Üdvözöllek újra téged,
Kiért régen szívem égett,
De egy téves helyszín végedt,
Szívem szakadt ketté érted.
A nyár lassan őszbeborult,
S a remény is elvonult.
De jött egy telefon és éreztem,
Nem itt van vége a mesémnek!
Álmomba se gondoltam volna,
Hogy felkérsz egy találkozóra,
Árkád fenti bejáratánál vártam,
S több mit egy órát áltam.
Hazamentem kacagva,hamis lemondással,
Ágyamba borultam hangos zokogással.
Itt vesztettem el a reményt,
S tudtam már nemleszek a tiéd.
Gratulálok magamnak,
Hogy eltörtem a bokámat.
És ezzel garantáltan,
Elveszítettem a bizalmadat.
Nyáron a Dáviddal beszéltem,
Abból megtudtam hogy is érzel.
Bizonytalan, akárcsak én,
S vissza tért hozzám a remény.
De a remény lángja márcsak pislákol,
Tőled is függ,hogy kialszik vagy fellángol!
Szeretnék mindent jóvá tenni,
Szeretnék újra a barátod lenni...
Remény csillagja
Remény csillgak fönn az égen,
Erre várok réges régen.
Szívem dallama egyre boldogabb,
Mikor kérdezem vígan bólogat.
Felgyullad a remény csillagja,
S lelkemet a féreg nem falja!
De a percek mindíg lassan telnek,
S kérdésre a válaszom: Szeretlek és félek!
Félek,hogy nemlátom hajnal kék szemedet,
Félek,hogy nemtudom megtalálni az utat a szívedhez.
Remény csillag fényesen ragyogj!
S végre boldog vagyok!
Lelkem szárnyal a rétek felett,
Dombok s tavak mellett,
Tudom és jobban,jobban érzem...
...Szeretlek téged!
Csak nézek...
Csak nézlek s látom hideg arcodat,
Tudom, szívesen belém vágnád kardodat.
Fagyos tekinteteddel nézel rám,
Jeges szomorúság vár reám!
Nemfoglalkozól velem s ez nagyon fáj,
Szívem kettétörik s végzetem már vár!
Bárcsak eltudnálak feledni,
De ehhez új szívet kéne keresni!
Dühös pillantásod szívemet marja,
S belül a féreg a lelkemet falja!
De miért bűn ha szeretlek?
És feledni nem merek!
Kitépnélek a szívemből de
Félek, hogy elvérzek!
Sötét árnyék vagyok,
És fényben élni nem tudok!
A sötét halál csak reám vár,
Az életem a végéhez közeledik már...