Miután visszatért a kastélyba, követte Malfoy utasításait, s első útja az igazgatóhoz vezetett. A férfi nyugodtan hallgatta végig, jelét sem adta csalódottságnak, vagy másfajta érzelemnek. Megvárta, míg Hermione befejezi a mondandóját, bólintott, s elküldte a lányt.

Ha nem is reménykedett e terv kivitelezésének sikerében, mégis valahol szerette volna hinni, hogy a Longbottom fiú talán segíthet. Ha így is volt, most már vége. A fiú talán már nem is él.

Annyi fiatal veszett már oda ebben a végett nem érő harcban, annyi jó lélek. Lassan már ő is kezdte érezni, belefáradt a harcba. Nemzedékek jöttek s mentek, és ő végig kísérte, életüket, látta őket sebezhető gyermekként, s erős és hatalmas varázslóként.

Látta Tom Denemet fiatalon, tehetséges diákként, érezte a hatalomra való szomjat az ifjú lelkében, mégis ő bolondul remélte, hogy e vágy sosem hatalmasodik majd el rajta. S tessék, most e fiú férfivé lett, s nemzeteket tipor le, sötétségbe borítva a hazáját. Azokban az időkben is magát átkozta, amiért ilyen vak volt a fiú iránt. Megfogadta, hogy soha többé nem követi el ezt a hibát. És tessék pár évtized, s újra a saját vakságának áldozata lett.

Megszületett Harry Potter, a fiú, aki a kulcs lehet a szabaduláshoz, a háború végéhez. Ebben a fiúban is felismerte az erőt, de ő benne nyoma sem volt hatalomvágynak. Harry csak egyetlen dolgot szeretett volna, elfogadást, és megértést. Azt hitte effajta érzelem nem fordulhat visszájára, mekkorát tévedet... Elkövettet, egy hibát. Hazudott. Hazudott a fiúnak, s ezzel elvesztette a bizalmát. Elvesztette Harry Pottert.

Öreg volt már, mint testben, mint lélekben. Éveken át nyugodt volt, hitte, hogy Harryben megtalálta az "utódját" aki képes lesz majd irányítani, ha ő már nem lesz. Ám most, itt áll, remény és segítség nélkül. Az egyetlen fénysugár ez a ma esti akció. Ha sikerrel járnak, talán meggyengíthetik az ellenfelet, s akkor talán...

Talán még van remény, talán nincs, ám most csak az a fontos, hogy védjék, ami megmaradt. Ha a többiek még remélnek, akkor talán még sikerülhet.

Fölállt s az aranyrúdon ülő főnixhez sétált. Megsimogatta a nyakát, majd egy kis pergament adott a csőrébe, D. M. felirattal.

 - Talán még sikerülhet... - dünnyögte magában.

***

Hermione benn állt a fürdőszobában, a csapnak támaszkodott, s tekintetét a tükörre szegezte.  Egy fáradt szempár nézett vissza rá. Haját kócósan hátra tűzte,  arca sápadt és piszkosnak tetszett a hajnal derengésében. A tekintete egy halvány karcolásra siklott az arcán. Egy pillanatra mintha felizzodt volna, de lehet, hogy csak a képzelete játszott vele. behunyta a szemét, és próbálta kiűzni fejéből a gondolatokat.

Ellépett a tükörtől.

Mérföldekkel arrébb Harry hanyatt feküdt az ágyán, kezében egy kis arany gömböt tartott. Alig láthatóan elmosolyodott, mikor a  gömben egy alak tűnt fel, egy lány.

Nézte, ahogy odalép a kádhoz, s elcsavarja a csapott,  a zuhany megindul, s forró víz zúdult ki belőle. A lány nem tétovázott ruhástól bemászott a kádba, egy mozdulattal kiengedte a haját. A sötét fürtök végig szaladtak a hátán, a derekáig. Belépett a víz alá, a vékony kis ruha pillanatokon belül átázodt, s alatta előtünt a lány bőre. A hajából csöpögött a víz. Az arcán mintha cseppenként folyt volna végig a víz, követve annak minden körvonalát. Le a homlokán, végig az orra vonalán, le a fölső ajkán, végig az az alsón, majd az álla mentén, a nyakán. Ám hamar a víz cseppekhez könnyek is csatlakoztak, a lány neki támasztotta a homlokát a hideg csempének.

