Mint oly sok nagymúltú zenekar, az RHCP alapító tagjai is együtt koptatták az iskolapadot a kaliforniai Fairfax High School-ban. Itt kötött életre szóló barátságot a banda két oszlopos tagja, Flea és Anthony Kiedis, ezáltal innen indult a több, mint negyed évszázados zenekar története.

Jack Irons és Hillel Slovak 1977-ben iratkoztak be a Fairfax-be, ahol nem sokkal később megalapították saját mini-Kiss együttesüket. Egyik iskolai fellépésüknél összebarátkoztak Alain Johannes-szel, akivel elkezdtek együtt zenélgetni, majd 1977 vége felé összehozták első együttesüket, a Chain Reaction-t. Johannes és Slovak gitároztak, Irons dobolt, és Tom Strassman lett a basszeros. 1977 karácsonya előtt debütáltak a suli tornatermében, majd nemsokára Anthem-re változtatták a zenekar nevét. Mivel kiderült, hogy ugyan ezzel a névvel már létezik egy ismertebb banda, Anthym-re keresztelték át.

1979-re Tom kilépett, a basszusgitáros Michael Balzary lett, aki Anthony jó barátja lett, és ekkora már teljesen elvadult mellette. Michael Balzary halott volt, helyébe Mike B the Flea lépett. (Ez a név akkor született, mikor a két barát és Keith Barry nekiindult egy túrának. „Egy olyan sítúra volt, hogy eldöntöttük, rohadt kis huligánok leszünk, eszetlenül és összevissza fogunk síelni, és kitaláltuk azt is, milyen jó móka lenne, ha nem a saját nevünkön szólítanánk egymást.” Így lett Anhony-ból the Swan -hattyú-, Michael-ből the Flea -bolha- és Keith-ből the Tree -fa-.)

Mivel ekkoriban Kiedis verseket írogatott saját szórakoztatására, Flea felkereste azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha beszállna az Anthym-be. Azonnal igent mondott. Feladatköre addig terjedt, hogy a koncertek előtt megjelent a színpadon, vicces felkonfokkal szórakoztatta a közönséget, majd mikor megjelent a zenekar, leugrott a színpadról, és őrült táncba kezdett.

Nem sokkal később megint megváltoztatták a banda nevét What Is This-re. Ez a név kiválóan összegezte a közönség első reakcióját, amikor meghallotta a kemény punkból, jazzből és nyers funkból összegyúrt zenét. What is this? - azaz: Mi ez?

1981 nyarán Flea otthagyta a What Is This-t, és Anthony-val készültek Gary Allen új műsorszámára, amit 1983 áprilisában kívánt bemutatni. Allen megkérte Kiedis-t, hogy hozzon össze valami őrült színpadi showt. Egyik nap, mikor Flea-vel otthon Defunkt-ot hallgattak, Flea a basszgitárját torzítgatta, Anthony hirtelen rádöbbent mit is fog csinálni. „Van egy rapszövegem, ami tökéletesen passzol ehhez!” Amíg Flea ismételgette, amit addig játszott, Kiedis elővette a papírcetlijét, és szövegelni kezdett a város legmocskosabb titkairól. A szöveg címe „Out In LA” volt. A Rhythm Lounge Club-i előadás estéjére kölcsön kérték Hillel-t és Jack-et a What Is This-ből, és elnevezték magukat Tony Flow and the Miraculously Majestic Masters of Mayhem-nek. Bár csak egyetlen számuk volt, a közönség odáig volt értük, s a következő koncertjüknél a klub előtti sor már az utca végéig ért. Hirtelen ők lettek LA legmenőbb bandája, de ennél valami lényegretörőbb nevet akartak. Egyik nap, mikor Anthony a városban sétálgatott, szembejött vele a név. „Egy pszichedelikus bokron világított egy csomó más zenekarnévvel együtt.” A Red Hot Chili Peppers név túl jól hangzott ahhoz, hogy ne vegyék meg.

