28. Rész:

Bill leült az ágyra, én pedig vele szemben egy fotelba. Egy ideig csak néztük egymást aztán Bill megszólalt.
-Öhömm….szóval….amit lennt mondtál…..azt…komolyan gondoltad?--Bill paprika fejjel,dadogva.
-Háááááááátttttttttttsssssssssszzzzzzzz……(húzom az agyát)…..ühümm….--Én paradicsom fejjel.
( Összeillünk nem??? A paprika és paradicsom élete:DDD Ez is lehetett volna a cím:D)
-És…..és szóval…én azt szeretném mondani ,hogy énis nagyon-nagyon szeretlek és ,hogy izééé….járnál-e velem….de megértem ,hogy ha ne…………..--De félbeszakítottam.
Kicsit gondolkoztam a dolgon, de ugy döntöttem ,hogy a szívemre fogok hallgatni most az egyszer.
Tehát közbe vágtam és magabiztosan kijelentettem.
-Igen!!!!--Én.
-Öhh..na deh….most mi???--Nézett rám értetlen fejjel.
Erre én elmosolyodtam,közelebb léptem hozzá, leguggoltam elé és lágyan megcsókoltam.
Éreztem ,hogy beleremegett. Majd elakartam húzodni,de nem engedett, rárántott az ágyra ,magára,majd megcsókolt.
Éreztem ahogy a forró nyelve átcsúszik,és elindul felfedezö utra,aztán éreztem ahogy megtalálja az én nyelvem, és ahogy a hideg piercingje hozzáér, bár kicsit féltem ,hogy összeakad az enyémmel ( nekem is volt piercingem) de hál isten nem történt ilyesmi.
Nagyon vaditó volt, és talán egy kicsivel jobb is mint Tom.
De ezt annak tutam be ,hogy ö a szerelmem,meg a piercingjének:D
Ezt az idilli pillanatot anya éles hangja törte meg.
-Kész a vacsi!!!--Kiabált.
-Gyere! Menjük.--Fogtam a kezét,és kezdtem el húzni.
-Most akkor mi…--Kezdte volna Bill megint,de megcsókoltam.
-Szerinted?--Kérdeztem.
Erre ö elmosolyodott és adott egy szájrapuszit.
Lementünk a lépcsön kézenfogva,beértünk a konyhába már mindenki ott üllt,és amikor beléptünk minden tekintet ránkszegezödött,majd a kezünkre,aztán Tom vette a lapot,és elkezdett ordítani.
-ÉLJENNNN!!! AZ ÚJ SZERELMES PÁR!!!! VÉGREEEE!!!! ÉS MOST NAGY HIPP-HIPP HURRÁT!!!!
HIPP-HPPP!!!--Tom.
-HHHHUUUUUUURRRRRRRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!--Mindenki.
-HIPP-HIPP!!!--Tom.
-HURRRRRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!--Mindenki.
-HIPP-HIPP!!!--Tom.
-HHHHHHUUUUUUUUUUUURRRRRRRRRRRRRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!--Mindenki.
Mi csak Billel néztünk,hogy ennyire örülnek nekünk, én föleg Tomon lepödtem meg, de hát tud meglepetéseket okozni az egyszer már biztos.
-Öhömmm…hátsz….köszönjük!!!!--Én.
-Nah akkor ti most jártok?--Anyu.
-Igen!!--Jelentette ki boldogan Bill.
-Hajjjjjjjjjj….végre!--Mindenki.
-Nah várjatok csak…ti mindvégig tudtátok ,hogy mi?!--Bill.
-Ezt nem lehetett nem észrevenni,csak ugy izott köztetek a levegö.--Gusti.
-Ehh…--Bill
-Nah gyere együnk.--Én.
Bill ledobta magát egy székre, én mentem volna a helyemre,csak hát Bill belerántott az ölébe, ugy ,hogy le is fejeltem.
