Drakula rémtettei

Drakula, azaz III. Vlad Tepes életnek és cselekedeteinek megítélése körül meglehetősen sok a bizonytalanság. Ez abból fakad, hogy bár Havasalföld szerepe jelentős volt ugyan a törökök elleni védekezés szempontjából, mégis oly távol esett az akkori Európa szellemi és politikai centrumától, hogy vajmi kevés dolgot tartottak érdemesnek feljegyezni róla. A legtöbb forrás Havasalföldről természetesen a térségben érdekelt szomszédos hatalmak országaiban, vagyis Magyarországon és Lengyelországban születtek, ám itt is csak olyan eseményeket jegyeztek fel, ami külpolitikai szempontból az ő számukra volt fontos vagy érdekes.

A történelmi Drakula jellemére vonatkozó – minden valószínűség szerint Hunyadi Mátyás (1458-1490) udvarában keletkezett – gúnyos hangvételű irat elsősorban a nagyúr szadista hajlamait igyekszik kiemelni. E szerint az irat szerint budai fogsága idején Drakula legkedvesebb unaloműző foglalatossága az volt, hogy madarakat és egereket fogdosott össze, amelyeket azután kegyetlen módszerekkel megcsonkított, illetve halálra kínzott. Voltak olyanok, amelyeket lefejezett, némelyik madárnak egyesével kitépkedte a tollát, másokat pedig kátránnyal kent be. A legtöbb állatot megkínzásuk után lándzsájával felnyársalta.

Drakula legsúlyosabb rémtettei azt követően kezdődtek el, amikor 1456-ban hosszabb időre sikerült megkaparintania Havasalföld trónját. Ezek közül elsősorban a tömeges karóba húzásokat emelik ki a fellelhető történeti források. A karóba húzás az egyik legkegyetlenebb kivégzési mód volt ekkoriban: egy kihegyezett nyársat vezettek az áldozat végbelébe, amelyet azután a gerincoszlop mellett szúrtak föl, lehetőleg oly módon, hogy eközben a karó nemesebb szerveket ne érintsen. A karót a nyak és a lapocka közötti részen vezették ki, ezután pedig a karót felállították. Néha az áldozat kínlódását azzal is meghosszabbították, hogy a karón "ülőkét" helyeztek el azért, hogy a test az önsúlyánál fogva ne csúszhasson le. Ezen általánosnak mondható karóba húzási eljárás mellett a maga gyönyörűségére Drakula újabb és új módszereket is kieszelt. Ilyen volt az, amikor a szerencsétlen áldozatot Drakula a két lábánál fogva a lovához kötöztette, majd úgy helyeztette belé a karót, hogy az akkor fúródjon a testébe, miközben ő a lovával vonszolja. Gyakran csak azért nem hegyeztette ki a karót eléggé, hogy az minél lassabban fúródjon bele az áldozatba, megsokszorozva ezzel a kínjait. Voltak esetek, amikor a karókat az áldozatoknak vagy a mellkasán vagy a hasüregén döfték keresztül, és ilyenkor az is előfordult, hogy egyszerre több szerencsétlent is "felfűztek" ugyanarra a karóra. Egyes feljegyzések szerint némelyik áldozatot kötelek segítségével eresztették rá a már előre felállított karóba, és ilyenkor a nyomorult a saját súlyánál fogva, lassan szúródott fel, akár napokig is szenvedve, mire kilehelte a lelkét. A tömeges kivégzések során Drakula a karókat általában geometrikus formációkban állíttatta fel, illetve rendeztette el. Leggyakrabban koncentrikus körök gyűrűjében helyeztette el karóba húzott áldozatait. A kivégzésekhez használt karó hosszát aszerint állapíttatta meg, hogy az áldozat milyen származású, az előkelőket húzatta a leghosszabb karókba, azért, hogy már messziről jól látsszanak. A halottak bomló tetemei gyakran hónapokig függtek karóikon, rettenetes bűzzel árasztva el az egész környéket.

Egy legenda szerint az amúgy egyáltalán nem kényes gyomrú, Konstantinápoly 1453-ban történt bevételével magának hírnevet szerző II. Mohamed szultán 1461-ben Havasalföld meghódítására indult. A Duna mellett vonulva seregével azonban váratlanul húszezer, karóba húzott rothadó test látványa tárult a szemei elé. Ettől a látványtól annyira elborzadt, hogy a hadjáratot abbahagyva, visszafordította seregét. Drakula Dél-Erdély területére is többször betört, ahol szintén ezreket húzott megfélemlítésül karóba. A létszámokat erősen eltúlzó leírások szerint például Nagyszebenben tízezer, Brassó mellett pedig harmincezer lakost húzatott karóba. A brassói kegyetlenkedéseit megörökítő korabeli fametszeten az látható, amint Drakula éppen örömünnepet ül karóba húzott, de még élő áldozatai között. Az ehhez kapcsolódó forrás megemlíti, hogy Vlad Dracul havasalföldi vajda jóízűen falatozott, miközben karóba húzott áldozatainak kínlódásában gyönyörködött.

