ALAPFOGALMAK-2
Képrajzolás, gyújtótávolság, látószög, élesség, mélységélesség
A fényrõl
A látás és a fényképezés feltétele a fény jelenléte. A fény egy sajátos energiafajta, elektromágneses sugárzás. Mindig valamilyen fényforrásból indul, és egyenes irányban terjed. A fényforrás a szabadban általában a nap. A fénnyel kapcsolatos fizikai jelenségeket optikai jelenségeknek nevezzük.
Egy felület optikai szempontból háromféleképpen viselkedhet. A fényt visszaverheti, elnyelheti vagy áteresztheti
A nem átlátszó felületek a fény egy részét mindig visszaverik, más részét elnyelik. A világosság és a szín a felület fényvisszaverõ tulajdonságától függ. Annál világosabbnak látunk valamit, minél többet ver vissza a rá esõ fénybõl.
A fénysugarak elérik a tárgyak felületét és arról visszaverõdnek. A fényképezõgép objektívje felfogja a visszavert fény egy részét, és ezt hasznosítja a képalkotáshoz. Ebbõl a szempontból az emberi szemhez hasonlóan mûködik.
A világosabb felület több fényt ver vissza
Lyukkamera
A legegyszerûbb képrajzoló eszköz a lyukkamera (camera obscura). Ez lehet egy helyiség vagy egy doboz, amelynek egyik oldalán, az elején egy kis luk van. A kamera elõtti megvilágított téma képe megjelenik a doboz hátsó felületén. Az így kialakult kép a valósághoz képest fejen áll és oldalfordított. A lyukkamerát már az ókori Kínában is ismerték. Késõbb a reneszánsz festõmûvészek használták segédeszközül. Ezzel lehetett tanulmányozni az épületek tárgyak vagy emberalakok korrekt térbeli rövidülését a perspektivikus torzulást. Ezért olyan valószerûek az ebben a korszakban készült festmények. Ekkor azonban a lyukkamera képét kézzel kellett lefesteni. Nem lehetett azt automatikusan rögzíteni. Erre a fényképezés feltalálásáig kellett várni.  Képrajzolás lyukkamerával
A képrajzolás alapja, hogy a tárgy egy pontjából visszaverõdõ fénysugarak hordozzák annak optikai tulajdonságait (világosság, szín). A tárgy egy adott pontjából a fény a tér minden irányába visszaverõdik (matt felület esetén). A sugarak egy része a lukon keresztül eléri a képfelületet. A tárgy másik pontjából érkezõ fénysugarak a kép egy másik pontjába érkeznek meg. Így a képfelületen minden tárgypont optikai megfelelõje (leképzése) megjelenik. A képpontok összessége adja magát a képet. A lyukkamera által létrehozott kép viszonylag sötét és életlen. Ezeken a hibákon javítanak a képrajzolásra használt üveglencsék. Képrajzolás lencsével A fény egy adott közegben (pl. a levegõben) egyenes irányban terjed. Különbözõ optikai tulajdonságú anyagok határfelületein azonban a nem merõlegesen beesõ fénysugár megváltoztatja haladási irányát, megtörik. Ez történik például, ha a fény a levegõbõl az üvegbe érkezik, vagy onnan kilép. A fénytörés jelenségének köszönhetõ, hogy a domború, más szóval a gyûjtõlencsék képrajzolásra alkalmasak.  Fénytörés síküvegen és domború lencsén
A téma egy adott pontjából visszaverõdõ fénysugarak egy része eléri a lencse felületét. Ezek megtörve úgy változtatnak haladási irányt, hogy a képfelületen (filmen) elméletileg egy pontba érkeznek meg. A lencse a téma egy pontjából érkezõ és a felületét elérõ összes fénysugarat képes hasznosítani egy adott képpont kirajzolásához. A téma másik pontjából érkezõ fénysugarak szintén az egész lencsefelületen keresztülmennek. Igaz, hogy egy másik képpontba érkeznek meg. Ezért a lencsék által alkotott kép viszonylag világos. A gyakorlatban az objektíven áthaladó fény mennyisége több tényezõtõl is függ (pl. rekesznyílás, lencsék közötti szóródás, stb.). A lencse által alkotott kép a lukkamerához hasonlóan a valósághoz képest szintén fordított helyzetû. Tehát fejen áll és oldalfordított.  Képrajzolás lencsével
Gyújtótávolság
Képrajzolásra az egyszerû domború lencsék (például egy plusz dioptriás szemüveglencse) is alkalmasak. Az ilyen kép azonban nagyon rossz minõségû, életlen, elmosódott. A kép minõségének javítására, a hibák csökkentésére több lencsébõl álló összetett rendszereket fejlesztettek ki. Fényképészeti célokra ilyeneket használunk. Ezeket objektíveknek hívjuk. A különbözõ fotográfiai feladatokhoz különbözõ objektívekre van szükség. Ezért a korszerû fényképezõgépeknek, amelyeket nemcsak hobby céljára használunk, általában levehetõ és így cserélhetõ az objektívje. Az objektív és annak jellemzõi nagymértékben meghatározzák a készülõ fénykép tulajdonságait.
 A fényképészeti objektívek összetett lencserendszerek
A gyûjtõlencsék a felületükre párhuzamosan érkezõ fénysugarakat egy adott távolságban egy pontba összegyûjtik. Ebben a pontban a fénysugarak találkoznak, metszik egymást. Párhuzamosan akkor érkezik a fény, ha kiindulási helye nagyon messze, elméletileg a végtelenben van. A lencse és a fénysugarak metszéspontja közötti távolságot gyújtótávolságnak nevezzük. Jelölése: f. A gyújtótávolság a lencse anyagától és határoló felületeinek domborulatától függ.
Domború lencse gyújtótávolsága
A fényképészeti objektívek több lencsébõl állnak. Optikailag azonban hasonlóan viselkednek, mint egy gyûjtõlencse. Ezért az egész lencserendszer jellemezhetõ egy adott gyújtótávolsággal. A gyújtótávolság az objektívek egyik gyakorlatilag is fontos, jellemzõ adata. Ez általában milliméterben kifejezve mindig rá van írva az objektívre. A lencse gyújtótávolságától függ, hogy a tárgy képe milyen méretû lesz a filmen. (Ha a tárgy távolsága a fényképezõgéptõl nem változik.) A rövidebb gyújtótávolságú lencsék ugyanannak a tárgynak a képét kisebbre rajzolják, a hosszabb gyújtótávolságúak nagyobbra.
Az objektív gyújtótávolsága
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
