Lent jártunk Roxmortsban, borzasztó volt, csak most tudatosult bennem a tény: el kell válnom a fiúktól.

Ma van a bál, amelynek keretei közt sor kerül a búcsúztatásra. A depresszió hangulat mindenkire ráragadt. Magamba méllyedve ücsörögtem, s szinte teljesen megfeledkeztem a esti proggramról. Egy órával a kezdete előtt rohantam fel készülődni.

Furcsa a sors. Még nyár elején kaptam egy új dísztalárt, a leggyönyörűbbet, amit valaha is láttam, de gyászom miatt mégis egy, a Ginnytől kölcsönkapott fekete talárt akartam felvenni.

Már majdnem kész is voltam mikor Ginny, Parvati és Leavender jelent meg az ajtóban. Hatásos belépő volt, ahogy beléptek hárman egymás mellett, Ginny középen. Gyönyörűek voltak, szinte csak az aranyfény hiányzott körülöttük na meg a dobszó.

Parvati egy pezsgő szinű, barátnője pedig egy halvány lila ruhát viselt. Mindkettő ugyanolyan szabású volt: háromszög nyakkal, karcsúsítva két oldalt. A hajukat hátul kontyba fogták.

- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ebbe jössz? - kérdezte Parvati, fancsali képpel. Én bólintottam

- Hermione legalább most ne legyél ilyen komor! Ez a fiúk utolsó estélye, legyél gyönyörű!- mondta Ginny, aki egy mély bordó talárt viselt hozzá bronz karperecekkel és fülbevalóval, amit még Deantól kapott.

- Na majd mi kezelésbe veszünk! - mosolyogta sejtelmesen Lavander.

Levettették velem a talárt. Rávettek, hogy viseljem azt, amit kaptam. Nem találtam magamban elég erőt a tiltakozásra.

Az elmúlt hónap felfedezései még megemésztetlenül zaklatták minden gondolatomat. De ugyan kinek mondhatnám el? Ki hinne nekem? Akarom egyáltalán, hogy más is tudomást szerezzen róla?

Parvati beletuszkolt egy székre és kisminkelt, rá bíztam magam, hisz én nem voltam járatos az ilyesmiben, ő pedig nagyon is. Lavander feltűzte a hajam. Valamilyen bűbájjal sikerült elérnie, hogy rakoncátlan fürtjeim engedelmeskedjenek, néhány tincset hátra fogott, a többit kiengedve hagyta. Elöl két tincs ennek ellenére elszabadulva hintázott.

Mikor úgy gondolták készen vagyok a tükör elé állítottak. És én majdnem elájultam, fogalma se volt róla, hogy egy kis női praktikával mennyi mindent el lehet érni.

Az arcom tej fehér volt, mint mindig, erős kontrasztban állt a sötét barna hajammal, mely most a derekamat verdeste. A szám halvány rózsaszínen csillogtak, az egyetlen részem, amit szeretem magamon, szép meccésű, telt ajkak. A fogaim fehérek voltak és Madam Pomfreynek hála olyanok, akár egy gyöngysor. A szememet is szépen kiemelte a halványkék szemhéj púder, fekete szempilláim most szép ívben keretezték kékes-zöld macskaszemeim. A ruhám hó fehér volt, könnyű légies anyagból készült, ezüst cérnával apró motívumok hímeztek bele, amelyek csak úgy csillogtak a lámpafénynél. Mély dekoltázsa, bár nekem kicsit merész volt, de azért még elfogathatónak találtam. Az ujját lehúztam így kivillant alóla a vállam. A mellrészén bővebb és ráncos volt a mellem alatt elszorítva. Lentebb a csípőmön és a derekamon szorosan rám simult. A szoknya résztől egy hanyagul megkötött pánt választotta el. A szoknya bő volt és hosszú, kis uszály is tartozott hozzá. Az ujja szintén bő volt akár egy sátor, és az is leért a térdemig. A nyakamba anyától kapott nyakláncot akasztottam, medálját mélyen a ruha alá rejtettem. A hajamba, pedig azt a csatot, amit még 4.-ben vettem Roxmortsban, egy rózsát mintázott és fehér aranyból volt.

Meglepődve állapítottam meg, hogy milyen sovány vagyok, köszönhető ez annak is, hogy mostanában nem igen volt étvágyam. Kinek lenne az én helyembe?

