rockercsajszi
Együttesek

Guns'n'Roses!

Iron Maiden!

Metallica!

Slipknot!

Red Hot Chili Peppers!

AC/DC!

Aerosmith!

Kattints a képre a teljes mérethez!

 
Slipknot
 
Együttesek

Tankcsapda! 

Depresszió!

Zorall!

Alvin és a mókusok!

Alvin és a mókusok!

 
Road Interjú

- Domoszlóiak vagytok. Mennyire nehezebb nektek, mint vidéki bandának? Milyen nehézségekkel kell szembesülnötök, most hogy már befutó ágban vagytok?

Imi:
- Azért nehéz a kérdés, mert megelőztél bennünket ezzel „most már befutó ágban vagytok-kal”. Eddig volt nagyon nehéz. A távolságon kívül már nem sok különbség van köztünk, és a pesti zenekarok között.






Máté:
- Összetettebben, az elején az apró gondoktól kezdve – sok kicsi sokra megy alapon -, a nagyobb problémákig, kiadót találni, és egyáltalán az, hogy elfogadjanak bennünket a nagyobbak is, mint például a Tankcsapda. Ezekhez is idő kell. Meg a sok pici buktató, hogy éppen melyik embert kellett megkeresnünk, és a huszonhatodik telefon után jutottunk el a célszemélyhez a koncerttel kapcsolatban. Vagy akár a plakátgyártást is említhetném. Annak is sok buktatója volt, hogyha az elején bekerültünk volna egy BPRNR-be, akkor biztos, hogy egyszerű a dolgunk, mert csak azt mondom nekik, hogy: „Fiúk! Plakát kell!” vagy „Fiúk! Koncertezni mennénk Salgótarjánba!” Így viszont, hogy gyakorlatilag a magunk urai voltunk – és a mai napig vagyunk is -, elég nehéz volt a felzárkózás, vagy a bekerülés az élbolyba.

Imi:
- Meg eleve, hogy ugye turnéztunk tőlünk sokkal nagyobb zenekarokkal, és mivel ők pestiek, együtt zenéltek egy ilyen baromi nagy próbaterem komplexumban, több, még tőlük is nagyobb zenekarral, akik segítették őket. Mi pedig egy faluban, Heves megye közepén zenélgettünk 8-9 évig, mire rájöttünk, hogy hoppá, ki kellene lépni innen, és megkeresni egy nagyobb zenekart. Igazából arra kellett ráébrednünk, hogy be kellene lépni Pestre.

Máté:
- Sovány vigasz az, hogy nagyon sok jó pesti banda van, akik a periférián vannak mégis. Attól függetlenül, hogy ők benne vannak a BPRNR-be. Szóval nagyon sok a tehetséges zenekar, akik valami miatt nem tudnak egyről a kettőre jutni. Azt gondolom, hogy mindamellett, hogy az ember teper, meg hozzáteszi a legjavát, és az agyát, amellett még egy bazi nagy adag szerencse is kell az egészhez.



- Sőt! Az sem biztos, hogy mindig a megfelelő emberhez fordulnak.

Máté:
- Igen, de az is lehetséges, hogy nem mindig jó a zenekar koncepciója. Kapásból tudnék most mondani 5 zenekart, akinek van pénzügyi háttere, vannak jó dalaik, vannak kontaktjaik, és mégis valahogy mindig rossz irányba nyúlnak, rossz irányba indulnak el. Nem tudom...

- Valójában mikor alakultatok? Hogyan emlékeztek vissza kezdeti időszakra?

Máté:
- Jó kérdés! Épp most volt egy interjúnk a Heves Megyei Hírlapban, és hasonló kérdést tettek fel. Ott a riporter hölgy úgy indított, hogy 6 éve alakaltunk. Elmondtam, hogy ez a hat év egyáltalán nem így van. Mert ezzel a kérdéssel úgy vagyunk, mint a legtöbb nő. Vagyis kevesebbet mondunk. Ez azért van így, mert valóban a 90-es évek végére tehető az alakulásunk, de akkor még sem Imi, sem Erik nem volt a mostani Roadnak a tagja. Imi valahogy 2001 táján csatlakozott, Erik pedig az első lemez felvételeit követően, tehát 2004 februárjában. Nekünk ettől a dátumtól van hivatalos időszámítás. Nálunk ugyanis az is alapkoncepció, hogy a mi négyünk szellemi munkássága – és sokszor fizikai is – az a produktum, amit hallasz a színpadon, a lemezen, vagy bárhol. Hiába, hogy az első lemezt még a régi dobosunk dobolta fel, Erik érkezésével szinte az összes dalt átfűszereztük, átértelmeztük. Szóval durva ezt így kimondani, de a Road most egy 2 és fél éves zenekar.