-Auuuuuuuuuu!!! Máskor kicsit óvatosabban ha kérhetem.--Én.
-Sorry,csak majd kicsattanok a boldogságtól,és ezt valahogy le kell vezetni.--Vigyorgott.
-Az oké, de ha kérhetem ne rajtam vezesd le! Nah de mostmár együnk,mert már éhen halok.--Én és keltem volna föl,de megint visszahuzott.
-Mi az? Itt is tudsz enni!--Bill.
-Hát jó.--Mondtam.
Megvacsiztunk,majd mindenki elmennt a dolgára,aztán lent a tv elött találkoztunk.
-Van valami érdekes a tv-ben?--Kérdeztem és belehuppantam Bill ölébe.
-Nincs cicám.--Mondta.
-Nah akkor én megyek,fennt találkozunk,jó éjt fiúk!--Mondtam és mindegyik fiúnak adtam egy-egy puszit,Billnek szájrapuszit. (Billel egy szobában alszunk)
-Mindjárt megyek én is!--Mondta Bill.
-Okey.--Én.
Majd felmentem lefeküdtem,már majdnem elaludtam amikor hallom ,hogy nyitódik az ajtó.
Majd nemsokára finom kezek érintik derekam. Beleborzongtam.
-Alszol?--Kérdezte.
-Nem.--Én, aztán megfordultam, Billel szemben találtam magam. Pár cm-re volt a szánk egymástól.
-Annyira örülök ,hogy végre szerethetlek, és igérd meg ,hogy soha nem hagysz el! Azt nem bírnám ki!--Bill.
-Én is,és megigérem,de te is ám! Szeretlek!--Én és megcsókoltam. Aztán odabújtam hozzá és elaludtunk.
Reggel csöngetésre ébredtem, gondoltam lemegyek, de aztán hallottam ,hogy anyu már nyitja az ajtót, igy nem is foglalkoztam tovább vele, inkább néztem ,hogy Bill milyen édesen alszik.
Közben lent:
-Nyitom.--Mondta anyu.
Kisietett majd kinyitotta az ajtót, nos az ajtóban egy 45 év körüli nö, egy 33 év körüli férvi, és egy 22 év körüli fiú állt.
-Öhömm jó napot segíthetek valamit?--Kérdezte anyu kedvesen.
-Igen a lányomért jöttem!--Mondta a nö.
-Tessék??? Kiért???--Kérdezte anyu döbbenten.
Eközben én ugy döntöttem ,hogy lassan ideje lenne felkellni, adtam egy puszit Bill szájára, majd elindultam lefelé.
Amint leértem megláttam ,hogy anyu még mindig az ajtóban áll, odamentem egy hosszú rövid polóban és egy kis rövidgatyában,közben Bill is jöt lefele egy boxerben.
-Ki az anyu?--Kérdeztem.
Ekkor az a nö meglátott és elkiáltotta magát.
-Melinda kicsi lányom!--Mondta.
Én meg tök furán néztem rá, de erre már Bill is odaért. Hátulról átkarolt a fejét a vállamra tette,majd megpuszilta a nyakam.
-Reggelt anyu! Te meg miért hagytál fönnt egyedül?--Billl kérdezte.
-Hát…--Kezdtem volna bele, de az a nö félbeszakított.
-Hát ez meg ki????????? És ,hogy mered a lányom puszilgatni! Azonnal szállj le róla!!!--Jött felénk.
-Maga meg miröl beszél??? Nem is ismerem, és maga ne mondja meg ,hogy a barátom mit csináljon és mit ne!--Mondtam idegesen
-Nah de hugi!!!--Szólt rám az a srác az ajtóbol.
-Mi baja van itt mindenkinek???? Milyen hugi??? Anyu kik ezek???--Kérdeztem.
-Még én sem tudom!--Mondta anyu elhaló hangon.--De kérlek mennyetejk fel,és ameddig nem szólok addig maradjatok is ott! Rendben?--Kérdezte.