Húsz perccel az ünnepség kezdete előtt hagytuk el a szobát. A klubhelységben mindenki tátott szájjal bámult rám. Ginny Deanhez, Leavander Seamushoz rohant Parvatti pedig valami olyasmit motyogott, hogy őt várja egy hollóhátas fiú, akivel a nővére hozta össze. Se Harry, se Ron nem tartózottak a szobában, bizonyára már lementek. Ez kicsit rosszul is esett, reméltem, hogy beszélhetek még velük a bálkezdete előtt. Miközben lefelé igyekeztem, elgondolkoztam, vajon ők kivel mehetnek, egyikük sem említette ki lesz a párja...

***

A Nagyterem előtt már nagy volt a nyüzsgés. A diákok izgatottan csevegtek, már alig volt nyoma a délelőtti nyomott hangulatnak.

Harry és Ron is lent várakozott. Harry egy smaragdzöld, Ron acélkék talárt viselt, a jelek szerint mindketten szemszínükhöz öltöztek.

- Tiszta ciki, csak mi vagyunk, akik egyedül jöttek – morogta, miközben Draco Malfoyt és Pansy Parkinsont nézte, akik ezüstszürkébbe burkolóztak ezen a estén.

Harryt is, Ront is, megkörnyékezte pár lány a napokban, de ők mindet elhajtották. Mivel a kividdics csapatban játszottak ráadásul Harry még kapitány is volt, nagy népszerűségnek örvendhettek. A lányok közt voltak egész csinosak is, Ron végül Lunát hívta el, aki igent is mondott, szíves örömest, de Harrynek nem kellett senki. A többi fiú képtelen volt elhinni, hogy nem tud választani a sok lány közül.

- Sziasztok! - köszönt rájuk Luna, aki épp most érkezett, világoskék selyem talárjában.

- Szia! - köszönt kórusban a két fiú.

- Nagyon.. öhm...jól áll ez ..az.. öhm ..ruha - motyogta lesütött szemmel Ron miközben fülig elvörösödött.

- Nem tudjátok, hol van Hermione? - Kapcsolódott a beszélgetésbe Ginny, miközben a karjánál fogva húzta maga után Deant, mivel a fiú Ginny bámulásába belefeledkezve, percenként megbotlott valamiben.

- Nem. Tényleg ő kivel jön? - érdeklődött Harry a lányhoz fordulva.

- Senkivel! -Hhangzott a válasz valahol mögöttük. Mind az öteen egyszerre fordultak meg, a három fiúnak leesett az álla.

Bár Dean hamar magához tért, mikor tekintete találkozott Ginnyével. Ron is csak kevés ideig adhatta át magát jogos döbbentének, mert Luna elrángatta, kényszerítve rá, hogy vele és húgával elinduljanak a bejárat felé. Így Harry és Hermione egyedül maradtak. A fiú még mindig Hermionét bámulta.

- Öhm...gyönyörű...vagy! - morogta, s barátját is megszégyenítő sebességgel pirult el.

- Köszönöm -motyogta a lány, látszott rajta, hogy ő is zavarban van. Így álldogáltak egymás előtt, míg nem McGalagony be nem szólította őket.

- Nem akarsz...nincs kedved...? - dadogta miközben jobbját, nyújtotta a lánynak.

- De van - előzte meg Hermione és belekarolt. Együtt vonultak be a terembe.

Minden szem rájuk szegeződött.

Egyrészt, mert Hermione szépsége szokatlan volt számukra, másrészt Harry miatt, akit eddig minden lányt elkergetett és most pont a sárvérű, eminens barátjával jelent meg. De Malfoy és Parkinson bámult rájuk a legszemtelenebbül. Draco szeme féltékenységet, Pansyé haragot tükrözött. Meg volt győződve róla, hogy ő lesz a” bálszépe”, de Hermionéra és az őt nyálcsorgatva bámuló hím egyedekre nézve búcsút mondhatott ennek e címnek. A diák sereg bevonult és elhelyezkedett az ünnepi alkalom tiszteletére felállított kis asztalkáknál. Kisvártatva felhangzott az első zeneszám. A párok táncba indultak, csak elszórva akadtak, akik ülve maradtak.

- Nem jöttök? - kérdezte Luna, akinek nem kis fáradságába került rávennie vörös hajú partnerét a táncra. Ginnyék már jóval előbb elindultak a parkett felés már javába ropták.

- Nem én azt hiszem, maradok-mondta Harry, majd Hermionéhoz fordult. - De te menj csak...