Mikor leszálltak a vonatról, és maguk után húzták a jól megpakolt bőröndjeiket észrevették először csak Mrs. Weasleyt, majd Fleurt, Ginnyt és Billt is.
"Jaj, drágáim! Hogy vagytok? - ölelte és puszilta meg Harryéket - De örülök nektek! Ettetek sokat az úton?" - faggatózott. "Persze, anya... Hermione csinált kaját!" - mondta elismerően Ron. Hermione mással volt elfoglalva... folyton folyvást hol az óráját, hol az eget fürkészte.
Mikor elérkeztek az Odú bejáratához, Harry előlépett Ginny mellé, majd vigyorogva figyelte a lányt. Ginny pillantásra sem méltatta. Mindazonáltal belátta a lány, hogy el kell fogadnia a jelenlegi helyzetet, vagyis addig játsza a sértődöttet, míg Harry nem kér tőle bocsánatot. Az utóbb említett fejét csalódottan leszegezte, majd így lépett be a ház ajtaján. Hermione azonnal kiszabadította Csámpást a ketrecéből, mire az azonnal gazdája ölébe ült és hangosan dorombolni kezdett - a lány lehuppant a kandalló előtt lévő kanapéra. Harry és vörös hajú barátja felbaktattak a szobájukba és kipakolták a bőröndjük tartalmát - beszélgetni kezdtek: "Bill és Fleur már ilyen hamar visszajöttek a nászutukról?" - kérdezte Harry, miközben felegyenesedett és rövid szünetet tartott a pakolásban. "Ja, már régen visszajöttek... anya legalábbis azt mondta." - mormolta Ron, majd pár pulóvert nyomott Harry kezébe. Még kérdezett volna pár dolgot a fekete hajú fiú, de Mrs. Weasley hívása félbeszakította. "Gyertek le enni!" - kiabált fel a lépcsőről. A két fiú sietve közelítette meg a konyhát és leültek a saját székükre. Hermione elmélkedett még egy sort a kandalló lángjaiba merülve, miközben jobb kezével macskája bundáját cirógatta; felállt és odasétált a székéhez, ami Ginny széke mellett volt. "Tud valaki valamit arról, hogy mi hír van a halálfalókról? Állítólag nem látták őket már mióta?!" - kérdezte Mrs. Weasley látszólagos félelemmel a szemeiben, miközben mindenkinek mert levest. Senki sem felelt, csak a levesét kanalazta. Mrs. Weasley megelégelte a hallgatást, majd a konyhapult felé sétált. Hermione végzett legelőbb az evéssel, úgyhogy visszaült a kanapéra és újból az ölébe vette Csámpást. Harryék csatlakoztak hozzá és faggatni kezdték a lányt arról, hogy mi a véleménye a halálfalókról. "Szerintem ha Voldemort nem tűnik fel, akkor a halálfalók sem jelennek meg. Voldemortot szolgálják. Egyébként maximum a Roxfortban van arra esély, hogy látják feltűnni..." - jegyezte meg a lány, miközben mit sem törődött azzal, hogy a macskája időközben Ron ölébe fészkelte be magát. A fiú meghökkenve nézte Csámpást, de nem nagyon érdekelte. "Akkor most biztonságban vagyunk? Ez biztos...?" - tanakodott az említett. "Semmi sem biztos, csak lehetséges... Minden bizonnyal Harryt keresi." - válaszolta Hermione. "De Hermione... gondolkozz már... ha engem akarna, akkor már régen rámtalált volna! Nem is olyan biztos, hogy én vagyok a célpont... de ha igen, akkor sem tehetünk ellene semmit.... hacsak..." - kezdte el Harry, de Ron hirtelen közbevágott: "...Ha a horcruxokat elpusztítjuk mindegy szálig! Csak akkor van esélyünk ellene!" - mondta. "Na, igen... de mi van akkor, ha ezek a horcruxok olyan nagy jelentősségű tárgyak, amiket nem lehet elpusztítani?" - meredt a tűzbe a lány.
