146. old

A Fényre, ez aztán nehéz helyzet volt. Nem mondhatta meg

Gawynnek, hogy esze ágában sincs visszatérnie a Toronyba, amíg Elaidáé

az Amyrlin Trón. De ha csak elüti valami bohósággal a kérdést, a

fiú azt hiszi, Rand miatt marad. Látszott rajta, hogy õszintén aggódik.

Érte.

– Vigyázok magamra, Gawyn. Ígérem – annyira vigyázok magamra,

amennyire csak tudok, tette hozzá gondolatban. Apró kis helyesbítés

volt csak, de ezek után még inkább nehezére esett kimondania

következõ kérését. – Még egy szívességet szeretnék kérni tõled. Nem

Rand ölte meg az édesanyádat – hogyan lehetett képes arra, hogy ezt

így a szemébe vágja, ezzel is kínozza még egy kicsit? De akár kínzás,

akár nem, ezt kellett tennie. – Ígérd meg nekem, hogy nem fordulsz

Rand ellen, mielõtt be tudnám ezt bizonyítani neked!

– Esküszöm.

A fiú most sem habozott, de a hangja érdes volt, és a keze ismét

ökölbe szorult, talán erõsebben is, mint az elõbb. Egwene nem pislogott;

ez az aprócska fájdalom ugyan nem ellensúlyozta mindazt a

kínt, amit most Gawynnek okozott, de a lány mégis úgy érezte, egy

kicsit kiegyenlíti a helyzetet.

– Így kell lennie, Gawyn. Tudom, hogy nem Rand tette, de nem

lesz egyszerû bebizonyítanom az igazam.

Hogy a Fénybe tudná bebizonyítani? Rand becsületszava aligha

lenne elég. Minden olyan kusza volt. Egyszerre csak egy dologgal kellene

törõdnie. Mit akarhatnak azok az aes sedai-ok?

Gawyn mély levegõt vett. Egwene meglepõdve nézett fel rá.

– Bármit feladnék, bármit elárulnék érted. Gyere velem, Egwene!

Mind a ketten itt hagyjuk ezt az egészet. Van egy kis birtokom Fehérhídtól

keletre. Csak egy kis falu és egy szõlõ, és olyan messze van

minden mástól, hogy még a nap is csak két nappal késõbb kel fel,

mint másutt. A világ dolgai alig jutnak el hozzánk. Összeházasodhatnánk

odafelé menet. Nem tudom, mennyi idõnk lesz még al’Thor és

a Tarmon Gai’don elõtt, de azt a keveset együtt tölthetjük.

Egwene értetlenül nézett rá, aztán eszébe jutott, hogy utolsó futó

gondolatát, hogy mit akarhatnak azok az aes sedai-ok, önkéntelenül

147. old

is kimondta. Ezért mondta azt Gawyn, hogy bármit elárulna érte. Azt

hitte, arra akarja kérni, hogy kémkedjen neki. És megtenné. Megkérné,

hogy hadd ne kelljen ilyet csinálnia, de ha Egwene ragaszkodna

hozzá, hát kémkedne. Azt ígérte, bármit megtesz, és bármit meg is

tenne. Nem törõdne azzal, hogy önmagára nézve ez milyen következményekkel

járhat. Egwene is ígért valamit; tulajdonképpen Gawynnek,

de ez nem az a fajta ígéret volt, amit fennhangon elmondhatott

volna neki. Ha Gawyn elejt valamit, amit használni tud, akkor azt fel

is fogja használni – kénytelen lesz –, de nem fogja faggatni. A legkisebb

részletet sem fogja erõvel kiszedni belõle. Bármit veszít is ezzel.

Sarene Nemdahl biztos nem értené meg, miért tesz ilyen ostobaságot,

de sehogy máshogy nem viszonozhatná Gawyn ajánlatának

nagylelkûségét.

– Nem tehetem – mondta lágyan –, el sem tudod képzelni, milyen

szívesen elmennék veled, de nem tehetem.

Hirtelen felnevetett, és érezte, hogy könnyek öntik el a szemét.

– És te. Te mint áruló? Gawyn Trakand, elõbb sötétül el a nap,

mint hogy te áruló legyél.

A ki nem mondott ígéretek persze szépek, de kellett még valamit

tennie. Fel fogja használni Gawyn minden egyes elejtett szavát, és ráadásul

épp a fiú ellen. Valamit neki is fel kellett ajánlania.

– A sátrakban alszom, de minden reggel besétálok a városba. A

Sárkányfal Kapun jövök be, nem sokkal napkelte után.

A fiú rögtön felfogta. Egwene tudta, hogy így lesz. Gawyn értette,

hogy a lány hisz neki, és hogy önként a kezébe adja a szabadságát.

Gyengéden megfogta a kezét, és megcsókolta elõbb az egyik tenyerét,

majd a másikat.