A fiú végig követte a tekintetével, s valami lángra lobbant a szívében. Ami a régi Longbottom házban is, egy érzés, amit már rengetegszer érzett, de nem ilyen intenzíven őrítően, legalábbis már régen nem. Az agyában lassan kezdett megfogalmazódni egy ötlet, egy kegyetlen ötlet.

Eleinte hitte, a legszörnyűbb büntetés valaki számára, a halál, de saját kárán megtanulta, a test pusztulásánál is kínzóbb, és fájdalmasabb lehet, a lélek szenvedése ép testbe zárva. Akkor megfogadta, hogy azok, kik fájdalmat okoztak neki, sokszorosát kapják majd vissza, ahogy elég erős lesz.

S három ember volt, azok, aki a legnagyobb fájdalmat okozta neki, egy barát, az első ember, akit barátjának tartott. Egy lány, akit sosem tudott sehová besorolni, mert az ő szerepe az életében különleges volt, betölthetetlen. Talán ő okozta a legnagyobb sebet, még egy áruló öregembernél is képes volt nagyobb szenvedést okozni. Így ő fog gyötrődni a legjobban, a leghosszabban, a legkegyetlenebb bánásmódban fog részesülni. S az ő esetében a bosszú igen édes lesz.

***

Hermione bőrét már szinte égette a forró víz, mégsem volt képes kiszállni alóla, úgy érezte a piszokkal együtt, a gondjait is elmossa.

A vizes tincsek az arcába hullottak. A pára lassan kezdett áthatolhatatlanná válni, a szobát ellepte a tejfehér köd... Hagyta, hogy az agyát elborítsa az a jóleső köd.

Kopp, kopp, kopp.

Valaki kopogott az ajtón, de ő úgy tett, mintha nem hallotta volna, csak állt mozdulatlanul De a látogató nem adta fel, hát elzárta a csapott, s kikászálódott a kádból. Ajtót nyitott, s szembe találta magát Ginnyvel. A vörös hajú lány megdöbbenve meredt rá.

 - Jesszusom, veled meg mi történt? - kérdezte nagy szemeket meresztve.

 - Oh... ! - kiáltott fel Hermione, s gyorsan keresett egy türülközöt. -Csak zuhanyoztam.

 - Ruhástul?

Hermione nem válaszolt. Ginny lehuppant az ágyára, s úgy nézte barátnőjét. A lány a szekrényéhez lépett, s kivette belőle az iskolai egyenruháját, oda dobta az ágyra. Ginny már felvette a sajátját. A kötelező fehér ing, fekete szoknya, térdig érő zokni, s az elmaradhatatlan nyakkendő. Felöltözött. A tükör elé állt s hozzá látott a nyakkendőjéhez. Erről eszébe jutott hányszor kellett megkötnie Ron és Harry nyakkendőjét, még annak idején. Kínszenvedés volt megtanítani őket. Elmosolyodott, de mégis a szeméből könnyek hulltak alá. A következő percben két pár kar fonódott válla köré, vigasztaló ölelésben egyesülve.

 - Tudom, hogy nehéz, de erősnek kell lennünk. A többiekért - suttogta Ginny.

 - Tudom - motyogta. Visszapillantott a tükörbe, s észre vette a lány ingjén csillogó pillangót. Finoman kivált az ölelésből, s az éjjeli szekrényéhez lépett. Kezébe vette az ott heverő nyakláncot és felcsatolta. A fém rideg érintésétől, végig futott a hideg a hátán. Szedd össze magad, parancsolta magának. Megrázta magát, Ginnyvel együtt kilépett a szobából.

***

Ezüstszín lángok lobogtak a kandallóban, sápadt fényt ontva szerte a szobában. A lángokkal szemben egy magas támlájú szék állt, valaki ült benne. Egy tejfehér bőrű, csont sovány férfi, kígyó szemeivel öntudatosan bámult a lángokba. Gondolatait az ajtó nyikordulása zavarta meg.

 Egy alacsony, s meglehetősen patkányképű férfi lépett be a szobába. Bizonytalanul, földön kúszva közelítette meg a széket, s remegő hangon így szólt:

 - Nagyságos Uram, hívattál.

 - Igen, Féregfark - sziszegte a székben ülő. - Nem sokkal ezelőtt leghűségesebb csatlósom igencsak örömteli hírrel szolgált.- Féregfark arca megrándult egy csöppet, a "leghűségesebb csatlós" hallatán. -Végre sikerrel járt hajtóvadászatunk, s megszerezték nekem a Longbottom fiút.

 - Oh... ez nagyszeeerűű… valóban nagyszerű - dadogta a férfi.

