1997. május
Az esküvőig hátra lévő idő oly gyorsan telt, mintha a hónapok csupán napok volnának. Egymást érték bálok, fogadások sokasága. Ahol csak a legkiválóbb halálfalók és nemesek vehettek részt, pompásabbnál pompásabb ruha költeményeket felvonultatva.
A legnagyobb gazdagságban és kényelemben éltek miközben odakint az éhínség és a szegénység lassan megfojtotta a népet. Undorodtam tőlük, de legfőképp magamtól, hogy amíg én itt selyem ágyban alszom és a legkülönfélébb fogásokat eszem, addig valahol az ország másik végében egész családok halnak meg azért, hogy nekem mindenem meg legyen.
Az egyik fogadáson egy ismerős arcot pillantottam meg, Pansy Parkinsont.
Most már tisztán látszottak rajta a terhesség jelei. Bár a ruháján a fodrok jótékonyan rejtették el gömbölyödő hasát, teljesen eltüntetni azonban nem tudták.
Nem szólt, hozzám, még csak rám se nézett. Elsuhant mellettem, mintha ott se lennék. Pedig szinte azt kívántam, hogy kiabáljon velem, sértegessen, ahogyan régen tette. Legalább biztos lehettem volna benne, hogy ez nem álom.
Azt beszélték, hogy az apja Mr. Parkinson bosszút akart állni, hogy egyetlen lányát szégyenbe hozták, hisz Malfoy -é a baba, ez nem vitás. S nem rég még Pansy kezén díszelgett az az eljegyzési gyűrű, ami most az én ujjamat díszíti.
(Egy gyönyörű ezüst kígyót mintázott, amelynek szemeit apró smaragdokból csiszolták.)
De végül az öreget megölték. S most, hogy a család jó hírének csillaga letűnőben van, esélye sincs jó partit találni magának.
Épp Bellatrix és Narcissa Black beszélgető kettőse mellett sétáltam el, mikor egy ismerős név ütotte meg a fülemet.
-.... Igen az a bolond Potter! - megtorpantam, sietve behúzódtam az egyik terjedelmes virág mögé, pont mikor Arter felbukkant és odalépett két boszorkány mellé.
- És ez még nem minden! Fölajánlotta a vagyonát, abból finanszírozzák most a fegyvereket a sereg számára. Az a bolond Dumbledore mindig előttünk jár egy lépessél - suttogta dühösen Arter, majd kajánul vigyorogva hozzá tette - De a mugglikat még így sem tudja meg menteni! Rengetegett kínoztunk már meg és most, hogy sikerült bevennünk a Roxfortot...
- Nem sokkára Potter és Weasley is meghallanak, már nem sokáig bírják tartani az ellenállást. Ráadásul az a muggliimádó sem tehet semmit, bekerítettük őket.
- Most meglátjuk mennyire megy segítség nélkül!
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az eltelt hónapok összes fájdalma kitörni készült belőlem. Ha ők meghalnak, nem marad semmim, ami tovább életben tartana. Az utolsó reménysugár is kioltották.
Egyre dühösebb lettem magamra, mert tehetetlenségem ide bilincselt. Ide, ahol az emberi élet csupán játékszer.
Ezek a szörnyetegek úgy beszélnek egy másik élőlényről, mintha ők lennének élet és halál osztói, mintha jogukban állna mindezt a sok szörnyűséget elkövetni. Úgy éreztem nem bírom tovább, megfulladok. Rohanni kezdtem, egészen a legmagasabb toronyig, futottam a könnyek elborították az arcom. A földre vetettem a drága göncöt, hisz ez is az ő ajándéka, ki tudja hány ember életébe került.
Mire felértem, már csak az a fehér lepelszerű alsó szoknya és a fűző maradt rajtam, a hideg ezernyi tűként ostromolta a bőröm. Kitártam az ajtót, egész az erkély széléig sétáltam, majd bizonytalanul felálltam a párkányra.
Le akartam ugrani.
Ezt találtam az egyetlen jó megoldásnak. A mélység olyan vonzónak tűnt, hívogató suttogása szinte a fülemben dörömbölt. Tettem egy óvatos lépést előre. Lenéztem, alattam elterülő táj a sötétbe burkolózott. Mindössze a holdfényben meg csillanó fák lombjait láttam. A szél lágyan lebegtette a szoknyám. Az égre emeltem a tekintetem. A hold oly elevenen csillogott.
Úgy éreztem, ha kinyújtom a kezem, talán megérinthetem sápadtan fénylő korongját. Újra letekintettem.