- A Második harapás album magasan jól sikerült!

Máté:
- Ezt mi is így érezzük!

Imi:
- Törekedtünk is rá, na meg persze ilyen lesz a Harmadik harapás is, aminek természetesen nem ez lesz a címe, de az, még ütősebb lesz ennél is!

- Ez a fajta irányelv nektek nagyon bevált, teszem hozzá, jól is fekszik.

Imi:
- Kicsit féltünk is ettől az irányvonaltól, mert eredetileg úgy terveztük, hogy januárban kezdünk nekifeküdni a Harmadik harapásnak. Az, valóban másabb lesz.

- Milyen volt a salgótarjáni közönség?

Imi:
- Tök jó!

Máté:
- Mindig nagyon érdekes, hogy amikor új helyeken lépünk fel, vagyis olyan helyen, ahol még soha, akkor úgy megyünk fel a színpadra, hogy vajon ismer-e valaki? Az előzenekarnak is belenézünk a koncertjébe, hogy mennyire veszik, tapsolnak-e, fütyülnek-e, vagy Tankcsapdáznak-e, és egyáltalán mi történik. De hál’ Istennek, azt mondhatom, hogy a Csapda turné alatt nekünk ez volt a negyedik olyan állomás, ahol életünkben először voltunk, és ez is szintén beállt a sorba a többi közé. Pozitívan fogadtak, nagyon jól reagáltak ránk, énekelték a dalokat, tapsoltak, pogóztak, Road-oztak.

Imi:
- Minden állomása olyan lesz a Csapdának, ahol még nem voltunk!

Máté:
- Nem igaz. Lesz kettő, ahol már voltunk.

- Melyik dal, esetleg esemény, jelentette nektek az igazi áttörést, amikor úgy éreztétek, már valóban haladtok előre, vagyis „sikerszaga” van?

Máté:
- Dalra nem merném mondani, mert akkor, amikor mi kezdtük, még nem voltunk tisztában sok-sok dologgal, hogy mit jelent a siker, hol vannak azok a bizonyos határvonalak meghúzva, vagy mikor mi számít sikernek. De most visszatekintve, határozottan állítom, hogy már az első lemezen is vannak olyan tételek, amik állandó, és örök koncertdalok maradnak, mivel meghatározó elemei a munkásságunknak. Annak ellenére, hogy egyre inkább karcosabb irányba mozdulunk, mondhatni nyitottunk is, zenei téren. Ez részben Eriknek is köszönhető, részben pedig annak, hogy bepróbálkozunk keményebb metal világokba. Nem akarjuk letagadni a régi dalokat, azok is egyféle könnyed kis rock and roll témák, szeretjük, és jók, viszont a második lemez az már a szívünkhöz jóval közelebb áll.

Imi:
- Erre azért is nehéz válaszolni, hogy melyik dal, mert amikor elkészül a lemez, akkor közös elhatározás történik, hogy miről készítsünk klipet, ami azt eredményezi, hogy az a dal lesz népszerűbb. Olyankor még nem tudjuk, hogy a lemezről melyik az, ami közkedvelt nóta lesz.

- Be tudtok lakni egy nagy színpadot, ez szintén pozitív. Sok zenekar erre nem képes.

Imi:
- Igyekszünk! Meg persze próbálkozunk azoktól a zenekaroktól csak a jót eltanulni, akikkel eddig turnéztunk.

Máté:
- Sok Panthera dvd-t nézünk! :)

Imi:
- Ja! Szóval tanultunk és láttunk jót is, rosszat is más bandáktól, de csak a jó az, amit elspájzolunk, és abból megpróbálunk a közönség felé adni. Mert a színpadról nem látja magát az ember, és akkor baromi jónak képzeli magát, hogy „Húúú, de jól zenélek!”. Van egy közös ismerősünk, ő mondta, hogy nagyon sok ember a fülével lát. Hallja a zenét, látja a zenét, és mégsem reagál, de ha odateszed magad mellé, és ütemre zenélsz, ugrálsz, a fények is ritmusra villognak, akkor ráérez, és sokkal eladhatóbb minden.

