1996. november.

Életem legfurcsább hónapja volt ez. Voldemorttal nem találkoztam többet személyesen, de parancsaival annál többször. Susan közvetítette felém őket.

Ennek értelmében hetente négyszer vívás órákat veszek egy Gus Breeden nevű alaktól. Hogy miért kellet megtanulnom a kardforgatás rejtelmeit, eleinte magam sem tudtam. Nem értettem miért van erre szükség, hisz pálcát használunk a harchoz. Mikor azonban felvettem eme kétségemet a tanáromnak, ő azt mondta, a kard a második esély. Ha elvesztem a pálcámat a kard lesz az egyetlen fegyverem, amin az életem is múlhat.

Azután minden délután ellátogatott hozzám egy görnyedt hátú, rossz arcú ember. Arter, aki sötét varázslatokat tanított nekem.

Magas volt és szikár, mélyen ülő fekete szemekkel. Az arca összességében úgy festetett, mint egy keselyű, így hát cseppet sem meglepő, hogy a férfi becenevét is a madárról kapta.

Kezdetben persze tiltakoztam, eszem ágában sem volt bármit is eltanulni ettől az embertől. Szándékosan nem koncentráltam, és rontottam el a varázslatokat. A férfi persze rájött és megfenyegetett. Elém rángatta Susan, s azt mondta megöli, ha nem szedem össze magam.

Hát kénytelen voltam teljesíteni a kívánságát.

Délelőttönként vívni kardvívás technikáját próbáltam elsajátítani. Breeden húsz évkörüli magas, izmos férfi volt, szőkésbarna hajjal és markáns arccal. Félszemét kalóz módjára lefedve tartotta, de nem mertem megkérdezni mi célból. Susan egyszer mesélte, mi történt vele. Az egyik auror kiégette a szemét, de azt, hogy mivel érdemelte ki a büntetést, arról mélyen hallgatott. Fenyegető külseje még annál is félelmetesebb belsőt takart.

Nem bántott, nem kiabált, semmi ilyet nem tett. De a hallgatása felért mindezekkel. Úgy bánt velem mintha ostoba lennék, és csak a fáradozásaiért kapott pénz érdekében foglalkozna velem. S ez nagyon idegesített.

Magam is meglepődtem, mikor kiderült egész ügyesen bánok a kardal. Olyan gyorsan tanultam, mintha már rég a fejemben lettek volna az alapok és, csak egy kis felelevenítésre lett volna szükségem. Olyan cseleket vetettem be teljesen spontán módon, amik még Breedent is meglepték, bár megpróbálta titkolni

Az átkokkal is jól boldogultam. Túlságosan is jól. Lassan többet tudtam a fekete mágiáról, mint a fehér mágiáról, és ez halálra rémített. A varázslatok, amiket tanultunk borzalmasak voltak, többségében kínzások, önvédelemről nem is esett szó, csak a támadás, ez volt a legfontosabb.

Nem hittem volna, hogy emberi lények képesek voltak ilyen igézetek és átkok kitalálására, amelyekkel ily pusztítást lehet véghez vinni. Az elmélettel nem voltak gondjaim, de mikor gyakorlatban kellet volna használnom, leblokkoltam. Arter ugyan nem szidott le, de láttam a szemében, hogy megvet gyengeségemért, hiába álcázta türelmességgel. Minden pillanatban attól rettegtem, mikor esik nekem és átkoz meg. Állandó idegesség, ami az órákon velem volt, lassan felőrölte az erőmet.

Abban a nyomasztó szobába zárva tengettem a napjaim. A házmanók félelemmel, rettegéssel néztek rám. Tejesítették minden kívánságom. Hiába próbáltam barátságos lenni velük, távolságtartók maradtak

Susan volt az egyetlen emberi szolga, de a halálfalók úgy bántak vele, mintha ő is manó lenne. S ő volt az egyetlen, akivel beszélgethettem, aki előtt nem kellet játszanom. Nem is értettem, hogyan került ide. Kedves volt és segítő kész.

A házban gyakran megforduló halálfalók mind tisztelettudóan viselkedtek a jelenlétemben,(Pedig volt köztük nem is egy, aki néhány hónapja még arra sem tartott érdemesnek, hogy leköpjön). Dicsértek, úgy mintha valamiféle nemes vaddal lenne dolguk. A természet tökéletes teremtményével. A tiszta vért tartották a legfontosabbnak mindenek felett. Én örültnek néztem őket.