– Drága dolgot adtál most a kezembe. Ha minden reggel elmegyek

a Sárkányfal Kapuhoz, valaki biztos észreveszi. És az sem biztos, hogy

mindennap el tudok szabadulni, de ne lepõdj meg, ha a legtöbbször

felbukkanok melletted nem sokkal azután, hogy beértél a városba.

Mikor Egwene végre kijutott a szabadba, a nap már jócskán benne

járt a délután legforróbb részében, és a felhõk is oszladozni kezdtek

egy kicsit. Sokkal hosszabb ideig tartott a búcsúzkodás, mint gondolta

volna. A Tudós Asszonyok aligha gondoltak arra, hogy testmozgás

helyett majd csókolózni fog, de a szíve úgy vert, mintha egész nap futott

volna.

Határozottan kizárta a fiú arcát a gondolatai közül – jobban mondva

megpróbálta valahova hátrébb lökdösni; be kellett látnia, hogy

148. old

nem tud nem gondolni rá –, és visszatért az õrhelyére az istállók mellett.

Valaki még mindig fókuszált a házban. Talán többen is egyszerre,

hiszen az a fonat egy nõnek igen nagy lett volna. Kicsit ugyan gyengült

reggel óta, de még mindig nagyon erõsnek tûnt. Egy sötét hajú

nõ ment be a házba. Egwene nem ismerte, de a kemény vonásokra

boruló kortalanság elárulta, hogy aes sedai. Nem próbált meg újra

hallgatózni, és nem maradt sokáig – ha ennyit járkálnak ki-be,

könnyen megeshet, hogy észreveszik és felismerik még ebben az aiel

ruhában is –, de ahogy elsietett, egyre csak ugyanaz a gondolat kalapált

a fejében. Mit akarhatnak?

– Szándékunkban áll Tar Valonba kísérni – mondta Katerine Alruddin,

és kényelmesebben elhelyezkedett. Sosem tudta eldönteni,

hogy vajon a cairhieni székek valóban olyan kényelmetlenek-e, mint

amilyennek látszottak, vagy csak azért érezte rosszul magát bennük,

mert olyan kényelmetlennek tûntek. – Ha elindul Tar Valonba, Cairhienben…

ûr lesz. Hatalmi ûr.

Colavaere úrnõ nem mosolyodott el, de enyhén elõrehajolt az

aranyozott karosszékben.

– Ez érdekesen hangzik, Katerine sedai – mondta, majd a szolgákra

kiáltott. – Hagyjatok magunkra!

Katerine elmosolyodott.

– Szándékunkban áll Tar Valonba kísérni – mondta Nesune kimérten,

de egy pillanatra átfutott rajta a harag. A teari férfi ugyan érdeklõdve

nézett rá, de idegesen csoszogott, és láthatóan zavarta az aes

sedai jelenléte. Attól félt, hogy a nõ mindjárt fókuszálni fog. Csak egy

amadiciai lehetett volna rosszabb. – Ha elindul Tar Valonba, Cairhienben

szükség lesz egy erõs kezû vezetõre.

Melian nagyúr megnyalta a szája szélét.

– Miért mondja ezt épp nekem?

Nesune mosolya bármit jelenthetett.

Mikor Sarene belépett a szobába, csak Coiren és Erian volt ott. Teázgattak.

Persze egy szolgálólány is ott állt mellettük, hogy teát töltsön

nekik. Sarene kiküldte.

– Berelainnel lehetnek gondok – mondta, miután bezáródott az

ajtó a szolgáló után –, nem tudom, hogy nála az alma vagy az ostor

mûködik jobban. Holnap Aracome-hoz kellene mennem, ugye? Nem

149. old

tudom, hogy lesz-e rá idõm. Berelaint még puhítgatni kell egy kis ideig.

– Alma vagy ostor – Erian hangja igen feszült volt –, amelyik mûködik.

Az arca akár fehér márvány is lehetett volna, hollófürtökkel keretezve.

Sarene titkos szenvedélye a költészet volt, bár sosem hagyta

volna, hogy valaki rájöjjön, ilyen… érzelmes dolgok is érdeklik. Belepusztult

volna a szégyenbe, ha Vitalien, az õrzõje, megtudja, hogy azt

írta róla, olyan, mint egy leopárd és még jó pár más kecses, veszedelmes

nagyvad.

– Szedd össze magad, Erian – Coiren még ezt a pár szót is úgy

mondta, mintha beszédet tartana. – Sarene, engem leginkább az aggaszt,

hogy a pletykák szerint az ifjú Rand al’Thorral egy Zöld nõvér

is a városba érkezett. Állítólag már Tearben is ott volt vele. Galina

most hallotta a híreszteléseket.

Mindig „ifjú Rand al’Thor”-nak hívta, mintha csak arra akarná emlékeztetni

a hallgatóságát, hogy a férfi fiatal és ennek megfelelõen tapasztalatlan.

