Új bejegyzés Frissítés

2016.08.11. 18:40 SYLVIKE.

ÉN. Meg. Nem. Hagyhatom.hogy. egy. Atlatlan.hercegnőt. megkinozzek.amig.itt.élek.

2016.08.11. 18:39 SYLVIKE.

Én. Meg. Nem. Hagyathstom.hogy. egy. Atlatlan.hercegnőt. megkinozzek.amig.itt.élek.

2008.03.23. 23:26

Ahogy Phobos látta... Elyon... Legyőzött. De vajon miért? És hogyan? Hiszen, én vagyok az erősebb és...és én voltam a király! Nem pedig a húgom, Elyon...Igaz, neki csak az erejét akartam megszerezni, de idővel...nem is tudom, megszerettem őt. Mindenki úgy gondolta, hogy én egy kegyetlen, egoista uralkodó vagyok, pedig én tényleg nem ezt akartam! Nem akartam még több szenvedést okozni a népnek, de valahogy, elkerülhetetlen volt. Tudom, ez nem mentség a bűneimre, de azt hiszem megértettem a cselekedeteim jelentőségét. Mindenkinek csak szenvedést és fájdalmat okoztam! Suttogva, félelemmel vagyes gyűlölettel ejtették ki a nevemet, nem mertek ellenszegülni az akaratomnak, ám mégis, valaki ellenszegült. Valaki, és őt követték. Köztük volt Caleb, az egyik felkelő, aki a Suttogók közé tartozott és végül virággá változtattam. Kíváncsi vagyok, vajon most mi lehet vele? Vajon a kis szerelme, az a szőke hajú boszi még gyászolja, vagy már régenm elfelejtette? Boszik...Igen, a WITCH-lányok. Részben, miattuk maradtam alul a Végső Küzdelem során. Will, aki a lányok vezetője, az Energia erejét használta. Az ő szíve egyesült Kondrakar Szívével. Na és persze ott van Irma, a Víz Őrzője. Be nem állt a szája, folyton-folyvást viccet csinált mindenből. Belőlem is...Taranne a Tűz Boszi. Ő mindig nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnt, ám amikor harcra került a sor, a szemében olyan tűz lobogott, melyet nem lehetett megállítani. Cornelia, a Föld erőit használta a küzdelmek során...Ő volt az a lány, aki beleszeretett Calebbe. Érdekes, vajon egy meridiáni fiú és egy földi lány kapcsolata meddig tarthat? Tarthatna, mivel Caleb már halott...   Felhívásra. By:Réka

2008.03.23. 23:21

Felhívásra:   Bevezető   A  történet a Walt Disney által készített W.I.T.C.H. mese sorozat egy alternatív ágán vezeti át az olvasót új élményekkel gazdagítja és új világok megismerésével. Szereplők közti viszonyok megváltoznak. A hangulat felélénkül Elyon most már nem rabja saját kastélyának és Caleb viszonya is megváltozik Corneliához hogy melyik irányba az a történet folyamán kiderül. Hőseink megújult erővel vágnak bele a küzdelembe új szövetségeket kötnek és új barátokat találnak .Hitet adnak egymásnak ezzel szövetségüket megerősítik. Új ellenségekre is szet tesznek .Ezuttal a High tech cuccok is segítik a meridiáni katonákat. Amiket Elyon új barátja tervezett. Elyon megengedte azokat a technikai fejlesztéseket amit a korrupt pénzéhes egyesült földi kormány nem engedett. Igy meridiánba hozták létre az első szuperkatonákat. És az új cyborg hadsereget ami most meridiáni színekben pompázik és Elyon parancsait teljesítik. A hedsereg lehetőséget ad Elyonnak hogy elhozza a várva várt békét meridiánba. Megkezdődtek meridánban az újjáépítések és a hadsereg reformja. Az Oráculum is örült a fejleményeknek. De az új fejleményekre is fehíta a figyelmet és Kondrakar tanulságát említette a jó és a gonosz harcában. Kondrakar tanulsága az hogy a gonosz a legváratlanabb helyről támadhat és fertőzheti meg a szeretet. Addigg nem is tudjuk hogy bennünk is meg van a mindent elpusztitani kívnánó gonosz elő nem tör belőlünk és mindent tönkre nem tesz. A küldetésem Elyon mentoraként megakadályozni a hogy a gonosz elragadja a szeretteinket és magát a királynőt is. Életem teszem fel védelmére és talán ő is életem részévé válik majd. Az örök béke reménye vezérel minket. Egyszer egy bölcs varázsló azt mondta hogy a remény hal meg utoljára. Elyon és a Holdleány 1.rész  Telihold virított az ég sötétjében, mikor a köd mögül előbukkant egy halovány sejtelmes, fénybe burkolt alak. Elyon. Vállát nem takarta a leheletvékony selyem, hanem vízcsepp alakban övezte, míg ruhája folyamatosan úszott körülötte. Az aquamarinkék anyag soha nem érintkezett a földdel, mégis úgy tűnt,mintha rajta lenne. A lány eleinte úgy érezte a ruhavarrás felesleges idő- és pénzkidobás, de végül belátta, hogy sokaknak ez ad megélhetést, és a tekintélyét is növeli. Elyon megállt az udvar piciny tavánál és gondolataiba mélyedve szemlélte a tükörsima felületet.             -Senki sem tiltotta  meg az éjszakai fűrdőzést-húzódott ajka mosolyra- még az etikett sem! Sietve elrejtette ruháját egy szikla mellett, majd belegázolt a vízbe. Kis idő múlva felfeküdt a felszínére onnan nézve a Hold ezüstös, lágy fényét. Ahogy nézte a sugarakat, bennük egy homályos test kezdett kibontakozni. Meridián fénye csodálkozva, bár egy kissé ijedten figyelte a jelenést. Végül egy vele egykorú lány öltött testet. Fürtjei édes csigákban keretezték a jövevény nemes arcát.                -Tudtam, hogy eljössz! Oly régóta várok rád! Egykoron minden meridiáni királylány ér királynő meglátogatott évente egyszer! A nevem Holdfény, de szólítottak Holdtündérnek is! Azért jöttem, hogy kiálld a szíved próbáját! Emlékszem régen minden uralkodót felkészítettek rá, de téged nem ! Sajnálom elérted a megfelelő kort! A királynő fürkésző tekintettel mélyesztette pillantását Holdfényébe. Azt első pillantásra látta, hogy többet ért meg , mint ő valaha is fog, bár külseje nem erről tanúskodott.        -Mi vagy te?-kérdezte, de a választ már előre tudta.                  -Édesanyád és a többi királynő lelke s lelkiismerete.     -Mit vársz tőlem?  -Csak kövess! Elyon elindult a "Mindenlelkek" nyomában, miután gyorsan felöltözött.           -Állj  meg ott!-mutatott Holdtündér oda, ahol ő maga  is előbukkant-Már te is tudod mit kell tenned! És valóban. Elyon térdre ereszkedett , és a Holdra emelte tekintetét. Meridián fénye megigézve tárta ki karjait, miközben írisze felragyogott. -Lelked legmélyebb zugait is ismerjük leányunk!-csengett fülében az intés-Válaszolj nekünk egyetlenegy kérdésre!             -Ki szívednek a legeslegkedvesebb a világon?  A lány arcán gyémántként peregtek le a könnycseppek, miközben emlékei között keresgélt, félve az igazságtól.           -Tudom a választ!- tört ki belőle- de nem akarok tudomást venni róla!!!          -Miért? Elyont dühítette a kérdés, hiszen érezte a hangok amik körülveszik pontosan tudják az igazságot , látták hogyan vert gyökeret szívében és emlékezetében kitörölhetetlenül. Feje, rajta az ametiszt ékkővel megadóan lehanyatlott.        -Caleb.-a szó hatalmasat koppant a talajon. -Igaz.-búgott fel fejében az ezernyi hang.-Van egy kívánságod! A királynő kezét tördelve mondta ki kívánságát.           -Nem akarok csalódást okozni Corneliának!          -Nem okozol!-csendült fel barátnője hangja mellőle.  Elyon írisze visszaváltozott, és ott találta magát a tó partján, Cornelia mellett.               -Corny!-csuklott el a hangja -Én sajnálom , de Ő nem tudja, nem is sejti!                  -Ely! Caleb látta ahogy megigézve térdelsz itt , és idehívott! Mindent hallottam, de te igaz barátnőként az én boldogságomra gondoltál, nem a sajátodra! Rég nem jártál a Földön! És azóta! Peter..... Meridián fénye figyelte Cornelia arcát míg barátnője mondandója végére ért.          -Kérlek Ely légy BOLDOG MINDÖRÖKKÉ! Elyon átölelte a reszkető FÖLD ÚRNŐJÉT, hatalmával erőt öntve a lányba. Hazaviszlek-suttogta, majd energiájával egy pillanat alatt átrepítette , a ma már nem létező Hálón. Aquamarinkék ruhájában pedig tovasiklott , be Phobos egykori palotájába.          -Mit hozhat a holnap?  Folytatás hamarosan következik!   Eltitkolt érzelmek szabadulása -Nem hiszek neki.-döntöttem. Olyan régóta ismertük egymást Cornéliával, hogy még ha akartam se hittem volna neki. Csak az én boldogságomra gondolt, mikor hazudott. Marad hát továbbra is a csendes vágyakozásom Caleb iránt. Úgy sejtettem, ha elfoglalom magamat Meridián összes ügyintézésével , akkor könnyebben viselem majd a fiú közelségét. Tévedtem. Csak napközben tudtam elfelejteni, éjjel mindig gyötrődtem, így hamarosan hatalmas fáradtság vett erőt rajtam, és már a szüleim is pihenőt javasoltak. Nem engedtem. Ám egy holdfényes estén minden megváltozott. Kisétáltam az erkélyre. A szatén cipellők lágyan surrogtak a márványpadlón. Ekkor léptek koppanását véltem hallani, és semmi kedvem nem volt találkozni a hátam mögött lopakodó alakkal. A szél gyengéden körülölelt, copfjaimat táncoltatta a levegőben, ruhámat fodrozta, majd egy hussanással felemelt. Megpördültem, hogy végre lássam ki követett. Ajkamat önkéntelenül mosolyra húztam, mivel az illető Caleb volt.           -Megmutatnád milyen az égben szárnyalni?-kérte szelíden, és felém nyújtotta a kezét. A bőrömet forróság öntötte el, de igyekeztem leplezni a zavaromat.          -Természetesen!-feleltem, és még egy halovány mosolyt is kipréseltem magamból. Félve megragadtam a karját, és némán fölemelkedtem vele az égbe. A csillagos égbolt alatt végre nyugtomat leltem, szabagon úsztam alatta. Végül kiszemeltem egy keskeny szirtet, ahol puhán földet értünk. -Túl közel kerültem hozzá-filóztam, hisz épp egy centi választott el a testétől. Hirtelen ötlettől vezérelvel eültem és átkaroltam a lábaimat. Sikoltani tudtam volna, mikor követte a példámat. A testemen erőt vett a zsibbadás, kezdtem fázni. Lassan kinyújtóztattam a tagjaimat. mire ő is felállt. Nem maradt más választásom. Caleb a sziklafalnak támaszkodott és engem figyelt. Viszonoztam a pillantását. Már csak a hirtelen mozdulatot éreztem, az erőtlen lépést amit felé tettem. Megcsókoltam. Olyan szenvedély szabadult fel a testemből, amiről addig nem is tudtam, a végtelen várakozásé amit végig ki kellett bírnom. Egy pillanat, amelyre oly sokat vártam. Nem tudtam mi történik ha ő nem szerette volna ezt a csókot. Végetért , de új élet, és erő érkezett belém. Átkarolt és visszacsókolt. Hihetetlen érzés volt.                   -Szeretsz engem?-suttogtam.          -Nem vagyok biztos benne, ez nem azt az érzést keltette bennem! Lehorgasztottam a fejemet.  -Ennyi szerelmet még csak tőled éreztem!-tette hozzá és átölelt. Végre szabad voltam, és az ametiszt felragyogott a tiarán.                -Légy boldog Ely, mindörökké!-szólt egy ismerős hang a fejemben.    By: Réka