Máté:
- Ezt jó is, hogy mondod!

- Máté! Egészen messzire ellátszik, ahogy az arcoddal is zenélsz. Őrülten jó a mimikád!

Máté:
- Ez mind-mind hozzátartozik a zenéhez! Tehát, ha megfigyeled, akkor sok hasonlóan szigorú zenét játszó zenekar végig morcos a színpadon. Nálunk vannak helyzetek, amikor jó ez, de van, amikor mindenkinek fülig ér a szája és úgy röhögünk, mint az idétlen hülyék. Viszont az Imi mondandóját még szeretném kiegészíteni. Életünk első turnéjára úgy indultunk el, hogy indulás előtt összegyűltünk a próbateremben, és akkor elhangzott, hogy: „Fiúk! Akkor most elkezdjük az igaz életet, mindenki koncentrál, mindenki tárol, kevés szöveg, sok megfigyelés, és a rosszakat is megjegyezzük, megnézzük, hogy mit szabad, és mit nem, a színpadon!” Nagyon sokat tanultunk a Depresszió, a Tankcsapda, Ossian, Junkies zenekaroktól. Igyekszünk ellesni mindenkinél, amit jónak találunk.

- Már három kippet is forgattatok (Nélküled, Nem kell más, Ne mondd). Tervben van-e még további klip is?

Máté:
- Egyenlőre az a terv, hogy évente legalább egyet leforgassunk. Tervezzük jövőre is. Igazából az a baj, hogy nagyon sok pénz kell hozzá. Mi pedig nem úgy vagyunk, mint egyéb zenekarok, akiket a zenei csatornák halálra játszanak, és ezáltal degeszre tömik a zsebüket a jogvédő hivatal által - a szerzői jogok kapcsán. Nekünk viszonylag keveset mennek a klipjeink, mert rock zenekar vagyunk. Illetve a kifejezetten szűkös időben helyet kapott rockzenei műsorba be kell hogy férjen a mi produkciónk is, rengeteg másik zenekar mellett.

- Ti akartok-e nyitni külföld felé?

Imi:
- Biztosan nem, mert ez egy olyan közös dolog, hogy a többiek nevében is határozottan mondhatjuk, hogy nem. Legjobb példa erre ismét a Tankcsapda, akik még akkor nyitottak, amikor mi még kölyök Tankcsapdarajongók voltunk, és azért nem folytatták, mert nem jött be nekik. Márpedig, ha valakinek bejöhetett volna, akkor ők azok. Rengeteg ismerősünk van, akik halál jó arcok, imádjuk egymást oda-vissza. De ők is tudják, hogy nem sok értelme van, mégis csinálják. Angolul persze. Magyarországon ennek nincs jövője. Legjobb magyarázata ennek, hogy nem tudja énekelni a közönség.

Máté:
- Mivel nem értik, hogy mit énekelsz, pedig tök jól hangzik! Itt van például az Insane zenekar. Kurva jó, amit csinálnak, angolul is baromi jó, de igazából nekik sincs létjogosultságuk annyira, mintha magyarul nyomnák. Nagyon sok jó banda van, akik külföld felé orientálódnak, és arra felé nyitnak, de legtöbbjük szájából az hangzik el, hogy Magyarországon nem érdemes. Mi azt gondoljuk, hogy ez azért elég nagy ország ahhoz, hogy érvényesülhessünk anyanyelven is.

- Konkrét példa lehet erre a Subscribe, akiket én is nagyon kedvelek, vagy a Stereochrist.

Máté:
- Pontosan! Vagy például a Superbutt. Vörös Andris nagyon jól menedzseli a bandát, és a BPRNR-es zenekarokat. Rengeteg külföldi országban - Franciaország, Svájc, Hollandia, Lengyelország, Észtország, sorolhatnám tovább, hogy hol, messze előbbre vannak, mint itthon. Jól van ez így! Nekik maradjon meg az az út, mi pedig ezen a pályán járunk tovább.

Imi:
- Csak pont amiatt, hogy ők innen származnak, nincs meg az a menedzsment, az a háttér nekik, vagy konkrétan a kiadó, aki tolná őket olyan szinten, hogy még jobban érvényesülhessenek külföldön is.





