A Vérvonal

Általánossá vált az a nézet, hogy a vámpír tulajdonképpen nem más, mint egy több száz éve élt ősi arisztokrata család legutolsó sarja. Arisztokrata származása okán ezért a vámpír alapjában véve méltóságteljes megjelenésű, nyugodt természetű, hideg szemű és megközelíthetetlen lény. Alakját a legtöbben úgy képzelik el, mint egy olyan sápadt bőrű, nagyon magas és szikár férfiét, aki állandóan körgalléros fekete köpenyben jár. Stoker erről így ír regényében:

"Iszonyat és rettegés fogott el, amikor láttam, hogy a férfi lassan kimászik az ablakon, és arccal lefelé araszol le a kastély falán a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpenyege mintha hatalmas szárny lett volna. "

Amíg tehát le nem lepleződik, vagy le nem leplezi magát, addig a vámpírnak mindössze két olyan kevéssé észrevehető külsődleges jele van, amely nem emberi mivoltára vall. Az egyik ilyen árulkodó jel a denevérszerűen megnyúlt, hegyes végű fülek, a másik pedig a szájából elő-elővillanó tűhegyes szemfogak. A vámpír többnyire szívélyes modorú az emberekkel, ugyanakkor szörnyű titkának leplezése érdekében távolságtartó is velük szemben. Távolságtartása és felsőbbrendűsége miatt általában csak egy hűséges szolga képes a közelébe férkőzni, áhítattal gondozni és megérteni őt. Ezeket a szolgákat az elképzelések olyan torzszülött emberi lényekként örökítik meg, akik be vannak avatva uruk titkába, és mégis a legnagyobb hűséggel szolgálják őt, mert a torz küllemük miatt ki lettek taszítva az emberi társadalomból.

A XIX. század végének romantikus felfogása az arisztokratikus küllemről és jellemről, igen jól illett Stoker irodalmi elképzeléseihez, ezért faragott Drakulából erdélyi grófot. Ugyanakkor, ha megnézzük III. Vlad Tepes XV században készült korhű portréját, akkor egy zömök, vastagnyakú, hosszú bajuszú és hajú, sötét bőrű és kegyetlen tekintetű, összességében egy durva megjelenésű és erőszakos ember arca néz szembe velünk. Megjelenése tehát egy csöppet sem arisztokratikus a szó romantikus értelmében. A portréval szembeni elfogulatlanságot persze nagyban megnehezíti, ha tudjuk, hogy III. Vlad Tepes nem bölcsességével, értelmi képességeivel vagy tekintélyt parancsoló küllemével emelkedett kortársai fölé, hanem a terror eszközeivel megvalósított rémuralmával.

Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy mi történt Drakula, illetve III. Vlad Tepes leszármazottaival, hiszen tudjuk azt, hogy két házassága is volt, és több utalás van a forrásokban arra vonatkozóan, hogy ezekből a házasságokból utódok születtek. Ez a kérdés nem alapvetően történeti szempontból izgatja némelyek fantáziáját, hanem abból az aspektusból, hogyha Drakula vámpír volt, akkor leszármazottai is vámpírok lettek-e. Bemard Desny családfakutató hosszú időt töltött azzal, hogy megpróbálja kinyomozni Drakula mai leszármazottait, amennyiben léteznek egyáltalán.

A családfakutatás a XX. század végén vált különösen népszerűvé, az okok viszont ebből a szempontból is meglehetősen sokfélék. A történészek általában azért érdeklődnek a téma iránt, hogy minél jobban megismerjék a középkor társadalmi és politikai viszonyait, hiszen a középkor hatalmi rendszere jórészt vérségi kötelékeken, illetve kapcsolatokon nyugodott. A modern korban a családfakutatás felvirágzásának másik fő oka azonban alapvetően személyes természetű. Sokakban merült fel az a vágy és igény, hogy megismerje családja eredetét, múltját. Vannak, akiket ez valamilyen önigazolás miatt érdekel, de vannak olyanok is, akiket csak a puszta kíváncsiság hajt.

Bernard Desny Drakula családfájának kutatását Temesvár környékén folytatta, és eredményeiről megdöbbentő adatokat tett közzé. Kutatásai során ugyanis azt tapasztalta, hogy az általa felkutatott és ma élő Drakula-leszármazottak némelyike valamilyen módon még most is kapcsolódik a vámpírlegendákhoz. Így például a család egyik tagja – akit Bernard Desny Kasper Moritznoff néven emleget – vérbankot tart fenn, illetve működtet Temesváron. A család egy másik tagja temesvári kirakatrendező, és sohasem lehet látni a Drakulára is jellemző körgallér nélkül. Desny Bukarestben is talált két leszármazottat, az egyikük koporsók és más asztalostermékek eladásával foglakozik, a másikuk pedig mindig fekete körgalléros köpönyeget visel. Ez utóbbi büszke arra, hogy Drakula leszármazottja, és vámpíros külsejét elsősorban hölgyek elbűvölésére és elcsábítására használja fel. A Drakula vérvonalában történt kutakodás szerint tehát a család leszármazottaiban mind a mai napig fellelhetők a vámpírjegyek, az ebből levont következtetés pedig az, hogy ezeknek örökletes tulajdonságoknak kell lenniük.

Desny évtizedek óta foglalkozik a Drakula-mítosz kutatásával, eredményeivel kapcsolatban mégis több kérdés merül fel. Egyrészt nem világos, hogy miként sikerült a rendelkezésre álló rendkívül gyér és megbízhatatlan források segítségével áthidalnia azt a több mint ötszáz esztendőt, amely III. Vlad Tepes halála óta már eltelt. Másrészt az sem világos, hogy miként jutott arra a feltevésre, hogy a család leszármazottait Temesváron, illetve annak környékén kell keresni. II. Vlad Draculnak voltak ugyan birtokai Dél-Erdélyben – ezek központja Fogaras és Almás várai voltak –, ezek azonban elég távol estek Temesvártól, források pedig nem utalnak arra, hogy a XV században a család bármely tagjának köze lett volna ehhez a településhez. Ráadásul Temesvár a történelmi Magyarország egyik jelentős déli végváraként funkcionált hosszú ideig, majd 1544-ben török megszállás alá került – egészen 1718-ig a török kezén is maradt. Ez alatt az időszak alatt pedig a vidékre vonatkozó legtöbb korábban keletkezett forrás megsemmisült. Mindettől függetlenül Desny kutatásai érdekesek, vélt eredményei pedig tovább gazdagítják a Drakula-mítoszt.