2008.03.23. 23:19

Az előző folytatása:   Meridián Szíve Feléled   E lyon Meridián Fénye, Meridián Szíve.Az egész életét feltette Meridián békéjének helye állításáért.A hogongok meridian békemadarai. Phobos gonoszsága Elyon előtt is nyilvánvaló lett. A kishíján tragédiába torkolló koronázási ceremónia az hogy elszakították a barátaitől jelentős dühöt keltett elyonban. Elyon szerelmes volt Cedricbe de cedric csak a feladatát végezte a lány később kiszeretett Cedricből. A sors iróniája hogy később Cedric szeret bele Elyonba de a lány már em érez iránta semmit. Később Cedric találkozott Orubéval, ez reményt adott neki. Orubé mondta hogy sokat kell változni neki ”mégmindig élvezettel beszélsz a kínról” és az őrzőket sem kedveli de ez Orubénak sem jelentett gondot ő sem szimpatizát velük „kis csitrik gondolta magába Cedric”de Orubéval szemben mást érzett olyan emberi érzédt amit már ismerős érzésként ismert fel önmagában.             Mentor sztorija a felkelések időszakában kapcsolódik meridián történetéhez aikor Blunkkal cserélgettet a földön. Ő kapott tőle megbízást és teljesítette. Az egyik ilyen küldetse mikor Phobos erejének egy részét kellet koncentrálni egy energiabömbbe. Blunkot majdnem elkapta de Phobos figyelmét elterelte a felkelésre való koncentrálás így hagyott időt arra hogy Blunk elmenekülhessen a gömbell. Blunk fizetsége nem maradt el, egy kamionnyi kaját vásároltam neki amit átszállított meridiáni búvóhelyére a végtelen városba. A koronázási ceremónia megakadályozása közben történt balesetem mikor Phobos nekemontott Azthittem már nincs remény akkora ereje volt hogy még azok a katonák is érezték a rengést akik a fal mögött álltak aminek nekicsapódtam „Azt hiszem megint eltört valamim.”.nyögtem de sokan halkan szinte már nem is hallották a többiek. Whatek csapata a lépcsőfelől támadt. Őket azonnal megfagyasztotta. Ezeket az eseményeket csak hallottam de nem láttam. Egy fénybogyótol ideiglenesen megvakultam és az előző rám mért ütéstől még nem áltam talpra. Halltottam hogy megérkeznek az őrzők is és kiszabadítják Elyont is a trónteremből a többire már nem emlékszem mivel egy troll gázolt át rajtam aki az őrzők felé rohant.Később hallottam hogy Hay Lin tornádójával lökte ki az ablakon keresztül a kertbe.             Később már a gyengélkedőn ébredtem halottam az ablakból a tömeg ünneplését a nap meglét is lehetett érezni a gyengélkedő ablakából este halltottam a tüzijátékot is de még nem láttem a bogyesztől az orvos azt mondta hogy megvakultam és nem idelyglenesen Este kellemesen hüvös volt így hamar elnyomott az álom. Reggel arra ébredtem, hogy Valaki a kezei teszi az arcomra.Mikor elvette a kezét az ő arca volt az első akit megláttam.Elyon meggyógyította a látásomat. Meg akarktam köszönni neki amit tett de még alig volt erőm meghajolni nem tudtam előtte a medikus visszatessékelt az ágyban.Elyon csak annyit mondott köszönm hoy értem harcoltál hűséges katonám ki nehéz időkben is kitartottál mellettem.Most minden elszánt harcosra szükségem van most hogy helyreállítsuk a békét.Cedric parancsnok alatt remélem olyan hűségesen fogsz szolgálni mint eddig.Innentől csak egy ölelésre emlékszem megölelt de beleborzongtam az erejébe szinte éreztem hogy vibrál körülöttünk az a nagy energia. Mégegyszer élég esetlenül megöleltem ő aztán elbúcsúzott s vissza sietett a trónterembe. Caleb már várta katonai hírekkel Cedric is a teremben volt. Ő Orubé-t vártagogy csatlakozzon a csapathoz Közbe én is felzdelőzködtem és indultam vissza a kirányő testőreinek szállására.Útközben a fojosón ismét Blunkba rohantam és a nagy csörömpölés nem is maradt el. A szállás felé menve a szobá faln át hallottam az őrök nevetését amint a karambolt meghllották szinte mindenki a hasát fogta a röhögéstől valaki még az emeletes ágy tetejéről is lesett annyira röhögtek. De mire benyitttam az ajtón mindenki vigyázva állt és várta az utasításokat amiket Ely-től kaptam egy kéziratban. Az volt a tervünk hogy ’ Arkhant’ba megyünk ari ellen míg a fő sereg besétál a főkapun mi hátul megyünk kiszabadítani a fogjokat. Az őrzők is a fősereggel jöttek de ők előrementek szite közvetlenül a trótreben kötöttek ki. Miután a catakombákon keresztüül eljutottunka börtöncell rész legig kiderült hogy a fogyjok ár ki voltak végezve és nem volt senki a cellákban az előny az volt hogy nem lassítottak minket a fogjok és továbbra is csenben tudtuk haladni. A kérés az volt hogy a rabok holmiait menekítsük ki a hozzátartozók számára. Közben leheett hallani hogy az ellenséges katonák a felső folyosón az örzők gyilkolják Ari katonáit. Mikor felértünk a konyha folyosójára a mennyezet éppen felettünk szakadt be egy őr rohamosztagost süllyesztett a mélybe Cornélia. Lyukon keresztül felkapaszkodtunk a trónterem előtti folyosóra. Az őrzőknek nem sikerült kiszabadítani a Bansee-t Cedric második próbálkozása után elvágta a fogvatartott Banshee láncait közben Orubé is harcolt Ari katonáival. Ari bezárkózott a trónterebe! Vihogták az őrzők mivel valamelyk katona röhögtető poros gránátot jelentősebb hatást nem értek el a gránáttal csak az őrzők a vihogástól össze- vissza repültek. Cedric Orubé és Én berontottunk a trónterembe.Ari nem menekülhet el! Kiáltotta Orubé Nehagyjatok túlélőket kiáltottam és már azon voltam hogy beugorjak a nagy bunyó közepébe két fejszét fogva éppen amit az alsó szinten egy őrtől vettem kölcsöm. Cedric megfogta a vállamat és azt mondta hogy legyek türelemmel. És ne a harag vezéreljen ezt új volt tőle hallani de halgattam a tanácsára és a dühömet az ütések erejébe fordítottam. Végig koncentráltam a körülöttem lévőkre alkalmaztam a csata meditációt csata közben így a csapatom hatékonysága megkétszereződött. Néhányszor felkellet kellnem a meditációmból hogy kivédjek egy pár rám célzott ütést. Mikor kiszabadította Cedric a Bansheet akkor a Banshee a haragját Ari ellen használta fel. Berontott és megszoította Ari lelkét Cedric monta a Bansheenek hogy bármit megtehet Ari-val nem fogják meggátolni benne. De Orubé kérlelte Cedricet hogy állítsa meg a Bansee-t . A Bansee szinte azonnal teljesítette Cedric kérését aztán kirontott a kastélyból. Ari-t börtönbe vetették de az én saját védelmirendszeremet használtam fel. A mágia mellettt a technika a nagy fegyverem meridiánban olyan dolgokat megtehetek amit a földi kormány nem engedett meg. Azthiszem én voltam az első ember aki összehozta a technikát a mágiával. Olyan katonai eközöket hoztam létre amik elviselik a mágiai eseményeket és a mágikus eseményhorizontot sőt ezekből nyerik az energiát. A királynő beleeggyezett a katonai reformkérdésnél tett javaslatom megalkotására aláírta a rendeletet. Cedrik ezredét is felszereltük elektromos botokkal, fúziós baltákkal angolna ostorokkal. Járműveket is tudutam készíteni a meridiáni műhelyekben nem volt hiány ásványokban és bármit feltudutam használni .Sok embernek munkát adtak a fejlesztések. Mindenkit betanítottunk a gyártósorok kezelésére , még Blunkot is. Az új egységek hamarosan készen állnak hogy biztosítsák meridián békéjét.             Szerda délután volt sütött a nap végig lehetett látni a völgyön nem volt köd lehetett látni a gyárakat ahogy ontják magukból a sok új egységet. Meséltem Ely-nek hogy az egységekbe tettem egy biztonsági modult amiről a katonak nem tudják hogy mi az. Ha a sereg valami miatt ellenünk fordulna mielőtt léphetnének felrobbanthatjuk őket. Ezt Elyon helyeselte tudta hogy így a nép biztonságban van.megembereltem magam megköszöntem neki hogy meggyógyította a szememet és megölelte a vállára hajttam a fejem de ő felemelte az arcomat és megcsókolt reménykedtem hogy örökké tart ez a pillanat és megáll az idő és minden gond elszáll. Estére járt ire észbe kaptunk Caleb már toporzékolva várta az ajtómásik oldalán és Ely ekkor kapott észbe hogy elfeletkezett Calebről és a randijukról. Ely hebegte hogy mit érez Caleb íránt és hogy nem akarta Cornitól elrabolni. Én megfogtam a kezét és azt mondtam neki hogy nem kell szabadkoznod én vittelek bűnbe és vállalom érte a felelőssége Ely elpirult.-Még párbajra is kihívom Calebet ha ezt szeretnéd Ely!.Nem én azt szeretném hogy ez a délután mindkettőnk számára ajádék maradna remény egy normális emberi életre ahol igazak lehetünk önmagunkhoz és nem kell a saját rangunk fogságában élnünk. Te őszinte ember vagy Mentor kedvellek is téged túlságosan is. Meghajoltam előtte. Caleb türelmetlenül motyogott valamit az ajtó túloldláról. Mentor nem várhatok tovább Caleb vár engem és megyünk korcsolyázni Calebbel remélem te is jösz megézni a műsort? Amint készen leszek az adminisztrativ munka egy részével azonnal jövök.Viszlát Ely viszlát Mentor.-Helló Caleb megint korcsolya?! Szúrtam neki oda a megjegyzést az előző alkalom miatt Caleb legszivesen felrobbant volna de Elyon lecsititotta őt.             Késő estére járt mire végeztem a munkámat magamhoz vettem a mágikus fogat és én is a koripálya felé vettem az utat. Caleb már jobban szerepelt mint múltkor ezt büszkén ki is fejezte. Blunk rögtön eltalált egy szemetes kukát amikor kirepült az ablakon pesze nem szándékosan és szerencse hogy nyitva volt az ablak. Elyon csodásan nézett ki abban a ruhában amit tervezett.Úgy csúszik a jégen mintha profi lenne a tudása Cornéliával vetekszik de azért van benne egy kis spiritusz. De mikor rá nézetem visszamosolygott akkor elvesztette egyensúlyát és kifelé kezdett száguldani a pálya széle felé de Caleb megfogta én okés jelet mutattam neki erre meglepődött és mindketten a korlát mellet landoltak én lehajtotam a fejem és jól elakartam tünni a közönség árnyékában. Cedric és Orubé is nagyot nevettek ők a pálya másik sarkában voltak. Elyon elvörösödött arcall tápászokodott fel de Caleb meglepően magabiztosan viselte az esést. Nyugodtan feltápászkodot de volt egy olyan érzésem hogy ős is elakart volna süllyedni a pálya alá. Záróra után Caleb és Elyon elmentek még megnézni egy horrorfilmet a moziban. Én követtem a W.I.T.C.H. lányokat egy darabig de Blunk lebuktatott. Előttük szinte ismeretlem volt a jelenlétem csak annyit tudtak rólam hogy Eyon testőre vagyok semmit sem tudtak a kettőnk viszonyáról. Röhögtek egy sort rajtam aztán visszamentem haza pár holmiért nem meridiánba hanem abba a kis városba ahol laktam éjfél is elmult már mire mmindent összeszedtem és hazacipelődtem meridiánba. Elgondolkoztam azon higy most mi lesz velünk igy Elyvel ő lesz- az a lány aki eltud engem-e ismerni és önmagamért tudna szeretni? Márpirkadatra járt az idő mire visszaértem a palotába épen láttam az őrségváltást és a tisztelgést kiderült hogy ma kasélyban is bál volt Ely mindig szeretett a nép kedvében járni Blunk főtanácsosként Segédkezett Elyon mellett. Cedric Orubé-nél maradt a földön. Caleb már majdnem elaludt a székben. Blunk leöntötte egy korsó vízzel mikor Caleb észbe kapott egy hatalmas kergetőzés alakult ki a trónteremben. Elyon álmosan ült a trónon és mikor látta hogy Caleb egy hatalmas nehéz vázával rohan Blunk után aki eszeveszetten rohant mint egy eszement. Ely telepátivával szólított meg és a szobájávba hívott hogy töltsem vele a napot. Elindultunk a folyosón még mindig lehetett hallani blunk kiabálását és Caleb megjegyzéseit. Aztán elértünk Ely szobályához és mögöötünk becsukódott az ajtó kellemes hangulat volt a szobályában nem az a lányos modern stílus hozzá mmérten előkellő mégis egy szenvedélyes lányhoz méltó style. Néztük egymást és megöleltem ős is viszonozta azrán megcsókoltam az ölelkezéses forró hangulat az ágyon és földön hemperegbe forgolódtunk ölelkeztük egymás karjaiban csókolóztunk. Ely azt monta hogy amikor velem van öszinte lehet nemcsak magához hanem hozzám is azt mondta olyan érzés mindha fulladozás után levegőt venni a szürke hétköznapok után fényt hoztam az életében. Így újrra hitet adtam Ely-nek ahhoz hogy éertelme legyen az életének és célja az uralkodásának. Ő hitet adott nekem az élet elviseléséhez erőt a tovább lépéshez.             Ezzzel egy új fejezet nyílik Meridián fejlődésében, a hercegnő erőre kapott és újra képes lesz betölteni a feladatát. Ez a hit mimndkettőnknek elég lesz a gonosz elleni küzdelem folytatására miként a földön aként Meridiánban is. Ebédnél Ely Calebbel beszélgetett Blunk ismét játszotta az udvari bolondot. A legjobb alakítása talán a hipnotizált menetelő arra a nézésre még mindig emlékszem. Délután az őrzők is átjöttek a kastélyba Cedric is viszatért küldetéséről. Elmesélte hogy nem maradhatnak a földön Orubéval mert meglátta őt egy rendőr hogy átjött archantból a földre valószínüleg Irma apja volt akinek a munkatársai az interpoolnak dolgoznak. Cedric visszamegy Orubé otthonába Basildeliá-ba. Meridián újjáépítése folytatódhatott teljes erővel épültek a szebbnél szebb házak a malmok a szántóföldek falvak. Ely később szakított Calebbel és visszajött Mentorhoz. És Mentor is a kastélyba költözött egy szobába lakunk azóta is. Ez is felhívásra! By:Réka