 - Ahogy mondod. Ha nem tévedek ezekben a percekben ér véget a fiú hitvány élete. S ezzel, nem csak rátermettségét, de elhivatottságát is bizonyította legújabb halálfalóm. Ezt nagyra becsülöm, így hát úgy döntöttem, meglepem őt, s csapatát eme jeles alkalomból. Lakomát ülünk, a tiszteletükre.

 - Értem... és milyen feladatot  szántál nekem, ó Nagyuram

 - Az ifjabbik Malfoy segítségével, két legyet ütünk egy csapásra. Különleges meglepetésem van számukra. S ezt a meglepetést te fogod beszerezni nekem. .

***

12 alak sétált keresztül a Roxmortsi utcán, mind ugyanabban az egyenruhában feszítettek. Még a vak is láthatta, hogy Roxforti diákok, némelyikük bizonytalanul lépkedett, s mind hangosan beszélt, vagy épp vihogott valamin, hangjuk visszhangzott a kihalt sikátorban. Ezekben az időkben ez volt a legnagyobb ostobaság, amit csak elkövethettek. Felelőtlenül járkálni felnőttek nélkül, céltáblát tűzve a mellükre, a Roxfort címere képében.

Váratlanul kialudtak a lámpák, s minden éjsötét lett.

Ám a kis csapat úgy sétáltak, fennhangon csevegve egymással, mintha semmit sem vettek volna észre a hirtelen támadt sötétből.

Aztán egy hang hasított keresztül a dermedt levegőn, egy magas sípoló hang, s egy alacsony, kövérkés férfi tűnt fel a sötétből.

Az elől haladó két lány megtorpant.

 - Ki... - szólalt meg az egyik, ám már nem tudta befejezni a mondatot. Minden elsötétült.

***

Mikor Ginny magához tért, az első dolog, amit megpillantott, az a szembe lévő falnál elhelyezkedő méregzöld bársony dívány, s a rajta fekvő lány, Hermione.

Barátnője sápadtabb volt, mint valaha, szemei csukva voltak, s semmi jelét nem adta életnek. Ginny fölpattant, s gyors léptekkel megközelítette őt. Lehajolt és finoman megrázta a vállát. Hermione szemei megrebbentek, majd a lány felé fordította a fejét.

 - Hol vagyunk? - kérdezte rekedten, miközben megpróbált felülni.

A szobában körül nézve látta, hogy a többi lány is ott tartózkodott a szobában, ki-ki egy székben vagy éppen a padlón hevert. S úgy tűnt, akármilyen átkot is szórtak rájuk, az kezdte elveszteni hatását, mert a többi is mozgolódni kezdet. Lassan magukhoz tértek s feltápászkodtak helyükről, hogy megkérdezzék Hermionét a következő lépésről.

Habár nem ő volt a legidősebb, sőt, mégis őt tekintették vezetőjüknek. Mind ismerték őt, még a roxfortos évekből, így tudták, találékonysága, s esze már sokszor mentet életeket, kalandjai során. S a tény, hogy régi barátját jött ma megölni ide, tiszteletre méltó volt. Főként azért, mert, ha kudarcot vallana, a halálnál is rosszabb vár rá, ebben biztos lehetet. Hallottak Potter tevékenységéről, s esküéről, miszerint hosszú szenvedés vár azokra, kik elárulták, és azokra, akik egy oldalon harcolnak velük. Bárki legyen is az.

Hermione felállt és körbe sétált. Pár lépés után azonban megtorpant. Halk csilingelés hallatszott, s körbe a szobában 12 méregzöld doboz tűnt fel, ezüst szalaggal ízlésesen átkötve. Hermione odalépett az egyikhez. A kupac tetején egy kis cédula díszelgett, melyen hosszúkás betűkkel ez állt:

Hermione Granger.

Tétovázva leemelte róla a tetejét. A doboz belsejében fekete selyempapírba csomagolva egy textil csomó feküdt, talán egy ruha. A lány kiemelte a dobozból, valóban egy ruha volt, méghozzá egy estélyi ruha.

Méregzöld volt, fekete csipkével, az anyag tapintása finom és légies. A többiek köré gyűltek, s onnan nézték. Amíg Ginny meg nem szólalt.

 - Mindenkinek küldtek egyet - mutatott a dobozokra. Pár perc múlva már mindenki a kezében tartotta a neki szánt darabot. Mind hatalmas szemet meresztett a finom anyagra, akárhogy is legyen, valahol mélyen, mind vágytak a gazdagságra, amit mostani életük nem adhatott meg.

