? Mert minden nap az igazgató irodájában ülök, és első héten büntető munkán vagyok.

- Hát igen, pont ezért.

- Meg mert Dénes Dóri téged jelölt meg.

Ezt nem értettem? Hol? Szavazócédula ki a legbénább csaj a suliban?

- Ha egy ember, aki elég befolyásos a suliban, mint például Dóri, megjelöl valakit, mondjuk téged, az azt jelenti, hogy őt jelöli „méltó” ellenfeléül...

Eléggé meglepődött arcot vághattam, mert nem igazán értettem, hogy mi van. Szóval Dóri befolyásos ember, mégis a többség, például, akik most itt ülnek, utálják, és most kijelölt engem ellenfeléül... Nem túlzás ez?

Nem csak én lepődtem meg. Fanni meg Mesi is nagyon elcsodálkoztak.

- Legutóbb Lola Benezra jelölt ki embert magának.

- És milyen fölényesen győzött.

- Kicsit mondjuk csalt...

- Figyelve, hogy Hámori Timi elszaladt az egész városból, és most is rettegésben él...

- Én azt hallottam, hogy depressziós lett.

- Pedig milyen bátor volt, mikor belekezdett...

Ezeket hallva, kicsit félni kezdtem. Dóri is ki akar engem csinálni, és én majd menekülök a városból, Hámori Timi után... Hirtelen összezavarodtam, elfáradtam, rosszul lettem, csak felálltam, fényeket láttam, sajgott a fejem. Kimentem a térre, és csak egy foltot láttam, meg hangokat hallottam, majd a folt a kezembe nyomott valami hangos és nehéz tárgyat és elment. Csak percekkel később tértem magamhoz, mikor bent voltam a lepkén, egy csomó ember fölém hajolva, legközelebb Orran, és Fanni kezébe ott volt Dani is. Akkor jöttem rá, hogy Luca nyomta a kezembe mielőtt elájultam...

- Hála az égnek, magához tért! Jól vagy, Lili?

- Mi történt?

- A téren találtam rád, elájultál, az öcséd meg a karodban volt.

El tudom képzelni, ahogy a tér közepén fetrengtem egy csecsemővel a karomban. Felültem, majd fel is akartam állni, de elszédültem, és megkapaszkodtam Orranba. Az emberek kezdtek elmenni körülem.

- Mi történt?

Időm se volt válaszolni, mert Fanni belevágott.

- Dóri megjelölte...

- Tényleg? Hisz’ ez nagyszerű.

- Csak épp Lili esett össze tőle.

Nem, nem azért, csak túl zűrös hetem volt, annyi minden történt, szörnyű, aztán meg még ez a dolog Dórival, hogy most megjelölt, vagy mi, mintha valami tárgy lennék, akit le kell foglalni.

- Most mi fog történni? Mármint tök jó, hogy megjelölt, meg minden, de mondjuk nekem is elmondhatta volna, nem másoktól kellett volna megtudnom. És most mi fog történni, mit kell csinálnom?

- Mivel ő jelölt meg téged, ezért ő hozza a szabályokat.

- Nagyszerű.

Mivel megint elszédültem, Orran leültetett.

- Figyelj, majd később elmondják, most menj haza. Valaki haza tudja kísérni, én nem érek most rá.

- Én ráérek.

- Te?

- Én. Tudod, az öcséd vagyok, Mika.

- Tudom ki vagy.

- Akkor? Kapd fel a babát, és menjünk.

Hirtelen olyan erő lett úrrá rajtam, nem szédültem, nem láttam foltokban. Felkaptam Danit, és elindultunk Mokival.

- Hallottam Dóri megjelölt.

- Hát igen.

- Nem izgulsz?

- Miért kéne?- hirtelen de fene magabiztos lettem

- Igazad van. Neked nincs miért aggódnod. Akárki mást kicsinálna a csaj, de te valami szikla vagy, igazi kihívás Dórinak, akit nem tud csak úgy kicsinálni.

Na ez annyira sok erőt adott, hogy muszáj olt megállnom, mert elgyengültek a lábaim. Nem is tudom, talán kicsit meghatott, amit Maku mondott, vagy meglepett. És akkor egy néni sétált mellettem.