1983 nyarát végig koncertezték, a legemlékezetesebb koncertjüket mégis a Kit Kat Club-ban adták, ami egy menő sztriptízbár volt. Itt a zenekaroknak korántsem volt egyszerű dolga, ahogy a táncosnők megjelentek a színpadon, a bandára senki sem volt kíváncsi. Az RHCP mindent bevetett, őrületes showt csinált, de karrierjük során először szembesültek azzal, hogy milyen szar, ha valaki túltesz rajtuk a színpadon. Mikor visszamentek az öltőzőbe, Anthonynak remek ötlete támadt. Teljesen levetkőztek, és a zoknijukat húzták a farkukra. „De nem csak a hímtagra ám, hanem szépen körbe, a golyókra is.” Így játszották el Jimi Hendrix Fire-jét, s a közönséget teljesen ámulatba ejtették. A klubtulaj reakciója pedig csak annyi volt, hogy idegesen üvöltötte: "megmondtam, hogy semmi fanszőrzet".

Ezen a bizonyos estén találkoztak Rooster-rel, aki elkísérte őket a Bijou Studios-ba. Első demójuk készítéséhez 5 számot vittek magukkal: Out In LA, Get Up And Jump, Green Heaven, Sex Rap, Baby Appeal. A zenekar menedzsere Lindy Goetz lett, neki köszönthetően pedig egyre több élő fellépésük volt.

1983 novemberében aláírtak egy 7 albumra szóló lemezszerződést az EMI America kiadó Enigma nevű labeljénél. Ekkor jött a baj, ugyanis a What Is This is aláírt egy lemezszerződést az MCA-jel. Hillel-nek és Jack-nek választaniuk kellett a két zenekar között, végül maradtak a What Is This-ben.

Flea és Kiedis gyors meghallgatásokat tartott, így lett Jack Sherman a gitáros, Cliff Martinez a dobos. Az új lemez producere pedig Andy Gill (The Gang Of Four) lett, mivel a The Gang Of Four-hoz hasonló hangzást szerettek volna összehozni. A The Red Hot Chili Peppers című lemezen minden más lett, mint amit szerettek volna, Andy munkájával egyáltalán nem voltak megelégedve.

Sherman a következő évben már nem volt a Chili tagja, a helyére visszatért Hillel. Slovak-kal az élen 1985 tavaszán újult erővel láttak hozzá a Freaky Styley-hoz, ám a produceri szerepet ezúttal George Clinton vállalta el. Az album dalait Clinton saját stúdiójában, Detroit-ban vették fel. Ez volt az a lemez amin először hallatszódott igazán a punk-funk hangzás.

Cliff Martinez kilépett, 1986 áprilisában a dobok mögött ismét Jack Irons ült. Az RHCP visszanyerte teljes erejét, így 1987. május 4-én bevonultak felvenni az új dalokat. Végre sikerült egy olyan lemezt alkotniuk, amire már nagyon régen vártak. A producer Michael Beinhorn lett, az albumról pedig, ami a The Uplift Mofo Party Plan nevet kapta, meglepően jó kritikák születtek. A lemez turnéján olyan előzenekarok léptek fel előttük, mint a The Beastie Boys, vagy a Faith No More.

Idő közben kiderült, hogy Hillel heroinfüggő, egyre jobban megváltozott. A koncerteken kihagyott hangokat, a hangulata komorrá vált, s a többiekkel is egyre többet veszekedett.  Bandatársai elhatározták: megválnak tőle. A döntést Angelo Moore (akkori előzenekaruk, a Fishbone egyik tagja) akadályozta meg, rábeszélte őket, hogy Hillel-nek barátokra és segítségre van szüksége.

1988-ban elkészítették az Abbey Road EP-t, aminek borítója a híres Abbey Road zebráján készült.  (A Beatles egyik lemezborítóján a tagok a zebrán sétálnak át egymás után. Chiliék ezt az ötletet vették át annyi módosítással, hogy rajtuk nem ruha, hanem zokni van...) Erre a lemezre már a Fire átdolgozása is felkerült, amit a Freaky Style-ra is rá akartak rakni.

Bele kezdtek egy új albumba, de ami ezután jött, arra senki nem számított. 4 héttel hazatérésük után, 1988. június 27-én holtan találták Hillel-t saját otthonában heroin-túladagolás miatt. 25-én halt meg, de csak 2 nappal később találtak rá, amikor az egyik barátja elment hozzá, hogy meglátogassa. Az ajtó be volt zárva, s még a telefonzsinór is el volt vágva. Halálának híre gyorsan terjedt, akihez eljutott, azt mélyen lesújtotta. A zsidó szokások szerint a halottat a lehető leggyorsabban el kell temetni, így 30-án a Sinai-hegyen a Memorial Parkban végső búcsút vettek tőle. Mire a rajongók megtudták mi történt, Hillel-t már el is temették.

