1997.június

Eljött hát az idő.

Az övé és az enyém is.

Most rajtunk áll sok ember sorsa, nem mondhatnak kudarcot.

A többiek már az előkészületeket végzik, egyikük sem mer hozzá szólni. Annyira megváltozott itt minden. Az emberek kerülik őt, átnéznek rajta. Olyan magányosnak érezte magát az elhagyatott szobában.

Még mindig hálóingben voltam, hanyatt feküdtem az ágyamon, még beágyazni sem volt erőm, nem hogy átöltözni.

Miért pont én?

Egyszerre úgy éreztem magam, mint azok a nők a festményeken, akiket isteneiknek áldoztak a pogány népek.

Valóban én lennék a kulcs a békéhez?

Talán tényleg ez a sorsom, hogy beteljesítsem Voldemort végzetét.

S ha így van megteszem. Inkább halok meg tudva, hogy halálommal megmentettem sok életet, mint távol mindentől, ami valaha is fontos volt számomra.

Az életünkkel játszottunk egy olyan bizonytalan reményforrás miatt, ami oly törékeny és ingatag.

Mi lesz ha nem sikerül?

Ráérősen az ablak felé fordítom a fejem, s úgy nézem a lenyugvó napot, melynek talán utoljára látom gyönyörű fényét a látóhatáron.

Néhány perc múlva a kis domb mögött végleg lenyugszik, utat engedve az ezüstösen fénylő teliholdnak.

Kényszeríttettem magam, hogy elfordítsam a tekintetem és hozzá lássak én is a készülődéshez. Mire az utolsó szalagot is befűztem a ruhámon a szoba csak nem teljesen elsötétedet már. Ahogy lefelé lépkedtem a lépcsőn a fejem teljesen kitisztult, üresség árasztott el, kínzó magány. A fehér szoknya lágyan fonja körbe a lábaimat, s simul a testemre.

Megtorpantam az ajtó előtt lassan végig futattam az ujjaimat rajta. Talán utoljára járok itt.

Már nyúltam a kilincsért mikor valaki kitárta az ajtót. Harryvel találtam szembe magam.

Honnan tudta, hogy itt állok?

Az arca hűen tükrözte az érzelmeimet. A szobába lépve minden szem rámszögeződött.

A fáklyák fénye olyan megnyugtatóan hatott, a sötét függönyöket elhúzták, a kis szoba meghitt félhomályba burkolózott.

Dumbledore biztatóan mosolygott és kedvesen hunyorgott rám félhold alakú szemüvege mögül. Ginny és Ron bizonytalanul pillantottak felém aggodalom csillogott a szemükben. Meg tudom érteni. Rosszul is elsülhet ez a mai este, nagyon rosszul.

A padlóra vörös festékkel egy Dávid-csillagot festettek. Velem szemben Harry állt, az arca eltökéltséget sugározott, hát én is megpróbáltam az önbizalom állarca mögé rejtőzni, pedig effajta érzelemből e percben egy csepp sem volt bennem. Hirtelen odalépett hozzám Dumbledore egy vaskos könyvel a kezében, amelyről előpillantásra is látszott, hogy nagyon régi. A professzor odalépett hozzám egy kodex-szel a kezében.

-  Ez az Kódex Hugrabug Helga által íródott. Ez az egyetlen könyv, amely beszámol az alapítok közti viszályról, és a rábocsátott bűbáj miatt azóta is feljegyez mindent a nemzedékek csatáiról, a vérvonal örököseiről, titkokról, árulásról.

-  De hisz akkor bárki könnyedén kikutathatta volna, hogy kik is az alapítók utódai!

-  Ebben az egyben tévedsz. A Kódex öröklődik a rofxort igazgatói körében, esküt kell tenniük, hogy a Kódex sosem kerül illetéktelen kezekbe.

-  Akkor magának tudnia kellet, hogy bennem a hármak vére folyik! – kiáltotta Hermione. - Miért nem mondta el?

- Mit kell tennünk?-kérdeztem elszántan.

 - A jóslat szerint benned keveredik a hármak hatalma, s ez a vér egyesül a legbátrabban. Vagyis Griffendél utódjában. Ez könnyen megoldható, amennyiben vértestvérekké váltok, a nagyobb gondot az átok feloldása jelenti. Nem veszélytelen egyikőtök számára sem.

 - Ha idáig eljutottunk én már nem adom föl! - mondta határozottan Harry, azzal rám nézett.

 - Én sem! - mondtam, mint egy válaszként a kihívó tekintetre.

 - Rendben. Akkor hát álljatok a csillag közepére. Miss. Weasley a ládikát, ha kérhetném.

 - Hozom. – a polchoz sietett. Levett egy kis fa ládikát, a mozdulataiból ítélve felbecsülhetetlen értékű volt e kis ékszer dobozka. Dumbledore átvette tőle, mikor kinyitotta Négy csillogó kő bukkant elő. Dumbledore lehajolt és az alakzat egyik csúcsába helyezte a borostyánkövet, a hozzám közel eső két végégbe a smaragdot és a zafírt tette, mint Mardekár és hollóhát jelképként. Harry mellé egy rubintot helyezett. Az 5-dik csúcs üresen maradt. Egy arany üvegcsét húzott elő a talárja alól. s vele együtt egy gyönyörű ezüst tört is .Harry elé tartotta. Ő érte nyúlt majd újból rám emelte a tekintetét én bólintottam. Ron felém nyújtotta egy szál pergament ,mellyen cikornyás betűkkel egy hallott nyelven írott igézet szerepelt. Sosem hallottam még erről a nyelvről de, ennek ellenére értettem a szöveget, mintha ez is az anyanyelvem lenne. Meglehetősen különös érzés volt. Elolvastam, és memorizáltam odaadtam a Harrynek is. Valami azt súgta ő is érti, amit olvas.