2008.03.23. 23:16

Előző folytatása:   A Sötét Árnyék   B asildelia csodálatos viilág a világok közötti kereskedelmi központ és az emberek városa az univerzumban ez az egyetlen olyan hely van ahol örök béke honol Elyon is megirigyelhetné a rendet és a kulturát a hitet a szabadságot. Az államformálya parlamati dualizmus két parlament kormányoz ellenzéki parlament és a jelenlegi kormáy parlamentje kormányozza az országot a politikusokat évenként váltják a jókat visszaszavazzák még egy évre. Szabályok kötik a visszaszavazást és a kiszavazást is a parlamentből. A városok elrenedezése is említésre méltó mivel nem anyagiak határozzák meg a rendezést. Nicsenek gazdag milliomos negyedek és szegény nyomor negyedek sem a lakosság is összetett. A gazdaság fejlett nem kapitalista jellegü és nem kizsákmányoló. Közben Kondrakarban is változások történtek visszahívták az őrzőket Konrakarba Néreusz visszatért mondta nekik az Oráculum régen ős is őrző volt Yan Lin társa és a Kondrakar szívét akarja megszerezni. Ehhez nekem lesz egy két szavam hozzá mondta Will. Cornelia is bólintott. Állítsuk meg nyögték a boszik. Cedric is röhögött rajta. Irma szinte felrobbant dühében ahogy Cedric ránézett. We ismét ott röpködött Orubé-körül. Az Oráclum lassan visszament szentélyébe meditálni. Az őrzők elidultak hogy megtérítsék Néreuszt a fény oldalára. Cedric Blunk és Én másik irányból közelítük hogy bekeríthessük Néreuszt. Mikor elbúcsúztam Ely-től megígértem neki hogy épen visszatérek ő reményt ad arra hogy tudjuk folytatni a harcot. Útközben Blunk kiszimatiolta hogy a fagyos is itt van. Phobos ’Béna Halálja’. Cedric elindult hogy elkapja Én és a tesőség tovább mentünk a találkozási pont felé. Most kivételesen nem jött semmi sem utközben tul simán értünk oda Galdvin safe place-hez. Közben Caleb- csapata meghozta az új fejlesztésű járműveket amit meridiánban gyártottak le az én tervein alapján. Bluk is beült az egyik lövegtoronyba de Caleb rögtön kizavarta. Adtan egy felderítő gépet Blunk nak inkább egy rakétát amivel össze vissza száguldozhat. Most mehettünk álcázás nélkül nem zavart minket a zaj. Erős seregünk volt jó harcosok hűséges katonák Már régóta tart a verseny a szakasz-vezetők között és az örzők között hogy ki fog el több gonoszt. Szerintem addig nem lesz vége amíg mindenkit el nem kapunk. És akkor is mindig jönnek újak és újak nem panaszkodunk mindenkinek jut elég. De nem mindig az elpusztítás a cél mi ennél jobbak vagyunk. Végre az őrző boszikák is megérkeztek sok csitri egyveleg e. Jobbak minta régi őrzők őket nem a gyűlölet vezeti őket de azért tudnak mérgesek is lenni főleg Irma és Taranee. Olyan cuki mikor füstöl a feje. Irmával vigyáznom kell mert ő nem nézi jó szemmel hogy Elyvel vagyok. Tudtam hogy ely ajándék nekem amit az élet adott sokszor elgondolkoztam rajta mi lett volna ha a gonosz bátja Phobos a hatalomra juu és megölné Ely-t.             A láthatáron megpillantottuk Néreust aki nem volt valami jó hangulatban villámokat szórt és megcsapkodta pár katonámat.Közben az eső is eleredt egész nagy viharrá nőtte ki magát volt egy olyan hogy nem véletlenül. Valószínüleg ez annak tudható be hogy Néreusz feketemágiát használt hogy megtörje örök szenvedéaét és hogy rátámadjon Kondrakarra. És megölhesse az Oráculumot. Nem kaphattok el most nem lehet így vége! Kiáltotta Néreusz. A jó és a gonosz harcában mindig van egy olyan pillanat egy sors döntő pillanat ami meghatározza a végkimenetelt. Ez a pillanat azt hiszem most jött el és úgy érzem hogy minjárt jobbra fordunak a dolgok. Remélem. Néreusz a földre került de már is újra támadni kezdte az őrzőket és Cornéliát erejével jó messzire elrepítette ismét Caleb ölében ért földet. Még mindig szeretik egymást Elyon Caleb életében csak vigasztalást jeletett ezt sose mondta ki de Ely-től tudom mikor beszéltem vele. Ekkor tényleg fordulat következett be szinte előre éreztem hogy történni fog valami. Elyon és Yan Lin teleportálása fejeződött be. Ely rámmosolygot de láttam rajta hogy komor a hangulata inkább úgy mondanám hogy királynőhöz illő magabiztosságot mutatott ki még Hay Lin mamája Yan Lin is meglepődött hogy mennyit komolyodott. Néreusz álj meg! Szólt Yan Lin.Néreusz letartótztatlak meridián ellen elkövetett bűneidért Kiáltott Elyon. Néreusz válaszlépése elég kiszámíthatatlan volt megállt küzdelem nélkül meghátrált. Lassan hátra lépkedett és meghajolt a királynő előt nem is mertem remélni hogy elynek ekkora tekintélye van világokszerte. Vállalom felelősségemet tetteimért szólt halkan lesújtott fejjel Néreusz őrző voltam és nem végeztem a feladatomat. Vállalom a büntetésemet alázattal Elyon királynő! Megfertőzött Kandrakar szívének ereje elborította elmémet a düh a gyülölet a kétségbeesés. Ha beismered bűnöded az már azt jelenti hogy van lelki és önismereted szóval az elméd ép de lehet hogy még nem teljesen tiszta mondtam néreusznak. Elyon bólintott Ely te tudsz neki segíteni megvan hozzá a hatalmad hogy kiűzd a gonoszságot az elméjéből segíts neki kérlek. Elyon bólintott és elindult Néreusz felé. Én már mondani akartam hogy vigyázzon magára de már ő rám kacsintott. Féltelek gondoltam erre ős megfordult és rám nézett azt mondta: A bizalom az első dolog ami a barátság felé vezet kirázott a hideg de Ely magabiztossága megnyugtatott. Tudom hogy mit csinálok modta telepátiával. Kirázott a hideg de elfogatdam a helyzetet. Közben az őrzők is magukhoz tértek Mivel Terrane nélkül Orubéval kiegészülve harcolunk csak Ely nek van telepatikus képessége természetfeletti életrő talán biztonságban van nyugtatgattam magam de az őrzők is feszültek voltak. Szükségtelen volt aggodalmam de Cornélia megjegyezte hogy túlságosan féltékeny vagyok rá én azzal védekeztem hogy nem tudnák már tovább élni ha őt elveszíteném. Közben Elyon rátette kezét Néreusz homlokára néreusz és Elyon összesett és nem mozdult nem tudtunk mit csinálni Will mondta hogy ne érjünk hozzájuk mert akkor megszakad köztük a szellemi kapcsolat. Egy órával később már végeszakadt a telepatikus kapcsolat. Néreusz megköszönte Elyonnak a segítséget és A kiráyli testőrség visszavezényelte őt a kastélyba. A sötét árnyék eltűnik a láthatárról de olykor olykor a gonosz újra erőre kap de mindig elesik mert a jók sosem adják fel. Ez túl könnyen ment jegyezte meg Caleb én is elismertem. Lehet hogy csapda gyanakodott Cedric aki a rózsazsín ruhájú fagyossal tért vissza aki erőse meg volt kötözve és motyogott valamit az orra alatt. Úgy tünik még mindig nem tudta megtörni Irma átkát a rikító rózsaszín ruhával kapcsolatban. Ha Nerisszának nem sikerül akkor rajtam kívül senki másnak sem. Lökte oda Irma ha esetleg megszöknél akkor a vérdíj táblán ez fog szerepelni: Keresünk egy ultrarózsaszínü fagyos ronda béna büdös halált. Szerintem a fagyos most feltudna robbanni dühében gondolta Mentor. Te Mentor figyelünk ám Szólt oda Cornélia és Irma nem rosszalkodunk esténkét! Kuncogtak a lányok és legszivesebben elbújtam volna a pocsolya mélyére. Gyorsan beugrottam egy terepjáróba amit én és a csapat fejlesztett. Amilyen gyorsan lehetett elsötétítettem az üvegeket. Most mindeki rajtam röhögött de szerencsére ez hamar abba maradt. Szedelőzködtünk mindenki haza indult az őrzők is visszamentek Heatherfieldbe Yan Lin elment még Hay Linnel Kondrakarba hogy ismertesse a fejleményeket az Oráculummal. Elyon a testőrséggel egyyütt visszakisérte Néreuszt a kastélyba. Én is gázt adtabm a járműnvemnek Blunk beült hátra és grimaszokat vágott a visszapillantóba. Hazaérve a szokásos rend fogadott katonáim kitiüntetében i részesültek én nem vagyok oda a kitüntetésekért így rang nélkül rejtve maradhatok az ellenségeim előtt ők csak közkatonánk hisznek akikből sok van nekünk. Így biztonságban vagyok és Elyhez is közel lehetek. Nerissza nem fog neki örülni hogy újra a fény oldalára állítottuk Néreuszt. De már nem tethet semmit nagyobb a hatalmunk mint neki miután vissszaszereztük meridián szívét és Elyont. Őket azért említem külön mert Ely nekem Mentorként többet jelent mintegy igaz királynő országának. Blunkkal visszaértünk a palotábaén a közös szbánkba tartottam Blunk meg vissza ment a trónterembe. Este olvastam a jelentseket az őröktől miszerint phobos ismét ócsárolta őket biztos mérges vol amiért megcsúszott a láthatatlan banánhélyon amit Hay Lin rakott le amig szökésbe vol Phobos. Ely hamar elkapta és mindenki röhögött rajta. Cedric mikor kiszabadult még nem voltam biztos benne hogy Cedric hűséges lesz de aztán bizonyossá vált hogy olyan jól szolgálja mint egykor Phobost. Cedric élete jobbra fordult mikor Orubéval összejött. Nerissza se tud annyit ártani mintrégen már nagyobb az egység mint régen. Ez is felhívásra. By: Réka