- Jajj, aranyom, milyen bátor vagy. Ilyen fiatalon gyereket vállalni.

Még válaszolni se hagyott.

- Én is ennyi idős voltam az első fiamnál, de magának szerencséje van, hogy az apuka magával van. Az én fiúm rögtön elhagyott, mikor megtudta, hogy gyerek lesz. Azóta se láttam.

Próbáltam közbeszólni, de a néni csak beszélt.

- De aztán lett egy nagyon jó férjem, és lettek még gyerekeink közösek is, ő mindig nagyon kedves volt az első fiammal is. Nahát már itt is van a buszom, megyek is kislányom, és kitartás.

Na ennyit erről, a néni sose tudja meg, hogy Dani nem a fiam, Maki meg nem a pasim.

- Látod, jól összeillünk mi így hárman.

- Attól, mert néhány ember megemlített ilyen hihetetlen dolgokat, még nem biztos, hogy annak így kell történnie.

- Hiszel a sorsban?

- Hiszek. Hiszek abban, hogy meg van írva mindenkinek a története.

- Jó neked. Én ezt nem tudom elképzelni.

Mikor hazaértünk Nagyi meglátott, és rögtön felkiáltott.

- Úristen, Lili! Te beteg vagy! Azonnal feküdj le pihenni! Köszönöm fiacskám, hogy hazakísérted. Na Lili, add ide a babát, és menj pihenni!

Lefeküdtem, de nem lettem jobban, majd betoppant Fanni és beszélgetni kezdtünk, és mondtam, hogy miket mondott meg csinált Maku.

- Jajj, mindenkivel ezt csinálja.

- Mindenkivel családot akar alapítani?

- A család az nem kell...

- Mi? Mit akarsz azzal mondani, hogy: mindenkivel ezt csinálja?

- Így vágódik be, én már csak tudom.

- Mi? Honnan?

- Ahogy meglátott bepróbálkozott, csak lekoppintottam.

- Tényleg?

- Persze, mindenkinél bepróbálkozik, akit régebb óta ismer 5 percnél. De most nem ez a lényeg.

- Hanem?

- Hát, hogy ez a módszere. Elég rég ismerem, és hallottam meg láttam már néhány hódítását, és mit csinál? olyanokat mond, hogy: De szép család lennénk, Lehozom  neked a csillagokat!

- Szóval szerinted én is csak egy ilyen hódítás vagyok?

- Őszintén szólva: nem tudom. Azt hittem ismerem őt, de mégsem. Veled annyira más, téged annyira máshogy kezel...

Máshogy kezel. Kösz, sokat mondtál csak épp azt nem, hogy pozitív értelemben kezel jobban, vagy negatív értelemben...

Megölöm, egyszer megölöm Lucát. Hazajön, meglát: istenem Lili, te beteg vagy! És megszervezi a kis családi kiruccanást, csak hogy meggyógyuljak. Úgyhogy rohantam lemondani a próbát, mert egész hétvégére leutazunk Nagyi régi házába. Illetve nem mindenki, csak anyu, Dani, Nagyi,Rebeka, Balázs, Luca meg én. Árpi nagykorú, szabadon dönthet a sorsáról, Tomi kikönyörögte, Apu dolgozik. Én meg nem mondhattam le, mert miattam megyünk. Meg se említem, hogy nincs se tévé, se rádió, de még telefon se, a fűtés minimális, és tiszta vizet a kútból hozunk. Nem is tudom, hogy Nagyi hogy bírt eddig ott élni. Holnap reggel indulunk, és mondanom se kell, repesek az örömtől, hogy a szombat reggelemet egy kocsiban nyomorogva egy 3 órás utazással töltöm. Kicsit fel vagyok dühödve, de most lenyugtatom magamat!

Jó éjt!

Lili

Szeptember 11. vasárnap 20: 00

Ez az! Végre itthon! Nagyon mókás volt, szombaton nagyrészt takarítottunk, majd beszélgettünk, ettünk, kártyáztunk, beszélgettünk, főztünk, beszélgettünk.

Eléggé unatkoztam, de tény, hogy meggyógyultam, így holnap mehetek suliba. Nem tudom miért de, nagyon várom. Na most megyek gyorsan leckét írni!