1996. december.

A legrémisztőbb dolgok azonban még csak most következtek:

Eljött a tavasz. A fák virágba borultak, én lelkem pedig lassan az enyészeté lett. A hónap minden napján, minden órában erőért imádkoztam, hogy kibírjam.

A nyílt háború már hónapok óta kezdetét vette, s én nem tehettem mást, mint reménykedtem. Folyton hallgatóztam, hátha megtudok valamit a külvilágban történtekről. Egyre nyomasztóbbnak éreztem a bezártságot. Susan, aki mindig tudta legfrissebb híreket, beszámolt a halottakról. Eddig egy ismerősöm nevét se hallottam, hál`istennek.

Hiába is próbáltam szökni még az ajtóig se jutottam el, pedig számtalanszor próbáltam. Végül végső kétségbe esésemben feladtam.

***

Éppen a Breedenre vártam, közben azokat gyönyörűen kovácsolt fegyvereket néztem, amik díszítés gyanánt helyeztek el üveg szekreterekben. Hihetetlennek tűnt, hogy egy ilyen gyönyörű tárgy képes kioltani egy ember életét. Szinte ékszernek tűntek, pompázatos kovácsmunkák.

Az első edzésemen én is kaptam egyet, álomszép volt, ahogy ragyogott a fáklyafényben. Ezüst markolatát aprócska smaragdok díszítették. A pengéjébe egy kígyót véstek.

Hirtelen megnyikordult az ajtó, s én megfordultam, de nem Gus jött be rajta, ahogy vártam. Belleatrix Lestrange állt előttem

Életemben csak mindössze kétszer láttam, mikor a Minisztériumban ránk támadtak, s mikor a megölték azokat, kiket oly sokáig szüleimnek hittem.

Azóta egészen megváltozott. A beesett arc és a csont sovány alkat a semmivé lett, egy csinos nő állt előttem. Hosszú, fényes fekete haja a háta közepéig ért, sötétkék szemei elevenen csillogtak fekete szempillái mögött.

Nyugtalanság fogott el, mikor rá néztem.

- Hol van Mr.Breeden? - kérdeztem. Ő sötéten mosolygott.

- Az nem rád tartozik - felelte. - Nos akkor kezdhetjük? - Majd választ se várva nekem szegezte a tőrt, amit a köpenye alól rántott elő.

- Mi..mit? - dadogtam.

- Mától tőlem veszel leckét, hogyan is véd meg magad, ha a varázspálcád nincs veled. - Eközben körül sétált engem, a tört még mindig nekem szegezve. Ciccegve mért végig. - Vedd elő és kezdjük!

Előhúztam hát a kardomat s felvettem a kezdő állást.

- A kardforgatásról már eleget tanultál, attól az ostobától. Ideje, hogy változtassunk. - A kezembe nyomott két ezüst tört, azok meglehetősen furcsán néztek ki. Még sosem láttam ilyet. Markolatuk visszahajolt egészen a csuklómig, akár egy kígyó. Félelmetes eszközök.

Az egész edzés lényegében arra ment ki, hogy bebizonyítsa mennyivel jobb nálam. Könnyedén ugrált körbe, szúrt, vágott. Kegyetlenül gyorsan támadott, s én védekeztem, de mindig túl későn. Az óra végén lekicsinylő mosollyal távozott. S én még életemben nem szégyelltem úgy magam, mint abban a percben.

Később, mint megtudtam Breeden küldetésre ment saját csapatát vezette s edzette egy csatára. Belletrix Lestrange vette át a helyét ideiglenesen. Gus se volt éppen kedves, de Bella gyűlölt. Ezt jól tudtam, azt is miért. Ezekbe a részletekbe azonban már Susan avatott be.

Egyik alkalommal, mikor felhozta a vacsorám, hozott magával egy doboz varázs fényképet is. És mesélni kezdett.

- Látja ezt? - mondta, és oda nyújtotta az első fotót. Susan és az anyám volt rajta. Anya nagyjából úgy nézett ki, mint én most. Susan sem változott sokat, csak talán kicsit pufókabb volt és a mély ráncok is hiányoztak a szeme környékéről.

- Hát te ismerted őt?

Ő bólintott.

- Mikor készült?

- Hatodik év legvégén, a roxforti birtokon.

