Brüsszeli lidércnyomás.
Szégyellem magam, mondta Bobby Charlton. Platini sírt, Agnelli azonnal hazautazott. A BEK-döntő előtti lincselést egyenes adásban láthatta egész Európa. 39 halott, több mint 400 sebesült. Volt, aki megkéseltek, volt, akit agyonvertek, s volt, akit megtaposott a menekülő tömeg. Húsz éve történt, 1985. május 29-én.



Az előzmények
1984-ben a római olimpiai stadionban rendezték a BEK-döntőt, és a hazai AS Roma ellenfele a Liverpoolt volt. Az ellenséges hangulatot az olaszok szították, a meccs napján a Rómában közlekedő autókra gyászkeretes hirdetések voltak ragasztva, az alábbi szöveggel: „Az AS Roma klubvezetése, a szakmai stáb és a játékosok mindenkit szeretettel várnak a Liverpool temetésére, amelyre 1984. május 30-án, 22.15 órakor kerül majd sor.”
A döntőt végül büntetőkkel az angolok nyerték, a Liverpool drukkerei azonban bosszút emlegettek. Egy év után, 1985. május 29-én ismét olasz csapattal találkoztak, ismét a BEK döntőjében. A helyszín ezúttal Brüsszel volt.

Ünnepi mérkőzés lesz,
így harangozta be a sajtó a Juventus-Liverpool finálét. Az utolsó meccs a brüsszeli Heysel stadionban a teljes átépítés előtt, és Michel Platini búcsúja is egyben. Két órával a mérkőzés kezdete előtt azonban soha nem látott lincselés vette kezdetét a lelátón. Az angol szurkolók megelégelték a Juve-tábor provokatív és Liverpoolt gyalázó rigmusait, és vasrudakkal, dorongokkal, késekkel és betondarabokkal felfegyverkezve lerohanták az olaszok szektorát.

A rendőrség elaludt
A két tábor között mindössze 5 rendőr alkotta a „kordont” – ma már az ilyesmi elképzelhetetlen, mint ahogy az is, hogy teljes fegyverarzenálok kerüljenek a lelátóra. Az angolok több irányból is támadtak, és a verekedések az egész stadionra átterjedtek. Az olaszok be lettek szorítva saját szektorukba, és nem tudtak merre menekülni, hiszen a lelátót a pályától betonfal választotta el, ráadásul csak néhány szerencsés juthatott be a pályára, hiszen a későn eszmélő rendőrség a nagy kavarodásban és pánikban nem látta át a helyzetet, és azt hitték, a szurkolók be akarnak özönleni a fűre. Be akartak, de az életüket mentették volna így. Nem lehetett. Egyre többen préselődtek a betonfalhoz, míg az végül összeomlott. Többen a leomló fal alatt lelték halálukat, másokat a menekülő tömeg taposott agyon.

„Mindenhol jajgattak,
sokan a vállukon menekítették ki a sebesülteket, hogy a tömeg meg ne tapossa őket. De akkor már tudni lehetett, hogy halottak is vannak” – idézi fel a történteket Mark Cross belga orvos. „Nehéz volt megállapítani abban a fejetlenségben, hogy kihez ugorjunk elsőként, hogy a földön heverők között ki az, akin még lehet segíteni.” A Heysel azokban a percekben háborús övezethez hasonlított. A szemtanúk szerint az olaszok voltak azok, akik kiprovokálták az összecsapásokat, mivel a meccs előtt folyamatosan szidták az angolokat, és betondarabokkal, kövekkel dobálták a Liverpool szurkolóit, pedig az angolok létszámfölényben voltak a tribünökön. Az angolok nagy része részeg volt, és az orvosok is elsősorban az alkoholnak tulajdonítják, hogy a szurkolók nem ismerték fel idejében a tragédia méreteit, és ahelyett, hogy a mentésben segítettek volna, klubhovatartozástól függően inkább az ökölharcokba kapcsolódtak be.

