A kardok koronája
Fycsur 2007.05.21. 20:31
Elaida messzire ellátott a Fehér Torony teteje alatt, a
közel nyolcvan hossz magasan nyíló boltíves ablakból, túl Tar Valon falain is. A
széles Erinin folyó észak-nyugatról, erdők tarkította síkságról érkezett, s
kettényílt a hatalmas szigetváros fehér falai előtt. Lenn hosszú árnyak
pettyezték a várost, de ebből a magasságból minden tisztán és élesen látszott.
Még Cairhien híres befejezetlen tornyai sem versenyezhettek a Fehér Toronnyal.
Tar Valon többi tornya sem ért a nyomába, bármit beszéltek is ívelt hídjaikról
az emberek.
Ilyen magasan könnyű szellő enyhítette a világra boruló
természetellenes hőséget. Az év ezen szakában, a Fények Ünnepe után, már méteres
hónak kellett volna fednie a vidéket, ám mégis a legforróbb nyarat idéző meleg
volt. Újabb jele annak, hogy közeleg az Utolsó Csata, a Sötét Úr újabb kézjegye,
ha bárkinek kétsége lett volna efelől. Elaida persze nem hagyta, hogy a hőség
megérintse, még akkor sem, mikor lefelé indult a Torony fülledtebb alsó
termeibe. Egyáltalán nem a szellő miatt költözött fel ilyen magasra, ezekbe a
szerény szobákba, vállalva a számtalan lépcső okozta kényelmetlenséget.
A sima, vörösesbarna padló és az alig pár faliszőnyeg által
díszített fehér márványfal nyomába sem ért a lejjebb fekvő Amyrlin lakosztály
pompájának. Sok időt töltött ott is, hiszen az Amyrlin Trón hatalmához az
amyrlin pazar szobáit kötötték az emberek. De idefenn lakott, és munkája zömét
is itt végezte. A kilátás miatt. Bár nem a város, a folyó vagy az erdő
érdekelte. Hanem ami a Torony területén kezdődött éppen.
Az őrség régi gyakorlóterén frissen ásott gödrök és alapok
húzódtak, magas fadaruk, márvány és gránit lapok tornyosultak. Kőművesek és
munkások sürögtek-forogtak szorgos hangyaként, szekerek hordtak még több követ a
Torony elé végtelen sorokban. Az egyik oldalon állt a kőművesek makettje. Akkora
volt, hogy a munkások bekúszva láthassanak benne minden részletet, megnézhessék
minden kő helyét. A legtöbben nem tudtak olvasni, és a mesterek tervrajzain sem
igazodtak volna el. A makett nagyobb volt, mint jó pár udvarház a környéken.
Ha a királyoknak és királynőknek palotáik vannak, az Amyrlin
Trón miért lakna a többi nővérénél alig jobb szobákban? Palotája fényesebb lesz
a Fehér Toronynál, tornya tíz hosszal magasabbra tör majd. A kőművesek mestere
elsápadt, mikor ezt meghallotta. A Tornyot ogierek építették, nővérek segítették
őket a Hatalommal. De elég volt Elaida arcára néznie, hogy Lerman mester a
földig hajolva, dadogva ígérje meg, úgy lesz, ahogy kérte. Mintha ez kérdéses
lett volna.
Dühösen húzta el a száját. Ogier kőműveseket akart, de az
ogierek nem mozdultak el a steddingekből. A legközelebbi steddingbe, a
feketedomboki Stedding Jentoine-re küldött üzenetét visszautasították.
Udvariasan, de visszautasították, és még az Amyrlin Trónt sem tisztelték meg
magyarázattal. Az ogierek legjobb esetben is visszahúzódóak voltak. Leginkább
teljesen kivonták magukat a világ viharaiból, nem folytak bele az emberek
ügyeibe.
Elaida nem törődött velük többet. Büszke volt arra, hogy el
tudja választani a lehetségest a lehetetlentől. Az ogiereket lehetetlen volt
rábírni, hogy segítsenek, innentől kezdve lényegtelenek voltak. Nem volt közük a
világhoz. Legfeljebb ahhoz a pár városhoz, amelyet egykor régen ők építettek, és
ahová már csak akkor látogattak el, ha régi munkájukon kellett javítani valamit.
