۩۞۩ Démonok ۩۞۩ close your eyes and enter the UnderWorld
Articles
Könyvajánló
Honlap ajánló
Általános cikkek
Drakula, vámpírok
Démonok
Tibeth
Szellemek
Szörnyek, természetfeletti lények
Jóslás, jóslatok
Alkímia
Alvilág
Csináld magad!
Varázslatok
 

 

Könyvek
Drakula 
Az ördög ül a sziklaszegélyen
 

 

Drakula
Drakula : Drakula és a történelem

Drakula és a történelem

tikosi  2004.12.15. 15:25

Ki az igazi?

Ki az igazi?

 

 

Egyes történészek között vita folyik azon, hogy ki tekinthető a történelmi, vagyis az igazi Drakulának, és ennek kapcsán az is időnként vita tárgya, hogy Bram Stoker kiről is mintázta világhírűvé vált regényének főhősét. Ezt a vitát a korszak Havasalföldön használt uralkodónevei, illetve az ezek körül kialakult számos bizonytalanság és zavar gerjeszti. A középkori Európában mindenki számon tartotta azt; hogy mely nemzetséghez tartozik, ezért családneveket nem, csak keresztneveket használtak egymás megkülönböztetésére. Mivel az egyes családokon belül többször is előfordulhatott ugyanaz a keresztnév, ezért ezek elé a keresztnevek elé a későbbiekben jelzőket ragaszottak, ilyenek voltak a kormegjelölésre használt jelzők közül az ifjabb, a fiatal, az idősebb és az öreg, a foglalkozásokra utaló számos jelző (például: juhász, pásztor, takács, kovács, szabó), valamint a valamilyen személyes tulajdonságra utaló jelzők (például: szép, kövér, tar, hosszú, vörös, fekete). A birtokaikhoz nemesi rangokat szerzők általában a birtokaik, vagy az azokon lévő településeik nevét illesztették nemesi előnévként a nevükhöz. Az uralkodócsaládok leszármazottai is okleveleikben csak a keresztnevüket használták, és hogy elődeikkel ne lehessen összekeverni őket, ezért keresztnevük elé a dokumentumokban sorszámot illesztettek. Így lett például a Magyarországon 1608-ban trónra lépett, Habsburg-házból származó Mátyásból a hivatalos iratokban, oklevelekben, törvényekben, pecséteken és pénzeken II. Mátyás, elkerülendő azt, hogy összekeverjék az ugyancsak ezt a keresztnevet viselő elődjével, Hunyadi Mátyással, aki értelemszerűen még semmilyen számozást nem használt, hiszen ezen a néven ő volt az első magyar uralkodó. Egyes országokban ráadásul a népnyelv úgynevezett beszélő – tehát főként személyes tulajdonságokat jelölő – neveket illesztett az uralkodó neve mellé. Ez a szokás különösen Franciaországban vált kedveltté, így lett például III. Fülöpből Merész Fülöp, IV. Fülöpből Szép Fülöp, vagy V. Fülöpből Hosszú Fülöp. Havasalföldön is alkalmazták ezt az eljárást a gyorsan váltakozó vajdák megjelölésére, a terminológia azonban elég zavaros volt, mert hol számozták, hol beszélő nevekkel illették őket, ráadásul az egyes keresztnevek használata sem volt következetes, hiszen például II. Vladislav vajda egyes okleveleiben használta a Vlad nevet is.

A Dracul melléknevet II. Vlad havasalföldi vajda viselte, miután tagja lett a Zsigmond király által alapított Sárkányos-rendnek. A Dracul kifejezés megfejtésére már sokan vállalkoztak, és sokféle megoldásra jutottak. Az egyik általánosnak tekinthető vélekedés szerint a szó latin eredetű, és a latin eredeti után "Sárkányos"-nak kell fordítani. Van azonban olyan vélekedés is, hogy II. Vlad egyáltalán nem vette fel a Sárkányos-rendhez való tartozásra utaló nevet, hanem a Dracul kifejezést gúnynévként ragasztották rá, mégpedig azért, mert a románban a Drac szó ördögöt, a hozzáragasztott "ul" szócska pedig a határozott névelőt jelöli. Azok a kutatók, akik ezt a nézetet vallják, leginkább azzal érvelnek, hogy II. Vlad fortélyos, a magyar és a török hatalmat egymás ellen rendszerint kijátszó politikájával érdemelte ki "Az ördög" nevet. Azok viszont, akik a Sárkányos fordítás mellett érvelnek, azt mondják, hogy a román Drac szónak többféle szinonimája és jelentése létezik a román nyelvben, így egyként jelenthet sárkányt, ördögöt vagy démont. Ezek közül a kifejezések közül pedig II. Vlad nyilván a "Sárkányos" kifejezést értette, hiszen nemcsak tagja volt a Sárkányos-rendnek, hanem néhány oklevelén és pénzein is megjelenítette a sárkánymotívumot. Mindezek az érvek persze összefügghetnek úgy is, hogy bizonyíthatóan a középkorban a sárkány az ördög egyik jellegzetes szimbólumaként jelent meg.