Még aznap délután írtak egy levelet Mc. Galagonynak, hogy sürgősen intézkedjen annak érdekében, hogy minden egyéb információt megtudjanak Voldemort csatlósairól. Hermione követelte ennek a levélnek a létrehozását, ugyanis bármilyen meglepő, de ő kétkedett a legjobban a saját véleményében. A fiúk vonakodva indították útnak az egyik baglyot Roxfort felé. Pár nap múlva megkapták a választ a tanárnőtől: Arról értesült, hogy Voldemort éppen biztonságban szeretné tudni a horcruxait, és ennek gyanánt úgy tűnik, sem a Minisztérium, sőt még a többi, varázslók által vezetett, legtartalmasabb híreiről (a varázsvilág terén) elhíresült intézmények sem szándékoznak felfedezni akár akaratlanul, vagy direkt híreket "Voldemost bandájáról"...
"És most akkor mit tegyünk? Üljünk a babérjainkon és ne tegyünk semmit annak érdekében, hogy többre jussunk?" - faggatta érthetetlenül barátait Harry. "Többre jussunk? Mondd csak, milyen információt tudnánk még szerezni bárhonnan is, ami a céljainkat szolgálná....? Kezdem úgy érezni, hogy tébolyult elménk legsötétebb zugából már sosem fogunk kiutat találni, s sosem leljük meg kérdéseinkre a megfelelő megoldást." - meredt a kezeire Hermione, ami a Weasley család konyhaasztalán nyugodt összekulcsolva. Harry idegesen dobolt pár másodpercig az ujjaival az asztalon, majd határozotan felállt és a konyhapulthoz támaszkodott, így háttal állt az asztalnak... egy hosszú másodperc után megszólalt még mindig ilyen pózban: "Vissza kell mennünk Roxfortba!" Valószínüleg gondolataikba merülve nem érzékelték fekete hajú barátjuk mondatának súlyát, ugyanis ugyanolyan halovány, semmi életkedvet sem hangsúlyozó ábrázattal ültek a székükön - Ron és Hermione. A lány miután felidézte magában az elhangzottakat, feleszmélt jelenlegi állapotából és meghökkenve kérdezett rá Harry iménti mondatára: "Mi? Ezt most komolyan gondolod? Ha most visszamegyünk, élő csalétkek leszünk Voldemost kémjei számára! Harry, ezt most jól megfontoltad, vagy csak egy futó gondolatként villant ez meg benned? Ezt most nem mondhatod komolyan!" - esett kétségbe Hermione. "Harry, ez tényleg nem a legszerencsésebb időpont Roxfort látogatására... és mivan ha..." - kezdte a kioktató beszédet vörös hajú barátja is, aki éppolyan súlyt vélt felfedezni legjobb barátja mondandójában, mint Hermione - a fekete hajú fiú megszakította mondandóját. "Mégis mitől féljünk? Mc. Galagony világosan a tudtunkra adta, hogy semmi nem fenyeget minket... főleg nem Voldemort... ha meg mégis ránktalálna, akkor vége az összes szenvedésünknek és ennek az ideiglenes háborúnak... Ha élő prédaként tekint ránk, akkor nem tudunk semmilyen furfanggal védekezni a halálos átkai ellen. Mind meghalunk." - mondta ridegen. Hermione igyekezett erős lenni, de amint érezte, hogy egy könnycsepp jelenik meg a szemében felborult ez a nyugalom a szervezetében - leborult az asztalra és zokogni kezdett. Ron tekintetét vonzotta a szomorú lány halk, síró hangja - közelebb húzta a székét a lányéhoz és vonakodva (akaratlanul) megérintette Hermione kezét, majd finoman simogatni kezdte. A lány látszólag annyira belemerült saját maga gondolataiba, és persze abba, hogy Harry mi célból tárja ki lelkét Voldemortnak. Nem is tekintett fel a vörös hajú fiú kezeire, amik már vagy 5 perce folyamatosan simogatták a sajátját. Harry határozott léptei megtörték ezt a kínos csendet. Ron ijedtében elkapta a kezét. Hermione felemelte a fejét és kifejezéstelen arccal nézett pár másodpercig mellete lévő barátjára, majd felállt a helyéről és fekete hajú barátja felé vette az irányt. Harry azonban, még a lány kérései ellenére sem, nem engedett kikötésének, és úgy határozott, hogy még ma este útnak indulnak, hogy minél többet tehessenek az ellen, hogy a Nagyúr megtámadja Roxfort bármely tanulóját - ezzel beleértve magukat is.
Következő
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