A kulisszák mögött
közben azon tanácskoztak a két csapat és az UEFA képviselői, hogy érdemes-e lejátszani a meccset. A játékosok egyértelműen a halasztás mellett foglaltak állást, de a szövetség képviselői végül meggyőzték őket. Ha elmaradna a meccs, a harcokat aligha lehetne megfékezni, és átterjednének a stadion körüli utcákra is. Hogy a Juventus végül Platini büntetőjével 1:0-ra nyert, már senkit sem érdekelt.
( Juventus-Liverpool 1:0, gólszerző: Platini (56., 11-esből) ; Juventus : Tacconi - Favero, Cabrini, Brio, Scirea - Bonini, Platini, Tardelli - Briaschi (Prandelli), Rossi (Vignola), Boniek; edző: Trapattoni. Liverpool: Grobbelaar - Neal, Beglin, Lawrenson (Gillespie), Hansen - Nicol, Dalglish, Whelan, Wark - Rush, Walsh (Johnson). Edző: Joe Fagan.)

„Emlékszem azokra az arcokra”
- nyiltakozta évekkel később Kenny Dalglish, a Liverpool akkori sztárja. „Emlékszem az arcokra, az olasz szurkolók arcára, akik ököllel ütötték a buszunk ajtaját meccs után, és bőgtek.” A Juventus drukkerei – az angolokkal ellentétben – levették a kerítésről a zászlóikat, és csak egy nagy transzparenst húztak ki, „Red animals” felirattal.

38 olasz és egy belga áldozat,
és több mint 400 sebesült. Nem ez volt a futballtörténelem legnagyobb és legvéresebb tragédiája, de a televíziós közvetítés miatt a sportközvélemény a brüsszeli események kapcsán szembesült először a futballhuliganizmus méreteivel, és a látottak megváltoztatták a futballal mint társadalmi fenoménnel kapcsolatos vélekedéseket. „Lehetséges, hogy ezek a mi fiaink? Lehetséges, hogy ilyen vadakat nemzettünk?” – kérdezte az angol sajtó a meccs utáni napokban. Az UEFA szinte azonnal döntött, és az angol klubcsapatokat 5 évre kizárta a nemzetközi kupaküzdelmekből. A Liverpool büntetése még két évvel hosszabb volt.

Margaret Thatcher sem köntörfalazott:
„Amíg a futballhuliganizmus kérdése nem lesz megoldva Angliában, addig nem léphetjük át a La Manche csatornát” – jelentette ki az akkori brit kormányfő. Két héttel a brüsszeli tragédia előtt a harmadik divíziós Bradford-Lincoln meccsen tűz ütött ki a lelátón, és 54 szurkoló meghalt – a hatóságok ekkor is a huligánokat okolták, mint ahogy utcai harcok vezették fel abban a szezonban a Liverpool és a Manchester United meccseit is, az ellenséges táborok ráadásul új harci ezsközöket vetettek be a futballmeccsek előtti tömegverekedések során: 15-20 cm-s szögekkel átszúrt golflabdákkal dobálták egymást.
A brüsszeli vérengzés után végül csak 26 liverpooli huligán került bíróság elé, s a gyilkosok közül csak 15 végezte börtönben.

Ami megváltozott
Azóta – és ezért dicséret illeti az angolokat – megváltoztak a biztonsági előírások a stadionokban, az angol rendőrség ráadásul nyilvántartást vezet a legvérmesebb huligánokról, és kitiltotta őket a lelátókról. A stadionokban ráadásul nem árusíthatnak alkoholt (Közép-Európában ez a rendelkezés még várat magára), s a tribünöket biztonsági kamerák pásztázzák. A négy évvel későbbi, hillsborough-i tragédia (ahol ismét érdekelt volt a Liverpool) után pedig megkezdték az angol stadionok átépítését, megszüntették az állóhelyeket, ahol nagy tömegek zsúfolódtak össze, és leszereltették a lelátó és a pálya között álló acélkerítéseket.