Közelgett az esküvő és én semmit sem tehetem ellene. Az edzéseket felfüggesztettük erre a kis időre. A legnevesebb szabókat szerződtették a ruhám megvarrása céljából. Ma került sor az első ruha próbára. Megannyi nő és férfi sürgölődött körülöttem, kis tűkkel és gyűszűkkel a kezükben, pálcáikat művészi mozdulatokkal lengették. A mennyasszonyi ruha ellentétben a szokássokkal, cseppet sem meglepő módon fekete, ezüst és a méreg zöld színekben pompázott. Selyemből készült, nem volt ujja. Hosszú sötét uszály tartozott hozzá, zöld merészébe számomra ismeretlen nyelven íródott varázsigét hímeztek. Mint kiderült a termékenységet segítő bűbáj. Hát persze, már nem is csodálkozok csak az utód nemzésre kellek, hisz Mardekár vére is az ereimben folyik, ami nemessé tesz, s a hívek szerint ez olyan kincs amit nem szabad veszni hagyni. Holnap tehát megjelenek az esküvőn és hivatalosan is Malfoy tulajdona leszek. Ekkor jöttem csak rá mit is jelentett az a mondat, ami még hónapokkal ezelőtt hagyta el a száját ”Az enyém vagy „.Ő már tudta, hát ezért viselkedett olyan különösen. Rápillantottam a tükörképemre, elborzadtam a látványtól. Ahogy álltam szinte éreztem magamban Voldemortot, ahogy azt suttogja a fülembe: Gyönyörű vagy, tiszta vérű. Mindenki fölött állsz, mert nemesnek születtél. Szinte éreztem hideg ujjainak érintését...

* * *

Hát eljött ez a nap is. Egy óra múlva az utolsó reménysugár is meghal. Suzanne az utolsó simításokat végzi a külsőmön.

- Ez a Nagyúr ajándéka -suttogta iszonyodva, azzal egy élő ezüst kígyóval a kezén közelebb lépet hozzám. Az állat átkúszott a derekamra és holmi öv módjára tekergőzött végig rajta. Majd megdermedt. Én tátott szájjal bámultam a jelenséget.

- Sietnünk kell! - halottam valahol Suzane hangját a hátam mögött.

- Persze, persze...

Kiment a szobából, már én is utána indultam, mikor zajt hallottam a hátam mögött. Megfordultam. A sötétből egy erősen sántító alak bukkant elő, Harry. Az arcán és a testén megannyi vérző seb és zúzódás éktelenkedet és úgy zihált, mintha kilométereket futott volna. Odasiettem hozzá, hogy támaszt nyújtsak neki. Átsegítettem az ágyig, ott leült.

- Már azt hittem, soha nem maradsz egyedül - zihálta.

- Mi történt? - kérdeztem ijedten. Rám nézett.

- Lelepleztek...- nyögte, látszott, hogy minden szóért meg kell küzdenie -...Elé vittek,...bezártak...,de megparancsolta, hogy ne öljenek meg...

- De hát akkor miért vagy tele sebekkel? - keserűen felnevetett, majd az oldalához kapott.

- Meg nem ölhettek igaz, de megtalálták a módját, hogy kínozzanak. - fájdalmasan felszisszent, majd elemelte a kezét az oldalától. A tenyere piroslott a vértől. Közelebb húzódtam hozzá, félre húztam az ingjét. Felsikkantottam. Az oldalát hosszú mély vágás szelte át. A szemeim megteltek könnyel. Ha én nem lennék most nem, lenne ilyen állapotban.

- Ki tette ezt veled?

- Ami mi kedvenc mardekárosunk, Malfoy.

- Ezt nem hagyhatjuk annyiban, majd én.. .- fölálltam, de elkapta a csuklóm.

- Nem szabad...tudniuk, hogy...megszöktem...

- De hát... - Nem mondhattam végig mert, valaki közeledett a folyosón. - Menj! Menekülj! -suttogtam.

- Nem! Nélküled nem!

- De! - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. - Indulj! - Azzal fogtam magam és elindultam az ajtó felé. Még egyszer visszafordultam, de már csak a lengő függöny és egy nyitott ablak emlékeztetett rá, hogy Harry valaha is itt járt. Lesiettem a lépcsőn. Majd beléptem a teremben minden szem rám szegeződött. Voldemort csak mosolygott, gyors pillantást vetett a kezemre, amit egy kis vérfolt piszkolt be, gyorsan elrejtettem a pillantása elől. Malfoy pedig láthatóan megkönnyebbült. Lassú léptekkel mentem az oltárhoz, ezzel késleltetve a szertartás elkezdését. Miközben elmondták a szokásos szöveget én remegtem minden porcikámban. Vajon sikerült neki? Legszívesebben elfutottam volna, ki innen, el egy távoli világba, ahol senki nem talál rám, főleg ők nem. De nem tehettem, nem tehettem. Hogy gyávaságból-e azt nem tudom... Aztán bekövetkezett. Véget ért, mostantól Malfoy voltam...

* * *

A rövid kis fogadás után eljött amitől a legjobban tartottam. Újdonsült férjem felkísért az emeletre. De nem az északi szárnyba, mentünk, ahol az én szobám volt, hanem az első adandó alkalommal, elfordultunk balra. Benyitott egy szobába, más körülmények közt biztosan örültem volna, hogy ilyen helyen lehetek. Teli volt könyvekkel, olyan ritkaságokkal, amelyekből csak egy példány akad egész Angliában. A szoba sötét volt, köszönhető ez a méregzöld tapétának és ágy terítőnek. De most túlságosan is féltem, előreengedett, és én beléptem. Hallottam a zár kattanását, tehát nem bízik bennem. Az ablak nyitva volt, kellemes virágillatot hozott magával egy kósza szellő. Megálltam a baldahinos ágy mellet. Éreztem, ahogy reccsen a parketta a lába alatt, Éreztem hideg újainak érintését a vállamon, kínzó lassúsággal lehúzta ruha zipzárját, ami könnyedén lesiklott rólam. Ott álltam készen arra, hogy megalázzanak, és nem tehettem semmit. Csókolgatni kezdte a nyakamat én mereven bámultam a csillagokat, mintha a segítséget tőlük várnám. Elhúzódtam tőle, ez nem igazán tetszett neki. Visszarántott és ledöntött az ágyra, megpróbáltam eltaszítani magamtól, de teljes testsúlyával rám nehezedet. Egyre kétségbe esetten kapálóztam, mégsem engedett, folytatta. Lefogta mindkét kezem, így tett harcképtelenné. Kezdett eldurvulni a helyzet, most már meg se próbáltam ellenállni. Újra könnyek szöktek a szemembe, ekkor végre fel emelkedett és a szemembe nézett, gonoszul vigyorgott, kiélvezte a helyzetét.

Meg akart csókolni, de mielőtt hozzám érhetett volna, hirtelen hátra zuhant, mintha valaki elrántotta volna. Neki esett a polcnak, elvesztette az eszméletét. Megrökönyödve ültem fel az ágyon. Az ablakban Harrry állt előreszegezett pálcával.

Írj kritikát