- Ha mindenki külföldön akarna érvényesülni, akkor mi maradna nekünk?!

Imi:
- Pontosan.

Máté:
- Hát a Road! De visszakanyarodva az előzőhöz, itt van élő példának az Ektomorf! Ők egy európai szinten is már közép kategóriájú banda! Élőben láthattuk odakint, hogy az osztrák, és német arcok, meg a kis suttyó srácok Ektomorf pólóban rohangáltak! Szétvigyorogtuk az arcunkat, annyira örültünk neki, hiszen ez fantasztikus dolog! Mi a magyarlakta területeken nyomulunk. Sok, nálunk jóval jobb zenekar van, akik külföldre termettek. Mi itthon maradunk.

- Mennyire érzitek hálásnak, vagy hálátlannak turnézni egy olyan bandával, mint a Tankcsapda? Nem érzitek úgy, hogy a közönség zöme miattuk jön?

Imi:
- Egyértelműen miattuk jönnek el, viszont nekünk ez egy komplexebb dolog. Pont egy évvel ezelőtt volt az őszi turnénk, amikor szintén előzenekar voltunk a Tankok előtt. Ez a mostani már meghívásos turné, ezt pedig őszintén megtisztelőnek érezzük.

Máté:
- Ez egy olyan szükséges rossz, amit megmagyarázok. Minden zenekar, aki Magyarországon szeretne teret hódítani, annak jótékony hatással van egy ilyen Tankcsapda turné. Mivel egy ilyen eseményre bejön x ezer ember, és abból az x ezer emberből azt mondja száz, hogy nekem a másik banda is tetszett, abból ötven még azt is mondja, hogy én eljövök a következőre is, ezek közül öt ember még lemezt is vesz... Halkan súgom, hogy ezek otthon még át is másolják a barátaiknak. De, amikor egy első lemezes csapat, elmegy turnézni egy még ismeretlenebb másik előzenekarral Salgótarjánba, akkor lehet, hogy lennének tizenketten. Ebből a tizenkettőből meg senki sem akar lemezt venni. Nekünk abban is szerencsénk volt, hogy az emberek azt mondták: „Elmegyünk Tankcsapda koncertre, de lesz Road is, és ez tök jó!” Aztán ott álltak, és énekeltek az első sorban. De ugyanez volt a PeCsa-ban is. Amíg a színpadon voltunk, ott sem Tankcsapdázás ment. Vagy tapsoltak, vagy Road-oztak. Ez azért már valami!

Imi:
- Teszem hozzá, az emberek úgy mentek el, hogy ez egy baromi jó Road koncert volt!

- 2006. március. Második harapás. Milyenek a kritikák, a visszajelzések az anyagról?

Imi:
- Eddig nagyon jók! Vagy nem találkoztam a negatívakkal.

Máté:
- Különböző fórumokban lehet találkozni köpdösődéssel, beszólásokkal. Ha megnézed a Tankcsapda oldalán a bejegyzéseket, ott is találkozhatsz a rosszindulatúsággal. Elhangzanak felénk is olyanok, hogy Tankcsapda, meg Depresszió utánzat, nyálak vagyunk, egyebek. Ezeket nem kell komolyan venni.

Imi:
- Tudni kell kezelni. Nem azt kell rá válaszolni, hogy anyád! Hanem azt, hogy köszönjük szépen a kritikát. Vagy nem kell rá reagálni semmit. Ezek az emberkék más zenét szeretnek, nem ez a műfajuk. Ez teljesen egészséges, és jól van ez így.

- A WMD vendégkönyvébe én is szoktam irkálni, de csak azért, mert nagyon kedvelem őket, és kizárólag agyament dolgokat közlök. Például, hogy: „Házasság?! Fogságban nem tudok szaporodni!” :)

Imi:
- Súlyos! :)

- Bírjátok ezt a turné tempót? Úgy tudom, nehéz évetek volt eddig fellépések és egyebek tekintetében.

Máté:
- Valóban az volt. Szerencsére mindenkinek olyan rugalmas munkahelye van, hogy a zenekari dolgokat meg tudjuk mellette oldani.

- Vállalkozók vagytok?

Imi:
- A zenére vállalkozunk!

