Sátánizmus
A sátánizmussal való kapcsolat soha nem elszigetelt problémaként jelentkezik. A legtöbb tizenéves a sötétség erőihez való vonzódása mellett drogot, alkoholt fogyaszt, és rendszeresen cserélgeti szexpartnereit. Egyértelműen kimutatható, hogy a sátánizmus hálójába keveredett fiatalok legtöbbször elégtelenül működő családok gyermekei, olyan tizenévesek, akiket szüleik vagy magukra hagytak lelki bajaikkal, vagy a látszatgondoskodás ellenére egyszerűen magányosak. Az okkultizmus egyik amerikai szakértője, Dr. John Cooper szerint a sátánizmus bátorítja a tizenévesekre jellemző minden indulat gátlástalan kifejezését – ide értve a lázadást, az ellenállást és az egyénieskedést, ugyanakkor nem ad pozitív, racionális keretet azoknak, és totálisan támad minden szociális, családi és vallási kapcsolatot és értéket.
A sátánimádás régóta létezik. Nem a „sötét” középkor terméke, és nem is múlt el azzal. Ellenkezőleg, a huszadik században szinte reneszánszát éli. Bár a közfelfogás legfeljebb jópofa, mulandó divatot lát benne, a „játékos sátánizmus” is komoly következményekkel járhat.
Annak, aki tisztába akar jönni a sátánizmus elterjedtségével, igen széles körben kell tájékozódnia. A sátánimádás nem egyszerűen rituálék formájában nyilvánul meg, hanem – legfőképpen a tudatlanságnak köszönhetően – mára már beszivárgott az élet szinte minden területére. Az okkult ritualizmus különféle formáit a ponyvaregényektől a médiáig sok csatorna népszerűsíti. Az egyik leghatékonyabb népszerűsítő műfaj a horror: könyvben, videón, CD-ROM-on korlátlan választék vár a „thriller”-rajongókra. Magyarországon is kedveltek a népszerű horrorszerző, Stephen King regényei, amelyek a rettegés és a halál izgalmát kínálják az arra vágyó nagyközönségnek. Könyveiben alapmotívumnak számítanak a vámpírok és a szörnyeteg pszichopaták, a jövendőmondás, a kísértetjárás.
A sátánizmus másik fő terjesztője a rockzene, amelyen keresztül a divat révén a tinédzserek jelentős részét eléri. A heavy metal zenét játszó rockzenekarok sokszor okkult jeleket, szimbólumokat használnak öltözetükön, lemezborítóikon, és gyakran dalszövegeikben is a Sátánt dicsőítik. Sok fiatal csak külsőségeknek tekinti ezeket, de a gyengébb személyiségű, befolyásolható kamaszok könnyen kerülhetnek általa a sátánista okkultizmus hatása alá. Különösen igaz ez akkor, ha a divatnak hódolva, kedvenceik öltözetét utánozva magukra öltik az obskurus szimbólumokat, ezzel mintegy jelt adva, kinyilvánítva szimpátiájukat az okkult világ felé. A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb zenekara, az ausztrál AC/DC „Highway to Hell” (Út a pokolba) című albumának borítóján az együttes énekese a Sátánt idéző alakban, szarvakkal és bojtos farokkal látható. Egyik dalszövegük bizonyítottan motívumot szolgáltatott egy 1985-ben Amerikában történt brutális gyilkosságsorozathoz, amelynek elkövetője az együttes rajongója volt. Tevékenysége megdöbbentő pontossággal idézte fel az AC/DC „Night Prowler” (Éjszakai portyázó) című dalának világát. Hasonló népszerűségnek örvend az Iron Maiden zenekar, amelynek kedvenc témái a varázslás és a barbárság, és akik első sikeres lemezük leghíresebb számát az Antikrisztusnak dedikálták. A vérontásról, szadista gyilkosságokról és ördögi ceremóniákról éneklő Megadeth énekese kevéssé meggyőzően azzal érvel, hogy bár ismerik a dalaikban megjelenő témákat (varázslás, sátánista áldozatok, belek kiontása), úgymond „nem helyeslik” azokat. Ez azonban nincs ráírva lemezeikre, így a zenéjüket teljes odaadással hallgató fiatalokra ugyanolyan igéző hatással bírnak ezek a dolgok, mintha bevallottan propagálnák azokat.
Éppen ilyen hévvel hirdeti a háborút, a kábítószert és az agyonverést a Metallica, melynek koncertjeit a közönség „Halj meg! Halj meg!” kántálása kíséri. Más együttesek is előszeretettel választanak sátánista kapcsolatokat és az okkultizmus iránti szimpátiát sejtető neveket, mint például Satan, Sodom, Black Sabbath vagy Possessed (Megszállottak). |
AJÁNLOM AZ OLDALT
