Szeptember 3., szombat 20: 40

Nagyon bocsi, hogy csak most írok, de nem hiszem, hogy mostanában tudok gyakrabban. Ma például egész nap együtt voltunk, meg hát suli van, így kevesebb az időm. Nem is írtam tegnap, hogy mik voltak a suliban. Néhány tanár bemutatkozott, meg minden. Nem történt semmi irtóra fontos, jó fej az osztály, szinte mindenkivel dumáltam, kivéve Dórit, meg pár barátnőjét (Ráhel meg Hilda, azt hiszem). Ma viszont volt próbánk. Mire odaértem Mika, Bálint meg Fanni már ott voltak. Én nem értem Mukát. Tényleg nem, olyan bunkó volt és úgy kezelt, mint mikor megismert. Hirtelen újra díva, vagy kisasszony lettem, és egyszer sem Lili. Mikor megjött Robi és Mesi, elkezdtük. Mesi elég szomorúnak tűnt, de nem mondott semmit.
- Szerintem kéne egy dal az elmúlásról, és a búcsúról.

- Meghülyütél? Nem vagyunk mi emosok!

- Van is egy ötletem. Címe, dal Mikuhoz.

Mindenki felkapta a fejét, mert azt hitték romantikus balladát intézek ahhoz a majomhoz, pedig én csak vissza akartam vágni a bunkóságaiért.

- Ég veled, vagy inkább ég beled!

- Nem, nekem ez nem tetszik, inkább legyen:        Hercegkisasszony,
                                                                            mit parancsol?

                                                                            Fekszik a szolga, parancsol a hölgy

                                                                            Milyen szép zöld ez a völgy...

- Észrevennétek, hogy rajtatok kívül és léteznek emberek, akik nem egymás idegesítésén dolgoznak, hanem másmiért sírnak?

Igen, Fanninak igaza van. Mi itt szórakozunk, miközben Mesi szomorú. Így hát elszégyelltük magunkat Mukival.

- És most kérjetek bocsánatot!

- Ok. Kezdheted.

- Hölgyeké az elsőbbség.

- Ajj... bocsánat.

- Bocsánat.

Ennyi volt. Mint az oviban. Na mindegy.

- Szóval mi a baj Mesi?

- Csak az, hogy nem szeret senki.

- Ez nem igaz, mi mind nagyon szeretünk...

- Nem is rólatok van szó...

- Hanem az osztályodról...

- Igen. Ők valamiért nem fogadnak el, pedig tök normális vagyok, nem csinálok velük semmit, nem bántom őket, csak olyan vagyok amilyen, és ők...

- Ők meg nem így akarnak látni..

- Mesi, te egy egyéniség vagy...

-... akit ők nem tudnak elfogadni, mert...

-...mert ők csak azt tudják elképzelni, hogy valaki olyan, mint ők...

-...olyan unalmas...

-...egyhangú...

-...olyan semmilyen.

- Ne légy már szomorú! Figyelj:                            Látom, szomorú vagy.

                                                                            Pedig a te szíved nagy.

                                                                            Nem értem, azokat az embereket,

                                                                            Akik nem látják benned a szépet.

-                                                                          Látom, gyönyörű vagy

                                                                            Hidd el, ezt más is látja

                                                                            Nem értem azokat az embereket,

                                                                            Akik nem látják rajtad a szépet.

-                                                                          Látnám, hogy boldog vagy.

                                                                            Nevess, hát rá a világra.

                                                                            Nem értem azokat az embereket,

                                                                            Akik nem nevetnek együtt veled.

-                                                                          Látom, már boldog vagy.

                                                                            Mert a te szíved nagy.

                                                                            Nem értem azokat az embereket,

                                                                            Akik nem látják benned a szépet.

-                                                                          Látom, már vidám vagy.

                                                                            Látom, a szíved nagy.

                                                                            Megértem azokat az embereket,

                                                                            Akik meglátják benned a szépet.

A nap hátralévő részében meghangszereltük a dalt,és elneveztük Mesi-dalnak. Meg is tette a hatását, mert Mesinek nagyon jó kedve lett. Aztán Bálinték anyukája lejött és megkérdezte mit csinálunk?

- Semmit, anya.

- Tudom, hogy hangszigetelt a garázs, de attól még nem kell maxon hallgatni a rádiót. Na gyertek ebédelni.

Nagyon finom volt az ebéd, volt karalábé leves, meg túrós csusza. Aztán még elénekeltük párszor a tündér-dalt, meg a buli-dalt. Aztán úgy 4 körül elindultunk haza Mikuval meg Fannival. Útközben Maku találkozott egy csajjal, én meg azt fejtegettem Fanninak, hogy nem kéne idősebb csajokkal lennie.