 - Mit tegyünk? - kérdezte Liza, egy szőke hugrabugos. Hermione ránézett.

 - Ez az első próba, kíváncsiak, vajon el tud e csábítani minket a gazdagság és a pompa - mutató ujjával a ruhákra bökött - A legbölcsebb, ha visszarakjuk őket a helyükre.

A többiek csalódottnak tűntek, de érezték, hogy Hermionénak igaza van. Letették hát a ruhákat, s visszaültek a helyükre, a szobára néma csend ereszkedett, amit, hamarosan újabb, már ismerős csilingelés tört meg. Ezúttal ezüst tálcák jelentek meg, roskadásig megpakolva, a legízletesebb fogásokkal, s ezüst veretes üveg serlegek, színültig mézédes borral. A szőke hugrabugos lány megindult a tálak felé, mikor Hermione kinyújtott karjába ütközött. Mind kérdőn néztek rá.

 - Nem biztos, hogy bölcs lenne hozzányúlni. Lehet, hogy Veritasérum van benne - mondta gyanakvó hangon, odalépett, s végig húzta az egyik ujját a serleg szája mentén, majd közelebb emelte az arcához.

Az orrát csak hamar megcsapta a Veritaserumra oly jellemző kesernyés szag.

 - Ne vegyetek semmiből mindet Veritaserum borítja.

Ginny vetett még egy utolsó vágyakozó pillantást, az egyik süteményre majd minden akarat erejét latba vetve, elfordította a fejét, de a többi lánynak már nem ment ilyen könnyen. Ők még mindig szemüket az ételre szegezve álltak, s fejükben, most először fogalmazódott meg a kérdés: Mi van, ha Granger téved? Ott hagynák ezeket a remek fogásokat, veszni hagynák ezt a sok ételt. De utoljára még a józaneszük kerekedett felül. Hát megpróbálták figyelmen kívül hagyni a hívogató illatokat.

Azonban még 10 perc se telt bele, az ajtó kinyílt és besétált rajta egy férfi. Ugyan az, aki a sikátorban is feltűnt, mielőtt elájult. S most közelről Hermione már felismerte a patkányszerű arcot s a vizenyős szemeket, Féregfark volt az. A férfi rögtön kiszúrta őt a tömegből, s kárörvendő vigyort eresztet meg felé, mondandóját is neki intézte, figyelmen kívül hagyva a többieket.

 - Miért nem öltöztetek még át?- kérdezte, körbe jártatva a tekintetét.

 - Nem kívánunk csicsás göncökben parádézni mielőtt megöltök minket! - mondta határozottan, a többiek hallgattak.

 - A Sötét Nagyúr tudta, hogy nem fogadjátok el – mosolyogta - S látom az ételekből sem ettetek -nézett végig a tálcákon - Én mondtam neki, hogy agyafúrt vagy.

Hermione megvetőnn nézett a halálfalóra. Az odasétált elé és magához rántotta. A lány az arcán érezte a férfi bűzös leheletét.

 - Tudta előre, hogy ellen fogtok állni - sárgás fogai előtűntek, ahogy ajkai mosolyra húzódtak. -, és azt mondta, ha nem engedelmeskedtek, azt nagyon meg fogjátok bánni.

 - Mit árthat még többet a te urad?

 - Oh, higgy nekem, a Nagyúrnak remek eszközei vannak... - eleresztette a lányt, s az ajtó felé vette az irányt.

Amint elhagyta a termet, Ginny rögvest Hermionéhoz fordult.

- Most mi legyen? Nem hiszem, hogy jó ötlet kockáztatni. Tegyük, amit akar, az a biztos - tudta, hogy talán gyáván hangzik, amit mond, de hitte, hogy igaza van. Nem ért annyit az egész, hogy megkockáztassák, Voldemort feldühítését, s netán a mágus azonnal megölesse őket.

Dumbledore még aznap elmondta nekik a terv többi részét, amit az első megbeszélésen kihagyott.

