- Látom a meggyőző képességeddel nincs gond - sziszegte szokott érzelemmentes tónusban - Mi az hát, amiért beszélni kívántál velem?

- Engedélyt kérek a foglyok sajátkezű kivégzésére.- felelte.

- A foglyokkal Malfoy foglakozik. Ő a felelős a büntetésükért.

- Nagyúr, úgy hiszem engem illetne meg mindez, én lepleztem le őket. - A hangjában indulat csendült, sértettség.

- Te voltál az ki először észre vetted valódi szándékuk igaz, de rajtad kívül mások is voltak, kik időben cselekedtek. Különben is miért ragaszkodsz úgy a személyes kivégzéshez?

A fiú nem válaszolt.

- Hisz, ha jól tudom a lány, akivel távoztál, nincs a cellákban, a többivel. - Harry nem láthatta, mégis érezte, hogy ura mosolyog. Kigúnyolja.

- Malfoyé sincs.

- Ez igaz, az ő esetében én adtam engedélyt.

- Miért?

- Az nem a te dolgod!

- Akkor én is az engedélyedet kérem megtartani a lányt.

- Mit teszel, ha nem adom meg. - hangzott a felelet. Harry felkapta a fejét.

- Akkor is megtartom.

- Sejtettem. És ugyan miért ragaszkodsz ennyire hozzá? Miért ér annyit, hogy szembe szegülj az apád szavával.

Harry nem válaszolt ezúttal sem.

- Bosszúd végül a sírod lesz! - szólt újra. Harry arcán döbbenet ült.

- Uram... -Voldemort feltartotta a kezét.

- Tudom, hogy ki az a lány. Tudom mit jelent neked. Sosem tiltottam neked semmit, főként nem kínzást, a bosszú egészséges gyűlölet, szükség van rá. De ez esetben mást látok. Láttam a tűzt a szemetekben, ez a lány hatalmas, nagy falat lehet...

- Ismerem őt, tudom, hogy törjem meg...

- Ne vágj a szavamba! - emelte fel a hangját. - Érzem, indulat van benned, erős érzelem és még valami, amit elzársz előttem..

- Uram, én soha nem titkolnék..

- Ne hazudj! Elzárod előlem az elméd. Nem vagy bolond. A lányt viszont akkor is veszélyesnek találom itt tartani.

- Akkor Ginny Weasleyt miért nem tartod veszélyesnek?! - horkantott fel meggondolatlanul.

- A kettő nem összehasonlítható. A Weasley lány gyenge, nem gyáva, gyenge. Bolond, aki képes eszmékért halni, de a másik, Hermione, ő különbözik.

A fiú összeráncolta a szemöldökét, mi ez a hang, furcsa, ahogy Hermionéról beszélt.

- Benne van láng, ezért is félek, hogy megégeted, magad. Vágy ég benne, a tudásra és a hatalomra, amit ha felajánlsz....Az ő szenvedélye tökéletes fegyver Dumbledor kezében, s könnyen halálos is lehet, ha eltalál, de a mi kezünkben is legalább akkora kincs lehet. Furcsa, hogy te, aki képes voltál Bellát is visszautasítani, ki látszólag nem vagy rabja vágynak, most mégis így elragadott ez a lány.- Harry újra felnézett. - Igen tudom, hogy mi jár a fejedben. Én tanítottam, hogy a lelket kell előbb megtörni, s csak aztán a testet. S néha a test gyötrésével lehet a legnagyobb sebet ejteni a lelken. Van eszed, s hamar rájöttél, mivel kínozhatod leginkább, de meglehet csak vágyaid vakítottak, s véletlen mindaz, ami erre az útra terelt. Lényegtelen, a lányt veszélyesnek találom, nem maradhat.

- Tudod jól, hogy akaratod ellenére is itt tartom. Hát miért kéred újból?

- Figyelmeztetlek, bármit tesz a lány, téged terhel a felelősség érte. S már most elmondom, nem leszek kegyesebb veled, csak, mert a fiam vagy. Megértetted?

- Igen, apám! - vágta rá gúnyosan, majd sarkon fordult, s elhagyta a szobát.

- Bolond ifjú, forrófejű és makacs. De majd megtanulja az alázatot. - morogta magában Voldemort.

Hermione bizonytalanul lépkedett a lépcsőn mely meredeken ívelt a magasba. Eltévedt. Mikor látta Harryt kijönni a szobából, futni kezdett, de a végeérhetetlen folyosók közt elvesztette az utat, s már majd nem egy órája kóválygott fel s alá céltalanul. Végül a lépcső tetején zsákutcába futott, a végén ugyanis csak egy egyszerű kopott ajtó volt.