Az odalenn bogárként mászó emberek láttára összevonta
szemöldökét. Túl lassan haladt az építkezés. Az ogierek ugyan kiestek, de az
Egyetlen Hatalmat talán most is használni lehetne. Bár csak kevés nővér volt
képes a Föld erejével bánni, nem lehetett olyan nehéz megerősíteni vagy
egymáshoz bájolni a köveket. Igen. Már készen látta a palotát: bástyái,
aranyozott kupolái ragyogtak, és egyetlen tornya a mennyekig ért... A
kristálytiszta égre tekintett. Odáig ér majd a csúcsa. Sóhajtott egy nagyot.
Igen. Még ma kiadja a parancsot.
A magas óra a háta mögött hármat ütött. A városban is
megszólaltak a gongok és a harangok, ám hangjuk alig szivárgott fel a torony
magasába. Elaida mosolyogva lépett el az ablaktól. Lesimította vörös sávokkal
hímes tejfehér selyemruháját, és megigazította a vállán az Amyrlin Trón széles,
csíkos stóláját.
A díszes órán arany, ezüst, tűzzománc figurák mozogtak a
csilingelés ütemére. Az egyik oldalán szarvas, csúf pofájú trallokok menekültek
egy csuklyás aes sedai elől, a másikon egy hamis Sárkány próbálta elhárítani egy
nővér ezüstös villámait. A feje fölé tornyosuló óralap fölött pedig egy király
és királynője térdeltek egy zománc-stólás Amyrlin Trón előtt. Tar Valon Lángja,
egyetlen hatalmas holdkőből kifaragva, egy arany ív tetején ragyogott a feje
fölött.
Nem nevetett gyakran, most mégsem tudott elfojtani egy
elégedett kis mosolyt. Az órát a Szürkék közül felemelt Cemaile Sorenthaine
készíttette, arról ábrándozva, hogy egy nap majd visszatérnek a Trallok Háborúk
előtti idők, mikor senki nem uralkodhatott a Torony jóváhagyása nélkül. Cemaile
terveiből semmi sem vált valóra, és vagy háromszáz éven át az óra egy eldugott
raktárban porosodott. Senki sem merte felvállalni az üzenetét, csak Elaida. Az
Idő Kereke fordult. Újra lehetséges az, ami régen volt. Mert minden kezdődik
elölről.
Az óra mögött ajtó lapult, ami a fogadószobát kötötte össze
hálófülkéjével és öltözőszobájával. A faliszőnyegek Tear, Kandos és Arad Doman
mestereinek legszebb munkái voltak. Ezüst és arany szálak tették még csillogóbbá
mintájukat, ahogy egymással szemben, szép rendben lógtak a falakon. Elaida
mindig is rendszerető volt. A padlót takaró zöld, vörös és arany szőnyeg
Tarabonból érkezett; a selyemszőnyegek kivételesen drágák voltak. A szoba
sarkaiban, márvány talapzaton egyegy porcelán váza állt, a Tengeri Nép remeke,
és mindegyik vázában két tucat vörös rózsa. Ebben a hőségben ugyan csak a
Hatalom tarthatta életben a kényes virágokat, de Elaida úgy érezte, méltóbb
ügyet nem is szolgálhatna. Aranyozott faragások fonták be az egyetlen széket a
szobában - senki sem ülhetett a jelenlétében - és a Cairhien szigorát árasztó
íróasztalt. Szerény szoba, a mennyezet is csak két hossz magas... De megteszi,
amíg nincs kész a palota. A kilátással épp megteszi.
A karosszék magas támláján Tar Valon lángja ragyogott holdkőből
kirakva, ami remekül illett sötét hajához. Az asztal gondos fényezését csak
három altarai lakkdobozka törte meg. Elaida felemelte a fehér felhők és arany
sólymok díszítette doboz tetejét, és leemelt egy vékony papírcsíkot a benne
rejlő jelentések és levelek halmáról.
Legalább századszorra olvasta el a Cairhienből galambbal
érkezett üzenetet. A Toronyban kevesen tudtak az üzenet érkeztéről, a tartalmát
pedig senki sem ismerte rajta kívül. De ha olvasták volna, sem értik, mit
jelent. Kis híján felkacagott örömében.
A gyűrű már a bika orrában van. Kellemes utunk lesz a
piacra.