Máté:
- Az, hogy mennyire strapál ez le bennünket, és mennyire veszi le a zsírunkat, nyilvánvaló. Nagyon elfáradunk koncertek után. Most is kellett még a színpad mellett egy kicsit regenerálódnunk. De ez nem olyan kényszermunka, amikor szenet kell lapátolnunk, hanem ezt mi akartuk, ezt mi választottuk, ennek élünk. Ha egyetlen hétvégén 3-4 buli is lenne, akkor azt folytatnánk. Én örülnék a legjobban, ha ebből meg tudnánk élni, és nem kellene munkahely.

Imi:
- De ez kis hazánkban nehéz. Sőt!

- Az oldalatok elég disszonáns. Gondolom ez Máté munkája. Amitől érdekes, az, hogy egész oldal egy költészet, néhol szinte fennkölt, tele metaforával, hasonlatokkal, idézek néhány részletet:
„... az Insane zenekarral is megfogtuk egymás kezét jó időre. Talán az örökkévalóságig.”
„...mi meg baszottul úgy csináljuk az egészet, ahogy a Mátraaljáról belénk öli a belőlünk hiányzót. Négy test öt lélek.”
„...szélben, szikrázó napsütésben, vagy a hold bágyatag fényénél.”
„Pillanatok a fekvő nyolcasnak...”

Egyébként csak pár helyen van benne káromkodás.

- Ezt nem én írtam! Kizárt... Ez az oldal olyan, mint a jó pörkölt! Egy kicsit legyen benne Erős Pista, mert attól lesz fasza, de ne legyen benne nagyon sok, mert akkor már nagyon rossz. Szóval legyen egy kis magyaros íze. Pörköltet mindenki tud készíteni, de jó pörköltet csak anyám!

- Karamell! Nagyon jó és könnyed kis nóta. Van története?

Máté:
- Nagyon egyszerű és vicces kis sztorija van! Én nagyon szeretem a karamellt, vagyis ezt az édességet. Épp azt eszegettem otthon – néha a csajommal is szoktam ennek az élvezetnek hódolni -, de a lényeg az, hogy eljátszottam a gondolattal, és úgy jött a dal. Szerintem a karamell az egyik legjobb édesség a világon, és az életet is, ami maga a világmindenség. Aztán ezt a két dolgot megpróbáltam összepárosítani. Egy papírra leírtam a karamell jó és rossz tulajdonságait, majd ugyanezt tettem az élettel. Igaz, a dalszövegbe nem került bele, hogy hizlal... Így még sosem írtam számot!

- A szív alatt. Nagyon megdöbbentem. Az abortusz másik oldalát még soha senki sem fogalmazta meg így. Ebben a műfajban aztán végképp nem. Egy nagyon komoly vitát is képes lenne kiváltani. Viszont azokkal a nőkkel, akik már 4-szer 5-ször megjárták ezt az utat, meghallgattatnám vagy 100-szor. „Miért szül a világ olyan anyát, ki szíve alatt gyilkolja meg saját magzatát...” Erről a dalról, muszáj valamit mondanotok!

Máté:
- Nagyon érzékeny pontom ez a téma. Sajnos, sokan nem értik, hogy mire céloztunk ezzel a dallal. Tudni kell, hogy nálunk úgy készülnek a nóták, hogy előbb elkészül egy zenei rész, azután, ha kész a dal, akkor azt rögzítjük otthon házi körülmények között. Később majd arra születik egy szöveg, egy nóta. Viszont a szövegek általában úgy vannak súlyozva, hogy attól függenek, mit sugall a dal. Ha brutális, kemény a zene, akkor ahhoz olyan szöveget illesztünk. Ha könnyedebb a zenei rész, akkor light-osabb, viccesebb a szöveg is, mint például a Karamellnél. Úgy gondoltuk, hogy „A szív alatt” az egyik legerőteljesebb számunk zeneileg, illetve a legbonyolultabb. Mindenképpen valami olyan szöveget szántam rá, ami kellően vissza tudja adni a zenének az erejét. Illetve a mondanivaló is annyira megtámasztja, hogy a kettő együtt szinte tökéletes egységet alkot. Viszont nem akartam belemenni olyan közhelyekbe, mint élet-halál, vagy gyilkosság, vagy kokózik a 14 éves kislány. Tehát próbáltam olyan végén megfogni ezt, amit még más nem mondott így el. Amióta megszületett a dal, elég sokan kérdőre vontak, hogy hogyan képzelem én ezt, miért vádolom meg a nőket. Mondták is a jó példákat, mert bizony nem minden esetben van abortusz azért, mert egy nő felelőtlenül viselkedik, hanem mert adott esetben megerőszakolják, vagy megváltozik a családi helyzete, egyéb. Senki ne kényszerítsen egy AIDS-es nőt, hogy megszülje a gyermekét. Mondtam, hogy én mindezzel tisztában vagyok, és nem is ezeknek a nőknek címeztem. Azoknak a 15, vagy akár 30 éves lányoknak szól, akik felelőtlenül játszanak ezzel, és azoknak, akik félidős terhességgel ejtik meg az abortuszt. Volt már rá példa, hogy az orvos vállalkozott ilyen műtétre... Tehát a meggondolatlanságból történő teherbeesés, és az ezt követő abortusz ellen született meg ez a dal.

