GÓLPARÁDÉ
BL-rekord, a Vörösök 8:0-ra verték a török gárdát...
Hihetetlenül jól játszott a Liverpool tegnap este, és nem csak szépen, de eredményesen is. A Besiktas csapata ellen a legutóbbi BL-mérkőzést 2:1-re elvesztették, s így bizonyítási vágytól fűtötten léptek pályára az este. Rafa Benitez fiai szokásukhoz híven jól kezdték a találkozót, az első helyzet ugyan még a törökök előtt adódott, de utána a 'Pool végig irányította a meccset. Ez a fölény már a 19.percben megmutatkozott. Crouch kapuralövését a kapus valahogy még hárította, de a róla kipattanót már nem hibázta el a nyakigláb csatár. A 32.percben jött a 2.hazai találat, Benayounnak hála. A szünetben 2:0 volt az állás, meg volt tehát a korai vezetés, de a fiúk játékkedve nem csillapodott, és további gólokkal terhelték szegény Hakan Arikan hálóját...
Az 53.percben Riise rúgott kapura; a hálóőr ebbe is belenyúlt, de a kipattanót Benayoun érvényesíteni tudta. 3 perccel később az izraeli a meccs hősévé vált, mesterhármasával így már 4:0-ra vezetett az angol gárda. De ezzel még korántsem volt vége... A 69.percben Voronin csodálatos kiugratását követően Gerrard teketóriázés nélkül bevarrta az este 5.gólját. A 6.találat a korábban csereként beállt Babel nevéhez fűződik, aki egy könnyed sarkazással vette be a török kaput. Nem sokkal később a Besiktas védelmének hatalmas hibáját követően született újabb találat;az utolsó védő tisztázni próbált, ám véletlenül Babel hátára sikerült rúgnia a labdát, akiről egyenesen a hálóba pottyant; a törökök ekkor már teljesen összetörtek. A holland pár perc alatt akár mesterhármast is összehozhatott volna, ám ezúttal sem a török hálóőrön múlt, hiszen a kapufa hárított. A csattanó az első gólt lövő Crouch nevéhez fűzhető,aki ismét bevette az idegen kaput, s ezzel beállította a BL-rekordot jelentő 8:0-ás végeredményt. Rendkívül gólgazdag, hihetetlenül szórakoztató és látványos játékot láttunk a Liverpooltól. Ám ez a fölényes győzelem sem ér a 3 megérdemelt pontnál többet, s még így is csak a csoport 3. helyén áll a csapat. Benitez gárdájának az összes következő Bajnokok Ligája meccset meg kell nyernie ahhoz, hogy reményeket táplálhassanak a csoportkörből való továbbjutásra. Nagy meglepetésre Torresnek már sikerült annyira felépülnie, hogy akár már játszhatott is volna, hiszen a kispadon kezdett, de az így is jól támadó csapatba végülis Benitez nem állította be.De a kövi meccsen már várható a beállása!:)
Flash of the match:
nem lehet egy pillanatot kiemelni, nagyon tartalmas volt ez a találkozó. Szép keretes szerkezetbe foglalta a meccset a kezdés előtt és a végén felhangzó "You'll never walk alone" , illetve Crouch góljai.:)Láthattunk egy mesterhármast, egy sarokkal és egy háttal szerzett találatot és még sok szép gólt. Érdemes volt megnézni ezt a szupi meccset, aki ezt kihagyta, az igazán bánhatja...
|