(R.I.P. Hillel, we will always love you)

Mindenki magában gyászolt, Anthony a temetés után összepakolt és hetekig eltűnt. Flea-nek viszont maradnia kellett felesége, Loesha várandóssága miatt. A legjobban Jack-et sújtotta le a hír: begubózott, ha valakit beengedett a lakásába, órákig ült némán, vagy céltalanul tevékenykedett. Még ellenállni sem tudott, mikor a szülei közölték vele, hogy pszichiátriai kezelésre viszik. Ezzel Jack Irons pályafutása a Red Hot Chili Peppers köreiben véget ért.

Anthony és Flea magára maradt, mégis úgy érezték, hogy folytatniuk kell. Az újabb 2 tag Duan „Blackbird” McKnight és Darren „DH” Peligro nem váltak be, ezért újabb hirdetéseket adtak fel.

John Frusciante 15 évesen szerette meg a Red Hot Chili Peppers-t, s mikor bemutatkozott a zenekarnak, Flea meghívta őt, hogy jammeljen velük egyet. Flea-nek nagyon tetszett a játéka, de az senkinek nem jutott eszébe, hogy csatlakozzon hozzájuk. Egyik nap Bob Forrest megkérte Anthony-t, hogy szóljón, ha valami jó gitáros van a közelben. Persze egyből beajánlotta John-t, s Flea-vel el is kísérték a meghallgatásra. Ahogy John elkezdett játszani, a jövendőbeli Chili tagot fedezték fel. Forrest intett John-nak: „Oké, felvettünk.” Mikor Kiedis odalépett: „Mármint a Red Hot Chili Peppers-be.”
Már csak a dobos hiányzott. 29 gyengőcit hallgattak meg, mikor  utoljára megérkezett Chad Smith. Első látásra majdnem elküldték, de mikor elkezdett játszani... Úgy verte a dobokat, mint egy óriási gorilla, s közben mindenfélét üvöltözött. A többiek majd’ beszartak a röhögéstől, de felvették azzal a kikötéssel, hogy vágassa le a haját és változtasson a külsején, mert nem illik a banda stílusához. Chad persze másnap is ugyanúgy jelent meg.

 
(az új felállás: Flea, John, Chad, Anthony)

Újabb lemezcégek után néztek, végül a Warner Brothersnél szerződtek le. Rick Rubin lett a producer, akivel kissé különc módon nem egy normális stúdióban vették fel a dalokat, hanem a Laurel Canyonban, egy omladozó villában rendeztek be egyet maguknak. A Blood Sugar Sex Magik a Billboard listáján 1 évig szerepelt, a Give It Away pedig a "Legjobb áttörés" kategóriában első helyezett lett az 1992-es MTV Awards díjátadón. Az album világszerte 12 millió példányban kelt el, készítéséről egy DVD is készült Funky Monks néven. A turnén a banda előzenekara volt például a Smashing Pumpkins, a Pearl Jam és a Nirvana is.

A sok turnézás és a zenekar körüli állandó felhajtás nagyon megviselte John-t. „Leírhatatlan milyen állapotban vagyok. Úgy érzem magam, mintha egy emberi körvonalakkal rendelkező világűr darab lennék.” 4 évnek kellett eltelnie, hogy beismerje: heroinfüggő. Egyik nap Anthony éppen befejezte egyik interjúját, mikor kivágódott a tokiói hotelszoba ajtaja, és berontott Flea teljesen megrémülve: „John ki akar szállni, és haza akar menni most azonnal.” Kiedis döbbenten nézett: „Mi van?” „John el akar menni. Már csomagol, holnap repül haza. A ma esti koncertet még végigcsinálja, és nincs többé.” Amikor John belépett az ajtón, látszott rajta, hogy teljesen elege van. „Nem tudok többé a zenekarban maradni.” „Mit mondjunk az embereknek?” - kérdezte Lindy Goetz. Erre John csak annyit lökött oda: „Mondjátok mindenkinek azt, hogy megőrültem.”