Öt perccel később: Eszembe jutott, hogy mégse kéne annyira várni a holnapot! Csak mi ketten holnap Dórival MOSOGATNI FOGUNK!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ (halálhalálhalál)

Szeptember 12. hétfő 22: 50

Vége van az életemnek. Nem most nem Dórival vagy Makuval van gondom, hanem Fannival. Nem tudom, illetve inkább nem értem mi a baja. Reggel köszöntem neki, de ő csak megsértődött. Odamentem beszélgetni, és ő elment mellőlem. Megkérdeztem Bálintot meg Robit mi a baj, de ők azt mondták Fannit kérdeztem és ők is elmentek. Csak Orran volt ott, ő meg azt mondta Fanni kiakadt valamin. Aztán jött Dóri, és nekem leesett: ő már elkezdte a harcot. A folyosón találkoztam Mesivel, de ő is csak haragosan nézett rám. Aztán a harmadik szünetben már nem bírtam tovább, és kifakadtam Fanninak, hogy most mégis mi baja. Erre ő mit mond?

- Jajj, tudod te azt nagyon is jól...

De istenem, honnan tudnám, ha be sem avat. Így egész nap került engem az egész banda. Csak néha vigyorgott bele a képembe a hülye Dórika, meg Orran próbált megvigasztalni, bár nem nagyon jött be. Aztán suli után végre elkaptam Fannit.

- Mondd el, hogy mi a bajod, mert nem értelek!

- Na jól van, elmondom, ár nem hiszem, hogy nem tudod. Megjátszós kis álszent csaj vagy, aki csak kifogásokat keres, miközben a hátunk mögött az ellenséggel szövetkezik. Mi a szívünk, lelkünk bele adjuk a bandába, te meg... áh, hagyjuk...

És elment. Mi van? Szóval szerinte csak egy kifogás volt a betegségem, és nem szeretem a bandát? Persze az egészre a hülye Dórika adott választ a kisebédlőben.

- Na mi van, szöszi? Elhagytak a havernőid?

Naná, hogy az egész legénységét hozta mosogatni. Ott volt a két talpnyalója, Hilda meg a Ráhel.

- Tudod, hogy megjelöltelek?

- Tudom, csak kár, hogy nem te mondtad el személyesen.

- Miért olyan nagy kár?

- Mert nem mondhattam el ott helyben neked...

- Mit?

- Azt, hogy ez egy kemény harc lesz, ahol te fogsz veszíteni.

- Fogadjunk, kisanyám?

- Akármit teszel, akármit mondasz, én sokkal erősebb vagyok, mert engem más fűt belülről mint téged.

- Mi fűt engem?

Naná, hogy először magát kérdezi.

- Téged csak a gyűlöleted fűt, míg engem az késztet a kicsinálásodra, hogy képes vagyok szeretni másokat!

Lehet, hogy túlzott megfogalmazás volt a „kicsinálás” szó... Mindegy, nem annyira bánom, legalább tudja mit gondolok. Viszont továbbra se tudom, Dóri mit kavart, amiért Fanni és a többiek nem csípnek mostanság. Ami elég rossz, mert Orrant leszámítva senki nem foglalkozik velem. És nem azért, mintha annyira számítana hányan sündörögnek körülöttem, de olyan jó mikor az embernek sok-sok barátja van. És így is minden második ember köszön a folyosón, de csak azért, mert a hülye Dénes Dóri engem ’jelölt meg’. Szerintem a felük még a nevemet se tudja. Szóval most szomorú vagyok. De miután végeztem a kínzással, ami a mosogatásból állt, a suli előtt ott várt Orran. Beszélgettünk, majd meghívott a Lepkébe, de azt mondtam fáradt vagyok, ami igaz is volt, és utána hazakísért, illetve ő is arra lakik, úgyhogy nem volt nagy kitérő neki sem. Luca megint mélyponton van, de most nem árulja el miért. Elég rossz így, mert most nincs zaj, mert Luca semmi miatt nem ordibál csak fekszik az ágyán és sír. Nem tudom, mi lehet a gond, de az ő hangulata az egész ház az egész család hangulatát meghatározza. Még a gyerekek háziját se volt kedve ellenőrizni, így azt is nekem kellett. Egy órába telt, mire egy harmadikos matek feladatot megoldottam, de hát nem az eszemért szeretnek, illetve nem az volt a baj, hogy nem tudok számolni, csak túl bonyolultan kezdtem el az egészet, de nem akarok a matekról prédikálni... Asszem mára elég volt, kedvem sincs emlékezni erre a szörnyű napra, életem legmagányosabb napja volt. De nem siratom magam, Jó éjszakát!

