Ma újra láthattam Ront. Képtelen voltam megállni, hogy nem vigyorogjak, ha ez a fiú nem hagyja abba növést sürgősen, lassan már le kell hajtani a fejét, ha be akar lépni az ajtón. Legalább 10 cm-t nőtt a nyáron, de szeplős képe szemernyit sem változott.

Elmerengve ültem velük szemben a kupéban. Most néztem meg csak őket jobban, Harryt és Ront. Ahogy a vonaton lassan zötykölődött, újra eszembe jutottak a régi idők.

Mit nem adtam volna érte, ha újra ott lehetnék, boldogan. Láthatnám azt a Harryt és Ront, akik megmentettek a trolltól. Milyen mások voltak - elmosolyodtam.- Ron viccet űzött mindenből, állandóan lustálkodott. Harry mindig megértő volt, de állandóan csak a bajt kereste.

Hová tűnt az a két jómadár?

Vajon még mindig bennük él az a kisfiú, és arra vár, hogy a háborúnak vége legyen?

Vagy meghalt örökre?

Mindkettőjük komoly, kötelességtudó férfi lett.

Túl hamar kellet felnőnünk… főleg Harrynek. Más idők járnak, itt már az életünk a tét.

Mi lesz velünk? Hogyan alakul majd a jövőnk? Mi lesz velünk Roxfort után? Már ha megéljük azokat az időket.

Semmi sem biztos még csak egy valami. Öt éve együtt indultunk el ezen az úton és együtt is fejezzük be - remélem.

Lassan begördültünk az állomásra. Tudtam ez az év más lesz, mint az eddigiek.

1996. szeptember. 9

Újra teli hold van, ismét megjelentek. Ezúttal már jóval idősebbek voltak. Első pillantásra úgy tűnt harcoltak egymással, de mint kiderült csak a férfi tanította a nőt párbajozni. Caliga nem tudta kivédeni az átkot. Összeesett. Tomas nem ment oda hozzá, csak nézte, ahogy szenved. Megszüntette az átkot, a nő felállt. Ő próbált támadni, de túl gyenge volt. Újra összecsuklott. A hasára szorította a kezét. Felnyögött. A férfi odasétált hozzá. Caliga nem, mert rá nézni. Tomas döbbent arccal állt felette. Meg kérdezhette mi baja. A nő motyogott valamit. Számomra idegen nyelven beszéltek, nem értettem. Tomas hátrált, majd hidegen válaszolt. Kegyetlen dolgot mondhatott, mert a nő felsikoltott és a hasához kapott. A férfi odalépett hozzá és felrántotta a földről. Feltűrte a talárja ujját és rámutatott a Sötét Jegy, amely élesen kirajzolódott a nő karján. Caliga fájdalommal és megbánással tekintett a férfi megszállott arcára.

Ennyire emlékszem csak.

A Reggeli Próféta egyre több eltűnésről ad hírt, legtöbbjük sárvérű. Dumbledore és a tanárok egyre paranoiásabbá váltak, árgus szemekkel figyeltek mindenkit. Ez a hely, mely egykor mindent jelentett nekem és sok más gyereknek, most egyre inkább hátborzongatóvá válik.

A különböző házak teljesen elvesztették egymással a kapcsolatot, gyűlölet izzott a levegőben akár hányszor összezártak két házból való tanulót. A kviddics meccseken megszokottá váltak a verekedések, a sérülések. A kétségbeesés mindenkin kezdett eluralkodni.

A fiúk egyre jobban féltenek, sehova sem mehettem egyedül, mindig ott voltak velem. Beosztották maguk között, hol Harry, hol Ron kísért engem a könyvtárba, az órákra, enni. Mikor azonban a mosdóból kijövet szembe találtam magam Harryvel megtiltottam nekik, hogy utánam koslassanak a nap minden percében. Azt mondtam elég nagy lány vagyok már, hogy vigyázzak magamra. Ez után látszólag abbahagyták az őrzésemet, látszólag. Szegény Ginny is hasonlóképpen ki volt bukva, Ron egyfolytában a nyomában volt, annak ellenére, hogy Dean a nap huszonnégy órájában rá volt tapadva.

Kétes hovatartozású mardekárosoktól, egyre több fenyegetést kapok. Cetliket dugnak a zsebembe, fenyegetéseket súgnak a fülembe. Ha azt várják, hogy megrémülök, hát nagyon tévednek!

Meglepetésemre egyedül Malfoy nem vág a fejemhez semmit. Mikor megszólnak, ő csak áll és vigyorog a háttérben. Van valami idegesítő abban a mosolyban...

Mintha tudna valamit, amit mások nem, de lehet, csak képzelődöm.

1996. szeptember 19.

Belevetettük magunkat tanulásba. A megfelelő tantárgyakból eljártunk a RAVASZ előkésztőkre. Együtt, hárman.