- Ez nem a csaja, hanem a nővére, Lola.

- Még hány testvér fog kiderülni? Avass már be, még hány testvére van Mikunak.

- Mikának csak Orran, meg Lola.

- Mesiéknek?

- Ők ketten vannak, Robi egyke, nekem meg csak egy húgom van, Petra. Gyere el hozzánk, bemutatom.

Így este 8-ig Fanniéknál voltam. Bár a húga csak fél hét körül jött meg a nagypapájától, de megismertem. Tökéletesen olyan, mint Fanni, csak kicsit kisebb, és nem olyan bőbeszédű. Jól elbeszélgettünk Fannival, mindenféléről, aztán hazajöttem, és Luca letámadott, hogy holnap segítsek neki, és menjünk el Szentmihályiékhoz, megismerni Rebekát és Balázst. Szóval van programom. Mára ennyit,

Lili

Szeptember 4., vasárnap 19: 55

Úgy volt, ahogy tegnap írtam. Elmentünk Szentmihályiékhoz. Egy kis lakásban éltek, az apuka folyton utazott, de a gyerekek már belefáradtak a folytonos utazgatásba, ezért van Luca. Nagyon kedves gyerekek voltak. Rebeka harmadikos Balázs pedig elsős. Mikor hazamentünk. Apu kérdezte hol voltunk. Hát persze. Luca nem mondta el nekik.

- Hát az úgy volt, hogy... Lili meg én.... elmentünk... elmentünk.

- Jó, de hova?

- Jajj, hát egy nőnek nem lehet titka?

- Most kire gondolsz? Én nem látok itt egy nőt se, csak kislányokat. Ideje felnőni.

- Igenis fel vagyok nőve. És majd úgy is megtudod hol voltunk.

- Honnan?

- Lili elmondja. – és elszaladt. Óh, kösz Luca. Mindig légy, ilyen kitartó. Apu meg már tudta, hogy én tudom, és ott nyúzott.

- Jól van, Szentmihályiéknál voltunk.

- És azok kik?

- Hát, majd Luca elmondja. – és próbáltam én is elszaladni, csakhogy én béna, eltaknyoltam, és apa beért.

- Nem, Lili, te mondod el.

Így hát elmondtam. Apa tajtékzott, de hát megértem.

- És még ő nevezi magát nőnek? Hát mi ez a lakás? Diákszálló?

- Próbáld meg megérteni... tudom, hogy ez a sablonszöveg...

- Nem Lili, most nem a sablonszövegre vagyok kíváncsi. LUCA!!!!

De Luca nem jött le. Persze, gondolhattam volna, hogy ez lesz, Luca nem jön le.
- Apu, lehívjam?

- Egy őrült, egy eszeveszett, mi vette el az eszét? Szabad Máté?

- Hát ő nem őt vette el...

- Mit motyogsz?

- Semmit-semmit, most megyek, szia

- Persze menjen el mindenki, én meg maradjak itt mint valami őrült, aki a nappali közepén ordibál, jajj egy gyerek, két gyerek, három...

Becsaptam az ajtót és leszaladtam a parkba. Úgy volt, ahogy gondoltam Marci ott ült pár haverjával. Ahogy beértem odajött hozzám, kicsit zavarban volt, de aztán belelendültünk a beszélgetésbe (a beszédembe, mivel főleg én beszéltem) aztán mondott valamit:

- Figyelj Lili, mondani akarok valamit.
- Hát akkor mondjad, én szépen csendben végighallgatlak, és aztán úgyis elmondom a véleményem, ha olyan, mert...

- Jó, akkor mondanám. Szóval: ma reggel megtudtam, hogy meghalt a nagypapám...

- Úristen ez szörnyű, úgy sajnálom, nem vagy szomorú?

- Életemben jó, ha kétszer láttam.

- Milyen nagypapa az, aki nem látogatja az unokáit?

- Amerikában él. És most ki megyünk a temetésére. A nagyi tökre kiborult, meg apa is, szóval kimegyünk, megszervezzük a temetést, segítünk nagyinak. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogyha visszajöttem, szeretném, ha mindent elölről kezdenénk...

- Honnan elölről? Amikor a fa alatt bemutatkoztál? Vagy mikor a Lepkében láttál? Vagy...

- Nem, csak szeretném, hogyha elfelejtenél minden olyan pillanatot, ami nem volt helyes.

- Jó... bár nem teljesen értem mire célzol.

