A szerelem.

Egyszer volt hol nem volt egy nagyon régi időben, volt egyszer egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott. A jó kedv, a szomorúság, a tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is. Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet. Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni. Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért. A gazdagság ment el egy Luxushajóval. A szerelem megkérdezte: - "Gazdagság, el tudnál engem vinni ?" - "Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel.. Itt neked nincs helyed." Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget,  amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte. - "Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?" - "Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni," mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat" A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette. - "szomorúság, el tudnál engem vinni?" - "Oh, szerelem," mondta a szomorúság "én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni." A jókedv is elment a szerelem mellett, de ő annyira jól érezte magát, hogy nem is hallotta hogy a szerelem hívja őt. Hirtelen azt mondta egy hang: - "gyere kedves szerelem, én elviszlek téged." Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor partra szálltak az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást. - "Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem ?" - " Az idő volt az." mondta a tudás. - "Az idő?" kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idő?" És a tudás erre azt felelte: - "Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem..."

Az első szerelmem.

Történelmi játszóház táborba járok minden nyáron, már 7 éve. A mamám barátnője vezeti ezt a tábort, és igen remek, nagyszerű élményeink, és sok barátom van már ebből a táborból. A 2006. nyarán tartott táborból az egyik lánnyal msneztünk a tábor után, és így ismertem meg az osztálytársát, aki az osztály honlapjukat gondozta, szerkesztette. Váltottunk egy – két emailt, aztán rátértünk az msnre. Nem sok idő után már minden nap kerestük egymást. Sokszor csak úgy összejöttünk, vonalban maradtunk, és végezte ki-ki a dolgát. Tanultunk, olvastunk, lapot szerkesztettünk. Közben időnként váltottunk pár mondatot. Hamar észre vettük, hogy nagyon hasonlók vagyunk, a gondolkodásmódunk, véleményünk dolgokról nagyon egyforma, és jó egymás társaságában lenni. Nem is msneztünk senki mással, csak ketten egymással. És igen. Ő belé lettem először életemben szerelmes. Tudtam, hogy lehetetlen, amibe keveredtem. Vidékről Pestre szerelmesnek lenni.  Képtelenség.

Ő reálisabb volt. (Vagy legalábbis nekem azt mondta) Szeretett, mint barátját, ragaszkodott hozzám, azt mondta része vagyok már az életének, de ő még szerelemmel, pasival nem akar foglalkozni.  Találkoztunk Pesten is, moziban voltunk. Itt van nyaralójuk  tőlünk 20 km-re, voltam át többször bicajjal amikor lent voltak.
Próbálkoztam néhányszor ismerkedni, csajozni, de minden lányban Őt kerestem. Magas volt a mérce. Soha nem jött össze. Csajok jöttek mentek, de a barátság maradt. Az első, akinek megmondom, ha megtaláltam a párom, és valószínű, hogy beleszeretek az természetesen Ő lesz
Mert a barátom.  Nagyon jó barátom.

Majd tapasztalod magad is. Csajok, fiúk, szerelmek jönnek mennek, de a barátság sokkal tartósabb. Ezért nagyon vigyázz a barátaidra, barátnőidre, mert a barátság nagy kincs, és sokkal tartósabb, mint bármelyik szalmaláng szerelem. 

Szerelmes mese…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú. Ez a fiú, olyan volt, mint bármelyik társa. Szeretett focizni, kívülről fújta az összes jelentős focisztárok neveit. Szeretett a számítógépen játszani, és volt neki egy weblapja a gportálon. Azt csinosítgatta, szépítgette, a szabadidejében. Egyszer a tanév végén, a nyár elején az egyik ismerősének a barátnőjét meghívta a myvipre ismerősnek. Ahogy a kislány adatlapját nézegeti, látja ám, hogy a kislánynak is van weblapja a gportálon.  Megnézte gyorsan, és látja, hogy pár hete készült csak el, és most építgeti, szépítgeti a kis lány. Nosza gyorsan írt neki, hogy megdicsérje, és megmondja neki, hogy bármikor, ha szüksége van rá, segít neki.  A kislány megköszönte., és ebben maradtak.  A fiút valami mindig vissza-visszahúzta a honlaphoz. Már eltelt a nyár a szünidőnek a végén jártak, és látja, hogy a honlap nem halad. Írt megint, hogy megtudja, mért áll.  Rögtön megjött a válasz, hogy találkozzanak, kérte a kislány.  Addig a fiú csak a myvipen ismerte a kislányt., mert nem egy iskolába jártak. Jó, megbeszélték, hogy találkoznak. Úgy is lett Egy szép nap délutánján találkoztak.  Kiderült, hogy nem is laknak messzire, így félúton egymástól találkoztak. Amikor a fiú meglátta a kislányt, rögtön tudta, hogy nem ez az utolsó találkozásuk. Nagyon megtetszett neki. Szép volt, komoly és szelíd volt a kislány. Sétáltak, beszélgettek. A fiú egyre jobban érezte, hogy a lány nagyon tetszik neki. Kiderült, hogy Ő is a kislánynak már akkor megtetszett, mikor meghívta ismerősnek a myvipre.  Nagyon megörült neki, mikor a fiútól levelet kapott. Remélte, hogy lesz folytatás, de hiába várt egész nyáron. Nem jött több levél.  Már-már belenyugodott, mikor mégiscsak kapott egy levelet. Azt se nagyon látta, hogy mi van benne, azonnal válaszolt, hogy találkozzanak.  És találkoztak, és az elsőt követte a többi találkozás, és megbeszélték, hogy együtt járnak, és nagyon szerelmesek lettek egymásba.
És ez nem volt mese. Ez valóság. Ha láttok a Balaton-parton, vagy a Parkerdőben egy fiút és egy kislányt kézen fogva sétálni, vagy összebújva csókolózni, Úgy gondoljátok az igaz, szép tiszta szerelmet látjátok.