2008.03.23. 23:14

Havasréti Esküvő   E lyonnak hamarosan közeledik a születésnapja és szeretném neki teljesíteni egy kívánságát ami szívéből jön és igaz. Meridiánba szokás a huszadik születésnap alkalmából egy kívánságot teljesíteni. A hagyomány szerint változatosnál változatosabb kívánságokat teljesítjük ilyenkor. Garantáltan ez lesz a legjobb napja. Mindenki sürgölődik a trónterembem még Blunk is Elyon felvídításával próbálkozott tudom hogy Blunk egy szerencsét hozó figura egy igazi üzletember. Rámkacsintott amikor a függönyt próbáltam felcsípetni hirtelen elkezdet kilengeni a létra az egyensúlyából és én a függöny mögött étem földet hirtelen érintettem kb 20 lépcsőfokt lefelé. Elékrkezett a nagy pillanat mikor Elyon közzé teszi a kívánságát. A kívánsága az volt hogy szeretné látni a Havasréti híres mennyegzőt. Ennél könnyebb kívánságot nem uis találhatott volna ki. Nagyon sok pár akarta most összekötni az életét meridiánban a béke idejében. Csak egy párt kellet rábeszélnünk hogy Havas-Réten tartsa me az esküvőt. Ez sem volt nehéz feladat csak az utattatásban kellet segítenünk a násznépet bár a pár szabhatta ki a közrlgő iddőpontot mégis úgy döntöttek hogy a királynő kedvébe járnak és nem váratják meg. A készülődés elkezdődött a két helyszín között. A palota feldíszítése is folytatódott. A díszítést az őrzők is segítették. Blunk diszkógömbje is jó jött a tróntetermbe mivel az esküvő után a bulit a trónterembe tarják meg. Bár felszerelés közben Blunk néhányszor ultrahang szerű képet mutatott.     Folytatása hamarosan következik ....  Felhívásra készült! By: Réka

2008.03.23. 23:11

Az előző 7 történet a felhívásra készült, csak elfelejtettem odaírni a nagy írogatásban!!!   By: Réka

2008.03.23. 23:07

Hay Lin és Eric első csókja ,,Eric, Eric, Eric!,,-ábrándozott magában Hay Lin.-,,Vajon szeret?Ha igen megígéri, hogy szeretni fog?Istenem adj bátorságot!!!Adj erőt ahhoz, hogy megmondjam Ericnek:Szeretlek!,,     Hay Lin egész délután ezen filózott mert ez egy hétvégi napon történt.   Ekkor hirtelen megcsörrent Hay Lin mobilja, és ezzel vége lett az ábrándozásnak.Felvette hát a kagylót, és csicsergő hangon beleszólt:Halló!     Eric volt az.Hay Lin miután letette a telefont, örömében átrepülte volna az egész várost.,,Eric talizni akar velem!Juhhúúúú!,,Ez öröm miatt a szobában lévő levegő megtáncoltatta Hay Lin hosszú fürtjeit.A lány felkapta a cipzáros felsőjét, és kiment a kosárpályára.Eric már ott várta.A szomorú fiú bámulta a sugárzó boldogságú Hay Lint.Odament hozzá majd kijelentette:Hay Lin,.........ööö.......van egy .....rossz hírem.Te is tudod, hogy a szüleim kutatók...és...visszatérnek ide,Heatherfieldbe.   -Az csodás!-kiáltott fel.      -Nem egészen.Mert azért jönnek vissza, hogy elvigyenek magukkal.        -Miiiiiiiiii?????!!!!!Ez...ez....-és Hay Lin sírásban tört ki. -Tudom Hay Lin,tudom.Én sem akarok innen elmenni.De muszály.Holnap,hétfőn jönnek és kedden megyünk.De mielőtt elmegyek...csak, hogy tudd...én...       -Igen...            -Szeretlek!       -Én is szeretlek Eric...de ez...borzasztó...-és ismét egy könnycsepp gördült le az arcáról.            -Ne sírj!           -De hogy ne sírnék Eric!Azt sem tudom, hogy valaha visszajössz még!               -Visszajövök pár hónap múlva.             -De addig hogyan boldoguljak nélküled?!         -Nyugalom.Kérlek nyugodj meg először.Holnap jönnek a szüleim, megbeszélem velük a dolgot.Lehet, hogy mégsem kell elmennem, ha azt mondom én itt érzem jól magam.            -Ó, az csodás lenne!!!-és ezekkel a szavakkal Eric nyakába ugrott.-Ó,bocsáss meg.-csak úgy irult-pirult Hay Lin.:) -Semmi gond.-ezekkel a szavakkal Eric megölelte, és megcsókolta Hay Lint.A Levegő boszija örömében véletlenül felemelkedett a magasba.         -Ez mi???!!!-kérdezte csodálkozva Eric.                 -Hagyjuk hosszú.-Válaszolt vigyorogva Hay Lin majd ezt kérdezte:          -Akarsz egy kicsit repkedni?  -Hááát...felőlem!És ezzel meglátogatták a felhőket.Később megnézték a naplementét.Ez volt Hay Lin legszebb napja, de azért reménykedett és drukkolt, hogy Eric mégis itt maradhasson itthon. By: Réka

2008.03.23. 23:06

Cornelia Karácsonya   Karácsony napja van, délelőtt tíz óra. Cornelia azon gondolkodik, hogy örülni fognak-e az ajándéknak a barátnői, mivel délután kettő órakor átjönnek hozzá és megajándékozzák egymást. Corneliának eszébe jut Caleb aki Meridiánban, van és Cornelia nagyon szomorú lesz. Nagyon hiányzik neki a fiú, mert még mindig szerelmes belé. Sokat gondol rá, hogy mi történhet éppen vele, és hogy Caleb gondol-e rá. Corneliát megzavarta az álmodozásban a húga, Lilian. Lilian arra kérte Corneliát, hogy segítsen neki és az édesanyjának süteményt sütni. Cornelia szomorú arccal indul el segíteni a sütésben. Cornelia anyja is meglepődik azon, hogy a lánya ilyen szomorú ezen a napon, megkérdezi mi a baja, de Cornelia nem mond semmit, egy szó és mosoly nélkül nekilát segíteni a sütésben, és csak Caleb jár a fejében. Eközben Meridiánban Caleb is nagyon szomorú, neki is hiányzik Cornelia és már bánja, hogy szakított vele. Elyon így szól: - Caleb! Ma karácsony napja van a Földön! Cornelia nagyon szomorú pedig szereti a karácsonyt! Hiányzol neki! - Ezt honnan tudja felség? - Onnan, hogy Cornelia a legjobb barátnőm! Tudom, hogy neked is hiányzik Cornelia! Igaz? - Igen, hiányzik, nagyon hiányzik… - Menj el a Földre! Vegyél neki ajándékot és lepd meg vele! - Mit vegyek neki? - Az, mindegy, mert annak fog a legjobban örülni, ha elmész hozzá! Ismét a Földön járunk, Cornelia házában, délután két óra van. Itt van a többi lány is, hozták az ajándékokat. Cornelia minden ajándéknak nagyon örült, de mégis szomorú volt, ami feltűnt a többieknek is. Cornelia nem akarja elmondani mi a baja. A többi őrző mégis rájött mi bántja barátnőjüket. Will így szól: - Caleb miatt vagy szomorú? Cornelia válasz helyett sírni kezd, nagyon hiányzik neki a szerelme. A többiek átölelik, és vigasztalni próbálják Corneliát, de csak annyit érnek el, hogy abbahagyja a sírást, de ugyanolyan szomorú. Este, amikor megkapja az ajándékokat akkor is szomorú, a vacsoránál úgyszintén. Amikor szomorú szeret sétálni, ezért megkéri az anyját hadd, menjen le a parkba, mivel az anyja látja, hogy szomorú ezért elengedi. A park üres, legalábbis Cornelia úgy gondolja. Hirtelen észreveszi Calebet aki egyenesen felé, jön. Cornelia odarohan Calebhez és megcsókolja, utána Caleb visszacsókolja és majdnem öt percig, csókolóztak. A csók után Caleb szorosan magához öleli Corneliát, aki már boldog, nagyon boldog. Caleb egy kis csomagot nyújt Cornelia felé és így szól: - Boldog karácsonyt! - Ez az enyém? Nem kellett volna! Kibontja a csomagot és egy gyönyörű nyakláncot, talál benne, van rajta egy medál is, szív alakú. Nagyon ürül neki, és megint megcsókolja Calebet, majd Caleb így szól: - Örülsz az ajándékomnak? - Persze! Nagyon szép ez a nyaklánc, már régóta szerettem volna ilyet! De én nem vettem neked semmit! - Örülsz neki, és számomra ez a legfontosabb! - De azért mégis tudok neked ajándékot adni! Cornelia megint megcsókolja Calebet, majd így szól: - Neked is boldog karácsonyt! - Ennél boldogabb már nem is lehetne a karácsonyom, mert most veled vagyok! Szeretlek! Megbocsátasz nekem? Visszajössz hozzám? - Én is szeretlek. Igen! Caleb megcsókolja Corneliát. Cornelia így szól: - Ugye nem mész vissza Meridiánba? - Vissza kell mennem, de mindennap eljövök hozzád! Így jó lesz? - Igen, bár jobb lenne, ha maradnál… Most haza kell mennem! - Hazakísérhetlek? - Igen, ha akarsz. Mikor odaértek Cornelia házához Cornelia így szólt: - Akkor, szia! - Szia! Caleb megint megcsókolta Corneliát, amit Cornelia anyja látott az ablakból.  Cornelia mikor bement a házba nagyon boldog volt, ezt látva az anyja nem szólt semmit. Amikor lefeküdt aludni még egyszer utoljára megnézte a nyakláncot és egy feliratot fedezett fel a medál hátulján: „Örökké szeretni foglak: Caleb” By: Réka