Szeptember 13. kedd 21: 03

Továbbra se tudom miért utálnak a srácok, de egyre rosszabb. Mosogatásnál Mukóka segített Dórinak, míg én egyedül súroltam a hülye ételmaradékokat. Nagyon jól elvoltak, és nevetgéltek, bájologtak, és tiszták voltak, míg én az összes ételmaradékot magamra kentem, mellettük úgy néztem ki, mint Hamupipőke, csak még rosszabban, mert Pipőnek legalább hercege volt, én meg hagyom, hogy az idióta fekete herceg ellovagoljon a gonosz ellenségemmel. És ez az én bajom, mert hiába fűt a szeretet, ha csak egy kicsi is elmarad a napi szeretet-adagomból,akkor egyszerűen feladom, és nem vagyok képes harcolni. Hiába jelöl mg Dóri, mert nyerésre áll: nincsenek barátaim, nincs kedvem semmihez, abszolút mélyponton vagyok. És az egyetlen lelki támaszom is szarul van, amiről nem tudom, hogy tehet-e Dóri. Mármint nem Dóri, hanem mondjuk az anyja. De ő se mondd semmit. Egyszerűen szar a suliban, szar itthon, mindenhol rosszul érzem magam. Az egyetlen barátom Orran maradt. Ő nagyon kedves és aranyos, de mégiscsak ő az egyetlen. Kezdem érezni, hogy hiányzik Marci. Mikor erre rájöttem megcsörrent a telefon, és én felkaptam, és ki volt az? hát Marci.

- Hello Lili!

- Szia! De rég hallottalak, mi van veled?

- Semmi különös. Meg volt a temetés, már csak úgymond nyaralgatunk...

- Az biztos nagyon jó. És mikor jössz vissza?

- Hamarosan. Lehet, hogy vasárnap már otthon leszek, még nem tudom, attól függ van-e hely.

- Az nagyszerű.

- Van valami baj? Olyan fura a hangod. Hol az a vidám Lili, akit én ismerek?

- Nem, semmi baj.

De már nem tudtam visszatartani, és sírni kezdtem, és elmondtam neki mindent, hogy mik történtek míg nem volt itt, persze a bizalmas részeket kihagytam, mert az nem tartozik rá, hogy miket csináltam Mekuval.

- Nagyon hiányzol, Marci. Gyere, minél hamarabb!

Elkezdett recsegni a vonal, és csak foszlányokat hallottam, minthogy: sietek, ne sírj. Valaki bemotyogott valamit angolul, de annyi erőm se volt, hogy felfogjam, és a vonal megszakadt. Eszembe se jutott, hogy vajon mennyi lesz a telefonszámla, de nem is törődtem vele. Legalább egy kis szomorúságot kiadtam magamból, és ez épp elég volt.

Szeptember 14. szerda 19:50

Ma Fanni végre rájött, hogy tényleg nem tudom mi a baja, és odajött beszélni velem, csak hát most meg én rontottam el mindent!

- Szia Lili!

- Na mit akarsz? Leordítani, amiért délutánonként mosogatni merek?

- Most mi a bajod? Csak beszélgetni akartam.

- Ez eléggé meglepő, miután 2 napig levegőnek néztél!

- Én nem értelek Lili! Mit gondolsz, hogy még neked áll feljebb? Ez a pofátlanság határa!

- Nem tudom mi a bajod velem!

- Tényleg kétszínű vagy! Azt hittem ismerlek, de rájöttem, hogy egy fokkal se vagy jobb, mint Dóri.

Ez rosszul esett. Végülis hogy mer Dórihoz hasonlítani. Miért Dórihoz? Kirohantam, és futottam le, egészen az alagsorig, ott is a folyosó végéig, el az utolsó sötét terembe, és berohantam a sarokba rogytam és sírva fakadtam. Hamarosan valaki belépett a szobába, és megindult felém.