De nagyot tévedtek.
Mert a lány hirtelen úgy gondolta, hogy mégsem szerelmes. Csak azt hitte. Hitegette magát is és a fiút is. Ezért nem szabad mindjárt elsőre hatalmas lánggal szerelmesnek hinni magadat, mert később csak magadat égeted.

Valentin meghozta a szerelmet!

                                                                                                                                   2008.10.07.

A történet úgy kezdődött, mint sok ezer más hétköznapi eset. Pár hónapja túl voltam egy csalódáson, szakításon. Nem volt nagy ügy, csak egy kezdődő kapcsolat, ami hamar kiderült, hogy tévedés volt. Éltem tovább a megszokott  hétköznapi életemet , suli, fociedzés, foci a haverokkal a szakiba.  Valahogy időm sem volt, meg egyébként is, nem volt kedvemre való senki a láthatáron, hát nem is jártam utána.  Esténként gépeztem és két játék közt ha meguntam  körül néztem a lányok között, kit nem hívtam még a myvipre ismerősnek.
November táján egy kislányt találtam, akinek olyan aranyos durcás arca volt, hogy felkeltette a figyelmemet. Bejelöltem ismerősnek. Visszaírt, hogy ismerjük egymást? Ez még jobban megtetszett. Rögtön válaszoltam, hogy még nem, de most itt az alkalom, ismerjük meg egymást. Ő válaszolt én megint visszaírtam. Mindjárt az elején kiderült, hogy füredi ugyan, de nem itt jár iskolában, hanem Pápán a refiben úgy 70 km-re  Sajnáltam, mert igazán jól elbeszélgettünk msnen. Értelmes okos kedves kislány volt. (mielőtt rám szólna rögtön mondom, hogy nem csak volt, hanem még mindig az.) Szóval megbeszéltük, hogy a karácsonyi szünetben találkozunk. Sajnos a nagyapámat karácsony előtt két nappal a mentő bevitte a szívkórházba, intenzíven volt egy hétig. Lényeg a lényeg, hogy nem jött össze a randi. Ő visszament, nálunk maradt a családi probléma januárban végig, Msneztünk tovább, és a kislány egyre közelebb került hozzám. Nagyon közös volt a véleményünk mindenről. És az msn már szinte naponta ment, amikor csak a „kollégiumi rend” megengedte.  ( a rekordunk 5 óra volt egyfolytában egy szombat délután)
Februárban pont Valentin előtt tönkre ment a telefonom. Így emailben küldtem Valentin jókívánságot. Kinga, mert ez a neve, msn-ben kérdezte, hogy olvastam-e az sms-t. Mondtam nem, mert tönkre ment a telóm, és kértem, hogy írja mégegyszer. Azt küldte nekem, hogy „Boldog Valentint, és fontos vagy nekem”  Mondom, hogy majdnem hasonlót írtam én is. Ahogy így msnezünk , egyszer csak olvasom, hogy „nem érted? Szerelmes vagyok.”  Meghült bennem a vér. Szent Isten mást szeret. Elkezdtem faggatni, hogy ez most mi, azt mondta a barátnőjének írta és véletlenül került hozzám. Kérdeztem, hogy ki az a szerencsés? Azt mondja, hogy nem érted? Hát Te.  Egy mázsás kő szakadt le rólam.  A Valentin varázslata volt, hogy vegyem észre, amit már észre kellett volna vennem.

Azóta 8 hónap telt el. Közben Kinga szinte minden hét végén haza jött hozzám. Eljött a nyári szünet, amikor csak tudtunk együtt voltunk, eljött a szeptember, Újra csak hét végeken találkozunk. És egyre jobban összeszokunk, egyre jobban szeretem.  Ez a 8 hónap egy külön történet, hogy egy aranyos kislány hogy szelídít meg egy fiút.