-Most mondjátok el egyszerre.

Sőre a szonog amlatah,

a lóbálkisz nőj őle setenetter acra ,

lüneltegyek ógrocsiv,

idlöf iótratlyeh ketetré ttöj,

gyan tegeres raka arjú.

(Erős a gonosz hatalma

a sziklából jön elő rettenetes arca

Kegyetlenül vicsorgó

Földi helytartói értetek jött

Nagy sereget akar újra)

Majd magamtól keztem elbeszélni ezen a nyelven, nem akartam meg szólalni mégis mintha valaki kényszeríttet volna rá.

Gésüh sé sálurá tzök létök  tocnát koráj,

Ah gem llek inlah táh tsom negyel egév,

Negyel tazodlá ed kacs ő etré.

Ze za za ődi ze za crep

A talsój tagazi ajdnom,

Rám tletelza ődi inatszaláv llek.

(Hűség és árulás közt kötéltáncot jár

Ha meg kell halnom hát, most legyen vége

Legyek áldozat de csak ő érte

Ez az az idő, ez az az perc

A jóslat az igazat mondja

Már letelt az idő

Választani kell.)

Hirtelen Harry is megszólalt, és most én néztem rá döbbenten.

Narkagy koludni lasságnorosz evlet ,tnim ika assziv es rét,

Men kogyav bbenyémek tnime,t kasc tjah a rév ,

Za tlökörö rév.

Sévekódazál s a gév lyo lezök

Knütél kacs meleléf ttotlyofle lyokis

(Gyakran indulok szorongással telve, mint aki vissza se tér

Nem vagyok keményebb, mint te, csak hajt a vér

Az örökölt vér

Kevés a lázadó s a vég oly közel

Létünk csak félelem elfolytott sikoly)

Mintha megéreztem volna, mit akar mondani én is beszélni kezdtem.

Gye tú nav né nebbe keszih,

A tnednim őrpösle teterezs

Sszor ttelef a ój inzőgy gof

(Egy út van én ebben, hiszek

A mindent elsöprő szeretett

Rosz felett a jó győzni fog)

Valami furcsa érzés keringet a véremben, tudtam, hogy ezután már semmi sem lesz a régi. Az eddigi életem, álmaim megszűnnek létezni. Fogtam a tört és vártam, hogy nyújtsa a kezét. Minden félelem nélkül tette ezt, óvatosan megvágtam a tenyerét a kis csíkban folydogáló vért belecsöpögtette az üvegcsébe. Átadtam neki a kést. Arcáról lerítt nem nagyon akaródzott neki megvágni, de biztatóan tekintettem rá. A hideg penge finoman hatolt a húsomba, a forró vér kicsordult a sebből. Én is bele csöppentettem pár cseppet a fiolába. A palackot leraktuk az ötödik ágához a csillagnak. A vörös festék izzani kezdet akár a parázs. Harry felé nyújtottam a kezem. Ahogy összeért a tenyerünk és a vérünk keveredett, szédülni kezdtem és elhomályosodott előttem minden…

Egy hatalmas örvényben szágultotunk lefelé, mintha magába szippantana valami. körbe körbe emlékképek bukkantak fel. Egy barna hajú kislány rohangál az udvaron az esőben, én vagyok az. Egy vékony kisfiú ül magányosan egy sötét helyen. Bellatrix Lestrange párbajozik egy nővel, az anyámmal. Vihar van, az utcán átrohan egy alak, mocorgó csomagot rak le egy nagy mugli ház küszöbére, Egy vörös hajú nő sikolt, és zöld fény villan. Roxforti helységek jelennek meg négy fiú tanyázik egy tölgy alatt három lány, ül a tónál. Ijesztő, látni őket ilyen fiatalon, hisz közülük majdnem mind halott Lupint, Indrát-t és azt az árulót kivéve. Aztán, minden úgy felgyorsul, hogy a képek egybe folynak. Majd minden átmenet nélkül lelassultunk, megálltunk. Egy kastély szobájában. Fiatal nő áll egy bölcső felett. A viseletéből és kinézetéből arra következtettem, hogy Hollóhát lehet. Kiveszi a gyermeket a kosárból és szorosan magához öleli. A kicsi vállához teszi a kezét, behunyja a szemét és motyog valamit, a kislány vállán valami  felizzik és sírni kezd, Aztán ez is tova szalad, jön helyette másik .Végig néztük a négyek életének legfontosabb  pillanatait Értelmet nyertek a történések, a prófécia, s minden ami eddig még nem fedte fel igaz jelenését. Szinte éreztem felmenőim fájdalmát, Hollóháté és az anyámét is. Fájt, megsebezte a lelkem. Az érzelmek olyan intenzívek és erősek voltak, hogy csak nem elvesztettem az eszméletem miattuk. Az utolsó percben azonban leállt a forgás, s az emlék áradat is eltűnt. Újra ott feküdtünk a hideg padlón. Egész testemben reszkettem, s kivert a víz. Épp hogy kinyitottam a szemem, elsötétült minden.

Írj kritikát!