A Fightstar név úgy ered hogy Charlie a Time to Fights (Harc ideje) névre gondolt, Dan az Arwen Evenstar-ra gondolt (a Gyűrűk Urából), tehár a döntő fél itt Alex volt aki összerakta a kettőt és így lett a banda neve Fightstar(ami szabad fordításban küzdőcsillagot jelent). Az ismerkedésük története annyit foglal magába, hogy Charlie ex-barátnője, Camilla, Alex húgával, Hannah-val lakott együtt és így a srácok is megismerték egymást. Alex egy gimibe, a Rugby School-ba járt Dannel, és Ohms pedig régi haverja volt, tehát összejött a banda is. 2003 nyarán volt az első fellépésük, a BBC támogatásával Northamptonban. Nehéz volt egyeztetni a próbák idejét, mivel Charlienak eközben másik bandája volt, a Busted, amivel turnézni és fellépésekre kellett járni. Tehát a többiekre maradt a dalszövegírás koránt sem csekély feladata. Elég nagy titkolózás vette őket körbe az első időkben, Charlie nem szeretett a média középpontjában lenni ezért nem igen nyilatkozott a bandájáról, az első információk is a Nada Surf honlapján voltak felfedezhetőek!
’Ha el akarsz jönni egy megismételhetetlen showsorozatrara, csak szólj nekem. Összeállitottam egy fantasztikus műsort, az első show márciusban lesz, és a Billy boyd lép fel, aztán a Fightstar (Busted egyik tagjának az új együttese) és még sokan mások. Ez nagyon cool lehet, ha sikerül összehoznom, Ha eljönnétek szóljatok ide ezen és ezen a számon’-Ezt rakta fel egy srác a honlapra
Aki ezt felfedezte az Jen volt, igen az a Jen, a nagy tiszeletbenálló Fightstaronline szerkesztőnője. Mivel ő Busted és Nada Surf rajongó is volt egyben, tehát elkezdte mesélni a többi fannek hogy Charlienak van másik zenekara is így elindultak a pletykák a fiú esetleges kilépéséről. Persze itt erről még szó sem volt.
Dan a pletykákat látva ráeszmélt hogy a banda létezése már nem is titok többé és Alexel (nem a Fightstarossal, de jó barátja a bandának, Alexel és Dannel egy suliba jártak, csak ő megmaradt a designer szakmánál) megcsinálták az együttes hivatalos oldalát, elég szép grafikával rendelkezett és az egész flashes volt. Akkor még csak 4 videot lehetett letölteni, a Hazy eyes, az Amethyst, az Until then (ami arról lett híres hogy Charlie elsírja magát benne) és a Project Mayhem, amin az album elkészítésének folyamatai, illetve ökörködései vannak.
Mivel Dan és Alex grafikai zseniknek is tekinthetők, ezért szinte mindent ők csináltak meg az albumon, a borítótól kezdve az egész honlapig, mind a mai napig ők csinálják, de már nem ketten, Alex (horsie in the hedge-s) gyakran csinálja a honlapot, mivel a másik két fiúnak nem sok ideje van. Mára már 2 albumuk van, az egyik az
EP: A bemutatkozó album
1. Palahniuk's Laughter 2. Speak up 3. Mono 4. Lost like tears in rain 5. Amethyst +1 Bonus track: Hazy eyes
Grand Unification
1. To Sleep 2. Grand Unification prt. 1 3. Waste a moment 4. Sleep well tonight 5. Paint your target 6. Build an army 7. Last Conversation (Here again) 8. Lost like tears in rain 9. Open your eyes 10. Mono 11. Hazy eyes 12. Grand unification prt. 2 13. Wake up
|