Vonakodva ugyan, de lemondták a hátralevő koncerteket. Nehéz időszak következett a banda életében. Flea szemtanúja volt egyik barátja, River Phoenix halálának (ő kísérte be mentővel a kórházba is), s ezt több mint fél év alatt sikerült csak feldolgoznia. Az új gitáros Arik Marshall lett, de a fesztiválidény előtt kilépett. Belőle is hiányzott az az emocionális kapocs, ami a zenekarba kellett. Az újabb hirdetésre csak az első nap 5000 ember jelentkezett, a kiválasztott végül Jesse Tobias lett. A legújabb bandatag megdöntötte az RHCP történetének legrövidebb karrierű gitárosa rekordját. Új embert kerestek, Dave Navarro a sok felkérés után végre beadta a derekát egy feltétellel: nincs zacsi a zokniban mutatvány.

(Dave Navarro-val a fedélzeten)

Nagyon nehezen ment a beilleszkedése. Flea-vel ugyan már játszott együtt, de Dave megközelítése sokkal sötétebb volt, mint a többieké, és épp az ellentéte annak, amit John és Hillel képviselt. Nála a dalírás egy hosszú folyamat volt, sok beszélgetéssel, így nehezebben ment a munka. Hogy megkönnyítsék a dolgokat, Hawaii-ra mentek feltöltődni, s ott láttak neki teendőiknek. Felléptek a ’94-es Woodstock fesztiválon is, ahol ezüstruhában, egy-egy izzóval a fejükön játszottak.

Az előadások végeztével egy Van Nuys-i stúdióba vonultak felvenni a számokat az albumra, ami a One Hot Minute nevet kapta. A lemez utáni turnén 64 koncertet adtak 21 országban, s még Magyarországon is megfordultak. (A koncert állítólag elég gyenge volt, pár szóbeszéd szerint a hangosítás volt rossz, mások szerint ételmérgezést kaptak a tagok... Viszont Anthony-ra biztos mély benyomást tett, ha az önéletrajzi könyvében is megemlíti a szép várost. XD)

Flea 1996-ban a “Bass Player Magazine”  jóvoltából az év basszusgitárosa lett, októberben pedig hozzájárultak egy John Lennon Tribute album elkészítéséhez az I Found You feldolgozásával. Felkérték a zenekart, hogy írják meg a Beavis And Butthead Do America című film főcímzenéjét: a Love Rollercoaster kitörő sikert aratott. Az év folyamán Anthony indiai  útra indult, ahol még a Dalai Lámával is találkozott. 1997-ben újabb turnéra indultak, azonban Anthony motorbalesete miatt az alaszkai és Hawaii koncerteket le kellett mondaniuk. "A park mentén száguldoztam, és néhány alak, aki nem gondolkodott normálisan, előttem akart egy U-kanyart csinálni. Keskeny út volt, és nekivágódtam a kocsi oldalának. A csuklóm fogta fel a becsapódást, és szétment. A dokik Frankeinstein módra egyesítették, de sose lesz már a régi." 1997-ben az MTV az Under The Bridge-et a legjobb videoklippek 500-as listáján az 5. helyre sorolta.

1998. április 3-án bejelentették: Dave kiszállt. Flea-nek új ötlete támadt: „Mit szólnál ahhoz, ha John-nal játszanánk megint?” Anthony sóhajtott: „Hát az álomszép lenne, de mennyi az esélye, hogy összejön?” Flea megvonta a vállát: „Millió az egyhez.”
John 1992-es távozása óta szólómunkálatokba kezdett, de ez sem szüntette meg azokat a pletykákat, miszerint nem volt otthona, le volt égve, és a drogozás miatt szinte a sír szélén állt. Több elvonót kellett végigcsinálnia, mire leállt a drogokkal, majd elkezdtek újra Flea-vel jammelgetni. „Nagyon jól éreztem magam attól, hogy visszafogadtak. Kiestem a gyakorlatból, de ez őket nem érdekelte. Számukra az volt a fontos, ahogyan a dolgokat csináltam, és az a tény, hogy én voltam közöttük.”

1998 júliusában stúdióba vonultak, s nekiláttak a Californication elkészítéséhez, ami kiadása után néhány héten belül platinalemez lett, 15 millió példányban kelt el. A lemez turnéjának egyik állomásán készült az új, Off The Map című DVD. Felléptek a ’99-es Woodstock fesztiválon is, ami botrányos véget ért. A 3 napos eseményt az RHCP zárta, koncertjük alatt (többek szerint a Fire című Jimi Hendrix szám feldolgozásának hatására) többen gyújtogatni és fosztogati kezdtek. Felgyújtottak 12, a nagyszínpad közelében parkoló kamiont, valamint néhány reflektorállványt és hangfaltornyot is ledöntöttek.

