Segesvár és Törcsvár

Bram Stoker regénye Drakulából a mesés Kárpátok hegyei között élő erdélyi nemesembert, vagyis grófot faragott. A mű népszerűségéből fakadóan a huszadik századra általánossá vált ez a hiedelem, és így Drakula neve összeforrott Erdély (Transsylvania) vadregényes tájaival. Érdemes ezért megvizsgálni azt, hogy mennyire valósak azok az állítások, amelyek Drakula személyét bizonyos erdélyi településekkel, nevezetesen Segesvárral és Törcsvárral hozták összefüggésbe.

Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387-1437) és német-római császár uralkodásának utolsó esztendejében, vagyis 1437-ben létrejött Erdélyben a három nemzet uniója. A Kápolnán megkötött egyezség révén eredetileg a magyar király hűbéreseinek számító nemesség, a határvédelmi feladatokat ellátó székelyek, valamint a szász városok polgárai léptek szövetségre a Budai Nagy Antal által vezetett parasztfelkelők mozgalmának elfojtására. A parasztfelkelés leverését követően is fennmaradt azonban a három nemzet uniója egy olyan tartós rendi szövetségként, amely évszázadokon keresztül meghatározta, illetve befolyásolta Erdély társadalmi és politikai viszonyait. A székelyek és a szászok szabad, bár jogilag pontosan szabályozott kerületekben, úgynevezett székekben éltek, amelyek kívül estek a magyar közigazgatás vármegyei keretein. A székelyek már a magyar állam megalakulásának kezdeteitől Erdély keleti peremvidékén éltek, míg a német területekről elszármazott szászok tömeges betelepülése II. András király (1205-1235) uralkodása idején kezdődött meg. A mezőgazdasági tevékenység mellett kézművesiparral is foglalkozó szászok a dél-erdélyi területeken számos jelentős várost alapítottak, ezek közé tartozott többek között Nagyszeben, Brassó és Segesvár is.

A szövetségbe tömörült három nemzeten kívül azonban Zsigmond király korára már más népcsoportok is megjelentek Erdély területén. A terület északi vidékein a szlávok, míg a déli és középső területeken pedig a törökök balkáni előrenyomulása elől menekülő románok telepedtek meg egyre növekvő számban. Mivel a szlávok és a románok ortodox keresztény vallásúak voltak, amely vallást a katolikus keresztény magyar királyság nem ismerte el, ezért templomokat nem építhettek (csak kivételes esetekben), földet nem, vagy csak korlátozottan birtokolhattak, így egy olyan saját nemesi rétegük sem alakulhatott ki, amely képes lett volna Magyarország politikai színpadára lépni, vagy akárcsak az erdélyi nemzetek uniójához csatlakozni. Ugyanakkor Zsigmond király birtokadományozási politikája során több előkelő (kenéz, bojár), Havasalföldről elszármazott román családnak is juttatott jelentősebb földterületeket, főként Erdély területén. Ezeket a birtokadományozásokat politikai megfontolások motiválták. A törökök folyamatos előretörése a Balkán északi részei felé egyre veszélyesebbé vált. A Magyarország és a Török Birodalom közé szorult Havasalföld politikai elitje ekkoriban két pártra szakadt, az egyik a magyar fennhatóságtól várta a teljes török uralom elkerülését, míg a másik inkább a török hűbér felvállalásával remélt külső és belső nyugalmat. Zsigmond király számára nyilvánvalóan a magyarpárti csoport támogatása volt fontos, ezért ők voltak azok, akik valamely Zsigmondnak tett szolgálat fejében birtokokat nyerhettek Erdélyben. Így kerülhetett a magyar történelem színpadára a Hunyadi-család, valamint ennek köszönhetően vált egy időre jelentősebb szereplővé a Vlad-család is.

A törökpártiak által havasalföldi fejedelmi székéből elűzött II. Vlad a Nagy-Küküllő folyó vidékén nyert Zsigmond királytól birtokot, majd Segesváron házat is szerzett magának. Ebben az Övárban lévő házban látta meg a napvilágot azután III. Vlad, vagyis a történelmi Drakula. A Vlad-család viszonya nem volt felhőtlen a szász polgársággal, mivel azok függetlenségüket féltették, valószínűleg nem is alaptalanul, tőlük. Az oklevelek tanúsága szerint a Nagy-Küküllő sebes medre fölé emelkedő szirtre felhúzódó Segesváron az első vár felépítésére már II. Géza (1141-1162) király uralkodása idején sor került, a kiterjedt várkerületet magába foglaló (ez ma az úgynevezett Felsőváros) tornyokkal megerősített várfalakat azonban csak 1280 körül kezdték el építeni. A város szász polgársága Schässburgnak hívta települését, amelyet I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) emelt 1367-ben városi rangra. E korszakban fejeződött be a várfalak építése, és ebben az időben emelték a jelentősebb egyházi illetve világi építményeket is. A gótikus lakóházak olyan keskeny sikátorokat fognak közre, amelyek még mindig őrzik ódon középkori hangulatukat. Drakula szülőháza ma is áll – közvetlenül a vár főbejáratánál, a híres Óratorony mellett látható. A nem túl látványos kétszintes lakóház vaskos falaihoz képest kicsiny ablakai a szászok fő templomára tekintenek. A krónikák nem szólnak ugyan róla, hogy Drakula mennyi időt töltött el e ház falai között, mégis a legenda szempontjából fontos épület, hiszen annak létező bizonyítéka.

Segesvárt és a Küküllő vidékét déli irányban elhagyva juthatunk el Brassóba, majd onnan a Déli-Kárpátok vonulatai (Keresztény-havas) közé kapaszkodva kereshetjük fel azt a Törcsvárt, amit a románok Brannak neveznek. A törcsvári kastélyt Nagy Lajos király megrendelésére a szászok építették 1377-ben, és később fontos szerepet játszott a törökök elleni védekezésben. Több tulajdonosa is volt a XV század folyamán, míg végül Brassó városának birtokába került. A legendák szerint egy ideig a Havasalföld trónját magyar segítséggel megszerző, de egy idő után Erdélybe visszaűzött III. Vlad, vagyis Drakula menedékhelye volt, erre azonban semmiféle kézzelfogható bizonyíték nincsen. Ennek ellenére erősen tartja magát az a hit, hogy ez a Havasok kopár csúcsainak kékes ködéből felderengő gótikus várpalota a szörnyű bűnök fertőjében megmártózó Drakula lakhelye volt. A település csendjét időnként felverő farkasvonyítás, illetve a medvék érezhető közelsége még misztikusabbá teszik ezt a kecses és valóban romantikus látványt nyújtó kastélyt. A mesebeli környezetnek köszönhetően Törcsvár a vámpírfilmesek kedvelt forgatási helyszínévé vált. Amikor 1918-ban a román hatalom birtokba vette Erdélyt, akkor Brassó felajánlotta a törcsvári kastélyt Mária román királynénak. Tőle leánya, Ilena hercegnő örökölte meg 1937-ben, aki 1950-ben az Egyesült Államokba emigrált, és ott is halt meg 1991-ben. A kommunista hatalom által államosított kastély tulajdonjogának visszaszerzéséről mindmáig nem mondtak le az egykori román királyi család leszármazottai, miközben nem az ő szellemük, hanem a vérszívó Drakuláé lengi körül a tájat.