Drakula szadisztikus kínzásainak és kivégzéseinek eszköztára a leírások szerint szinte kimeríthetetlen volt. Voltak olyan áldozatok, akikkel úgy végeztetett, hogy kalapáccsal hosszú szöget üttetett a fejükbe, másoknak levágatta valamennyi végtagját, és hagyta elvérezni őket. Különösen a nők esetében alkalmazta gyakran a testrészek megcsonkíttatását. Voltak olyanok, akiket elevenen megnyúzatott, megskalpoltatott, kiéhezetett vadállatokkal tépetett szét, vagy éppen elevenen megfőzetett. Nem akadt semmilyen rendű és rangú ember, aki biztonságban lett volna tőle. Egyaránt karóba húzatott bojárt, kereskedőt és parasztot, nem nézve életkorukat és nemüket sem. A gyerekeket például úgy végeztette ki, hogy az anyjuk mellére szegeztette őket karóval. A források alapján megfigyelhető ugyanakkor, hogy legtöbb áldozata havasalföldi nemesember, bojár illetve kereskedő volt.

Gyakran vetődik fel az a kérdés, hogy Drakulát – eltekintve esetleges szadista hajlamaitól – mi vezérelte kegyetlenkedései során. A történészek egy része tetteit hazafiasságával, illetve a kor politikai szükségszerűségeivel igyekszik mentegetni és igazolni. Ezt azokkal a forrásokkal próbálják alátámasztani, amelyek arról számolnak be, hogy Drakulát halála után nem sokkal a havasalföldi nép egy része nemzeti hősként, valamint a kereszténység védelmezőjeként kezdte tisztelni. Hősiességére példaként olyan történeteket hoznak föl, mint amikor a török udvar követei az egyik alkalommal nem vették le a fejükről a turbánjukat jelenlétében, ezért megparancsolta, hogy szögezzék rá azokat a koponyájukra. A törökök ellen számos sikeres csatát vívott Drakula, a török hadifoglyokat is egytől egyig karóba húzatta. Drakula a havasalföldi és erdélyi kereskedőkkel szembeni kegyetlen fellépését azzal próbálja meg indokolni, hogy ezek a kereskedők származásukra nézve szászok, vagyis idegenek voltak, és a helybéli népeken: a románokon és a magyarokon élősködve gazdagodtak meg. Mások személyes bosszút látnak a dologban, arra hivatkozva, hogy a Segesváron született Drakulát és családját számos sérelem érhette a szász polgárok részéről erdélyi tartózkodásuk idején.

Drakulának a havasalföldi bojárok körében végrehajtott vérengzéseit azzal szokás magyarázni, hogy a vajdai választójoggal rendelkező havasalföldi nemesek gyakran bizonyultak hűtlennek uralkodójukhoz, tehát nagyon megbízhatatlanok voltak. Szeme előtt lebeghetett fellépései során az a tény is, hogy mind nagyapját, az Öreg Mircea vajdát, mind pedig apját, II. Vlad vajdát a bojárok összeesküvése során gyilkolták meg. Ezeket figyelembe véve az az elképzelés vált általánossá, hogy a bojárokkal szembeni bánásmódját a központi hatalom megszilárdításának vágya, és a személyes bosszúállás is motiválta. Mindezek alapján számosan tagadják, hogy örömét lelte volna a gyilkolásban.

Havasalföldi uralkodásának idejéből fennmaradt egy híres történet. Drakula húsvéti ünnepségeket szervezett székvárosában, Tirgovistében, amelyre meghívta az összes bojárt családtagjaikkal együtt. Drakula állandóan attól rettegett, hogy a bojárok összeesküvést szerveznek ellene, vagyis – az előzmények ismeretében egyáltalán nem véletlenül – jól fejlett üldözési mániában szenvedett. Az ünnepségre összesereglett bojároknak azt a kérdést tette fel a gyanakvó uralkodó, hogy a jelenlévők élete során eddig már hány vajda uralkodott. A mit sem sejtő bojárok számolgatásba fogtak, és hamarosan kiderült, hogy egy sincs közöttük, aki legalább hét vajdát túl ne élt volna, de akadt közöttük egy olyan öreg bojár is, aki kijelentette, hogy már legalább harminc uralkodót látott meghalni. Drakula ekkor katonáival valamennyiüket lefogatta, és az idősebb bojárokat a családtagjaikkal együtt nyomban karóba húzatta. A fiatalabb bojárokat családjukkal északra hurcoltatta az Arges folyó vidékére, ahol a havasalföldi vajdák egykori, ám ekkoriban már romokban álló vára volt. Ezt az ősi erődöt építtette újjá velük a legkegyetlenebb bánásmód közepette. A megpróbáltatások következtében a legtöbbjük életét vesztette, így az egész eseményt csak nagyon kevesen élték túl. A történetből leginkább az hámozható ki, hogy Drakula szisztematikusan kiirtotta az ősi bojárcsaládokat, helyettük pedig az ő személyéhez hű új nemesi réteget alakított ki. E leírás értelmezése így arra is felhasználható, hogy kegyetlen tetteit úgy állíthassuk be, mint a központosított államhatalom megteremtésének az eszközét.

