16.rész:

Aztán így suli közben nagyon ment az idö, így lassacskán eltelt három bö év, és eljött a várva várt születésnapom:D

(Tehát akinek nem tiszta annak elmondom ,hogy így, Bill, Tom és Johann 14 éves, Gustav 15, Georg pedig 16/ Ha jól tudom, de ha nem, hát nem:P/ én meg 11)

Nah tehát eljött a 11. születésnapom és ennek következtében hatalmas nagy buliba kezdtek, az én tudatom nélkül.

A sulinak már vége volt mindannyiunknak nagyon jól sikerült a bizije, nah de térjünk vissaz a mai naphoz.

Ma mint mindig megint Billel aludtam,reggel arra kelek fel,hogy valakik ugrálnak az ágyamon.

-Ébresztööööööööööööööö!!! Reggel van!!!!--Bill

-Kellj fel!!!!!!!!--Tom

-Neeem, ne mááááááár, csak 5 percet...--Én tök kómásan, és magamra húztam a takarót.

-Hát jól van, van nekünk erre titkos módszerünk is.--Mondta sejtelmesen Bill.

Nah erre, már kippattant a szemem, és ijedten rájuk meredtem.

-Fiúk mit akartok csinálni? Kelek,kelek csak kérlek...--Néztem rájuk ijedten,de már nemtudtam befejezni a mondókámat, mert Bill lerántotta rólam a takarót, és nekem estek, csikiztek de ugy ,hogy én majd megfulladtam.

-Ehehehléggggggggg, föhöhöhöhntth vahagyohok, aaaaaaaannnnnnnnyyyyyyyyyyuuuuuuuuhhhhhhhuuuuuuuuu!!!!!!!!!!--Ordítottam de a fiúk nem hagyták abba.

-Nincs itthon hihi--Nevetett Tom

-Hahha nehehem hagyáhátáhok abba éhén nehem szólohohok töhöbehet hozhoáhátok!!!!!!!!!--Kiabáltam fuldokolva a nevetéstöl.

-Na jó,azt nem akarjuk, ugye Tom?!--Bill és abbahagyta a csikizést.

-Hát....nem!--És ö is abbahagyta.

Én meg szép nyugisan ásítottam eggyet majd lelöktem öket az ágyról, és elkezdtem kiabálni.

-Tűnés ki a szobámból,nem igaz ,hogy nekem minden reggel így kell felkelnem! Nem lehetne egyszer nyugodtan halkan felkelteni?!! Ez volt az utolsó,hogy így keltetetek értve vagyok? Mert az bezzeg baj ha én egy kicsit hangosabban keltelek titeket ugye?! ELEGEM VAN, TTTTTŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰNNNNNNNNNNNNÉÉÉÉÉÉÉÉSSSSSSSSSSS!!!!!!!!!!!--Nah igen reggel kicsit dühösebb vagyok a kelleténél,föleg ha ballábbal kelek.

Ök megszeppenve néztek,majd pár pillanat múlva kispuriztak de futólépésben.

Én még dühöngtem egy sort de aztán lassan megnyugodtam felöltöztem, elvégeztem a reggeli tehendöimet, majd levonszoltam magam a lépcsön, és becsoszogtam az ebédlöbe. Ott már a fiúk nagyban ettek, majd amint beléptem rámnéztek egy megbánó pillantással, és tömték tovább a majmot. Cehhh, azt képzelik ,hogy ennyivel el van intézve, hát nem! És ráadásul fel sem köszöntöttek, nah ezen nagyon elszomorodtam, aztán én is levágódtam a két fiú közé, és én is elkezdtem enni.

A fiúk feszülten figyeltek engem, de én rájuk sem néztem, majd Bill kis idö múlva megszólalt.

-Figyelj nagyon sajnáljuk, de csak viccnek szántuk, és megígérjük ,hogy nem csinálunk több ilyet.--Mondta Bill szánom-bánom arccal.

De én erre sem méltattam, csak föláltam és beledobtam a mosogatógépbe a tálamat. Aztán szépen felmentem a szobámba, ott bekapcsoltam az mp3-mamat és max erőn elkezdtem Linkin Parkot hallgatni.

Becsuktam a szemem, és énekeltem, elöször halkan majd egyre hangosabban, nagyon ideges voltam, és ezt így adtam ki magamból, és ezt a fiúk is nagyon jól tudták.

Tudom ,hogy egy kicsit felfújtam a dolgot, deh nem tudom miért, ennyi idö után amennyit a fiúkkal töltöttem sokkal rosszabul esik minden, még ha csak viccnek szánták is,nemtudom miért de ugy érzem ,hogy nem ezt érdemlem meg.

És sokkal nehezebben bocsájtok meg a fiúknak.

Aztán kinyitottam a szemem, mert ugy gondoltam ,hogy elmegyek egy kicsit sétálni, amint kinyitottam a szemem megpillantottam Bill és Tom ezsdeklö tekintetét, és azt ,hogy egyfolytában mozog a szájuk.

Ezen mosolyogtam egyet mert semmit sem hallottam, és nem vették észre ,hogy be van dugva a fülem.

Majd szép lassan kivettem a fülemböl és rájuk néztem, erre ök meg elhallgattak és hülyén bambultak.

-Nah most mondjátok!--Mondtam flegmán.

-Hát szóval nagyon sajnáljuk és...--Folytatták tovább egymás szavába vágva a bocsánatkérést,de én rájuk sem bagóztam, csak a ruháim között válogattam.

-Kérlek!--Bill

-Bocsájs meg!--Tom és mind a ketten retéldeltek.

Erre én meg:

-Nem felejtettetek el semmit?--Kérdeztem reménykedve

Erre ök gondolkozó fejet vágtak, majd egyszerre rávágták ,hogy:

-Nem!!!!--Nah ez nagyon fájt, elfelejtették a születésnapomat, ez nagyon mélyen ért.

-Most elmegyek majd jövök!--Mondtam szinte síros hangon.

-Megyek én is!--Mondta Bill és elindult utánnam.

-Nem Bill nem jössz, te itthon maradsz egyedül szeretnék lenni egy kicsit.--Válaszoltam

-De....--Bill

-Nincs semmi de, egyedül megyek!!!--Én, és ezzel megsem várva a választ kiléptem az ajtón, és elindultanm valamerre, nemtudtam merre csak menni minnél el inkább.

Már vagy egy fél órája mentem, és éreztem ,hogy amióta elindultam követnek, néha-néha hátranéztem, de nem tudom minek ,hisz tudtam ,hogy kikövet.

Aztán egyszer csak megáltam, hátrafordultam, és megszólaltam.

-Gyere elööööööö...!!!!--Kiabáltam