Egyre sűrűbbek lettek a kviddics edzések is, a következő meccset ugyan is a mardekár ellen játszották. Senkit sem lepet meg, mikor Harryt választották meg csapatkapitánynak. Irigyeltem is egy kicsit, az edzések és a házi feladatok annyira elfoglalttá tették, hogy nem volt ideje magába fordulni is rágnia magát. Korán reggel keltünk és a könyvtárban tanultunk, majd reggeli, órák, ebéd, órák, könyvtár, vacsora, edzés, és alvás. Így teltek a napjai. Míg én fél éberen vártam rá és Ronra, miközben a gyász mardosta a lelkemet.

Október elseje volt, hideg és csípős volt a levegő a kastélyban. A fiúk edzésen voltak, s én éppen a klubhelység felé tartottam, mikor a folyosó végén megpillantottam a Malfoyt Tiltott átokkal próbált rávenni pár diákot, hogy kémkedjenek neki, Voldemort nevében. Megpróbálta őket rávenni, hogy csatlakozzanak a halálfalókhoz. Némán figyeltem az eseményeket a sarokból, ahová elbújtam, de mikor előkerült Malfoy pálcája nem rejtőzködhettem tovább.

 - Hé, Malfoy! - kiáltottam rá. - Mit művelsz itt? - Undorodva néztem rá. Furcsa, riasztó láng gyúlt a szemében, ez nem a megszokott pillantás.

 - Áh,Granger! - Vigyorgott. Odasétált hozzám. A két diák, akit eddig fenyegetett, most menekülőre fogta. Eközben egész közel ért. Kezdtem meg rémülni. Ez már nem a régi Draco, ebben biztos voltam. Volt valami ijesztő a lényében…

 - Mit akarsz? - tettem egy lépést hátra.

 - Nem találod ki? - Vészesen fogyott köztünk a távolság.

 - Tűnj innen! - mordultam rá, sokkal inkább ijedten, mint fenyegetően.

 - Az enyém vagy! - suttogta. Oda hajolt hozzá és meg akart csókolni, de pofonvágtám. Erre ő feldühödött, a falhoz szorított. Nem tudtam ellökni magamtól, jóval erősebb volt nálam. Behunytam a szemem, hányinger kerülgetett. Éreztem jéghideg ajkait az enyémen, olyan volt az érintése, akár a jég. Megdermesztett.

Ekkor léptek zaja ütötte meg a fülem.

 - Ereszd el te mocsok! - A kiáltás Harrytől érkezett. Ronnal rohantak felém, mindketten kviddicstalárt viseltek.  Néhány pillanat múlva lerángatta rólam a csuklójánál fogva. Már éppen lendítette a kezét, hogy behúzzon egyet a fiúnak, mikor az védelmezően az arca elé kapta a karját. A talárja ujja előre csúszott ez által láthatóvá vált a bőrébe égetett fekete alakzat. Mind hárman döbbenten meredtünk rá.

 - Csak nem megijedtél? - vigyorgott undokul. Harry dühösen horkantott egyet, Ron a háttérben morogta válogatott szidalmait.

 - Tűnj innen! - sziszegte és eleresztettet. De Malfoynak ez nem volt elég.

 - Mi van, meg se büntettek? Te sem vagy a régi Potter, tavaly nyár óta nem...

 - Miket beszélsz itt össze? - dohogta Ron, aki szemmel láthatóan nem jött rá, hogy Draco Siriusra céloz. Harry arca ellenben elsötétedett, sosem láttam még ilyennek.

Szinte éreztem, ahogy lángol benne a düh és a bűntudat. Biztos, ami biztos megfogtam a talárja szélét, ha kell, vissza tudjam tartani. A mardekáros fiú egyre jobban élvezte a helyzetet.

 - Kezdem sejteni miért áltok szóba ezzel! - bökött felém a fejével, kéjes mosoly jelent meg az arcán. Az ujját végig húzta az ajka szélén. Már tudtam ebből semmi jó nem sülhet ki. Jobb híján még erősebben szorongattam Harry talárját.

 - Oh, fogd már be! - fakadtam ki dühösen, ő még mindig somolygott. Hátat fordítottam neki és magammal ráncigáltam a két fiút is. Épp hogy elindultunk máris felcsengett mögöttünk Malfoy vontatott hangja. Kénytelen - kelletlen megfordultunk.

 - Sosem voltam képes megérteni miért lógsz vele, egy okoskodó kis stréberel. A Nagy Harry Potter, a lányok kedvence. - Itt tartott egy kis hatásszünetet – De most már minden tiszta. Magányos éjszakán kellemes lehet tanulgatni egy jóbaráttal, vagy mondjak inkább szeretőt. Ha netán megunnád, csak szólj nekem, szívesen tanulnék én is vele egyet s mást.