 Megtudták, hogy van egy beépített ember a halálfalók közt, akinek az ötletet köszönhetik. Ő tanácsolta Voldemortnak, hogy ejtsenek foglyul pár roxforti diáklányt. S ajándékozzák meg velük a halálfalókat, s egyúttal veszteséget okoznak Dumbledore-nak is. A Nagyúr erre az emberre bízta a foglyul ejtés tervének kiötlését, s Féregfarkra a kivételezését. Meghagyta, hogy a lányok feltűnő ruhában, védtelenül sétáljanak egy kihalt helyen, hogy Féregfark, könnyedén elkaphassa őket. így bejuthatnak a kastélyba, s ha elvégezték a feladatukat, pontban éjfélkor találkoznak megadott helyen, ez a beépített ember megmutatja nekik a titkos alagutat, amely kivezet a kastélyból. Ám azt is tudták, hogy aki nem ér oda éjfélre az ott marad. Senkire sem várnak.

 - Rendben - mondta végül Hermione. - Ti öltözzetek fel, biztos, ami biztos.

Neki láttak hát. Nehezen sikerült csak titkolniuk lelkesedésüket a ruhák iránt. Félórán belül már mindenki teljes pompájában tündökölt kivéve Hermionét. Ginny szemöldökét ráncolva nézett rá.

 - Miért nem öltözködsz?

Hermione ránézett. Ám abban a pillanatban nyílt az ajtó s Féregfark lépett be rajta, szemével rögtön Hermione után kutatott. Újra elvigyorodott a lány látványától. 

Tudta előre, hogy ő lázadni fog, s nem lesz hajlandó engedelmeskedni, akármivel fenyegetőzik is. Közelebb lépett az egyik lányhoz s elkezdte ellenőrizni, nincs e nála fegyver. A pálcájukat ugyan alapból elvették, ám lehet, hogy eldugtak egy kést, vagy egy villát a szoknyájuk alá rejtve.

Ezt kihasználva Hermione Ginnyhez fordult.

 - Azt akarom, hogy felfigyeljen rám. Minél feltűnőbb leszek nekem annál jobb. És különben sem akarok megalázkodni előtte. Soha többet.

 - Megőrültél? Mi van, ha azonnal megöl, mert szemb.....

 - Nem fog. Ismerem Harryt, nem tesz szívességet nekem, jobbat tartogat számomra, a gyorsa és fájdalommentes halálnál.

Féregfark oda ért eléjük. Átkutatta Ginnyt, majd felé fordult.

 - Látom, nem fogadtad meg a tanácsomat.- Hirtelen megragadta a lány csuklóját, s rángatni kezdte át egy kisebbik terembe, a szűk folyosó másik végén.

Feltépte az ajtót, odament a polcokhoz, amin megannyi tisztítószer állt, s levett róla egy piszkos szürke rongycsomót. Hozzá vágta Hermionéhoz.

 - Öltözz!- parancsolta. A lány hitetlenkedve meredt rá. - Nem akartad a díszes ruhát, akkor itt vannak a rongyok. Úgy is az való a fajtádnak, sárvérű.

 - Miből gondolod, hogy föl veszem?

 - Vagy ebben jössz, vagy semmiben.- vigyorogta, szemtelenül végig jártatva a lányon a tekintetét.

 - Nem kényszeríthetsz.

 - Oh dehogy is nem, ha nem kezdesz hozzá most azonnal, a Nagyúr felhatalmazott rá, hogy azt tehetek veled, amit akarok.

Herminone dühös kipirult arccal neki látott az inge kigombolásához.

Ezalatt a többiek aggodalmas arccal várták, hogy a férfi és Hermione visszatérjenek, már ha visszatérnek egyáltalán.

Aztán megkönnyebbülésükre, nyílt az ajtó s besétált rajta Hermione. Leesett az álluk, ahogy megpillantották őt.

A lány egy koszos megtépázott inget viselt, amely több számmal nagyobb volt, s széles hasadások szelték keresztül a megviselt anyagot, a ruha váll részén, s a hátán. Az ing alja valahol Hermione térde fölött volt, nehéz volt megállapítani hol is van igazából, mert az anyagból egész darabok hiányoztak. Volt rajta még egy hasonló állapotban leledző szoknyának csúfolt szakadt rongydarab, a csípőjére kötve. De ami a legmegdöbbentőbb volt, az, hogy csak ez volt rajta. Semmi más, se zokni, se cipő. A haja kócosan hullott az arcába, s a szeme csillogott a düh tüzétől.

A többi lány mellett még borzalmasabban festett. Míg Ginny ott feszített mellette egy éjfekete selyemruha költeményben, elegánsan feltűzött hajjal, addig ő a rongyos ingjében, kusza hajával, egyenesen szánalmasan festett. De mit tehetett. Hagyta, hogy Féregfark kirángassa a szobából őt és a társait.