A fűzfa alatt fekve az ágyon
Késő este is mindig őt várom,
Követem a sarlót a szememmel,
Hátamon a nehéz kereszttel.
Sietős álom reccsen az ágon,
A Holdat is már csak alig látom.
Hiába kérem, hogy eressz el,
Újra azt várom, hogy keress fel.
Olyan most, mint az utolsó nyáron,
Azóta folyvást, végtelen ezt várom,
Egy éve bő álmok visznek, kell,
Tudom, hogy többé nem jöhetsz el.
|