 - Ezzel meg mit akarsz mondani? - hörögte Harry. Ron dühödten megindult felé, ő pedig hátrált, de az idegesítő vigyora nem tűnt el.

 - Lám, lám, lám.... - Húzta fel a szemöldökét - Szóval nem csak Potter és Krum, de Gólkirály szajhája is vagy. - Ron tátogva bámult rá a feltörő dühtől bénán, míg Harry kiszabadult a szorításomból. A földre lökte. Ütötte vágta, közben pedig kiabált.

 - Te… alávaló… mocsok! Görény! Gyáva…

Ron magához tért és biztatta barátját.

Erőt vettem magamon és próbáltam lerángatni Harryt Malfoyról. De mielőtt sikerülhetett volna Piton és McGalagony jelent meg a folyosó végén. Futva közeledtek felénk.

 - Mit képzel Potter! - ordított felháborodva a professzor. McGalagony mellkasát szorongatva támaszkodott a falnál. Harry még mindig ott térdelt és a mardekáros gallérját szorongatta, zöld szemei szikrákat hánytak.

 - Mi történt?

 - Malfoy - itt Ron rám nézett, én alig láthatóan megráztam a fejem - ócsárolta Hermionét.

Nem akartam, hogy a tanárok is tudjanak az incidensről, elég megalázó volt a nélkül is.

Piton felhorkantott.

 - Mindketten - Rá mutatott a két szabályszegőre -büntetőfeladatott kapnak, és maga is Granger.

 - De hát ő nem is tett semmit! - Lázongott Ron. De szavai süket fülekre találtak.

Éjjel ismét rám törtek az álmok. Elmúlt csaták rémképei, négy alak, csókok, halál, szerelem, születés, gyűlölet, harc és barátság. Rengeteg kép, rengeteg arc, s az egyfolytában a dobhártyámat szaggató szavak:

"Eljő az utód... Ki végzete lesz az Egyetlennek... Általa lesz gyengébb, vagy erősebb... A lányban kétféle erő lakik, rajta áll végül melyik teljesedik be rajta... Az utódok harcában döntő szerepe lészen... Benne keveredik a három vére... Egyesülve a négyek hatalma a legbátrabban... Az ősi bűbáj rá nem hat, előbb jön rá lényének titkára, mint azt szabadna, ezzel híva ki maga ellen a sorsot... Testét megpecsételi a szerelem és a gyűlölet szimbóluma..."

Hirtelen felriadtam. Éles fájdalom nyilallt a hátamba. Oda akartam kapni, de képtelen voltam mozdulni, hát kinyitottam a szemem.

Egy smaragdzöld szempárt láttam meg először. Harry hajolt fölém, lefogta a két karom és úgy helyezkedett, hogy a lábam se tudjam megmozdítani. Parvatti és Lavander egymás vállára hajtották fejüket s halkan pityeregtek a sarokban. Neville, Dean, Seamus, Ron pedig az ágy lábánál roppantul ijedt arcot vágtak.

 - Mi ...mi történt...? - suttogtam ijedten.

 - Ezt mi is kérdezhetnénk tőled - mondta Harry és elengedett.

 - Mi történt? - Ismételtem a kérdést.

 - Összefüggéstelen mondatokat kezdtél kiabálni. Rángatóztál, tépkedted a ruhád és össze-visszakarmoltad magad - szólalt meg Parvatti reszkető hangon és rám mutatott.

Most vettem csak észre, hogy hálóingem újrésze le van szaggatva és az alja is elég megtépázottan festett. A karomat és a lábamat több helyen is hosszú csíkok szelték keresztül, karmolások. Parvatti folytatta

 - Megijedtünk, megpróbáltalak felébreszteni, de nem ment. Lavander átrohant a fiúkhoz, hátha ők sikerrel járnak. Átjöttek, Harry is föl akart kelteni, de mikor hozzád ért még inkább rángatóztál. Lefogott és...és akkor...akkor te...magadhoz tértél.

Elfordítottam a fejem. Távoli hangként érzékeltem, ahogy hét pár láb elindul az ajtó felé. Majd egy ajtó becsapódik. Szégyelltem magam, de nem is tudtam miért.

Zavaromban mindenről elfeledkeztem. Csak a fájdalom maradt meg. Fölkeltem megnéztem a tükörben. Teljesen ledöbbentem. A bal vállam és a lapockám közt a tetoválás élesebben rajzolódott ki, mint eddig bármikor. A rózsán tekergőző kígyó mintha megmozdult volna, s aztán a virág fejéből, két vércsepp hullt alá, ahogy az állat belemélyesztette méregfogait. Majd a vércsepp eltűnt.

Reméltem, hogy csak a szemem csalt meg, s csak képzelődtem. Ez valami rossznak az előjele. Éreztem a csontjaimba.