Történelem egy kicsit másképp
Tehát mindazoknak, akik a történelmet nem tények, adatok és évszámok összességeként, hanem globálisan érzékelik, illetve szeretnék érzékelni:
„Cézár nyílj ki!” mondta Brutus és belevágta a tört. Hátul Antoniusék összesúgtak: „Ez már döfi.” Egy katona sehogyan nem akart harcolni a légiósok ellen. Azok csodálkozva körbe veszik, de érdeklődésükre csak ennyit mond: „Szabin vagyok.”
És kezdődött a Kárpát medence története. Hun volt, hun nem volt. Élt egyszer Attila, aki egy hamis damaszkuszi pengét előrántva így kiáltott: „Csoda szar vas!” És lett, lészen, nosza. Kezdődött a magyar történelem megannyi huszárvágással és megannyi császár metszésével. Tas alkoss gyarapíts! „Nem Töhötöm. Almos vagyok.” - Ez Huba. És megkondultak a harangok és őrsbe szorult az öklük. Sétálunk az Árpádok alatt, Géza kézben. István király vágtat fakón. Valaki rálő a tömegből, de Gellért kap a lövedék, s ő lőtt sebbel lobbal elillan. „Országom egy hóhér!” (Halotti beszéd...) Hej Magyar hon! Van sok rozsod, volt sok búzád, de nem volt több Árpád... Így halt ki az Árpád-ház.
Elpusztult az aranybullát tojó tyúk. IV. Béla vagy negyedik Béla aki korszerűsítette a közigazgatást, felszámolta a tatár nyilatkozatában emígyen szólott: „Hej tatárok, tatárok! Hoztok is, bifsztek is. Az Anjouk úristenit!”
De Salamon töke még messzire látszott... II. Lajos maga itta meg a cselének a levét Moldva csinált problémának hittük a török s
ereget is, de mikor Dugonics tituszt kapott, hát kitört a háború. Több is veszett Mohácsnál! A törökök persze tudták, hogy a fáknak melyik oldala Mohács... Néhány végbéli vitéz felsóhajtott: „Csak az a vég, azt tudnám feledni...”. „Győzött Dózsa, győzött a Dózsa!” Tegnap a parasztok felkeltek! Megreggeliztek, majd kiegyenesített kaszáikkal üldözték Zápolyát, akit egyébként még veszett kutyák falkája is üldöz.
Földet osztottak. Mindenki kapott egy fél holdat. Az ország három tagba szakadt. Megtanultunk Isztambul, de Gül babát tőrbe csalták. „Húzd rá-kóczi! Ne Thököly! Nem oda Buda!” Kiabáltunk, persze ekkor Buda már rég oda volt. És Salamon töke Mária Terézia kezébe került. De kifogjuk a bécsi szelet a vitorlájukból. Persze Szilágyi Erzsébet ekkor már a fasorban sem volt.
Folyt a világtörténelem is. Bocsánat, elveszett az egész Spanyol hajóhad? Nem, csak a harmada. Bléket kaptak. Egy bizonyos Nagy Katalin nevű cárnő így szólott: „Elnézést uraim mennem kell, Szentpétervár.” Ha ott lett volna egy bizonyos Vlagyimir Iljics, csak ennyit mondott volna: „Jól illik ez a len-ing-rád.” Egy Napóleon császár nem dupla Nelsont rendelt, mondván: „Korzika a vesém.”
De holló hollónak nem kaparja ki a gesztenyét, mikorra a helyzet tarthatatlanná vált, hát megkérdeztük: „Gyalog megyünk, vagy szabadok? - s minthogy a válasz jól hallható igen volt, így kérdést nem képezett a cselekedendő irány. Rohantunk a forradalomba, s mikor a közepére értünk, rémülten láttuk, hogy már csak kifelé vezet az út.
Futott Jellasics a gyáva, 1 nehezen követve korunk eseményeit. Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a régi mente... Újat húztak, de valahány csepp esett rája, annyi áldás szájon vágta. Így éltünk, de élhettünk volna még nagyobb sikereket is.
Petofi magának választott csillagot. Kossuthból cigaretta lett. Széchenyi lánchídként végezte a Duna két partja között. Bem apó bemondta az ultimátumot, és mindenki előtt világos lett.
S a kiegyezés után az ország a milleneumra készült. Megkérdeztük a császárt: „Hát assziszi szent Ferencz, hogy ez így jó lesz?”
Matahari tárgyalásán a védő így fordul az esküdtekhez: „Uraim. Mentsék fel szegény kémet.”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
