Gerrard klasszisa döntött
A Liverpool hátrányból fordítva 2–1-es győzelmet aratott idegenben az Olympique Marseille ellen a Bajnokok Ligája D-csoportjának 1. fordulójában...
» ÖSSZEFOGLALÓ
Átgondolta játékát az Olympique Marseille, az egyszer biztos. A Liverpool elleni találkozó elején nem sokat kockáztatott a francia csapat, leginkább kontratámadásokra rendezkedett be. A taktikus futballnak pedig meg is lett az eredménye. A 23. percben Benoit Cheyrou parádés mozdulattal, fordulásból indította a kilépő Canát, aki a befejezésnél nagyon higgadt volt. Meg is szerezte a vezetést a Marseille. A gólnál csúnyán beragadtak a liverpooli védők, a francia csapat ezt használta ki. Bejött tehát az Olympique számítása, a „klasszis faktorral” azonban nem tudott mit kezdeni. A Poolban ugyanis ott volt a világ egyik legjobb középpályása, Gerrard, aki csodaszép góllal egyenlített három perccel később. A csapatkapitány remekül nyesett a labda alá vagy húsz méterről, ami tökéletes ívben hullott a hazai kapuba. Nem sokkal később pedig már a vezetést is megszerezte Gerrard. A középpályásnak azonban a 32. percben sokkal könnyebb dolga volt, mint első találatánál, mindössze a Ryan Babel buktatásáért megítélt büntetőt kellett értékesítenie. A második félidőben mindent megtett a francia csapat az egyenlítés érdekében. Többször veszélyeztetett például a csereként beállt Karim Ziani, de veszélyesek igazából nem a hazai lehetőségek, hanem a Pool kontratámadásai voltak. Ryan Babel többször is eldönthette volna a három pont sorsát, ám a kapu előteréből mindig hibázott. Rafa Benítez menedzsernek és a csapatot elkísérő angol szurkolóknak így a mérkőzés végéig izgulniuk kellett, de végül győzelemnek örülhettek.
forrás: nemzetisport.hu
» CSAPATOK
Liverpool: Reina, Dossena, Carragher (c), Skrtel, Arbeloa, Babel, Gerrard, Mascherano, Leiva, Torres, Kuyt.
Cserék: Alonso, Degen, Keane, Riera, Cavalieri, Agger, Benayoun
Marseille: Mandanda, Taiwo, Zubar, Hilton, Bonnart, M'Bami, Cana, Cheyrou, Ben Arfa, Niang, Kone.
Cserék: Valbuena, Samassa, Ziani, Kabore, Erbate, Riou, Zenden
» GÓLOK
23' Cana
26' Gerrard
32' Gerrard (tiz.)
» STATISZTIKA
Bíró: Konrad Plautz
Nézőszám: ..?
Idő: meleg
» A MECCS EMBERE AZ LFC.TV SZERINT
Steven Gerrard
|