Ha immáron elfogadjuk legalább azt, hogy a Drakula név II. Vlad személyéhez köthető, akkor máris szembe találjuk magunkat azzal a nem csekély problémával, hogy az utókor miért köti mégis fiához, vagyis III. Vladhoz ezt az elnevezést. A legegyszerűbbnek tűnő – és nem feltétlenül igaz – magyarázat szerint azért, mert ha II. Vlad volt a "Sárkányos", akkor III. Vlad pedig a "Sárkányos fia" volt. Az ötletes kis megfejtésnek az a legnagyobb szépséghibája, hogy nem maradt fenn egyetlen olyan forrás sem, ahol a "Sárkányos fia" névvel illették volna, sőt szinte minden forrás az általánosan elterjedt, és "Karóbahúzó" jelentéssel bíró Tepes ragadványnévvel jelölte meg őt életében. Halála után viszont megszülettek azok a források, amelyek már egyértelműen őt nevezik Drakulának – nem pedig Drakula fiának –, bár ezekben a dokumentumokban is számtalan ellentmondás, illetve ebből fakadó zavarodottság figyelhető meg. Így vannak olyanok, akik III. Vlad Tepes ördögi gaztetteivel próbálják megmagyarázni azt, hogy miért öröklődött át végül őrá az eredetileg az apja által viselt név. Ezzel vissza is tértünk ahhoz a problémához, hogy a Dracul kifejezés elsősorban sárkányt, vagy ördögöt jelent-e. A népi hiedelmek ráadásul nemcsak ördögi személyként örökítették meg III. Vlad Tepest, hanem halála után nem sokkal már vérszívó vámpírként is, ezzel mintegy a Drakula név és a vámpír szó személyében kapcsolódott össze. Csakhogy a III. Vlad Tepes által kedvelt karóba húzás aktusa olyanképpen is értelmezhető, hogy a vajda, ha volt tudomása egyáltalán a vámpírokról, akkor kifejezetten félnie kellett azoktól, hiszen kihegyezett karókkal a hiedelemvilág szerint éppen a vámpírokat volt szokás elpusztítani. A karóba húzás eljárása ebből a szemszögből nézve tehát éppen egy olyan tettnek tekinthető, amellyel az ember – és így III. Vlad Tepes – képes volt megakadályozni azt, hogy vámpírrá válhasson. Erre a felvetésre válaszképpen azt hangoztatják, hogy Vlad Tepes attól még vámpírrá válhatott, hogy ő maga életében félt a vámpíroktól.

A havasalföldi uralkodók neveit megörökítő lista tanulmányozása során felmerült egyesekben, hogy mivel a listán szereplőknek sem a névhasználata, sem pedig a sorszámozása nem következetes, már az is megkérdőjelezhető, hogy II. vagy III. Vlad lett volna Drakula. Példaként erre azt a már emlegetett vajdát szokták felhozni, aki okleveleiben hol II. Vladislavnak, hol pedig egyszerűen csak Vladnak neveztette magát, és akinek meggyilkolása révén tudott Vlad Tepes annak idején hatalomra jutni. Kimutatták ugyanakkor azt is, hogy Vlad Tepes sem volt következetes saját nevének használatában, mert időnként Vladislavnak íratta le. Mindezek miatt végül felvetették azt a lehetőséget, hogy a történelmi Drakula lehetne akár a IV. vagy V. Vlad is, ám ez az elképzelés sem a történetírásban, sem pedig a közvéleményben nem tudott elterjedni. Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakula-regénye kapcsán az irodalomkritikusok, műértők is kénytelenek voltak a mű témájából fakadó ellentmondásokkal szembenézni. Ok végül arra a következtetésre jutottak, hogy mivel Stokernek igen kevés információja volt Erdélyről, Havasalföldről pedig még kevesebb, ezért élve irodalmi szabadságával, regényében egyszerűen összemosta II. és III. Vlad, vagyis apa és fia alakját.

 
Interactive
Főoldal
Fórum
Kérdésed
Linked
Vendégkönyv
Levél nekem
Chat
!!Felmérés!!
Szavazás
Mi érdekel leginkább?

Vámpírok
Szellemek
Más lények
Wicca
Mágia
Mitológia
Minden
Egyéb
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Button

 
 ~~~

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Számláló
Indulás: 2004-10-30
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!