Hatalmának megszilárdítása érdekében nemcsak a bojároktól kellett azonban megszabadulnia, hanem a rivális fejedelmi ágtól, vagyis Dan vajda leszármazottaitól is. Uralma elől a Dan-ház tagjainak többsége Erdélybe szökött, ahol többnyire szász városokban leltek menedéket. Mivel Drakula attól tartott, hogy összeesküvést szőnek hatalmának megdöntésére, ezért hajtóvadászatot indított a család tagjai ellen. Főként ez a hajtóvadászat motiválta dél-erdélyi katonai fellépéseit, amelyek során azoknak a városoknak (a korábban már emlegetett Nagyszebenről és Brassóról van szó elsősorban) polgárságát tizedeltette meg, akik a Dan-leszármazottak valamelyikének menedéket merészeltek nyújtani. Drakulának végül a Dan-család tagjainak többségével sikerült végeznie, velük is többnyire rendkívül kegyetlen módon. Volt például egy olyan Dan-ági herceg, akit arra kényszeríttettek, hogy a sírgödre mellett saját maga mondja el temetési beszédét.

Drakulának sajátos és rendkívül szigorú erkölcsi normarendszere volt, amelyet a legnagyobb következetességgel erőszakolt rá a havasalföldi népre. Ennek az erkölcsnek egyik fő eleme az volt, hogy a társadalom minden egyes tagjától elvárta a hűséget és a becsületességet. Azokat, akiknek hűségében vagy becsületességében kételkedni kezdett, minden teketória nélkül nyomban karóba húzatott. Erkölcsiségének másik alapelveként mindenkitől megkövetelte a tulajdon feltétlen tiszteletét. Nem tett különbséget csaló kereskedő, tolvaj, rabló és fosztogató között, mindegyiknek ugyanaz a büntetés, a karóba húzás lett osztályrésze. Jól jellemzi az így kialakult helyzetet az a szájhagyomány, amely szerint az egyik kút káváján valaki ottfelejtett egy aranyserleget, ám akkora volt a Drakulától való rettegés, hogy az arra járók közül nemhogy elvinni, de még csak megérinteni sem merészelte senki. Erkölcsiségének harmadik fő eleme abból állt, hogy minden leánytól és asszonytól elvárta a feddhetetlen életet. Ezért azután kegyetlenkedéseinek célpontjaivá lettek azok a leányok, akik elveszítették a szüzességüket, azok az asszonyok, akik házasságtörést követtek el és azok az özvegyek is, akiket megbecstelenítettek. Egy beszámoló szerint az egyik hűtlenkedésen ért asszonnyal úgy bánt el, hogy levágatta a szerencsétlen melleit, majd megnyúzatta, végül pedig Tirgoviste főterén karóba húzatta, miközben az asszony lenyúzott bőrét kiterítették melléje egy asztalra.

A Drakula kíméletlenségéről beszámoló okiratok döntő többsége már halála után született, és a legkorábbiaknak tekinthetőket Ausztriában kezdték el terjeszteni. Ezért valószínűnek tartja a történészek egy része, hogy ezek az iratok többnyire valótlanságokat tartalmaznak, és valószínűsítik azt is, hogy Hunyadi Mátyás megrendelésére készültek azzal a céllal, hogy az uralkodó igazolni tudja velük azt, miért is tartotta oly sokáig fogságban Budán a török elleni küzdelem egyik európai élharcosaként ismert Drakulát. Drakula személyét a közfelfogásnál árnyaltabban és összetettebben bemutatni akaró történészi felfogásnak azonban némileg ellentmondanak azok a Balkánon elterjedt történetek, anekdoták, amelyek sem politikailag, sem pedig erkölcsileg a leghalványabb mértékben sem igazolhatók. Ilyen például az a történet is, amely arról számol be, hogy Drakula egy alkalommal vacsorára hívta meg a fővárosában élő bénákat, betegeket, koldusokat és éhező szegényeket. Miután jóllakatta őket, váratlanul bezáratta a vacsorának helyet adó ház kapuját, és felgyújtatta az épületet. Természetesen minden vacsoravendége így elevenen elégett. Egy másik ehhez hasonló történet szerint egy alkalommal Drakula háromszáz cigányt ejtett foglyul, hármat közülük megsüttetett, a többieket pedig arra kényszeríttette, hogy megegyék a húsukat.

Bár ma sokan azt állítják, hogy Drakulát Havasalföldön mindig is nemzeti hősként tisztelték, mégis éppen hazájában keletkezett és terjedt el az a legenda, amely szerint annyira gyűlölte őt a népe, hogy halála után testét szétszaggatták, és csak utána tették koporsóba. Amikor később ezt a koporsót felnyitották, azt teljesen üresen találták. Ez a legenda már nyilvánvalóan összeköti Drakula személyét a vámpírmitológiával. Később olyan történetekkel egészült ki ez a hiedelem, hogy Drakula ivott megkínzott áldozatainak véréből, illetve hogy többször evett is a húsukból.