۩۞۩ Démonok ۩۞۩ close your eyes and enter the UnderWorld
Articles
Könyvajánló
Honlap ajánló
Általános cikkek
Drakula, vámpírok
Démonok
Tibeth
Szellemek
Szörnyek, természetfeletti lények
Jóslás, jóslatok
Alkímia
Alvilág
Csináld magad!
Varázslatok
 

 

Könyvek
Drakula 
Az ördög ül a sziklaszegélyen
 

 

Drakula
Drakula : A vér világa

A vér világa

tikosi  2004.12.15. 15:02

Vérvád

Vérvád

 

 

Az Európában elterjedt vérmítoszok közül az egyik legszélesebb körben elterjedt a zsidókkal szemben hangoztatott vérvád. E vád szerint az úgynevezett "zsidó húsvét", vagyis a pászka (pészah) megünneplésére készített kovásztalan kenyérbe rituálisan feláldozott keresztények vérét keverik a zsidók. A pászka szón eredetileg a zsidóság Isten átvonulását értette, és arra a bibliai eseményre utaltak vele, amikor Isten a tizedik csapás keretében elpusztította Egyiptom elsőszülött fiait. Választott népe, vagyis a zsidók fölött azonban békében átvonult, hiszen azok áldozati bárányok vérével jelölték meg házaik kapuját. A később kialakuló emlékünnep során a pászkán már azt az eseményt értették elsősorban, amikor a zsidókat Isten kiszabadította szolgaságukból, kivezetve őket Egyiptom földjéről. A kivonulás történetének meghatározóan fontos eseménye a Sinai-hegyen történt szövetségkötés volt, amellyel Isten saját népévé tette a megszabadított zsidóságot, és ekkor nyilvánította ki parancsolatait Mózesnek. A pászkát a kovásztalan kenyér ünnepének is szokták nevezni, a zsidók ugyanis olyan gyorsan vonultak ki Egyiptom földjéről, hogy a kenyérnek nem volt ideje megkelni, azt végül a nap szárította meg, míg a vállukon vitték. A pászka emlékünnepre a zsidóság ezért készít kovásztalan kenyeret és más speciális ételeket, áldozati bárányt fogyasztanak, és a két, úgynevezett széderestén a Hágáda nevű imakönyvből bölcsességeket, költeményeket és dicshimnuszokat olvasnak fel.

A zsidósággal kapcsolatos előítéletek már az ókorban, Nagy Sándor makedón király (Kr. e. 336-323) halálát követő hatalmi-politikai időszakban kialakultak. Ennek az előítéletnek a gyökerei akkoriban elsősorban abból fakadtak, hogy az egyistenhívő zsidók nem fogadták, nem fogadhatták el a hellenisztikus uralkodók isteni tiszteletét, és az ahhoz kapcsolódó szertartásokat. Az első, írásban fennmaradt vérvádat Alexandriai Apión jegyezte fel: "(…) jelentették Aniókhosz királynak, hogy a zsidók fogva tartanak egy görögöt a Szentélyben, egy teljes évig hizlalják, majd feláldozzák (…)." A zsidókkal kapcsolatos előítéletek és vádak akkor erősödtek fel igazán, amikor a Római Birodalom uralma alá hajtotta a Közel-Keletet. A zsidókat legyőző Titus császár (79-81) velük szembeni kegyetlen bánásmódját is különböző rágalmakkal és vádakkal igyekeztek alátámasztani. A Közel-Keletről ekkor sok zsidó és keresztény menekült el, szóródott szét az akkori világban. A rómaiak pogány papjai nemigen tettek különbséget zsidók és keresztények között, ez abból is jól látszik, hogy a II. században számos olyan vérvádat jegyeztek le, amelyekkel keresztényeket illettek. Így például az egyik akkori keresztény egyházatya, Tertulliánus elpanaszolja egyik iratában, hogy keresztény híveit csecsemők megölésével és megevésével vádolták meg. A keresztények esetében a fordulatot Nagy Konstantin császár (307-337) uralkodása hozta meg, aki vallástürelmi rendeletével lehetővé tette a kereszténység uralomra jutását a pogány vallások fölött az egész Római Birodalomban, ezzel együtt azonban felerősödött a zsidóüldözés és az újabb és újabb vádak hangoztatása. Már nemcsak vérvádakat fogalmaztak meg velük szemben, hanem őket tekintették a különböző járványok, betegségek okozóinak is.

A Római Birodalom összeomlását (476) követően, a középkor első évszázadaiban a zsidók viszonylagos nyugalomban élhettek. A keresztény-feudális államok vezetői és lakói azonban továbbra is idegenkedtek tőlük, ezért elkülönült városrészekben, gettókban kellett élniük, sok helyen sárga foltokat kellet viselniük a ruházatukon, földet pedig egyáltalán nem birtokolhattak, ezért foglalkozásként az ipar és a kereskedelem adódott csak számukra. Az ókori eredetű vérvádak ugyan egy időre elfelejtődtek, ám a zsidókkal szembeni előítéletek mindvégig fennmaradtak. A vérvádak újbóli megjelenése, hangoztatása az 1095-től meginduló keresztes háborúk időszakához kötődik. A középkor első jelentős vérvádját az angliai Norwichban jegyezték fel 1144-ben. Magát a vádat egy Theobald nevű hitehagyott zsidó terjesztette el annak érdekében, hogy érdemeket szerezzen magának a keresztények között. Vádjai szerint a zsidók minden évben kisorsolták, hogy melyik hitközségük köteles egy keresztény gyereket rituális célból megölni. A vád bizonyságául egy William nevű fiú eltűnését hozta fel, akit szerinte a zsidók megkínoztak és megöltek. Olyan hihetetlennek tűnt azonban az egész dolog, hogy az ügyben senkit sem tartóztattak le, és perre sem került sor, a szájhagyomány azonban tovább színezte a történetet, így hozva vissza az európai köztudatba a zsidóellenes vérvádakat.