-Ahha, oké!--Mondtam.--Gyere szivem!--Vonszoltam magam után Billt.
Anyáék lennt beszélgettek.
-Kik maguk?--Kérdezte anyu kicsit sem kedvesen.
-Az én nevem M.Ilona de csak Ica, ö itt a párom: P. Zoltán., és a fiam: H.Norbert. Én vagyok Melinda igazi anyja, Norbi pedig a bátyja!--Ica.
-Nah de?? Mit akarnak?--Anyu.
-A lányomért jöttem, és elszeretnénk vinni öt! Na és magát ,hogy szólíthatom.--Kérdezte Ica bájosan.
-Az…az én nevem Kathrin. És nem hagyom ,hogy elvigye! Idáig én vigyáztam rá!!! Hol voltak maguk eddig? Itt meg van mindene, barátok,testvér, és a szerelme is itt, elakarja öket szakítani? Egyátalán hova vinné???--Anyu.
-Sajnálom ha nem hagyja, de parancsoljon itt a birósági végzés, amugy pedig Magyarorzágra és már ma este indulunk ,ugy ,hogy kérem hívja le! És igen különben is szerelme??? Mit engedett maga meg neki??? Hiszen még csak 11 éves!!! Ezt ,hogyan képzeli?? Heee???--Ica.
-Nyugodj meg drágám!!--Zoli.
Anyu megnézte a bírósági végzést majd eleredtek a könnyei.
-Mindent megfogok tenni ,hogy ittmaradhasson.--Anyu.
-Felölem,de most ha kérhetem lehivná?!--Ica.
-Gyerekek gyertek!!!!!!!!--Kiabálta föl anyu.
Ezután nagy robajt lehetett hallani, majd elöször megjelent Tom,Bill és én.
-Hééééééé ez igy nem ér!!!! Hamarabb indultatok!!!--Én.
-Hihihi….sajnáljuk kiscsaj.--Tom.
Majd befutottak a nappaliba, levágták magukat a kanapéra, én pedig bevágódtam Bill ölébe!
-Aaaaaaaaaaaaahhhhhhhhhhh!!!!--Nyögött egy hatalmasat.
-Hupsz sorry, drága egyetlen fekete hercegem!--Én majd lesmároltam.
-Mhhhh….--Nyögte ki Bill.
-Tessék szívem?--Én.
-Már nem is fáj!!--Bill majd ö is lesmárolt.
-Istenem, föl na faljátok már egymást!!!--Szólt Tom de mi nem is figyeltünk rá. Majd elkezdett nyafizni.--Anyuuuuu!!!! Szólj már rájuk!!! Nem akarom ,hogy ne legyenek tesóim!!!--Mondta már röhögve.
-Gyerekek elég!!! Mondani szeretnék valamit!--Anyu.
-Figyelünk.--Mondtam, majd elhelyeszkedtem Bill ölében, ahogy mocorogtam észrevettem a többieket.--Ezek meg még mindig mit keresnek itt??? És egyátalán kik ezek???--Én flegmán.
-Nos ök….ök…--Mondta anyu, de az a nöci felbeszakította.
-Én az anyád vagyok, ö itt a nevelö apukád, ö pedig itt a báttyád!--Mondta.
-Miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii???????????--Mind a hárman egyszerre,majd anyura néztünk.
-Igen ök itt a családod, és azért jöttek mert elszeretnének vinni magukkal Magyarországra!--Mondta “anyu” már sírva.
-Nah nem én nem megyek ezekkel sehova, és mi az ,hogy ök a családom? Nekem ti vagytok a családom, és nem hagyom itt Billt!!!--Mondtam és szorosan öleltem Billt.
-Bizony nem engedem ,hogy elvigyék!!!--Mondta Bill is.