Már épp elszántam magam a cselekvésre, mikor egy hangot halottam a hátam mögül. Megijedtem és megcsúsztam, éreztem, ahogy zuhanni kezdtem, de az utolsó percben valaki elkapott. Egy erős kéz ragadta meg a karom. Ahogy az ablak fénye megvilágította az arcát, döbbenten ismertem fel a férfit
Gus Breeden mentette meg az életem.
Sikerült vissza emelnie, olyan könnyedén mintha csak egy kisgyermek lennék. Magam sem tudom, de valamiért megakadt a pillantásom a szemén, olyan ismerősnek tűnt… de az érzés gyorsan elröppent. Hirtelen észbe kaptam.
- Miért csinálta ezt? - kérdeztem dühösen. Újra könnyek szöktem a szemembe, de most a haragtól. Az arcára megdöbbenés ült ki, majd hideg és komor lett, amilyennek régen ismertem.
- Ha meghal az én lelkemen szárad. - felelte. Azzal levette úti köpenyt, és rám terítette, majd lágynak épp nem nevezhető mozdulattal letessékelt a toronyból.
Másnap, nem kis örömömre már nem Bella hanem Gus jött be a terem ajtaján. Elhatároztam, hogy mindent beleadok, és megmutatom mennyit tanultam, amíg távol volt.
***
Harry gyors mozdulattal felhajtotta a reggeli adagot a Százfűlé főzetből. A testében szétáradt a jól ismert kellemetlen érzés, mintha megolvadtak volna a csontjai. Mikor felpillantott a mosdó feletti tükörre, egy idegen szempár nézett vissza rá. Gus Breedené.
Ahogy kilépett a folyosóra eltűnődött, újra felderengett benne a tegnap este.
Mikor az erdő mellet hopponált s elindult a tisztáson a kastély felé vezető ösvényen felpillantott a robosztus épületre. Hatalmas kapujára, széles falaira és keskeny ablakaira. A nyugati torony felett sápadtan fénylett a telihold, megvilágítva egy fehér zászlót. Nem, ez nem zászló volt. Egy nő a szoknyáját lágyan lebegtette az esti szellő.
Harry megtorpant.
Akárki is ez, biztosan nem csak a kilátás miatt mászott fel oda. Rohanni kezdett. Senki nem állta útját.
Ha egy napot is késik, talán már halott lenne.
Képtelen volt elhinni. Hová lett az a lány, aki ismert? Az a Hermione sosem vetné le magát a tetőről! Mi történhetett vele?
Lassan elindult lefelé a lépcsőkön. A terembe nyitva meghökkentő látvány fogadta. Ha nem készítik fel, valószínűleg tátva marad a szája. A szoba közepén nem az a lány állt, akit ő ismert. Ez a személy más volt, szinte lehetetlennek tűnt, hogy ez a valaki azonos azzal a személlyel, akit idestova már 6 éve ismert.
A lány hosszú sötét barna haját hátul copfba fogta. Szoros fekete nadrágot viselt, és egy valamivel bővebb ujjatlan felsőt, a talár megakadályozta volna szabad mozgásban. Olyan dinamikusan mozgott, mintha egy zeneszám ritmusára táncolna, nem pedig keményen küzdene egy láthatatlan ellenséggel. Éppen bemelegített, így néhány hajszál kiszabadult a fogságból. Nem vette észre a belépőt csak mikor az mellé állt.
- Semmit sem javultál. Pedig Lestrange jó tanár -mondta hidegen, majd közelebb ment tanítványához és a helyes pózba emelte a kardot. Amíg az enyhe döbbenettel nézte mozdulatait
Ezután egy igen elszánt és cseppet sem könyörületes óra következett. Hermione megpróbálta a lehető legjobbat kihozni magából, egyszer sikerült is neki a legyőzni tanárát. Harry felelevenítette, amit tanult és annak alapján utánozta Breeden mozdulatait. Be kellet látnia, a lánnyal cseppet sincs könnyű dolga. Nagyon jól fogadta a kardot és a tőrt egyaránt. Gyors és fürge volt, de meggondolatlan, ezért tudott felül kerekedni csak. Gus alkatánál fogva megfontoltan, de határozottan harcolt.
Ezt az órát aztán három másik követte, senki sem sejtette, hogy a legfőbb ellenség jár, kell a folyosókon kiszimatolva legféltettebb titkaikat. Harry mindeddig hűen utánozta a halálfalót, így senki sem fogott gyanút. Míg nem eljött a negyedig óra, ahol elkövetett egy végzetes hibát. A küzdelembe belefeledkezve, elhúzódott az óra.
