Ott álltam Malfoyék küszöbén. A gyönyörűen díszített, feketemárvány csarnok félelmet keltet bennem. A sötétbe burkolózó szörny szobrok impozáns ugyan, de hátborzongató sziluettje sem volt túl megnyugtató látvány. Úgy viselkedtem, ahogy elvárták tőlem.

Voldemort végig kísért az ebédlőn. Csatlósai félelemmel, vegyes tisztelettel húzódtak félre előttünk. Mély meghajlással köszöntöttek minket. Leültünk az asztalhoz. Voldemort az asztalfőnél, én a jobbján foglaltam helyet. Velem szemben Draco Malfoy ült. Arcáról mohóság és végtelen önelégültség sugárzott.

Nagy változáson ment keresztül, jóval magasabb lett, s hosszú ezüst szőke haját hátul össze fogta, akár az apja. Arcának vonásai vonzóbbakká váltak.

Elképesztő, hogy ez a tökéletes külső ilyen romlottságot takar. Azok a rideg szürke szemek akár a fém, oly hideg és álnok. A tekintetünk találkozott. Lassan, szinte már illetlenül mért végig. Majd a már jól ismert félmosolyra húzta vékony ajkait, ez az egy azért nem változott.

Arc kifejezéséből kitaláltam, hogy tetszik neki, amit lát. Ritka számba ment, hogy valaki elnyerje a tetszését egy Malfoynak.

Végig néztem asztaltársaságon, se az idősebb Malfoyt, se a feleségét nem láttam. Ott volt viszont Bellatrix Lestrange, aki leplezetlen ellenszenvvel bámult. Úgy ült ott, akár egy dáma. Tekintetem tovább siklott a mellette ülő férjére, aki élénken társalgott a nem éppen kulturált étkezést folytató Dolohovval. Úgy tűnt női halálfaló nem igen volt gyakori. Az asztalnál csak én és Mrs. Lestrange képviseltük a másik nemet.

Ekkor valami más tolakodott a fejembe: vajon engem is halálfalónak akar majd? Talán azért is hozott ma ide?

Milyen naiv is voltam. Hamar rá kellet, döbbenem, esze ágában sem volt kockára tenni az életem egy ütközetben, mást akart. Valami sokkal fontosabbra voltam hívatott.

Kis idő múlva megjelentek az asztalon a desszertek. A Nagyúrszólásra emelkedett, másodpercek alatt néma csend lett.

- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy megosszak veletek egy örvendetes hírt. Hamarosan sor kerül egy nagyon fontos eseményre. Méghozzá egy esküvőre. Az ifjabb Malfoy, hű szolgám feleségül veszi Mardekár Malazár utolsó sarját, a lányomat. - Itt felém fordult. Én csak ültem ott lemerevedett tagokkal: hát még sem, tévedtem.

Ezután Malfoy is felállt és az asztalt megkerülve elém sétált. Én is felemelkedtem hát a helyemről. Éreztem, ahogy megfogja a kezem és felemeli. Rajtam is rajta is a helynek és időnknek megfelelően finom anyagból készült kesztyű volt. Így teljesen személytelenné vált az érintés és a lánykérés.

- Én ifjabbik Draco Deneb Malfoy apja szíves engedélyét kérve - Voldemort felé biccentett - eljegyzem magát Erilis Szeléné Celoque - először azt hittem félre hallottam, de később sikerült rájönnöm, hogy a Hermione nevet a muggli szüleim adták nekem. így valószínű, hogy ez az a név, amit az anyám illetve a nagyapám adhatott nekem. Émelyítő, az erilis latin megfelelője szerető. Hisz mire másra kellenék. Föl pillantottam (azt éreztem, nem tehetek másként mintha valaki kényszerítene.) mivel tudtam, más választásom úgy sincsen, hát bólintottam.

* * *

Addig az ország másik végében, Londonban teljes káosz uralkodott. Mugglik rohantak sikoltozva az utcákon, kisbabák sírtak, nők sikoltoztak. Így a számukra ismeretlen szavak, amelyek fenyegető külsejű emberektől származtak, háttér zaj volt csupán a jajveszékelés közben.