- Történt veletek koncerten olyan mókás élmény, amit sosem felejtetek el?

Máté:
- Az abortuszom!

Imi:
- Minden koncertünk mókás!

Máté:
- Amikor három esetben beszakadt alattunk a színpad!

Imi:
- Csak kettő!

Máté:
- Megbeszéltük, hogy hármat mondunk!

Imi:
- Öö, igen! Amikor három esetben beszakad a színpad tavaly... Tök jó volt!

- Van-e olyan kitűzött célotok, amit szeretnétek elérni? Esetleg valami nagy álom?

Imi:
- Csak ilyen közhelyes nagy álmaink vannak. Egyszer nagy zenésznek lenni...

Máté:
- Inkább sok-sok kis álmunk van. Például nemrég egy jó szponzorra találtunk, és ez nagyon szuper, valamint egy hangszergyártó cég is megkeresett bennünket. Ezek is az álmaink között voltak. De leginkább az, hogy mindenhol megismerjenek minket az országban.

Imi:
- Reméljük még több hasonló szponzorunk lesz, és egyre színvonalasabban tudunk megjelenni a színpadon.

- Kik a nagy kedvenceitek?

Máté:
- Szerencsére mindannyian más-más irányba kacsingatunk, de azért meg vannak a közös pontok.





- Caramel? :)

Máté:
- Nem, nem! Épp arról beszélgettünk, hogy megjelent ennek az új Megasztáros csajnak a lemeze, ennek a kalapos lánynak. Nem tudom mi a neve. Rekedtes hangja van, és tök jól is énekel!

Imi:
- Valami „Én vagyok a rock n’ roll” címet kapott a lemeze.

Máté:
- Igen. A címmel kapcsolatban pedig azt gondoltuk, hogy anyád, és ez nyugodtan belekerülhet az interjúba. Tényleg szuper hangja van, de a műfajhoz köze nincs.

Imi:
- Én hajlamos vagyok a zúzós témákra, de van pár zenekar, akit mindannyian favorizálunk.

Máté:
- Például az In Flames-nek van két lemeze, ami halál... De a Systemnek is szeretjük az első albumait. Magyarok közül, akiket meghallgatunk, az a Watch My Dying, és az Isten Háta Mögött. Bár rajtam néha olyan hardcore őrület jön ki, hogy a többiek szólnak rám az autóban, hogy elég már...

- Mit üzentek az olvasóknak?

Imi:
- Igen! Rock!

Máté:
- Látogassák sokat az oldalunkat! Na, meg éljen mindenki úgy, ahogy szeretne, nem kell mindig túldramatizálni a dolgokat.

- Nagyon szépen köszönöm Nektek!

- Mi köszönjük!

 
..::†Menü†::..
 
..::†Rólam†::..
 
..::†Linkek†::..
 
..::†Hányan voltatok itt??†::..
Indulás: 2006-01-30
 
Xx Chat xX
nah itt aztán beszélhettek:P
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
..::†Szavazz†::..
Ki a kedvenced?

Tankcsapda
Depresszió
Zorall
AC/DC
Aerosmith
Guns'n'Roses
Iron maiden
Metallica
Slipknot
v mind1ik
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Scrollbar
 
..::†Zene†::..
 
..::†Bejelentkezés†::..
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
..::†Óra†::..
 
..::†Szavazz†::..
Hogy tetszik a honlap?

Kibaszott jó
kira
elmegy
qrva szar
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
..::†Hónap képe†::..
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK