4. Fejezet
Naoko 2007.08.26. 10:28
Kuwabara nagy nehezen föltápászkodott a földről, újra előhozta a szellemkardot és újult erővel elszántan Tohru felé rohant. Ám az látszólag meg sem próbált kitérni, csak gunyorosan mosolygott. - Na mi van te mocsok, máris feladtad?- kiáltott oda neki a támadó. Csakhogy amint a fiú meglendítette a kardját, hogy lesújtson vele amaz egyszerűen csak kilépett az útjából és a következő másodpercben már Kuwabara gyomrába ütött egyet. - Uh.- nyögte erre. Hatalmasat repült már megint, ám az ellenfele nem várta meg, hogy földet érjen, hanem a háta mögé került és a könyökével egy jókorát taszított rajta. Az ütéstől most Kuwabara az ellenkező irányba tartott és nagy robajjal a földnek csapódott, majd néhány méter csúszás után megállt. - Kuwabara!- ordította Botan és Yusuke egyszerre, a fiú ugyanis elterült a földön. - Na, ennek annyi.- állapította meg a szörny- Melyikkőtök akar a következő lenni? - Azért erre még ne vegyél mérget!- szólalt meg ekkor egy hang a háttérben. Mindannyian odafordultak. - Kuwabara!- kiáltotta Urameshi. - Nehogy azt hidd, hogy ennyivel elintézhetsz! Nem olyan könnyű Kazuma Kuwabarát megölni!- hörögte az. Ám hiába a magabiztos szöveg mindenki láthatta, hogy Kuwabara az ereje végén járhat, hiszen alig bírt fölállni, a testét pedig, mindenhol sebek fedték. Az ellenfele viszont teljesen ép volt. - Hah. Adod itt a nagymenőt, de a vak is látja, hogy már szinte halott vagy öregem!- mondta pimaszul Tohru.- Nem hittem volna, hogy egy egyszerű halandó ellen ilyen eszközökhöz kell folyamodnom, de úgy lesz a legjobb, ha biztosra megyek. Ezzel láthatóan koncentrálni kezdett és nem sokkal később vörös láng vette körül a testét. - De hát ez rettenetes!- sikkantotta Botan. - Koenma nem beszélt a levegőbe.- bólintott Yusuke.- Őrületesen nagy a szellemi ereje. De nem sok idő maradt a gondolkozásra ugyanis a szörny máris támadást indított. Szegény Kuwabara még észbe sem kapott, amikor egy pusztító erejű tornádót kavart a támadója az erejéből. A fiúnak esélye sem maradt védekezni az erőforgatag magával sodorta és szinte szó szerint szanaszét szaggatta. Teljesen megcsócsálva ért földet, s bár tántorogva, de megállt a lábán. Az ellenfelének ez azonban sehogyan se tetszett és ismét ököllel rontott rá. Csak sorozta, ahol érte, látszott rajta, hogy már teljesen elveszítette a fejét. „Ennek már biztosan elégnek kell lennie. Ezt egyetlen emberi lény sem élheti túl.”- gondolta az mikor már percek óta csak ütötte Kuwabara testét. A fiú egyre csak ordítozott és nyöszörgött az őt ért csapások alatt, miközben folyamatosan vért köpködött fel. Tehát Tohru abbahagyta a támadást, és pár méterrel odébb a földre szökkent, miközben ellenfele is a földbe csapódott, s úgy tűnt, hogy talán többet már föl sem kel. - Kuwabara!- ordította ismét Urameshi és rettegő döbbenettel meredt barátjára. „Hát ez meg mi a fene…?”- lett figyelmes valami rendkívüli dologra a szörny. Az arcán ugyanis egy vágást fedezett fel.- „ Ezt vajon mikor csinálhatta, hiszen folyamatosan támadtam! Ha pedig nem, akkor olyan messze voltam tőle, hogy biztosan nem sebezhetett meg! Lehetséges volna, hogy olyan gyors lenne, hogy nekem fel se tűnt, vagy messzebbre is képes támadni? Nem, az lehetetlen!” De nem volt ideje ezen gondolkodni, mivel Yusuke vészjósló hangon megszólalt: - Ezért most már biztos, hogy megdöglessz, te állat!- majd megindult Tohru felé, aki már készen állt a védekezésre, ám ekkor: - Nem! Nem mész te sehová Urameshi! Vagy ha igen, akkor én öllek meg! Erre mindhárman odakapták a fejüket, és döbbenten vették észre, hogy Kuwabara életben van, sőt még fel is állt. - Kuwabara!- ámuldozott Yusuke. - Nem hallottad Urameshi? Most azonnal állj félre az utamból! Mégis ki engedte meg, hogy beleavatkozz a harcomba, mi?- mondta az remegő lábakkal és vértől csöpögve. - De hát, ha tovább harcolsz, meg fogsz halni, te marha! Ne hősködj itt nekem! Sokkal erősebb nálad!- kiabált rá a megszólított. - És ha így is van? Ezt én kezdtem el, nekem is kell befejezni. Különben sem játszottam még ki minden lapomat!- mondta erre halálos elszántsággal Kuwabara. Yusuke és Botan meglepetten, de mindazonáltal rémülten néztek rá, hisz látták a végső elszántságot a szemeiben. - Hát, megvallom, ki se néztem volna belőled, hogy ilyen szívós vagy, de ez persze nem jelent semmit. Ettől még ugyanúgy megöllek!- szólalt meg Tohru. - Azt még majd meglátjuk, hogy ki öl meg kit! Ha meg kell halnom, akkor méltóképp fogom ezt megtenni, mégpedig úgy, hogy téged is magammal viszlek!- válaszolta erre a fiú. - Na most már aztán végképp elegem van! Pusztulj halandó!- ordította erre a szörny, a levegőbe emelkedett és az ereje segítségével egy végzetes támadással készült lecsapni, ám ekkor Kuwabara elmosolyodott és hirtelen előhozta a szellemkardját a kezéből. De most sokkal hosszabb, élesebb és fényesebb volt, mint eddig bármikor és keresztüldöfte a levegőben lévő Tohrut. - Nem! Ez lehetetlen! Ne!- ordította ekkor, majd a földre esett és elájult. A többiek döbbenten nézték végig a jelenetet, majd mikor magukhoz tértek Botan hirtelen felkiáltott: - Kuwabara!- és odaszaladt a fiúhoz.- Jól vagy? - Persze, semmi bajom!- nyögte a fiú és térdre rogyott. - El kell látnunk a sebeit!- kiáltotta Yusuke. - Igen, máris nekilátok. – felelte a lány. - Nem!…Tovább…kell…mennetek….- nyögdécselte azonban Kuwabara.- Az…a…másik…mocsok…még…mindig….életben….van!...Meg…kell…állítanotok!...Urameshi!...Ez…már…a…te…feladatod… -De hát…- kezdte Yusuke. - Velem…ne …törődj…csak…menj…. Ám ekkor Yusuke odament a fiúhoz, belékarolt és fölemelte: - Rendben, legyen, ahogy akarod. De azt ugye nem képzelted, hogy itt hagyunk. Na gyerünk Botan, nyomás! - Csak egy pillanat, előbb elviszem őt a túlvilágra!- bökött a lány az eszméletlen Tohru felé.- Ideje, hogy megkapja méltó büntetését! - Jól van! De utána induljunk máris! Ideje, hogy leszámoljunk a harmadikkal is!- rikkantotta Yusuke.
Nem messze tőlük az árnyékban, azonban egy alak húzta meg magát. Végignézte az egész küzdelmet és most Yusukéék örömködését is. „Örüljetek csak, amíg lehet, mert hamarosan már nem lesz rá lehetőségetek.”- gondolta magában miközben alakját elnyelte az erdő.
|