-Sajnálom de te velünk jössz, akármit mondasz is! Mi most megyünk, este hatra itt vagyunk, addigra csomagolj össze!!!--Mondta az igazi “anyám”, majd föláltak és elmentek!
Én elkezdtem bögni, nem akartam itt hagyni Billt és Tomot meg anyut, meg senkit sem!!!!
De sajnos anyu sem tehetett semmit, igy elkezdtem csomagolni, csak dobáltam be a ruhákat Billel és Tommal együtt, összehajtogatni nem volt kedvünk, meg nem is láttunk a rengeteg könnytöl, azt csodálom ,hogy a ruhák nem szakadtak el, mert ahogy hajigáltuk öket mérgünkben.
Majd összepakoltam minden cuccot, és elbúcsúztam Georg-tól és Gustav-tól.
Lassan eljött a hat óra, és csöngettek.
Az ajtóban az ujdonsült családom állt, már utra készen. Az a srác betette a csomagokat én pedig sírva elbúcsúztam Tomtól majd anyutól a kapuban, Billt hagytam utoljára, odamentem hozzá megöleltem nem akartam elengedni, de ö sem mind a kettönknek már patakokban folyt a könnye, a szivünk majd megszakadt, majd megcsókoltuk egymást, mind a ketten remegtünk a sírástól, a fájdalomtól, a szerelemtöl, ahogy belegondoltam ,hogy utoljára érezhetem a böre illatát, a teste melegét, a selymes börét, és az édes csókját, majd megszakadtam annyira fájt.
Beleturtam a hajába és ugy csókoltam ahogy eddig még soha, nagyon sokáig elhúztuk és még huztuk volna tovább ha az “anyám” félbe nem szakít.
-Nah elég volt mostmár!!!! Ugyis elfelejted ezt a kis ficsurt!!!--Mondta.
-NEM SOHASEM FOGOM ELFELEJTENI!!!! AKÁRMIT ÉS MONDD MAGA, SOHA ÉRTI SOHA!!!--Én.
Mielött még beszálltam volna a kocsiba vetettem még egy utolsó pillantást a házunkra, anyura, Tomra, de Billnek még odaszóltam.
-Soha ne felejts el!!! Én sem feledlek téged. SZERETLEK!--Mondtam bögve.
-Nem foglak igérem, SZERETLEK!!!--Bill is bögve.
Majd beszálltam a kocsiba és elhajtottunk, néztem ahogy egyre kisebbek lesznek, majd ahogy lassan eltünnek, nagyon fájt.
Egész uton a macimat szorongattam amit Billtöl kaptam, és sírtam.
-Hugi, nah ne sírj már!!!--Mondta a mellettem ülö srác,akit kiderült ,hogy Norbinak hívnak.
-Te engem ne hívj huginak, ahhoz csakis Tomnak van joga ,hogy igy hívjon!--Mondtam és sírtam tovább. Lassan álomba sírtam magam.
Reggel arra ébredtem ,hogy finoman lökdösnek.
-Bill! Mondd ,hogy csak álmodtam!!!--Én, de még nem nyitottam ki a szememet.
-Nem Bill vagyok,hanem Norbi, és megjöttünk.--Norbi.
-Jajjjj….--Mondtam és ujra potyogtak a könnyeim.
Majd bementem, szép ház volt jó nagy, Norbi megmutatta a szobámat. Az is szép volt.
Egy ideig nem is mentem ki nem ettem semmit sem,csak bent ültem és bögtem.
Lassan kezdtem megszokni. Tudtam ,hogy Billt sosem fogom elfelejteni ,és ,hogy egyszer még találkozok vele. Rengeteg barátom lett itt is,többnyire mindd csak fiú.
Jól éreztem itt is magam,bár a többiek nagyon hiányoztak, és sosem telt el ugy egy nap sem ,hogy ne gondoltam volna rájuk.
De tudtam ,hogy itt még nincs vége, még csak most jön java……