Az Európa-szerte gyorsan terjedő vérvádaknak az volt az alapvető céljuk, hogy egyes vidékekről elüldözzék a zsidókat, ezek miatt életüket azonban még nem fenyegette komoly veszély A legismertebb és leginkább elterjedt vérvádak 1168-ban az angliai Gloucesterben, 1171-ben a franciaországi Bloisban, 1182-ben a spanyolországi Saragosában, majd 1192-ben ismét Angliában, Winchester városában hangzottak el. E vérvádak szerint a zsidók a Passió jeleneteit követve hajtották végre rituális gyilkosságaikat, vagyis az elrabolt gyermeket először megkínozták, tortúrának vetették alá, majd keresztre feszítették. 1255-ben az angliai Lincolnban eltűnt egy Hugh nevű fiú, akiről azt kezdték el terjeszteni, hogy a helyi zsidó közösség tíz napon át tartotta fogva, eközben kenyérrel és tejjel hizlalták, majd keresztre feszítették. Az ügyben vizsgálatot indítottak, a lefolytatott per következményeként pedig 18 zsidót ki is végeztek. Ezeknek az eseteknek a leírásából kitűnik, hogy a kezdeti vérvádak még emberáldozatokról, rituális gyilkosságokról szóltak, és magának a vérnek ezekben nem tulajdonítottak különösebben nagy jelentőséget.

A XV-XVII. század során a vérvádak jellege fokozatosan átalakult. Ekkor elsősorban már azzal vádolták meg a zsidókat, hogy a húsvéti pászkához van szükségük keresztény vérre. Ezek a vádak nagyvonalúan átsiklottak azon a nyilvánvaló tényen, hogy a zsidó vallás kifejezetten tiltja az olyan ételek fogyasztását, amelyek vérrel vannak beszennyezve, ezért a húst alaposan besózzák és beáztatják annak érdekében, hogy egyetlen csepp vér se maradjon benne. Az ekkoriban főként a német területeken elterjedt vérvádak azt is hangoztatni kezdték, hogy a zsidók nemcsak vallási eszköznek, hanem gyógyszerkészítéshez és bájitalok előállításához is használnak keresztény vért. Az egyes vérvádak történetét Európa-szerte főként vándorprédikátorok, fanatikus keresztények és a jezsuita szerzetesek terjesztették. A vérvádak kivizsgálásában és így a zsidók üldözésében jelentős szerep jutott az inkvizíciónak is. Például a híres spanyol főinkvizítor, Thomas de Torquemada (1420-1498) 1490-ben a kasztíliai La Guardia valamennyi zsidó lakosát perbe fogta, kegyetlenül megkínoztatta őket, majd többségüket máglyára küldte. Az ő tevékenységének volt az egyik következménye az is, hogy 1492-ben minden zsidót kitiltottak Spanyolország területéről. Az ekkoriban terjesztett vérvádak tehát már egyre több áldozatot szedtek a zsidóság köréből, ezért a viszonylagos nyugalom reményében egyre többen vándoroltak át közülük a Török Birodalom területére. A zsidókkal szembeni gyűlölet lángja olyan magasra csapott a XV század végére, hogy még egy olyan képtelenségre is sor került az itáliai Trentóban elhíresült vérvád során, amikor az ekkor eltűnt Simon nevű kisfiút az egyház szentté avatta azzal az indoklással, hogy a zsidók által rituálisan meggyilkolt gyermek keresztény vértanúnak tekintendő. Szent Simon emlékének ünneplését a Szentszék csak 1965-ben tiltotta be hivatalosan a vérvád elutasításának indokával, és törölte őt a katolikus szentek sorából.

Az elmondottakból kitűnik, hogy a vérhez fűződő népi hiedelmeket és babonákat nemcsak pozitív értelemben lehetett felhasználni, hanem vallási vagy politikai érdekek mentén a gyűlölet szítására is. A vérnek ez a negatív mítosza főként a zsidóságot sújtotta Európában, de voltak olyan időszakok, amikor más népcsoportok vagy vallási felekezetek lejáratására és üldözésére is felhasználták. A vérvádak alapja minden esetben a vérnek, mint kultikus és misztikus anyagnak a felmutatása volt.

 

 
Interactive
Főoldal
Fórum
Kérdésed
Linked
Vendégkönyv
Levél nekem
Chat
!!Felmérés!!
Szavazás
Mi érdekel leginkább?

Vámpírok
Szellemek
Más lények
Wicca
Mágia
Mitológia
Minden
Egyéb
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Button

 
 ~~~

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Számláló
Indulás: 2004-10-30
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!