VILLA TRIPLA, SPANYOL SIKER
a hispánok 4:1-re verték az orosz együttest...
Már szombaton megkezdődtek az Európa Bajnokság meccsei, a D csoportra, vagyis Spanyolország csoportjára azonban csak kedden, június 10-én került sor. A nap első mérkőzésén a titkon mindig esélyes, de nemzetközi tornákon sikertelen spanyolok és a nemrég UEFA-kupát nyerő Zenitre épülő orosz válogatott találkozott egymással Innsbruckban. A mérkőzés első pár percében a csapatok csak ízlelgették egymást, ahogy az ilyenkor lenni szokott. A 9.percben jött az első lövés, Ramos ívelt Villának, aki azonban rosszul találta el a labdát, s az így a kapu mellett suhant el. Az oroszok először a 17.percben veszélyeztették Casillas kapuját. Három perccel később Fernando Torres kapta pontosan a labdát, majd egy gyönyörű szóló végén az ötösről önzetlenül visszagurította az érkező David Villának, aki nem hibázott, 1:0 tehát Spanyolországnak. Az oroszok ekkor még nem hagyták annyiban és próbálkoztak is. A következő helyzetükkor a spanyol védők nagyrésze beragadt, Zyrianov lövése a kapufáról vágódott le, és jöhetett a kontra. Torres hagyta le védőjét és robbant be a tizenhatoson belülre, emelése azonban nem talált kaput, maradt az 1:0-ás vezetés. Luis Aragones döntése - miszerint nem hozta el Raúlt az EB-re - beigazolódni látszott, hisz Torres és Villa nagyszerű csatárpárt alkottak ezen a meccsen. A félidő közepén kissé leült a mérkőzés, az oroszok továbbra sem tudtak mit kezdeni a támadójátékukkal. Majd az első játékrész végén ismét villant Villa, s tovább növelte a hispánok előnyét, 2:0. A második félidő első nagyobb helyzete az oroszok előtt adódott, Bystrov fejelt kapura, de Casillas bravúrosan védett. Az 54.percben Luis Aragones úgy döntött, hogy pihenteti Fernando Torrest, helyére Cesc Fabregas érkezett. Nem sokkal később Bilyaletdinov küldött a kapu irányába egy életerős lövést, gól azonban nem született. A 75.percben Villa rúgott ismét gólt, s ezzel sikerült megszereznie az idei EB első mesterhármasát. A Fabregastól kapott kiváló passz után a tizenhatosig vezette a labdát, ott bemutatott néhány cselt, majd kilőtte a jobb sarkot, 3:0 ! A meccs végéhez közeledve még Pavlyuchenko bombázott egyet a kapu mellé, majd nem sokkal később egy szögletet követően a levegőben ütközött Casillasszal, a spanyol hálóőrt az eset után ápolni kellett. Négy perccel a vége előtt az orosz csapat egyik legjobbja, ismét Pavlyuchenko mutatta meg képességeit és fejelte a kapuba a labdát. Ezzel azonban még nem volt vége, a mérkőzés legvégén Villa emelte be a labdát Xavinak, akinek lövését még blokkolták, a védő nélkül maradt Fabregas azonban közelről be tudta fejelni a labdát. Ezzel kialakult a végeredmény, vagyis a 4:1. A spanyolok összességében megérdemelten tudhatták magukénak a győzelmet, hiszen jóval több helyzetük volt és veszélyesebben is játszottak, mint az orosz válogatott.
|