– Moiraine és egy Zöld – merengett el Sarene. Ez valóban komoly

gond. Elaida szerint Moiraine és Siuan kettesben intézték el, hogy

Rand al’Thor felügyelet nélkül, szabadon cselekedhessen, de ha még

egy aes sedai benne volt a dologban, akkor akár jóval többen is lehetnek,

és a szálak könnyen olyan nõvérekhez vezethetnek, akik elmenekültek

a Toronyból, mikor Siuant letaszították. – De ez csak egy

pletyka.

– Talán mégsem az – lépett be Galina az ajtón. – Nem is tudsz róla,

hogy valaki fókuszált ránk ma reggel? Nem tudom, mit akart vele elérni,

de szerintem mindannyian el tudjuk képzelni, mi lehetett a cél.

Sarene apró fonatainak végén összecsendültek a gyöngyök, ahogy

a nõ megrázta a fejét.

– Ez nem bizonyítja, hogy egy Zöld nõvér van a környéken, Galina.

Még csak az sem biztos, hogy egy aes sedai volt az. A híresztelések

szerint az aiel nõk közül is tudnak páran fókuszálni. Ezek a Tudós

Asszonyok, vagy kik. És sokan vannak, akiket kitettek a Toronyból,

miután elbuktak a beavatottak vizsgáján.

Galina elmosolyodott, kivillantak a fogai, de az arca kõkemény

maradt.

– Szerintem ez azt bizonyítja, hogy Moiraine életben van. Úgy tudom,

neki voltak ilyen hallgatódzós trükkjei, és nem hiszem el, hogy

150. old

ilyen kényelmesen meghalt volna. Hiszen nem maradt utána holttest,

és senki nem látta pontosan, mi történt.

Ez Sarene-t is zavarta. Leginkább azért, mert kedvelte Moiraine-t –

novícia korukban és beavatottként is jó barátok voltak, bár Moiraine

egy évvel elõbb került a Toronyba, mint õ. Azóta nem találkoztak sokat,

de mindig jól érezte magát a Kék társaságában. Meg aztán valóban

túl kényelmes és ködös volt ez az egész. Moiraine épp akkor hal

meg vagy tûnik el, mikor elfogatási parancsot adnak ki ellene. Ilyen

körülmények között Moiraine képes lenne megrendezni a tulajdon

halálát.

– Szóval szerintetek Moiraine-el és a névtelen Zöld nõvérrel is számolnunk

kell? Ez még mindig csak pletyka, Galina.

Galina mosolya nem változott, de a szeme megvillant. Túl kemény

volt ahhoz, hogy észérvekkel meg lehessen gyõzni – azt hitte, amit

akart, még akkor is, ha bizonyítani lehetett, hogy nincs igaza –, de Sarene

mindig úgy képzelte, hogy valahol mélyen a lelkében hatalmas

tüzek lobognak.

– Én úgy vélem – mondta Galina –, hogy Moiraine az a bizonyos

Zöld nõvér. Hogy lehet legjobban elbújni a letartóztatás elõl, mint ha

az ember megrendezi a saját halálát, és aztán valaki másként, esetleg

egy másik ajah tagjaként, visszatér? Úgy hallottam, hogy ez a Zöld nõvér

egész alacsony; mindannyian tudjuk, hogy Moiraine nem egy magas

nõ.

Erian kihúzta magát, az arca kemény volt, hatalmas barna szemében

a felháborodás tüze lobogott.

– Ha a kezünk közé kapjuk ezt a Zöld nõvért – nézett rá Galina –,

természetesen a te felügyeleted alatt visszük vissza a Toronyba.

Erian kurtán biccentett, de a tûz nem hunyt ki a szemében.

Sarene értetlenül nézett maga elé. Moiraine? Amint letagadja az

ajahját? Biztos nem tenne ilyet. Sarene sosem ment férjhez – nem

volt logikus, hogy két ember egy egész életre összeillene, nem is hitte

el – de ezt csak ahhoz tudta volna hasonlítani, mintha egy asszony

valaki más férjével költözne össze. Õt nem is az vágta fejbe, hogy Galinának

igaza lehet. Maga a felvetés volt elképesztõ. Épp fel akarta

vetni, hogy elég sok alacsony nõ van a világon, és hogy a termet egy

igen viszonylagos dolog, mikor Coiren megszólalt a maga mindent

elsöprõ modorában.

– Sarene, újra meg kell próbálnod elintézni a dolgodat. Késznek

kell lennünk, bármi is történik.

151. old

– Nekem nem tetszik ez a dolog – mondta Erian határozottan. –

Olyan, mintha eleve kudarcra készülnénk.

– Pedig ez teljesen logikus – válaszolta Sarene. – Ha egészen kicsi

szakaszokra bontjuk fel az idõt, meglátod, hogy még egy ilyen kicsi

szakaszban sem lehet biztosra megmondani, milyen fordulatot vesznek

az események. Minthogy könnyen megeshetne, hogy Caemlynig

kergetjük Rand al’Thor, és õ közben visszajön Cairhienbe, jobb ha itt

maradunk, és arra építünk, hogy még visszatér Cairhienbe. Lehet,

hogy holnap érkezik, lehet, hogy egy hónap múlva. Bármi, ami ez idõ