Hermione már fordult is vissza, de egy lépcsőfok után megtorpant s visszanézett a megkopott ezüst kilincsre. Volt valami hívogató benne, valami, ami kalandra hívta, mint a régi szép időkben. Hát visszalépett, s lenyomta a kilincset, az ajtó fájdalmasan felnyikordult.

A várt vaksötét helyett azonban aranylófélhomály fogatta. A helyiség olyan volt, mint bármelyik elhagyatott osztályterem a Roxfortban. A kőfal, s a nagy háromszög ablakok, de a szoba közepén egy oda nem illő tárgy állt. Egy nagy ódivatú tükör..

Odasétált elé, majd belepillantva hátrált egy lépést.

A lány, aki visszanézett rá ismeretlen volt. Nem is tudta eddig miért nem fázott, mikor még mindig csak az alsóneműben volt, a haja csapzottan tapadt az arcára. A bőre hófehér volt, az ajkai vérpirosak, bizonyára, a sok harapdálástól, miközben a helyes utat kereste kétségbe esetten.

Bátrabban, egy kicsit közelebb lépett, feljebb húzta az atlétát. Előtűnt a tetoválás, a finom liliom mely kecses vonalakkal bélyegezte meg.

Kinyújtotta a kezét, és a tükörben megérintette a virágot.

-Döbbenetes, hogy ez a törékeny külső milyen mérget rejt, nem de?- hallatszott egy hang a háta mögül. Hermione felkapta a fejét.

A tükörben látta, a háta mögött egy alak bontakozott ki a sötétből. Mikor végre belépett a gyertya fénykörébe, Hermionénak elakadt a szava.

A háta mögött egy férfi állt, hosszú fekete jól szabott talárban. Magas volt, és vékony. Fekete haja és csillogó smaragd szemei voltak. A negyvenes éveiben járhatott már, mégis arcának vonásai vonzók maradtak.

- Ki maga?- kérdezte, még mindig a tükörbe bámulva.

- Te ki vagy?- kérdezett vissza, vékony ajkain mosoly játszadozott.

- Senki.- felelte remegő hangon.

- Látod. A név nem lényeges, csak egy szó, a fontos az, kit rejt e szó.

- Egyetlen szó sok mindenre képes. Ébreszthet félelmet s rettegést, míg megnyugvást, s békét is.

- Mindezt tettekkel is kiválthatod.

- Igaz. De néha se tettekre, se szavakra nincs szükség, elég csak egy gondolat...

- Azt mondod a beszéd s az érintés fölösleges külsőség csupán?

- Néha...

Még ki sem mondta elakadt a szava. A tükör most újra mást mutatott.

A nyúzott ruha eltűnt róla. S helyette egy sötétlila, selyemruha tűnt fel, fekete csipkével. A haja elegáns kontyban feltűzve pihent a tarkóján. Újra megérintette a tükröt, majd álmodozva a saját bőrét. Ujjai nem tapintottak selymet.

Az idegen csak mosolygott.

- Valamihez valóban nincs szükség szavakra. Hermione nézte a tükörben, ahogy az idegen végighúzza a kezét a derekán, s ahogy letekintett, az érintése mentén előtűnt a ruha, mely nem sokkal ezelőtt még csak a tükörben létezett.

- Ezt te...

- Igen.

- Hogyan? - Olyan éhesen, mint mikor a szomjazó a csepp vízért kér.

-Megmutathatom...-előre lépett, közvetlenül a lány mögé, Hermione érezte a közelségét. A férfi felemelte a kezét, s végighúzta az ujjait a nyaka mentén. S nyomában egy gyönyörű fekete gyémánt nyakék tűnt fel. Elakadt a lélegzete, a nyakához emelte a kezét.

- Ez csupán külsőség, értéktelen üresség... - Azzal csettintett egyet s, mielőtt a lány ujjaival megérinthette volna köddé vált a nyakék.

- Meg akarom tanulni - mondta határozottan. Az alak tovább mosolygott.

- Hunyd be a szemed - mondta, érezte, ahogy a férfi ujjai eltakarják a szemét. Majd belesúgta a fülébe.

- A külső nem minden. Emlékezz erre.

Mikor kinyitotta a szemét, már nyoma sem volt a férfinek, se a tükörnek. Újra Harry szobájában volt. A ruha is eltűnt, s a haja ugyanúgy lógott a szemébe, mint annak előtte. Vajon csak képzelete játszott vele, csupán illúzió volt.

De nem tudta tovább fejtegetni gondolatatit, mert abban a pillanatban nyílt az ajtó és Harry lépett be rajta.