2008.03.23. 23:05

A végső próba   Phobos szökése óta nincsen se éjjelünk, se nappalunk… Elyon hercegnő tanácstalan és mindenki aggódik. Még belegondolni is szörnyű, mi történne, ha Phobos újra megkaparintaná a hatalmat… Cedricet az eddigieknél is több és durvább támadás éri. Azzal gyanúsítják, hogy segített Phobosnak megszökni, vagy még mindig segít neki. Ez persze nevetséges és Elyon hercegnő határozottan fellép az ilyen rágalmak ellen. Cedric nem mutatja, de látom rajta, hogy aggasztják a vádaskodások. - Megint elgondolkodtál? – mosolyogtam rá, miközben közös szobánk erkélyére léptem, ahol éppen állt. - Hogy?… Ne haragudj, kedvesem… Igen, gondolkodtam. - Phobos mindig is értett a széthúzáshoz. - Igen. Ez mindig is az ő stílusa volt. Azzal, hogy engem vádolnak, a meridiániak nézeteltérései lassan csatákká válnak. Egyre hevesebbek a tiltakozásaik az ellen, hogy én maradjak a tábornok. Elyon persze nem hisz nekik, de talán… - Talán?… - Talán jobb lenne, ha beadná a derekát és lecsukna engem. - Ezt mégis hogy gondolod!? - Akkor megszűnnének az elégedetlenkedések. A legfontosabb most az, hogy legalább mi összefogjunk a gonosz ellen, ha már mást nem tehetnük… De ennél sokkal sötétebb gondolataim is vannak. Mi van, ha Phobos emberei azok, akik árulónak neveznek? Ha az a céljuk, hogy meggyengítsék Meridián népének bizalmát a hercegnőben?… Mint mondtam, sok meridiáni élénken emlékszik még azon tetteimre, amiket Phobos uralma alatt végrehajtottam. Ezekre egyáltalán nem vagyok büszke. Megértem őket, hogy a halálomat kívánják… - nevetett fel keserűen. - Már régen jóvátetted azokat a dolgokat! Megmentetted Meridiánt és a világot arkhanti Ari gonoszságától, ez nem elég?… - Nos, ami azt illeti – nem. Sőt, vannak akik úgy tartják, hogy szándékosan hajszoltam bele Meridiánt abba a háborúba, pedig szükségtelen volt. Mások szerint pedig egyenesen Phobos parancsára tettem, hogy meggyengítsem Meridián hadseregét és könnyebben tudjon bújkálni előlünk… - Elég, Cedric! – sikkantottam ijedten és egy hatalmas pofont adtam neki, abban viszont nem volt semmi szelíd… Ez az én stílusom… - Ezt meg miért kaptam? – kérdezte döbbenten. - Cedric, soha többé ne mondj ilyeneket… El sem tudod képezlni, mennyire megijesztettél… Mintha… mintha már te is elhinnéd magadról ezeket az ostoba vádakat! - a szemem egyre fényesebben csillogott a könnyektől, de nem engedtem nekik, hogy kiomoljanak… egy harcos soha ne sírjon, elvégre az a gyengeség jele… Cedric azonban észrevette a szomorúságomat és átölelt. Ez nagyon jól esett és folytattam. - Szeretlek, Cedric és nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek. Ha elmész, hogy megállítsd Phobost, engem is magaddal kell vinned! – mosolyogtam magabiztosan és felnéztem rá. Ma már másodjára sikerült kiváltanom belőle a legmélyebb megdöbbenést. - De hát honnan tudsz a tervemről? Senkinek nem beszéltem róla… - Elég egyértelmű volt, már megbocsáss… Az álmaid beszéltek helyetted. – kacisntottam. – Szó szerint. Mióta rémálmaid vannak, gyakran mondasz dolgokat… Eleinte azt hittem, összefüggéstelenek, de rájöttem, hogy nem… Mennyire sajnálom, hogy rá kellett jönnöm… - mondtam halkan és újra a sírás kerülgetett. - Azokat a rémálmokat Phobos küldi nekem. Lehet, hogy kikészítenek, de soha nem adom fel a harcot ellenük. Ne aggódj miattam, Orube. - De hát annyit tettél Meridián népéért, mégis igazságtalanul vádolnak és Phobos az életedre tör! – még szorosabban simultam hozzá. - Amíg itt vagy nekem, Orube, nem tartok tőlük. – az ujjával gyengéden felemelte az államat és hosszan a szemembe nézett. Smaragdzöld szemei úgy csillogtak, mint egy kígyó fényló pikkelyei… Lassan, de határozottan megcsókolt, én pedig vadul visszonztam. * - Elnézést, hogy zavarom, felség… - mondtam halkan, miközben meghajoltam és úgy maradtam. – Szeretnék beszélni… - Tudom, Cedricről akarsz beszélni velem. – mondta magabiztosan és felállt a trónusáról. – Nincs szükség a hivatalos megszólításomra. Vedd úgy, hogy csak barátnőkként ’beszélgetünk’. - Igenis, felség… - mondtam zavartan. Fogalmam sem volt róla, milyen egy barátnővel beszélgetni!! Nem tudott volna valami mást kitalálni!? A helyzet egyre kínosabb lett… De szerencsére csak nevetett és könnyedén folytatta. - Megértem, hogy aggódsz miatta, de ne aggódj, nem fogom teljesíteni a kérését… - Milyen kérésről beszél, felség? – kéreztem beleremegve. - Amelyikben azt kérte, hogy börtönözzem be. – megrázta a fejét. – Soha nem tennék ilyesmit. Inkább vállalom a kockázatot, hogy egyesek bizalma meginghat bennem… - Ezt nem lenne szabad tennie, felség! – kiáltottam. – Ha valóban ez az ára annak, hogy felséged meg tudja őrizni a tekintélyét, Cedric örömmel vállalja a sorsát. Talán így nagyobb biztonságban is lesz Phobostól… - hihetetlenül nehéz volt ezt mondanom, de kénytelen voltam. Most már beláttam, hogy Cedricnek igaza volt. Itt egész Meridián jövőjéről van szó… Ha a nép fellázad a hercegnő ellen, vagy akárcsak egy kicsit is kételkedik benne, Phobos könnyen megához ragadhatja az irányítást. - Azt hittem, szereted őt… - Így van, felség… Ezért tiszteletben tartom a kérését. Ha felséged is szereti őt, kérem engedje neki, hogy teljesítse a kötelességét, ami most a tömlöcök mélyére szólítja. És mivel szüksége lesz egy új tábornokra, Caleb bizonyára örömmel vállaja majd a feladatát. - Hát ő az én bátyám… - suttogta halkan. – A szökésével ismét hatalmas nyomorúságot okozott… Elveszi tőlünk a szeretteinket. És velünk kezdi… - Ha meg kell hoznunk ezt az áldozatot, én vállalom. – mondtam elszánt arccal. - Igen, azt hiszem, én is… Három napot kaptunk arra, hogy elbúcsúzzunk egymástól. Tudtuk, hogy talán soha többé nem látjuk egymást, ha most elválunk… - Ígérem, Cedric, nem felejtelek el. Meg fogom találni Phobost, legyőzöm és hamarosan újra Kondrakar börtönében lesz, te pedig ismét szabad leszel. Szeretlek! – mondtam. Még soha nem ejtettem ki ezt a szót… Fantasztikus érzés volt… - Én is szeretlek… Sajnálom, hogy így alakult. Te normális életet érdemelnél. Még meggondolhatod magad. Menj vissza Basilideaba, keresd meg a családodat. – kedvesen mosolygott. – Tudom, hogy ez volt a vágyad… Nem akartál harcos lenni. De nem mi választjuk a sorsunkat. Nekünk csak ahhoz van jogunk, hogy változtassunk rajta. Talán még nem késő…Légy boldog! Csak annyit kérek, hogy emlékezz rám… - Nem, Cedric! Nem lenne méltó hozzám, ha elmenekülnék a sorsom elől… Különbwn is, ha futunk, nem vesszük észre, mi van körülöttünk és könnyen újabb veszedelmek karjai között köthetünk ki. Én befejeztem a menekülést. Melletted van a helyem. Úgyhogy elmegyek és megváltom a szabadságodat. Irónikus módon csak úgy lehetsz újra szabad, ha én elhagylak, de nem örökre, ígérem. Tudom, hogy várni fogsz rám. Köszönöm! - Mondtam már, mennyire szeretem, mikor ilyen gyönyörűen elszánt vagy? Végigsimított a hajamon, ami az utóbbi időben kissé megnőtt, úgyhogy néha a szemembe lógott, hátul pedig össze kellett fognom. Beleborzongtam az érintésbe és éreztem, hogy elpirulok… Körülbelül ennyi volt. Hamarosan végeszakadt ennek az egésznek. Kár, hogy nem volt több időnk együtt… De soha nem fogom őt elfelejteni. * Vissaztértem Kondrakarba, hogy onnan figyeljem az eseményeket. Az Orákulum nagyon sokat segített abban, hogy Cedric kiszabadítására tudjak koncentrálni. Nekem mégis úgy tűnt, hogy őt is aggasztja valami… Meridiánban kitört a forradalom. Hiába az a sok szép és jó dolog, amit a hercegnő tett, úgy látszik, az a sorsuk, hogy elvesszenek. A forradalom vezetője egy bizonyos Jack Hargreaves kapitány volt. Hajdan nemes, most pedig űrkalóz. Egyre jogosabbnak tűnt a feltételezés, hogy ő Phobos jobb keze. Az Orákulum nem akart közbe lépni, amit én teljesen megértettem. Amíg Elyon uralni tudja a helyzetet, addig az Őrzőknek fontosabb feladatokra kell fordítaniuk a figyelmüket. De hogy ezek pontosan mik voltak, azt titokban tartották előttünk. Egyre nőtt az elégedetetlenség. Az Orákulum titkolózása miatt egyre kevésbé volt népszerű. Aztán az egyik napon megtörtént. Elyon hercegnpt fogságba ejtették a lázadók. A palotát elfoglalták és szinte az egész testőrséget legyilkolták. Ezek szerint Cedricnek is meg kellett halnia… Feketére cseréltem a ruhámat, de sírni képtelen voltam… túl nagy volt ahhoz a bennem tomboló fájdalom. Minden más érzést kiirtott belőlem. Csak a bosszú maradt… Feltűnt egy ismeretlen alak, akit mindenki csak Endarno néven emlegetett. Azt mondták róla, hogy nagyon bölcs, mások pedig egyenesen azt tartották, hogy jobb orákulum válna belőle a jelenleginél. Elkeseredésemben sajnos elmentem hozzá. Elbűvölt a kegyességével. Nem kérdezte a fájdalmam okát, de szolgálatába fogadott és haamrosan leghűségesebb emberévé lettem. Átvette a hatlmat Kondrakarban, mikor az Orákulum éppen távol volt. Véres csata volt. Az ellenkezőket megöltük… Megígérte nekem, hogy bosszút állhatok majd azokon, akik a fájdalmamat okozták és ez nekem elég volt. Az Orákulum ugyanis még mindig nem engedte, hogy Meridiánba menjek. Endarno viszont igen. Elbocsátotta az Őrzőket, az Orákulumot pedig saját börtönébe záratta. Új, legkevésbé sem dicsőséges korszak köszöntött be Kondrakarban. Aki szervezkedni mert urunk ellen, azt megöltük. Mikor már ismét rend honolt itt, Endarno megengedte, hogy elmenjek Meridiánba. Elyon hercegnő már szabad volt, Jack kapitányt pedig börtönbe záratták. Kutatni kezdtem. Mindössze annyit sikerült megtudnom, hogy az összes rab kiszabadult a börtönéből, de sokat közülök megöltek a káoszban. Cedricnek nyoma sem volt. Magát Elyon hercegnőt is felkerestem, de sajnos ő sem tudott semmit a sorsáról. Endarno mindig azt mondta, hogy jobb világot fog teremteni. Ehhez viszont az kellett, hogy minden világ behódoljon neki. Bárhova tudott átjárókat nyitni. Hadseregei megszállták a birodalmakat, és én segítettem neki, hogy elérje a célját. Csak ez lebegett a szemeim előtt, hiszem Cedricet elvesztettem. Mi másért éltem volna ezek után?… Egy nap hatalmas lázadás és elenséges szervezkedéseik hírei jutottak a fülembe, melyet Endarno ellen szerveztek. A szervezkedés központja Meridián volt. Endarno azonnal elküldött, hogy kiderítsem a lázadók szándékait és ha kell – megöljem őket. Elakptam az egyik piti alakot, aki szintén részt vett az összeesküvésben és arra használtam fel, hogy információkat csikarjak ki belőle. Sajnos annyira megkínoztam, hogy többé már nem vehettem hasznát. De sikerült megtudnom a következő megbeszélésük időpontját, amin a titokzatos vezérük is meg fog jelenni, akit már hónapok óta üldüzök. Végre célbe érek! – gondoltam és magabiztos mosolyra húzódott a szám. Minél hamarabb el akartam tűnni erről a helyről, mert folyton Cedricet juttatta az eszembe és nem volt nyugalmam tőle egy percre sem. Lepukkant egy ól volt. Igazi fertő, ahol néhány örömlányon és egy öreg kocsmároson kívül senki nem tartózkodott, mondhatni soha. Kivéve az estéket. Itt gyűlésezett az Endarno ellen fellázított csőcselék. Leültem a sötét sarokban, hátamat a falnak vetve és vártam. Észre sem vettem a rám szegeződő pillantásokat. Az arcomat nem láthatták, mert árnyékban ültem, úgyhogy lassan hozzászoktak a jelenlétemhez és nem is kérdeztek semmit. A vezérük egy magas, csuklyás alak volt. Ijesztő hangja volt, mikor beszélt… szinte sziszegésre emlékeztetett. Mindegy. – gondoltam. – Hamarosan úgyis vége. Elővettem a tőrömet lassú, egyenletes mozdulatokkal, ami a távolról figyelő szemeknek fel sem tűnhetett. Megtámasztottam a lábamat és felkészültem arra, hogy rávessem magam. Utána nyilván meg fog támadni a többi is, de kit érdekel? A hússzoros túlerővel szembeni harc volt a specialitásom. Az sem baj, ha mindet meg kell ölnöm, mert nem adják meg magukat. Legalább annál kevesebb börtöncellára lesz szükség. Hirtelen megdermedt a fenyegető, sötét vezér. Mintha meghallotta volna a tőr élének acélos csörrensést, pedig nagyon halk volt. Megijedtem, de aztán folytatta a beszédét, mintha mi sem történt volna. Lehet, hogy azt képzelte, hogy csak hallucinált. Végre elszántam magam és nesztelenül ugrottam felé, mint egy árnyék, hogy leszúrjam és enyhítsem a vérszomjamat – de elkapta a kezemet. Kis híján elejtettem a tőrt, de aztán sikerült újra megszorítanom és tovább küzdöttem. Olyan erős volt a szorítása, hogy alig éreztem már az ujjaimat. Hirtelen 180 fokos fordulatot tettem, ezzel kicsavartam a kezét és egy rúgással oldalról megütöttem az arcát. Egy pillanatra megtántorodott, aztán folytatni akarta a küzdelmet, rám nézett – és megdermedt. Nem tudtam mire vélni a viselkedését. - Orube?… Kérdezte halkan, vészjóslóan. Megfagyott az ereimben a vér. - Honnan tudod a nevemet? – kérdeztem gyanakvóan, mire hátravetette a csuklyáját. - Nem emlékszel rám? – kérdezte és felém lépett. - Ne közelíts! Te nem lehetsz valódi… hazudsz! Nem akarom, hogy több fájdalmat okozz nekem! Istenem, hagyd, hogy végre elfelejtsem! – kiáltottam és zokogni kezdtem. Láttam a tekintetén, hogy mennyire fáj neki, amit hall, de nem tudtam hinni neki… ő nem létezik többé. Meghalt évekkel ezelőtt. Mielőtt Endarno szolgálatába léptem. Nekem ő nincs többé. - Nézz a szemembe, Orube! – mondta és szelíden a két tenyere közé fogta az arcomat. Hosszan és rezzenéstelen tekintettel néztem a smaragdzöld szempárba. – Én vagyok az, Cedric. Nem vagyok hallucináció, sem kísértet. Élek és nagyon sajnálom, hogy olyan sokáig nem találkozhattunk. Ha jóvá tudnám tenni… - Hogy jóvá tenni!? Több év kínjait, azt a tömérdek szenvedést a kínzó kétségek között, a gyilkosságokat, a kihalhatatlan fájdalmat a szívemben… azt hiszed, egyszerűen jóvá teheted!?Nem. Nekünk nincs közünk többé egymáshoz. Elfelejtettél engem, Cedric. - Sajnálom, Orube… De meg kell értened, hogy nem találkozhattam veled. Te a legfőbb ellenségemet szolgálod. Ugyanazt a hibát követed el, amit egyszer én is elkövettem… - Ez meg hogy érted? Mit akarsz ezzel mondani?… - kérdeztem remegő hangon. - Magadtól kell rájönnöd a válaszra. Csak akkor lehetünk újra együtt…   *   Úgy tűnt, mintha hetek teltek volna el, mióta elváltunk, pedig valójában csak pár nap. Itt van előttem a lehetőség, hogy vissazkapjam a szerelmemet, de képtelen vagyok rájönni a rejtély kulcsára. Vajon mire gondolhatott? Miért kínoz engem? Nem szenvedtem már eddig is eleget? - Elnézést kérek, uram, amiért megvárakoztattam… - mondtam mélyen meghajolva. - Nem történt semmi, Orube. Rájöttél, hogy ki az ellenem szőtt összeesküvés vezetője? - Igen, uram. Phobos egykori szolgája, Cedric. – a szemében mérhetetlen harag lobbant. - Az árulót meg kell ölni! Tedd a dolgodat, lányom! Menj és állj rajta bosszút! Mert valójában mindig is őt gyűlölted! Ő okozta neked a kínjaidat, de most megtorolhatod őket! Okozz neki még több szenvedést, mielőtt végzel vele! Eredj! – kiáltotta önmagából kikelve és éreztem, hogy indulat keríti hatalmába a lelkemet, de nem Cedric ellen… - Talán inkább téged kéne megölnöm… Phobos! – kiáltottam. Ebben a pillanatban Endarno vissaznyerte a régi küldejét és ott állt előttem Phobos… Az arcát eltorzította a fájdalom, nekem pedig még a lélegzetem is elakadt a döbbenettől… De aztán magabiztosan felállt és gúnyos mosolyra húzódott a szája. - Csalódtam benned, Orube. Azt hittem, bölcsebb leszel, mint Cedric. De hát a szerelem vak. Én viszont nem. Endarno éberségét soha nem játszhatjátok ki! Készüljetek fel, mert mostantól nem lesz nyugtotok! Akárhová mentek, elérlek titeket, végig fogjátok nézni egymás kínjait, mielőtt meghaltok. Könyörögni fogsz nekem, Orube… Fuss! Fuss csak! Úgysem menekülsz! – kiáltotta nevetve és újra felvette Endarno alakját.   By: Réka

