1. Fejezet

Egy szellemidézés, két ájult

-Lucy, Lucy!- kiáltotta egy kedves hang -Hányra menjek hozzád, és mit vigyek magammal?

-Leginkább pelenkát.

-Ha-ha-ha, nagyon vicces. Most komolyan.

-Ha szellemet akarunk idézni, akkor Te csak hozzál pár mécsest, ugyanis nincs otthon.

-Jó rendben.

-És sötétedésre gyere!

-Meglesz. Szia, majd talizunk!

-Ok, szia!

„Miért van olyan érzésem, mikor velem van, hogy nem bízhatok meg benne? Ugyan! Ilyenekre nem szabad gondolnom! Sissy a legjobb barátnőm. Őrá számíthatok a legjobban! Nem is hámozom tovább a témát inkább, hazamegyek!”

-Szia Anya!

-Szia kicsim! Mi volt a suliban? Semmi.

-Jó. Ugye nem felejtetted el, hogy ma átmegyek a húgomhoz, és ott is alszom?

-Nem, dehogy. Sissy ma átjön és játszunk, meg minden. Ja és lehet, hogy itt alszik. Bocsi, hogy nem szóltam, de nem vittem magammal a mobilom.

-Jajj semmi baj! Nyugodtam itt aludhat. Bár nekem még mindig az az érzésem, hogy nagyot fogsz csalódni benne. De biztos csak képzelődöm.

-Igen, biztosan… „Ma én is ugyanezeket gondoltam…”

-Van valami baj, kislányom?

-Nem semmi, csak elgondolkoztam!

-Szia Lucy! Hoztam jópár mécsest.

Azzal vagy ötven darabot kiöntött a szoba közepre.

-Wow! Azt hiszem ennyi elég lesz.

Miután Leyla elment a húgához, a lányok neki kezdtek a szellemidézéshez. Meggyújtottak hét gyertyát és egy könyvre rákötötték a szobakulcs szélesebbik  felét. Megfogták egymás kezét és kívántak:

-Adjatok nekünk különleges erőket, adjatok nekünk különleges erőket, adjatok nekünk különleges erőket, adjatok nekünk különleges erőket!

Kevesen tudják, hogy minden egyes kívánságot, mely egy szellemidézés közben hangzik el, azt hallják a túlvilágon. Ezért is ijesztenek rá az emberekre, és minden egyes kívánságot teljesítenek. Ha olyasmi, amilyet a lányok is kívántak, akkor az tarthat akár csak pár percig, de akár örökre is. Ha az ember még gyerek, és hisz a képtelenségben is, akkor észre veszi. De ez eddig keveseknek sikerült.          

A lámpák hirtelen kattogni kezdtek, egyszer volt fény, de egy másodperc töredéke után már nem volt. Aztán megint volt, aztán megint nem. A lányok ijedten rebbentek szét. De csak most kezdődött el a rémálom. Elfolytott nyögések, éles sikolyok hallatszottak. Majd abban a kicsiny szobában egy villámhoz hasonló feszültség jelent meg, majd a két lány felé indult. Mind a ketten ájultan omlottak a földre.

Dél körül Leyla rontott be a két lány szobájába, hisz nem szoktak ilyen sokáig aludni. Mikor meglátta őket a földön, azt hitte, hogy csak ott aludtak el. El kezdte keltegetni őket, de sehogy sem sikerült. Negyed óra próbálkozás után felhívta a mentőket, megadta a címet és mondta, hogy a két lányt nem tudja felkelteni.

-Hamarosan ott leszünk, hölgyem!

-Köszönöm!

A kórházban:

-Szóval mi történt?- kérdezte az orvos Leylát.

-Tegnap este a húgommal elmentünk moziba, utána pedig nála aludtam. A lányom és a barátnője, pedig ott maradtak a házunkban. Mikor hazaértem kb.10 óra volt, így hát nem aggódtam, hogy nem keltek föl. De mikor még délben sem voltak lent, felmentem megnézni, hogy mi van velük. Próbáltam keltegetni őket, de nem sikerült, így hát hívtam magukat.

-Értem. Még valami?

-Ja igen! A lányok nagy valószínűséggel szellemet idéztek.

-Doktor úr, doktor úr! Az egyik lány felébredt!

-Megyek.