- És ez? Ezek kicsodák? – kérdeztem az egyik fényképre mutatva a kupac tetején. Az emberek furcsán ismerősnek tűntek, de nem voltam biztos benne.

- Oh, ő itt Lily Evans, ő pedig James Potter. Az anyja mellett az Sirius Black. Mellettem pedig a bátyám, Eric. Jaj, a régi szép idők... - Nosztalgiázott elmerengve.

- Honnan ismerted őket? - csodálkoztam

- Fellettünk jártak két évvel. Sirius és a bátyám egymással versengtek anyád kegyeiért. Szegény bátyámnak esélye sem volt a híres Black vonzerő ellen - mosolyogta-. Black barátainak is bemutatott minket. Így találkoztunk velük. Lily nagyon kedves volt, hamar megkedveltük egymást. Az anyja egyik legjobb barátnője lett. Főleg miután ugyanakkor lettek terhesek. Ha jól számolom ismernie, kell a fiúkat. Hogy hallott róla azt nem kétlem. - Eközben én csöndben bámultam magam elé. Már hogyne ismerném Harryt.

- Sirius unoka húga utálta őt, mert szóba állt velünk. Az évfolyamunkban Bellatrix és Claritas voltak a legnépszerűbbek. Bella amikor csak tehette keresztbe tett neki. Mi bosszúból is védtük a Black nővérek legkisebb húgát Andromédát, akit állandóan bántottak. Aztán Narcissa, a legnagyobb hozzá ment a nála 5 évvel idősebb Lucius Malfoyhoz. Az ő gyermeküket is látta már, ha nem ,akkor lesz ideje megismerni ebben biztos vagyok...

- Ezt hogy érted?

- Majd megtudja - motyogta sötéten.

- Mi történt a bátyáddal?

- Meghalt. Elkövette élete legnagyobb botorságát, engedett a gonosz csábításának. … - Úgy látszott nem kíván többet hozzáfűzni, úgyhogy nem faggattam tovább. Elővett még egy fényképet.

- Miért ilyen szomorú itt?

- Ez a tizenhetedik születésnapján készült. Én akkor még nem tudtam, de ő már rájött származásának titkára.

- Kérlek, mesélj róla. Mondj el mindent, kérlek! - könyörögtem. Tudni akartam milyen is volt az anyám. Milyen életet élt. Hirtelen támadt érzés olyan űrt ébresztett bennem, most tűnődtem csak el azon, hogy nem ismerem a valódi szüleim.

- Rendben. - Adta be a derekát. - Claritas 4 éves volt mikor a szomszédba költöztek. Mivel a családom szegény ezért mugglik közt éltünk, persze hamar összebarátkoztunk. Rengeteget játszottunk együtt. Nem mondtam el neki, hogy mi vagyok, mert megtiltották. De később aztán kiderült, hogy ő is boszorkány. Mi örültünk, hisz így együtt mehettünk a Roxfortba, de a szülei vallásosak voltak, így minden nyáron mikor hazajött, éheztették, úgy gondolták bűnhődnie kell, mert a Biblia elítéli a mágiát. A szünetek nagy részét nálunk töltötte emiatt. A Roxforti évekről már meséltem. Hetedikben jött rá mit is takar a múltja, nem merte elmondani, félt, hogy megijedek tőle. Az iskola befejezése után eltűnt. Megkereste a Nagyurat. Hónapokig nem került elő. Ekkortájt tűnt el a bátyám is. Féltünk, baja esett. Ebben az időben a Sötét Nagyúr még nagyobb erőre kapott. Hatalma teljében volt. Sirius Black meg akarta keresni, sokáig kutatott érte. Aztán egyszer csak beállított mintha semmi sem történt volna. Pedig nagyon is történt, már terhes volt magával, de nem volt hajlandó elárulni merre járt hónapokig. Black még azt is felajánlotta, hogy őt feleségül és magát a nevére veszi. De az anyja visszautasította. Ott voltunk, mikor Lily megszülte a kisfiút, s ő is ott volt, mikor Claritas életet adott magának. Nem sokkal később Potteréket utolérte a halál, Claritas akkor már nyolcvanegy napja eltűnt. Lerakta magát egy muggli család küszöbére. El akarta rejteni a Nagyúr elől. Ön megmenekült, de neki nem sikerült elszöknie a végzete elől. Bellatrix megkereste és megölte őt, mintahogy azt később megtudtuk. Még azon az éjjelen Voldemort elvesztette a hatalmát.

Írj kritikát