Szőke. Az vagyok, persze utána rögtön rájöttem, hogy a csók-kísérletre gondol...

- És mikor jössz vissza?

- Hát épp ez az. Még nem tudom. Legutóbb 2 hónapig maradtunk...

- És addig jártál suliba ott kint?

- Nem. De utána letettem a vizsgát jelesre...

- Nahát...

Beszélgettünk még, és akkor jött egy ismerős, felragyogott a szemem, az arcom mosolyra húzódott, aztán kicsit meglepődtem, majd észrevettem magam, és elpirultam. Eme fura arcizom-változásnak csupán annyi oka volt, hogy azt hittem Makit látom közeledni - annyira megtéveszt a hasonlóság- az ikertestvére közeledett.

- Hello Marci! Hello Lili!

- Hello... öhm, Orbán?

- Orran.

- Oorán.

- Igen, valahogy úgy kell kiejteni, de elég egy o-t mondani. Nem o-orán, csak orán

Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen vagyok, ennyire idióta, hülye, hogy a neveket se tudom rendesen megjegyezni.... Aztán Marcinak mennie kellett, és Orrannal beszélgettünk, mikor valaki oldalról neki vetődött, és elkezdte verni...

- Hé, te meg mit csinálsz, szállj már le róla... ki vagy te?

Próbáltam szétválasztani őket, és akkor végre felnézett a srác, és nohát ki volt az? Miku. Vagyis egyszerre két Miku nézett rám. Vagy két Orran, ahogy tetszik. Most láttam először őket így egymás mellett. Ha Orran nem úgy hordaná a haját, ahogy hordja, meg se lehetne őket különböztetni.

- Te? Lili, mit keresel itt ezzel a melákkal?

- Nagylány vagyok, tudok magamra vigyázni.

- Vigyázz is, mert megint az én gatyámat vette fel.

- Basszus Mika, kit érdekel ki gatyája, úgyse látja senki.

- Ha normálisan hordanád a gatyádat nem látná senki, de te mutatod mindenkinek szép popócsíkodat, meg a gatyádat, ami az én gatyám...

 - Istenem, tényleg ezért ugrottál rá, mert a te gatyád van rajta? Az istenért, testvérek vagytok, nem kéne egy gatya miatt veszekedni...

- Bocs, Lili. Téged nem láttalak a fától...

- Jó, akkor ha nem vagyok itt, szétvered a testvéred?

- Nem csak lerángatom róla a gatyát.

- Igazán szép látvány lenne.

- Szeretnéd megnézni?

- Kösz most kihagyom.

- Most. De mi lesz holnap mikor lelakatolom a fiókom, és nem talál majd gatyát, akkor nem hagyod ki...

Na ez már sok volt. Oké, hogy a barátaink előtt oltogatjuk egymást, de ez már túlzás, fel is pofoztam őt. Persze csak olyan Lilisen, hogy ne fájjon annyira, erre az a másik vadbarom mit csinál?

- Ezt megkaptad, öcsihaver. Szeretnéd, hogy a te seggedet bámulja...

Nyugalom, ő is megkapta. Miután kipofozkodtam magam haza indultam, de megváltozattam az irányt a lepke felé, ahol hála a jó égnek ott ült Fanni meg Mesi. Mindent elmondtam, erre beavattak, hogy Mikó meg Orran utálják egymást, mindene összevesznek, és verekedni kezdenek. Aztán azt is elmondtam, amit Marci mondott.

- Persze, kitűnő vizsga.... szeretné.

- Miért hazudna?

- Hogy bevágódjon, azért...

- Nem a tanulmányi átlaga szerint ítélem meg az embereket!

- Hanem hogy hordanak-e gatyát.

A lányokat nem pofoztam fel, ott röhögtek, de inkább velük röhögtem, Kb. 6-ig ott ültünk, mikor bejött Orran. Próbáltam duzzogó arcot, vágni, de kicsit sajnáltam is, hátha fájt neki. És akkor előhúzott egy csokrot. Gondoltam, biztos itt a barátnője, randiznak, de ő felénk indult meg. Rögtön az jutott eszembe, hogy Fanni vagy Mesi vannak Orrannal.

- Ti...?

- Mi nem.

És akkor odaért hozzánk. Hozzám.

- Bocsánatot szeretnék kérni a délelőttiért, tessék. És bocsánat!

- Semmi baj, lehet, hogy kicsit túlzásba estem, ugye nem ütöttelek meg nagyon?

- Dehogyis... na én megyek.

És elment. Ez kedves volt tőle. És mit hozott? Naná, hogy margarétát. Ennyire látszik, hogy az a kedvencem? Vagy Marci mondta neki?