2008.03.23. 23:03

Elyon              -Meridián fénye.-ismételgette halkan, egyre csöndesebben. Elyon már elég régóta élt a MERIDIÁNI PALOTÁJÁBAN, hogy eldöntse, mindez valóság. Egyedül érezte magát a szülei már nem tudták felvidítani , sem a meridiáni nép boldogságot sugárzó arca.  -Milyen árat fizettem az ő ismét vidám, békés életükért? Bár a szerelem Matt formájában biztos nem ért  volna el hozzám , de a szívem még odaköt, onnan remélem még ma is a saját boldogságom!-gondolatban fűzte tovább Földi élete napjait, a sok kacagást Cedric érkezése pillanatáig.               -Felség ! Kérem fáradjon velem, a nép nyűgszámlálási és hálaletételi  délutánját tartja ma!-szólt egy ismerős ,ám szomorú csengésű hang a háta mögül.            -Caleb-szóltak gondolatai riadót fújva. Hiszen a fiú  ezerszer nagyobb bánat elé van kitéve, és ő önzőn a saját bajait vette csak észre!                        -Caleb-szólt szelíden -ma neked is jelentened kell a sérelmedet , bánatodat, és ezt vedd szelíd erőszakú parancsnak! Nem tűröm, hogy pont a legfőbb tanácsadóm süllyedjen mély melankólikába! Kérlek hadd enyhítsek a vállaidon, ez EGY királynő feladata!  -Ahogy óhajtja! -Unalmasabb délutánom nem is lehetne ,kivéve azt a csirkés fickót aki arról számolt be ,milyen szép agyarai nőttek a keresztfiának-sóhajtotta Elyon 2 óra múlva.              -Elyon-suttogta mögötte Caleb, alig hallhatóan, már csak egy  meridiáni van hátra és az én vagyok!                 -Nos hűséges őröm , hogyan segíthetnék rajtad? -tette fel a kérdést egy szomorú pillantás  kíséretében.              -Lángol a szívem és lassan kétfelé szakad, mert vagy az eszemre vagy a szívemre hallgatok! Már nem bírok az eszemre hallgatni a szívem egyre forróbb!- Elyon megborzongott a fiú olyan nyíltan beszélt és a szívéből, hogy az megbénította.        -Hallgathatok-e tehát a szívemre ?-kérdezte Caleb.      -Hallgathatsz.-suttogta Elyon, már mást nem tudott mondani, a fiú beszéde letaglózta.               -Akkor hát előre is bocsáss  meg nekem amiért most tenni fogok! -A lány ekkor döbbent rá mennyire  is hiányzik majd neki Caleb, ha esetleg visszatér a Földre Corneliához.           -Itthagysz?-kérdezte és egy könnycsepp gördüt végig  az állán.                        -Soha!-suttogta Caleb, majd előrelépett. -Soha, de soha!-mondta, majd karjaiba vonta és kezébe vette az arcát. -Soha nem hagylak el!- Majd megcsókolta. Elyon pedig ottmaradt a csók forró ölelésében.       Vége By: Réka