Fekete csuklyás alakok törtek maguknak utat kegyetlenül az ember tengerben, kihasználva ellenfelük hátrányát, akik megpróbálták kikerülni a mugglikat.

A fekete állarcosokat egy magas jó kötésű barna hajú férfi vezényelte, aki fél szemét eltakarva hordta.

Mikor levette csuklyáját egy nő, aki épp akkor sietett el mellette, a szép arcot látva, megtorpant. Bizonyára nehezen tudta elhinni, hogy ilyen külső mögött ily gonoszság lakik.

A másik csapatot szintén feketébe burkolózott, mellükön fényes jelvényt viseltek. Egy nagy cikornyás R betű egybefonódva egy M-mel. Körben pedig latin mondatocska díszelgett. Meglehetősen szegényes egyenruhák. Egy dologban egyezett csupán a két fél, mindegyikőjük oldalán hosszú ezüst kard díszelgett.

Az utca lassan kiürült, merev némasággal figyelték egymás rezdüléseit.

A jelvényesek is lehajtották csuklyáikat. Az ő vezetőjük nem lehetett több 16-17 évesnél és a mögötte meghúzódók arcát nézve, ő még viszonylag öregnek számított. A többi szinte még gyerek volt, az egyik reszkető szőke hajú ficska talán még 13 sem volt.

Ezt bizonyára az ellenfél is észre vette, mert mosolyra húzódott a szájuk. Hallottak róla, hogy ember hiány révén rengeteg az újonc és jó formán mindenkit behívnak, de álmukban sem gondolták volna, hogy szinte csecsemőkkel harcolnak majd.

Éjfekete fürtjei mögül csillogó smaragd szempár figyelte az ellenséget. A fiú tisztségét csak a talárja ujját díszítő vörös sáv és a ruhájába hímzett arany K jelezte, míg a másikoldalon állóról ez első látásra kiderült. Sötét köpenyének nyakát és ujját ezüst kígyók fonták körbe, kardját a legnemesebb ékkövekkel rakták ki.

Majd az összecsapás megkezdődött, olyan gyorsan lőtték ki egymásra az átkaikat, hogy azok nem külön álló szavakká, hanem folyamatos sziszegéssé olvadtak össze. Harry és Breeden kíméletlenül, a legdurvább átkokat használták.

Pár perc sem telt bele,a halálfalók már látható fölényben voltak. Várható volt, hisz ők 200-an érkeztek ide, míg Harry-ék 100-an is alig. A pillanatnyi állás szerint Breedenéktől egy-két embert sikerült harcképtelenné tenni, ezzel szemben a másik oldalon már épp csak 50-venenen maradtak talpon. Sokan meghaltak, köztük a reszkető kis szőke, de volt, aki csak halottnak tetette magát.

Harry nem tudta megállapítani mennyien vannak még, mert kitartóan küzdött Gus-szal. A hónapokig tartó kiképzésnek megvolt az eredménye. Már majdnem olyan szinten képes volt támadni és védekezni egyaránt, mint egy képzett aurror.

Tudta nem szabad elejtenie a pálcáját, hallott már Bredenről. Remekül bánik a kardal, de ő, aki nem fektetett túl nagy hangsúlyt e harcmodor megtanulására, egyetlen esélye pálcájában rejlett. A jelek szerint Gus Bredeen kevésbé volt jártas a mágiában, mint ő. Ezt kellet hát kihasználnia. Azonban azzal is tisztában volt nem kell már sokáig strapálnia magát. Ugyanis a tervek szerint 5 percen belül megérkezik a felmentő sereg, Ronnal az élen.

Ide most csak a legjobbakat hozta magával, ki kelet fárasztaniuk egy kicsit a halálfalókat. Aztán jön Ron és a csapata. Ők veszik át a küzdelmet, a tetszhalottak is magukhoz térnek (már ha vannak még élők a holtak közt.),s mire feleszmélnek a halálfalók ,már be is kerítették őket .Ez volt az egyetlen járható út. Ha egyszerre rontanának rájuk, hiába lennének létszám fölényben, megvernék őket, hisz köztük rengetek a tapasztalt és képzett felnőtt, míg nekik csak a meglepetés ereje a fegyverük.

Írj kritikát