Szerintem =)

Szerintem nem elítélendő az öngyilkosság. Elvégre sok szenvedés,fájdalom árán jut el az egyén arra a szintre, hogy eldöntse,>befejezi<.Ahhoz is bátorság kell,hogy megtegye, bár ha a döntés már megvan, sokat nem befolyásol.
Mi juttat egy embert az öngyilkossághoz?
Sorozatos kudarcok,csalódások, súlyos depresszió, és annak az érzete, hogy "értelmetlen/kisiklott az életem". A megértés hiánya, hogy nincs kinek elmondani a gondjait, s csak gyűlik, gyűlik a fájdalom.
Amikor az ember fejében megfordul a gondolata, nos egy különös állapot. És rendkívül mély. Aki átélte, annak nem kell elmesélnem, milyen. Aki nem élte át, annak azt kívánom, ne is élje át!
Valahol olvastam, hogy az érzelmileg silány emberek jobban boldogulnak, s nem esnek egykönnyen depresszióba. Az érzékeny embereket ellenben sokkal hamarabb utoléri a 'depi'. Az öngyilkosság meg csak idő kérdése.
Nem mondom azt, ne tegyétek meg. Elvégre ti tudjátok/érzitek milyen súlyos az állapot. Hiszen van/lehet olyan,hogy a sors már elviselhetetlen,s régóta ilyen, és az élet már nem jelent semmit, s az egyén sem jelent semmit másoknak.
Gyakran én is úgy érzem, nincs sok értelme az életemnek. De azzal nyugtatom magam, amit olvastam és tapasztalom is: az élet hullámvölgy, egyszer fenn, egyszer lenn. Amikor "fenn" vagyunk nem értékeljük a boldog perceket annyira, mint amikor "lenn" vagyunk.
Az emberi természet jellemzője, hogy próbál helytállni bárhol, bármilyen körülmények között. Így van ez a kegyetlen sorssal is, hogy próbálja elviselni, amíg elviselhető.Néha már annak is örül,amikor nem történik vele rossz. De az élet nem ilyen egyszerű...csak jönnek,jönnek a próbatételek...Aztán persze vannak az életnek "kegyelemajándékai" is, s sokszor ezzel kell beérni. Megéri? Nem. De mit lehet tenni? Megkaptuk ezt az életet (noha nem kértük) valamit kell vele kezdeni. S ahogy mondani szoktam : >A dolgok ettől már nem fordulhatnak rosszabbra, mert mindig van 1 megoldás, amivel ki lehet bújni a szenvedések alól...<