John újabb szólólemezt csinált, majd újra nekiláttak egy új albumnak. Ekkor derült ki, hogy sokkal több daluk van, mint amivel kezdeni is tudnának valamit. Rick Rubin-nak persze tetszett a dolog. Már a Californication megjelenése is hatalmas körítés mellett zajlott, de az szinte semmi volt ahhoz a totális promóciós hadjárathoz képest, ami az új album, a By The Way 2002. júliusi megjelenését előzte meg. Ez persze nem volt véletlen. Attól kezdve, hogy kiadták az első kislemezt, a By The Way-t, nyilvánvaló volt, hogy ez a zenekar eddigi legváratlanabb, legérettebb munkája. Az albumból 10 millió példány talált gazdára. Ennek a turnénak is készült az egyik koncertjéről DVD, a Live At Slane Castle. 2004 júniusában 3 koncertet adtak a londoni a Hyde Park-ban, s az itt készült felvételből csinálták meg a Live In Hyde Park című új lemezt.

2004-ben Scar Tissue címen megjelent Anthony életrajza, valamint a By The Way dokumentumokra alapuló, az együttes történetét feldolgozó könyv.

2006-ban megjelent a dupla lemezes Stadium Arcadium, amire a számok 3 albumnyi anyagról lettek kiválogatva. A lemez vegyes érzelmeket váltott ki, de Flea véleménye szerint „aki nem szereti a Stadium Arcadiumot, az nem szereti az RHCP-t". Az első kislemez, a Dani California már a megjelenés napján felkerült a listákra, a klip pedig az utóbbi idők legviccesebb videója. Az album a 49. Grammy-díj gálán 6 jelölést kapott, amiből 4 díjat meg is nyert.

(49.  Grammy-gála, 4 díj)

2007 augusztusában befejezték a szokásos album utáni 2 év turnézást, október 2-án megszületett Anthony első gyermeke (Everly Bear), John új szólólemezt adott ki The Empyrean címmel, Flea zenesuliban tanul, Chad pedig két mellékbandában (Bombastic Meatbats, Chickenfoot) is játszik. 2009. október 12-én kezdtek el újra zenélni, a következő album megjelenése valamikor 2010 végére várható. Ami mindenki számára váratlan fordulat: John másodszor is kilépett, hogy szólólemezeire koncentráljon. Nem megerősített hírek szerint helyét Josh Klinghoffer vette át, aki eddig is közreműködött a banda és John szólólemezein, s gyakran a koncerteken is fellépett velük. A hivatalos JF weboldalról:

2009. december 16.

Mikor elhagytam a bandát, több, mint egy éve határozatlan idejű szüneten voltunk. Nem volt dráma vagy harag, és nagyon megértőek voltak a többiek. Támogatják, hogy azt csináljam, ami boldoggá tesz és ez mindkét irányban jó (bocsi, ezt nem igazán értettem itt este).

Leegyszerűsítve, a zenei érdeklődésem vezetett más irányba. A zenekarba való újra belépésem és a bandában eltöltött idő folyamán nagyon izgatott voltam azzal kapcsolatban, hogy milyen a zenében rejlő lehetőségek felfedezése egy rock bandában, különösen azokkal az emberekkel. Néhány éve újra elkezdtem érezni ugyanazt az izgalmat, de most ez másféle zenével kapcsolatos, azzal, hogy egyedül, a magam technikusa (főnöke?) legyek.

Nagyon szeretem a bandát, és azt, amit csináltunk. Megértem és értékelem, hogy a közös munkánk sokaknak rengeteget jelent, de a saját érdeklődésem kell követnem. Számomra a művészet sohasem lesz olyan valami, ami kötelességtudatból jön létre. Ez egy olyan valami, amit azért csinálok, mert tényleg jó szórakozás, izgalmas és érdekes. Az utóbbi 12 év folyamán emberileg és művészileg is megváltoztam, olyan fokig, hogy a zenekarral való további munkám a saját természetem rovására menne. Más választás nem játszott szerepet ebben a döntésben. Egyszerűen csak annak kell lennem, ami vagyok, és azt kell tennem, amit tennem kell.

Szeretet és hála mindannyiótoknak.

:-)