- Basszus, jobban haladsz, mint Lola annak idején?

- Tessék? Ki?

- Lola Benezra. Egyszerre 6 pasit bódított.

- Illetve inkább őt bódították.

- Nem is hatan...

- Sokkal többen...

- Ezzel mit akartok mondani?

- Azt, hogy ő a hármas.

- Nem, ő csak udvarias, és kedves...

- Nem akarja elbaltázni a lehetőségeit, inkább játssza a romantikust.

- Ő legalább játssza. Maka ide se tolja a képét.

Hazafelé menet, azonban találkoztam vele.

- Hello Linda! Kiverekedted magad? Kitört a kocsmai verekedés?

- Nem tört ki semmi... viszont vannak, akik udvariasabbak nálad...

- Csak nem a kis nyálgombócról beszélsz? Vitt virágot is mi?

- Mi a baj a virággal? A virág neked már túlságosan is... hogy is mondjam? normális?

- Á, semmi, ez annak a jele, hogy téged akar legközelebb megdöngetni.

BUMM
Makinak nincs szerencsés napja. Kétszer kapott tőlem pofont, ráadásul most nem sajnáltam annyira, és legalább mindkét arccsontja ugyanúgy fog fájni.

- Na jól van, most már álljál le..

- Én álljak le? Te sértegetsz úton útfélen ha találkozunk...

- Lili, inkább menjünk.

- Nem, Lili, nem megy sehova, itt marad

- Igen, nem megyek sehova, itt maradok. Amúgy meg ne parancsolgass it nekem! Önszántamból maradok.

- Megkérlek, ne pofozz fel többször, legalább ma ne. Virág is kell?

- Ha el akarsz valamit érni, hát próbálkozz csak. Változtathatnál, mondjuk a hozzáállásodon, a stílusodon. Mert nagyon menő ez a flegma csávó stílus, de nem ez a nyerő. Legalábbis nálam nem.

- Igazán?

- Igazán, szóval, ha ez Dórinak bejön, hát egészségére! Élvezze ki rendesen, hogy ilyen bunkó pasija van!

- Dórival nem járunk.

- Akkor Mari, Juli, Kati.... akárki, aki élvezi, hogy a barátnőd lehet...

- Egyesek kiélvezik az élet adta lehetőségeket.

- Jó, akkor élvezz velük, mert én téged baromira nem élvezlek. Szóval most itt is hagylak. Jó éjszakát!

És elhagytam, nem érdekel mit gondol, megkapta a magáét.

- Holnap találkozunk!

Hazafelé bandukoltunk Fannival, és otthon kész bolondokháza. Luca ordít, apu ordít, Dani ordít. Anya nem volt otthon, Nagyi teljesen elszigetelődött a társaságtól, valahol főzött, Tomi valahol bömbölteti a zenéjét, Árpi meg biztos üzletel valahol. Szóval mikor beléptem Apu meg Luca úgy veszekedtek, mint Orran meg Maku, vagy mint egy idős házaspár, vagy mint apja meg lánya.... Szóval szörnyű volt. Felkaptam Danit a kanapéról, és kisiettem vele. Sétáltunk egy kicsit a környéken, mikor kit látok? Dóri.

- Nohát, neked babád van?

- Igen... nem, nem az enyém...

- Gyerekkereskedelemben utazol?

- Ő az öcsém...

- Jah... Csinizhetek egy fotót?

- Hogy mi?

- Készíthetek rólatok egy fotót?

- Jah.. Hát ha szeretnél.

És előkapta a hiperszuper rózsaszín mütyós lógós telefonját, és észre se vettem, lefotózott.

- Na kösz, én megyek, talizom egy barátnőmmel, Alexának hívják. Szia!

- Szia.

És el is ment. Útközben gondolkoztam, vajon miért akart lefotózni? Majd megkérdem. Aztán más jutott az eszembe. Megemlítette, hogy Alexának hívják a lányt akivel talizik, és Alex is mondta, hogy megismerkedett egy lánnyal akivel taliznak. (mit szeretnek ezen a tali szón?) és... szóval, hogy ők ketten. Amúgy Alex újra normális. Legalábbis velem. Na most aluszkálok. Holnap suli. Kicsit félek, mert holnaptól rendes suli, és délután mosogatunk, jah és az egész család két részre osztódott. Vannak, akik Lucát pártolják, és vannak akik aput. Én pártatlan vagyok. Meg Dani, de a többiek? És mi lesz holnap? Jön Rebeka meg Balázs? Na jó, muszáj lefeküdnöm. Jó éjt!