2008.03.23. 22:58

Cedric&Orube   Kondrakar börtöne… minden perc egy évnek tűnt… az évek évszázadoknak… Egy idő után az ember teljesen megfeledkezett az idő fogalmáról. Pokoli kínnal járt minden pillanat… a lelkiismeretem kínzott. Folyton csak az járt a fejemben, hogy fel kellett volna lázadnom Phobos ellen, mikor megtudtam, hogy bántani akarja Elyont… nem szabadott volna hagynom, tennem kellett volna ellene! Még ha ez a saját életembe is került volna… Vajon mit csinál most Elyon? Lehet, hogy már elfelejtett!…   Egy tágas helyiségben voltam zárva. Nem volt szükségem se ételre, se italra, se alvásra. Úgy rémlett, mintha lebegnék, de nem láttam és nem éreztem a testemet. Phobost sem láttam. Csak a puszta fehérséget. Egyetlen gondolat volt, ami miatt nem őrültem bele az önmarcangolásba; hogy tudtam, hogy a lelkem mélyén jó vagyok... Sosem bántottam volna Elyont… nem érdekelt már, mi lesz Phobosszal. Csak abban reménykedtem, hogy egyszer kiszabadulok innen és bocsánatot kérhetek Elyontól azokért a gonosz tettekért, amiket ellene vétettem!…   Egy nap kinyílt egy ajtó a fehér falban, amit eddig nem vettem észre. Egyenesen olyan volt, mintha abban a pillanatban teremtődött volna. Az Orákulum lépett be rájta és felém nyújtotta a kezét: - Gyere velem, Cedric! Eleget bűnhődtél már a börtönömben. Raboskodásod ideje lejárt! Térj vissza úrnődhöz és szolgáld ezután hűséggel, ahogy annak idején Phobost szolgáltad! Éreztem, hogy a láthatatlan bilincsek súlya, ami fogva tartott, leszakad rólam. Könnyűnek éreztem magam. Hirtelen vakító fény vett körül és a trónteremben találtam magamat, ahol ki tudja, mennyi ideje nem jártam. A boldogságtól könnyek szöktek a szemembe. Felpillatottam és megláttam Elyont… szebb volt, mint amilyennek az emlékezetemben őriztem. Ő is fényt árasztott magából. Az oldalán viszont ott állt az áruló, a lázadók vezére, Caleb… Elyon kezét fogta. Vad gyűlölet támadt a lelkemben, mikor megláttam. De ekkor eszembe jutott a sok gyűlölet, ami Kondrakar börtönébe juttatott, úgyhogy visszafogtam magamat, pedig a szívem vérezve kiáltott bosszúért, amiért elvette tőlem az áruló, akit szerettem!…   A börtönben annyi minden járt a fejemben, amit el akartam neki mondani, most mégse jutott eszembe semmi a mondandómból, csupán ennyi:   - Fenség!…- és fél térdre ereszkedtem előtte.   - Üdvözöllek ismét a palotában, Cedric! Sok minden megváltozott Meridiánban mialatt távol voltál – pillanotott rám oldalról – De én most felkínálom neked azt a posztot, amit elvesztettél, mikor Kondrakarba küldtek. Légy ismét Meridián hadvezére! Nagy szükségem lenne nekem és az Orákulumnak a segítségedre! Kérlek, fogadd el és vedd fel újra a címet!   - Örömmel, fenség! De ha szabad megkérdeznem, milyen vész fenyegeti a birodalmadat? - Ez attól függ; hallottál már arkhanti Ariról, Cedric? - Igen, fenség, de… - A hatalma egyre nő. Alig egy hónapon belül meg fogja haladni az én erőm nagyságát is! Az egész Meridiáni Birodalomét! – mondta keserűen. - De hát az lehetetelen! - Nem, Cedric! Ez tény! A kérdés az, hogy hajlandó lennél-e Meridián serege élén bevonulni Arkhantba, hogy elvond Ari figyelmét az Őrzőkről, akik ezalatt megpróbálnák kiszbadítani a bansheet? - Úgy érti fenség, hogy élő csaliként szolgáltassuk ki magunkat Arinak? – kérdeztem elképedtem. - Nem akarok kertelni; valahogy úgy. – bólintott rá a hercegnő komoran. - Egy ilyen feladatra – kezdtem lassan – Csak egy olyan ember vállakozna, akinek már nincs mit veszítenie. Vállalom érted fenség! Akár a pokolba is elvezérlem Meridián seregét! – hajoltam meg előtte.   Éreztem Elyon hangjából, hogy elmosolyodott, de nem zavarodtam meg tőle. - Akkor gyere ide, Cedric! Visszaadom neked a kardodat, mellyel mától ismét Meridián teljhatalmú hadvezére vagy! Szolgálj hűséggel, ahogy eddig is tetted! – majd hozzátette – De ezúttal becsesebb célokat! - Igyekezni fogok, fenség! – mondtam egy lehelletnyi szégyenkezéssel a hangomban – Mikor indulhat el a sereg Arkhantba? Elyon magához intett és követtem az erkélyre. Alattunk ameddig a szemem ellátott, mindenfelé harocosok sorakoztak, még én is elámultam, milyen jól fel voltak szerelkezve! Nem kis munkába kerülhetett ezt kivitelezni… - Akár most azonnal! – mondta a hercegnő büszkén. - Értettem, fenség! – bólintottam rá és már indultam is ki a trónteremből. A köpenyem szegélye csattogva csapkodta a csizmám szárát, ahogy kiviharzottam a teremből. De mielőtt elértem volna az ajtót, meg mertem volna esküdni rá, hogy egy halk hangot hallok: - Légy óvatos, Cedric!…   Nem néztem hátra, míg ki nem léptem a palota kapuján. De valami megmagyarázhatatlan búskomorság tört rám, ha arra gondoltam, hogy ezt csak Elyon mondhatta nekem… Igyekeztem elhitetni tehát magammal, hogy csak a képzeletem játszott és valójában nem szólt hozzám senki.   Az Őrzők már nyitottak nekünk egy kaput Arkhantba, de onnan még napokba fog telni, míg eljutunk a Skarlát Toronyhoz, Ari székhelyéhez, feltéve, hogy nem állít meg minket előbb. Minél tovább le kell kötnünk a figyelmét, hogy ne a palotája táján időzzön. Így belesétálni valakinek a karmaiba… felér az öngyilkossággal is!   De a cél szent, a lényeg, hogy sikerüljön! Akkor már nem fog számítani, mekkora árat fizettünk érte! Most nem csak Meridiánról és Kondrakarról van szó! Ha Ari megízleli a hódítás gyönyörűségét, akár az összes többi világ uralma alá hajtása is rögeszméjévé válhat, mint Phobosnak! És Yua növekvő hatalmánál fogva akár el is érthetné, amit akar! Meridián esik a legközelebb Ari világához, úgyhogy kötelességünk áldozatot hozni annak érdekében, hogy feltartóztassuk Arit. Másként mi semmisülnénk meg elsők közt…   Már akkor balsejtelem kezdett el gyötörni, mikor beléptünk Arkhant világába… Ítéletidő pusztított a vidéken. A legtöbb ház romokban állt. Fekete viharfelhők gyülekeztek az égen és viharosan fújt a szél. De nem fordulhattunk vissza, mert azzal lehet, hogy rászabadítottuk volna Arit Meridiánra! Elsődleges célunk elérni, hogy Ari fenyegetve érezze magát és támadásba lendüljön.   Gyalog jöttünk, mivel nem tudhattuk, milyen út vár ránk. Kár lett volna annyi lovat elpocsékolni egy hegyi útra, amit valószínűleg egy sem élt volna túl… Nem terveztük úgy, hogy sokáig maradunk, így élelmet sem kellett jóformán vinnünk.   Két nappal később. Semmi nyoma sem az Őrzőknek, sem Arinak. Hamarosan el kell érjük a Skarlát Tornyot. Ha Ari még akkor sem lép, azzal veszélyezteti a küldetés sikerét. Abban az esetben az én dolgom, hogy kitaláljam, hogyan ingereljem támadásra. Reménykedtem, hogy nem lesz rá szükség…   Másnap. Egy órája érkezett meg a sereg vége a palotához és még mindig semmi. Olyan, mintha Ari elmenekült volna… de ez hiú ábránd! Nem fogja ilyen könnyen feladni a világát, ebben biztos voltam. Úgyhogy nem maradt más hátra… a sereg 200 méterrel mögöttem sorakozott fel én pedig karnyújtásnyira megközelítettem a kaput. Még mindig nem robbant fel a bomba, így hát kénytelen voltam elszánni magam arra, amit a legkevésbé szerettem volna. Belefogtam a szónoklatomba:   - Ari, Arkhant ura jöjjön elő a várából, hogy ítéletet mondhassunk fölötte, amiért elvette egy banshee szabadságát és az erejét gonosz célokra használta! Ari megjelent a vár fokán és dühödt hangon válaszolt a vakmerő felszólításra: - Add át üzenetemet az Orákulumnak! Minden birodalom, aki mellette áll így végzi! – egy ideig még visszhangzott a kegyetlen kiáltás a dombok között, majd csend lett. Ari intett a kezével és eltűnt.   Hirtelen hatalmas földrengés rázta meg a környéket. Le kellett tennem az egyik tenyeremet. Annyira hevesen hullámzott a föld, mintha életre kelt volna! Mindössze pár percig tartott és ahogy a por elült, milliónyi szürke alakot pillantottam meg körös-körül mindenhol a hevenyészett táborunk körül… Belegondolni sem mertem, hányan lehettek, de nyilvánvaló volt, hogy legalább százszoros túlerőben vannak velünk szemben. Ari acélállkapcsa ráharapott a csalira.   - Támadás! – adtam meg a jelet, de nem láttam értelmét annak, hogy továbbra is a sereggel maradjak. Ezt a harcot fegyverrel megnyerni lehetetlenség lett volna, de ha sikerülne kiszabadítani a bansheet, akkor talán eltűnnének ezek a titokzatos árnyharcosok, vagy legalább feladnák a csatát. Ez volt az egyetlen reményünk…   De még mindig nem tudtam, hogyan fogok bejutni a várba? A vár fala tökéletesen sima volt és gyémántkemény. Nemhogy létrát, de még egy kötélhágcsót sem hoztunk! Tehetetlen dühömben ráütöttem az ajtóra – legnagyobb meglepetésemre kinyílt. Nem volt időm azon álmélkodni, hogy miként lehetséges ez. Futottam, amerre láttam és reméltem, hogy belebotlok a bansheebe…   A szerencsés véletlen, vagy valami más folytán rögtön abban a teremben találtam magam. Ott voltak az Őrzők, akiket úgy utáltam, és az erejükkel próbálták megsemmisíteni a banshee köteleit, amik fogva tartották. Az eredmény szokás szerint semmi volt, nem is vártam tőlük mást... A bansheet fogva tartó varázs erősebbnek bizonyult az övéknél.   Valami rácsöppent a fejemre. Felnéztem és láttam, hogy a mennyezetről folyamatosan nagy cseppekben csöpög le a víz. Ekkor észrevettem valakit, egy másik lányt, aki valamivel idősebb volt az Őrzőknél, de nyilván nem közéjük tartozott. Tehetetlenül küszködött a köteleivel. Gyönyörű volt a fehér ruhájában, nádszálkarcsú mivoltában. Olyan ruganyosság sugárzott a mozdulatiból, hogy még egy macska is megirigyelte volna. Volt valami igéző abban pillanatban és tudtam, hogy hatalmas kitüntetésnek kell vennem, hogy segíthetek neki, mert igencsak ritkán lehet erre valakinek alkalma. Az Őrzők még mindig a banshee köteleivel küszködtek, úgyhogy én felé indultam és menet közben kihúztam a kardomat.   Lesújtottam a kötelére, de az eredmény semmi volt, vagy még annál is kevesebb. Fizikai erővel tehát nem lehetett megsemmisíteni. Mással kellett próbálkoznom. Elképzeltem, hogy a kötél valójában csak egy vékony hajszál. Behunytam a szemem és újra lesújtottam, ezúttal eredményesen! A lány hamarosan kiszabadult, én pedig lovagiasan megkérdeztem: - Volna kedved segíteni? - Ezer örömmel! Kis híján elgémberedtem a kötelek között. Itt az ideje kinyújtóztatnom a tagjaimat! – kiáltotta és macskaügyességgel ugrott az Őrzők mellé.   De balszerencsénkre ekkor őrök jelentek meg a terem ajtajában. Nem az árnyharcosok, de azért jól el voltak látva fegyverekkel. Villámgyorsan az ajtóhoz futottam és felvettem velük a harcot. Csakhogy az őrök legalább tízen voltak. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy a folyosó, ami a banshee termébe vezetett, szűk volt, így egyenként tudtam velük felvenni a harcot. Az elsőt leszúrtam, a másodikat is harcképtelenné tettem, de tudtam, hogy ez nem fog sokáig így menni. Az ötödik, vagy a hatodik biztosan végez velem, miután elhagy a szerencsém. Ekkor éreztem, hogy valaki meglök hátulról.   - Hagyjál nekem is! Te addig menj, és szabadítsd ki a bansheet! - Szó se lehet róla! – mondtam két vágás között – Ez nagyon veszélyes! Rám különben sincs akkora szükség! - azt hittem feladta, de nem… - Szia! Az én nevem Orube! – köszönt rám vidáman, minden átmenet nélkül, mintha csak egy parkban lennénk és egymás mellett ülnénk egy padon… Teljesen magzavarodtam és félig hátrafordultam. Ő csak erre várt. Ügyesen előrefurakodott és mire észbekaptam, elfoglalta a helyemet. - Tedd, amit mondtam! – kiáltott hátra, miközben előrántotta a kardját. - Azt lesheted! –kiáltottam bosszúsan, nem volt ínyemre, hogy átvert. - Akkor együtt halunk meg! - Részemről semmi akadálya! - Meglátjuk, akkor is ilyen optimista leszel-e, mikor arra kerül a sor!   Ebben már én sem voltam biztos, úgyhogy mérgesen elindultam az Őrzők felé. Ekkor megint keresztbetett nekem Orube, már nagyon kezdett az agyamra menni!!! - Elmentek, hogy segítséget hozzanak! – kiáltotta, miközben visszalökte kardját a hüvelyébe. Majd az Őrzőkhöz fordult: - Eleget szórakoztatok! Most rajtunk a sor! – és ügyesen arrébb tolta őket. Ebből megértettem, hogy ő sem kedveli az Őrzőket és máris szimpatikusabb lett nekem.   Mielőtt lesújtott volna a banshee kötelére, elkaptam a kezét: - Biztos, hogy ezt akarod? Ha szabaddá tesszük a bansheet, akkor hatalmas erővel engedjük útjára! Lehet, hogy nagyobb pusztítást okozunk vele, mintha Ari birtokában hagynánk! - Nem tudhatjuk! – mondta – Viszont, ha nem cselekszünk azonnal, lehetőséget adhatunk Arinak, hogy meghiúsítsa a tervünket. Csodálom, hogy még nincs itt… - mondta unottan.   Felkacagtam. - Ne hidd, hogy csak a szerencsés csillagzatodnak köszönheted! De igazad van! – mondtam villanó szemmel és átvágtam a banshee kötelét. Ezzel elszabadult a pokol.   Olyan hangos robaj keletkezett, mintha a fejünkre szakadt volna az ég. A banshee mintha egy őrjöngő vihar alakját vette volna fel, szinte szétzúzta a várat. Ari nyilván rájött, mit tettünk, mialatt ő a csatát nézte, dühösen felordított, de már nem tehetett ellene semmit.   A banshee olyan hirtelen, mint ahogy kiszabadult el is tűnt és csak romokat hagyott maga után. Az árnyharcosok rögtön köddé váltak. Előkerült Ari is és a kisfia, Magi is. - Haladéktalanul Kondrakarba kell vinni őket és értesíteni kell Elyon hercegnőt! – mondtam az Őrzőkhöz fordulva. - Hogyne! Még valamit?! – mondta Irma a tőle megszokott pimaszsággal, mire hozzátettem: - Igazad van! A túlélőknek is szükségük van egy átjáróra, egyenesen Meridiánba, elvégre több napja alig ettek valamit és halálosan kimerültek – mondtam finom mosollyal. Még nem tudtam leszokni azon rossz szokásomról, hogy élvezettel beszélek a kínról. De attól tartottam, nem is fogok… Jó volt látni Irma arcát, amint majd felrobbant mérgében, Willnek kellett rendre utasítania. Hogy miket össze nem tudnak veszekedni ezek a kis csitrik! Nézni is fárasztó!   Hamarosan már mind Kondrakar egyik tágas termének a közepén álltunk és a Nagy Gyűlés vett körül minket. Kellemetlenül éreztem magamat, mert mikor legutóbb a Nagy Gyűlést láttam épp felettem mondtak ítéletet és jó időre a Köd Toronyban végeztem…   Ekkor megszólalt az Orákulum. Nem is értem, hogy nem vettem eddig észre… - A küldetésetek sikerrel koronázódott! - majd felém fordult – Amit ma tettél soha nem felejtem el neked, Cedric, és Elyon hercegnő is tudomást fog szerezni róla.   Kimondhatatlanul hálás voltam az Orákulumnak, de megdöbbentett, hogy úgy látszik mindent tud… előtte aztán nem lehet titkolózni!   Ezután mindenkinek személyre szólóan mondott valamit, amit többnyire a kívülállók nem értettek. Végül ahhoz a titokzatos lányhoz fordult. - Örülök, hogy épségben köszönthetlek ismét Kondrakarban, Orube!   Orube… furcsa, de szép név. Nyilván nem a Földről és nem is Meridiánból származik. Csak most vettem észre, milyen tökéletes az alakja, milyen finomak a lépései. Még halálos csendben sem ütöttek volna visszhangot. Különösen éreztem magam. Valami motoszkált bennem, úgy éreztem, oda kell mennem hozzá… nem tudtam, mit akarok neki mondani, csak a közelében szerettem volna lenni. Átölelni…   De a józan ész győzedelmeskedett, nem is értettem, hogy fordulhatott meg ilyesmi az én fejemben?… Lehet, hogy kezdek érzelgőssé válni? Nem, az teljességgel kizárt! Egyszerűen csak a harc mámorának utóhatása lehetett. Semmi több!   Hamarosan visszatérhettem Meridiánba és a következő hónapokat azzal a kevésbé kellemes elfoglaltsággal tölthettem, hogy újra felszereltem a hadsereget és összeszámoltam a veszteségeinket. Gyakran tartózkodtam a trónteremben, mikor jelentéseket tettem Elyonnak. Caleb szinte mindig mellette volt. Eleinte nagyon fájt, ha együtt láttam őket, de később beletörődtem, hogy Elyon Calebet választotta helyettem. Mit is gondoltam?…   Egy nap, mikor éppen kifelé tartottam a kastélyból, hogy intézkedjem egy tolvaj letartóztatását illetően, egyszer csak nekiütköztem valakinek. Mindketten olyan gyorsan mentünk, hogy szinte elzsibbadt a karom az ütközés fájdalmától. - Nem tudsz vigyázni?! – de nem csak az én hangom volt, hanem valaki másé is… Orube állt előttem. - Sürgős üzenetet hoztam Elyon hercegnőnek! – mondta feldúlt hangon, amiből rájöttem, hogy valami komoly dologról lehet szó. - Minek nézel engem, közönséges ajtónállónak?! – mondtam felháborodva, de a kíváncsiságom erőt vett rajta – Ki küldött? Az Orákulum? Rossz híreket hoztál? Beszélj!   Megragadtam a két vállát, de nem ellenkezett. Valami ismét megremegett a szemében. Láttam a Skarlát Toronyban harcolni, tudtam mire képes és csodáltam, hogy nem vette fel velem a harcot. Ez csak azt jelenthette, hogy ő is nagyon zaklatott. - Csak Elyon hercegnőnek lenne szabad elmondanom – majd a mondandója váratlan fordulatot vett – De elmondom neked, ha megígéred, hogy utána adsz nekem valamit! – mondta felcsillanó szemmel. - Megtudhatnám, mit vársz tőlem? – kérdeztem elképedten. Fogalmam se volt róla, hogy ennyi kurázsi szorult belé… - Természeten nem! És nem mondhatod el senkinek, hogy ismered az üzenetet. Megígéred? - Ígérem – mondtam gyorsan. - Phobos megszökött a Köd Toronyból. Mindössze ennyi. – vonta meg a vállát.   A hír nagyon lesújtott. Számítottam rá, mégis képtelen voltam elfogadni. Csak egy dolgot tudtam: az én kötelességem megállítani és ez rányomta az egész hátralévő életemre a bélyeget... - És mi lesz a jutalmammal? – kérdezte Orube mintegy mellékesen a körmeit nézegetve. - Oh! Bocsáss meg, majdnem elfelejtettem… - mondtam tetetett zavarral és elszántam magam arra a cselekedetre, amire Skarlát Toronyban való találkozásunk óta vártam – megcsókoltam. Szebb volt az a pillanat, mint amire számítottam… valósággal elbódított az érzékisége… De hirtelen vége szakadt, mert elkapta a fejét és a szeme villámokat szórt, mikor ismét rám nézett.   - Hogy merészelted? Hogy képzeled… - mondta fájdalmas szemrehányással a hangjában, és már szégyelltem magam azért, amit tettem… azt hittem, hogy ezzel mindent elrontottam, de váratlanul megváltozott a hangja, ahogy folytatta - …hogy ilyen rosszul csókolsz? – és hevesen, vad gyöngédséggel csókolt vissza. Ez volt az, amire a legkevésbé számítottam… Ugyanolyan hirtelen ért véget, mint amilyen hirtelen elkezdődött. Ismét félrekapta a fejét, gyönyörű, fekete haja megcsillant a napfényben. Úgy tűnt, maga sem tudja, mit akar… Sajátságos módon én is így voltam ezzel, de hogy leplezzem, gyorsan mondtam valamit.   - Te sem csókolsz valami jól – jegyeztem meg leheletnyi gúnnyal a hangomban. - Helyes – vágta rá. - Helyes – mondtam én is és ismét, ezúttal egyszerre, mintha olvastunk volna egymás gondolataiban, egy csókban forrtunk össze, én pedig szelíden rátettem az egyik kezemet az arcára. Éreztem, milyen forró, és gondolatban láttam magam előtt a rajta megjelenő rózsás pírt, éreztem, ahogy a szíve hevesebben ver… Ott felejtettem a kezemet, hogy ne tudja elkapni a fejét… azt kívántam, bárcsak sose érne véget ez a pillanat…   Tudtam, hogy eljöhet az idő, mikor minden remény szertefoszlik és újra harcolnom kell majd a becsületemért… de vigasztalt a tudat, hogy lesz valaki, akiért érdemes lesz túlélnem… aki mindig mellettem áll majd… te voltál az, szerelmem… Orube! By: Réka

