animeextrak

Az Ichigo Mashimaro főszereplői négy kislány és egy nagylány, akik teljesen hétköznapi kalandokat élnek át, néha vicces, néha fárasztó, de mindig rettenetesen aranyos formában.
A lányok közül a legidősebb Itoh Nobue, aki 20 éves, fiatal életkora ellenére láncdohányos, és a sört sem veti meg (A mangában eredetileg 16 volt ^^"). Nobue nem tűnik különösebben felelősségteljesnek, de azért mindig vigyáz a kisebbekre, és a kedvükben jár, még ha időnként ugratja is őket.
Nobue kishúga a 12 éves (hatodikos) Itoh Chika, vagyis Chi, aki jól tud sütit sütni, és talán ő a legjózanabb a csapatban.
Az idétlen Matsuoka Miu szintén 12 éves, Chi osztálytársa és a szomszéd házban lakik. Kissé fura személyiséggel, és túl sok energiával megáldott kislány, aki a legtöbb fárasztó és őrült dolgot produkálja mindnyájuk közül, teljesen a helyzethez nem illő kommentárjaival és viselkedésével. Jó kontrasztot képez Chi józanságával. Kedvenc szórakozása a többiek piszkálása, amiért Nobue gyakran a padlóra küldi. Persze ez is csak néhány percnyi nyugalmat jelent.
Sakuragi Matsuri, vagyis Matsuri-chan 11 éves, ötödik osztályos kislány, ő a tipikus kis csendes, szemüveges, ügyetlen és gyerekes személyiség. Gyakran válik Miu vicceinek célpontjává, és hajlamos a sírásra, amitől még háromszor annyira aranyos lesz, mint alapállapotban. Nem csoda, hogy Nobue mindig a védelmére kel. Matsuri-channak van egy kis görénye, amit szinte mindig magával cipel.
Coppola Ana később kerül Matsuri osztályába, ő is 11 éves. Ana-chan nem japán, hanem angol kislány, de már 5 éve Japánban él. Így angolul egyáltalán nem tud már, sőt, gyengébb angolból még a többieknél is. Ez a helyzet kellemetlen számára, ezért igyekszik titkolni a dolgot. Természetesen Miunak ragyogó érzéke van ahhoz, hogy megtalálja valaki gyenge pontját, így Ana-chant sem kerülik el a viccei, melyeknek középpontjában legtöbbször Ana furcsa vezetékneve áll. Ana és Matsuri hamar barátok lesznek.

 
Lag In
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Gallery
 
Linkek
 
Wallpers
 
Videók
 
Link effekt

 
Kérdések
 
Menü
 
Animációk
 
Fanficek
 
Avatars
 
Extrák
 
Epizódok
 
Ismertetők
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!