Már hosszú percek óta küzdöttek, a fiúnak sikerült felülkerekednie. Egy gyors fordulattal, szúrt. Mivel életlen pengét használtak nem sebezte meg, de azt sikerült elérnie, hogy Hermione összerogyjon. Harry mégis megijedt és olyat tett, amit az igazi Gus sosem tenne, a kezét nyújtotta a lánynak. A lány megrökönyödve ült a földön és bámult a férfira. Harry észbe kapott és leeresztette a kezét, majd az arcához kapott és lassan a szoba egyik sötét sarkába hátrált. Hermione felállt, egy pillanatra biztos volt benne, hogy Gus Breeden barna szemei zöldre váltottak.
- Mi a...? - nyögtem remegő hangon és tettem egy bizonytalan lépést felé.
A sötétből lassan előbukkant Breeden, de furcsán nézett ki. Mintha a hideg rázná, remegett.
Vékonyabb lett, a haja feketére vált az a szeme a melyiket nem takarta semmi pedig smaragdzöldre váltott. Arcának vonásai is másak lettek, Breeden széles álla, vastag szemöldöke és telt ajkai, egyszerre mintha az ellentétére változott volna. A homlokán különös villám alakú seb rajzolódott ki. Újra összecsuklottam a megdöbbenéstől, Harry állt előttem.
- Miért...és mégis hogyan? - dadogtam.
- Megkaptuk az üzeneted - felelte, de én nem értem be ennyivel.
- Hogyan sikerült ...ez? - fejeztem be kissé sután. Harry az ajtóra szegezte a pálcáját, majd ezt mormogta: Safior. Az előszobából felszűrődő zajok egy csapásra elhaltak s az ajtó zára hangosan kattant.
- Gondolom észre vetted, hogy Breeden eltűnt egy kis időre - Kezdett bele a magyarázatba, miközben föl-le sétált. Ennél azért melegebb üdvözletre számítottam, ilyen hosszú idő után, hisz én legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Ezért inkább, kissé sértődötten hangon, csak annyit válaszoltam:
- Igen.
- Nos, erre a Rend jóvoltából került sor. Nemrégiben sikerült elkapnia a londoni ütközetben. Épp az előtt érkezett meg Piton a leveleddel. Kieszeltünk egy tervet, valaki a százfűléfőzettel, felveszi Breeden alakját, eltanulja a mozdulatait és szokásait. Így sikeresen bejut majd ide és az a valaki, kihoz téged. A saját módszerükkel játsszuk ki őket.
- De akkor miért nem mondtad el ezt már az első találkozásunkkor.
- Mert előbb meg kellet győződnöm róla, hogy nem csapda. Addig nem fedhettem fel magam, míg meg nem bizonyosodok meg benne.
- De miért te? Pont téged küldenek egy ilyen küldetésre, az oroszlán barlangjába, téged, akit a legjobban óvnak.
- Hát igazából ők se tudják. Azt hiszik Ron jött érted - félre értelmezve kételkedő arcomat, részletezni kezdte a történteket. - Elmondtam Ronnak, hogy már nem sokáig bírnám épp ésszel ezt a bezártságot. Dumbledore tervét felhasználva, loptam még egy kis főzetet, és Ron felvette az én alakomat...elég sokáig kellet kérlelnem mire belement...
- Te nem vagy normális! - kiabáltam, magamból kikelve. - Mi lesz, ha lebuksz. Akkor vége mindennek.
- Jól van. Jól van. - morogta mérgesen. - De te se örülnél, ha hónapokig lennél bezárva.
- Képzeld ugyan ezt éltem át. Én mégis kibírtam.-
- Ja persze. Annyira, hogy az toronyból akartál leugrani. - vágott vissza, másodpercekkel később azonban rájött hogy ezzel túl messzire ment. Közelebb jött, leszegte a fejét, akár egy kis gyerek mikor tudja rosszat csinált.
- Nem úgy gondoltam - motyogta. Sose tudtam rá haragudni.
- És most mi lesz?
- Mimnél előbb el kell innen tűnnünk. - felelte.
- Mégis hogyan?
- Már ezt is kitaláltam, de azt sajnos csak az esküvő után tudjuk végre hajtani.
- Miiii? - hőköltem hátra - De hát mégis mikor van az az után? Ugye még az előtt? - kérdeztem kissé megriadva. Eszem ágában sem volt akár egy napot is eltölteni, Malfoy felesége ként, főleg úgy, hogy ebbe beletartozik egy éjszaka is.
- Persze, persze - mondta gyorsan, ebből arra következtettem, hogy vette a lapot.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Gus visszatér