2008.03.23. 22:57

Folytatása az előzőnek: - Bizonytalanságod érthető, úrnőm, hisz eddig nem tanította meg neked az Élet, milyen parancsokat osztogatni. De én hiszek benned, úrnőm! – nézett rám ismét mélyzöld szemeivel   – Eddig minden, amit tettél, csupa szép és jó volt… és ezért neked is hálával tartozik Meridián népe! – mondta fellelkesülten és meghajolt előttem. Elgondolkozva tettem vissza a fejemre a koronát és éreztem, hogy ismét hatalmas vagyok. Nem csak a koronából merítettem erőt, hanem Caleb szavaiból is. - Köszönöm a tanácsaidat, Caleb. Igazad van. – szorítottam ökölbe a kezemet – Erősnek kell lennem! Még annyi minden van, amit el kell rendelnem! – csillant meg a szemem a lemenő nap fényében – Mindennek pontosan az ellenkezőjét fogom tenni, mint amit a bátyám tett! Ez lesz az én bosszúm! És te is segíteni fogsz benne, Caleb! – mondtam és szikrázó szemekkel néztem rá. Az ő szemében is fény gyúlt, a büszkeségé. Éreztem, ahogy elragad egy érzés. Lassan közelebb léptem hozzá és fejemet lágyan a vállára hajtottam. Éreztem, ahogy a karjai ráfonódtak a derekamra. Szelíden felé fordítottam a fejemet, és szinte földöntúli csendességgel suttogtam neki: - Csókolj meg! Tudom, hogy akarod!… - könnycseppek gurultak végig az arcomon, magam sem tudom, miért. Összefolyt előttem a világ, de én biztonságban éreztem magam Caleb karjaiban… By: Réka

2008.03.23. 22:55

Elyon&Caleb  Én vagyok Meridián Fénye. Enyém lett a trón, amit nekem szántak. Mégsem vagyok boldog. A bátyám, Phobos csak sanyargatta Meridián népét… nekem viszont minden kegyetlenkedését jóvá kell tennem. Távol áll tőlem a szabadság. Rab vagyok a saját palotámban. Rengeteg időm van gondolkozni. Mi lett volna, ha Phobos terve sikerül és én már nem élnék… a Föld népét igába hajtották volna, csakúgy, mint Meridiánét… De nem ez történt. Caleb és a felkelők erőfeszítései meghozták az áhított eredményt. Meridiánra egy békésebb kor köszöntött az én uralkodásom alatt. Most minden gonoszságot jóvá tehetek, jóvá kell tennem, amit a bátyám elkövetett. Különben én is bűnösnek érezném magamat. Teszem a kötelességemet, de nem vagyok boldog. Calebet hősként ünnepelték, mikor visszatért Meridiánba. Büszke is lehetett magára… beteljesítette élete célját. Phobos helyett én léptem trónra. A legbensőbb tanácsadóm lett. Ahogy annak idején Cedric Phobos tanácsosa volt. Az ajkamba kell harapnom. Ha eszembe jut Cedric neve, mindig fojtogatni kezd a sírás. Mi lett volna, ha… ha elfogadtam volna a szerelmét?… Talán jó útra téríthettem volna és most nem sínylődne Kondrakar börtönében... Phobost nem sajnálom. Ő magának okozta a vesztét azzal, amit tett. De hiszek benne, igen, még most is hiszek benne, hogy egyszer még eljön Cedric ideje. Lesz még valami szerepe, mielőtt véget érne az uralkodásom. És Caleb… neki minden vágya teljesült azzal, hogy itt lehet mellettem, hogy ő is segíthet a népének annyi szenvedés után. Nem értettem, miért szakított Corneliával. Talán az történt az ő szívével is, mint az enyémmel?… Mikor megláttam Cedricet pár évvel ezelőtt azon a Halloween-i bulin, forróság öntött el. Ha mellette voltam, mindig különlegesnek éreztem magam… örütem, ha csak egy szót is szólt hozzám, ha kitüntetett a figyelmével. De az ő szíve, az a kegyetlen, könyörületet nem ismerő szív olyan sokáig maradt hideg… fagyosságával az én szívemben égő tüzet is kioltotta. Nem bírtam már őt tovább viszonzás nélkül szeretni. Talán csak egy hirtelen fellángolás volt. Egy múló szeszély. De akkor nem így gondoltam. Éjszakákat sírtam át miatta, de nem mutattam előtte… nem mertem elmondani, mit érzek valójában. Inkább lemondtam róla. Később vettem észre, hogy már nem közömbös irátam. De akkor már nem érdekelt. Elkésett a szerelme, túl későn ért el hozzám… Caleb és Cornelia… ők sohasem tudtak volna sokáig együtt lenni. Caleb is harcolt és Cornelia is, de a folytonos harc megkeserítette a szerelmüket. Túl sokáig voltak egymástól távol. Már nem értették meg, mit mond a másik. Caleb szíve is megfagyott, megszűnt Corneliáért dobogni, ahogy az enyém Cedric iránt. Ezek után titkos dolgok történtek a trónteremben, ahol szinte mindig csak ő és én voltam. Senki sem tudott a beszélgetéseinkről rajtam és rajta kívül. Mindig csak a szemét néztem… Nagy, zöld szemei voltak. De valahogy üresek lettek, mióta szakított Corneliával. Ahogy rám nézett… mindig volt számomra valami megfoghatatlan a tekintetében. Nem értettem, de most már tudom. Rám várt. Egy nap ott álltunk egymás mellett az erkélyen és néztük a lenyugvó napot. Én szólaltam meg előbb. - Meridián népe örökké hálás lesz neked Caleb – fordultam felé libbenő hajjal – Ahogy én is. Neked köszönhetem az életemet – mosolyogtam rá. - Szóra sem érdemes, úrnőm. – válaszolta ő lassan, kimérten. Egy ideig habozott, aztán újra megszólalt: - Kérlek, ne vedd tolakodásnak, úrnőm, de látom, hogy valami bánt téged. Megtudhatnám mi az? – nézett rám. Most rajtam volt a pirulás sora. - Szégyellenem kéne magam érte, de… vágyom rá, hogy újra szabad legyek. – mondtam ábrándozva. Kinéztem az ablakon, és észrevétlenül egyre távolabb kalandozott a tekintetem. - Igen. Vágyom rá! Úgy érzem, nem voltam még felkészülve arra, hogy trónra lépjek. Meg kellett tennem. Akkor jó cselekedetnek véltem, de most már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy alkalmas vagyok erre a feladatra – mondtam, és tűnődve vettem le fejemről a koronát, hogy alaposabban szemügyre vegyem. Abban a szempillantásban kihunyt a fény, ami mindig körülvett, mióta hercegnő lettem. A kecses ezüstpánton ülő egyetlen nagy ametisztkő fénye… by: Réka

2008.02.26. 18:21

Este van Will és Irma most jön haza Corneliáéktól.Will valami árnyékot lát. -Mi ez?kérdezi meglepődve -Mi micsoda?Irma közben a csokit majszolja -ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!Ez az öreg szatyor az álmaimból!Síkít fel Will -Mi-Mi-Micsoda?Az az öreg vén trotty?ÁÁÁÁÁÁ!Segítség!Irma is kiált -Őrzök egyesüljünk!!Mondja Will -És víz!mondja Irma -Quintesencia!Will is mondja -Irma előre adj a vén banyának!Majd megemlegeti!KIáltja Will -SSSSSSSSS -Mire kijön az árnyékból vizesen Cornelia és azt mondja:Én vén szatyor?Hogy mondhattatok ilyet rám mikor én szépséges vagyok?!BRR!! -Bocsi!!!mondja Will és Irma,azzal átváltoznak hétköznapi tinivé -Szerinted kibékülünk amiért vén szatyort mondtunk rá?kérdezi Irma Will fülébe súgva -Asszem nem a történtek után.mondja Will De aztán másnap kibékültek!Mert ez az igazi barátság!!!!!!!   Készítette:Vivy

[16-1]