Nem volt rajta aláírás, de így is tudta, ki írta. Csak Galina
Casban küldhette ezt a csodás üzenetet. Galina volt az egyetlen, akiben Elaida
majdnem annyira megbízott, mint saját magában. Teljesen persze senkiben sem
bízott, de a Piros ajah fejében a leginkább. Őt is a pirosak közül emelték ki,
és a mai napig sok szempontból a pirosak közé sorolta magát.
A gyűrű már a bika orrában van.
Rand al'Thor - az Újjászületett Sárkány, aki úgy tűnt,
meghódítja az egész világot, és aki már így is túl sokat bekebelezett belőle -
ártalmatlan, ráadásul Galina hatalmában van. És egyetlen követője sem sejti. Ha
akár a legkisebb esély lenne erre, Galina máshogy fogalmaz. Régebbi üzenetekből
úgy tűnt, Rand al'Thor újra felfedezte, hogyan kell Utazni, pedig ezt a
képességet az aes sedai-ok elveszítették a Világtöréskor. De még ez sem
menthette meg. Sőt, ez csak segítette Galinát. Úgy tűnik, minden előzetes
figyelmeztetés nélkül járt-kelt, ki gondolhatta volna, hogy ezúttal nem saját
akaratából távozik? Nevetés csiklandozta.
Egy héten belül, de a legrosszabb esetben két hét múlva,
al'Thor itt lesz a Toronyban. Ők vigyázzák és irányítják majd, míg csak a Tarmon
Gai'don, al'Thor világpusztítása be nem fejeződik. Bolondság lenne akár csak
egyetlen, fókuszálni képes férfit is futni hagyni. Azt pedig kész őrültség lenne
elengedni, aki a jóslatok szerint a Sötét Úr ellenfele lesz az Utolsó Csatában -
a Fény adjon addig még hosszú éveket, bármit mutat is a hőség. Hosszú évek
kellenek ahhoz, hogy a világ felkészüljön, először pedig al'Thor művét kell
megsemmisíteni.
Persze okozhatott volna nagyobb kárt is, ha teljesen szabadjára
engedik. Arról nem is beszélve, hogy még a végén idő előtt megöletné magát, ha
nem vigyáznak. De most az ifjú bajkeverő jó kezekben van, úgy óvják majd, mint
pólyás babát az édesanyja, egészen addig, míg el nem jön a Shayol Ghul ideje. Ha
pedig azt túlélné...
Elaida elhúzta a száját. A Sárkány Jóslata szerint nem éli túl,
és mindenkinek ez volna a legjobb.
- Anya?
Elaida összerezzent Alviarin hangjára. Kopogtatás nélkül mert
bejönni!
- Híreket kaptam az ajahoktól, Anya.
A karcsú asszony higgadtan viselte a Krónikaőrök stóláját. A
stóla fehér volt, akár Alviarin ruhája, mutatta, kik közül emelték erre a
rangra. Hiába szólította Anyának Elaidát, hangsúlya inkább az egyenrangú
köszöntésé, semmint a mély tiszteleté volt.
Alviarin megjelenése egy csapásra elrontotta Elaida kedvét.
Hogy a Krónikaőr Fehér volt, nem pedig Piros, mindig arra emlékeztette, milyen
gyenge volt megválasztásakor. Sokat erősödött azóta, de még nem eleget. Még nem.
Már belefáradt a sajnálkozásba, hogy Andoron kívül csak kevés ügynöke van, és
hogy elődje és Alviarin elődje megszökött - megszöktették őket, maguktól nem
szabadulhattak volna! - még mielőtt kicsikarhatták volna belőlük az amyrlin
hálózatának titkait.
Kellett neki a hálózat, joga lett volna hozzá. Az ajahok
hagyományosan a Krónikaőrnek küldték tovább mindazt, amit ügynökeik hírei közül
az amyrlin érdeklődésére érdemesnek tartottak, de Elaida meg volt róla győződve,
hogy Alviarin nem adja neki tovább az összes hírt. Mégsem kérhetett közvetlen
tájékoztatást. Épp elég baj, hogy gyenge, nem kell azt az egész világnak tudnia.
Mármint az egész Toronynak, hisz a világból úgyis csak az számít.
Elaida ugyanolyan higgadt volt, mint Alviarin, épp csak
odabiccentett neki. Úgy tett, mint aki leveleiben merült el, egyesével
átnézegette mindet, majd visszatette a kis lakkdobozba. Egyetlen szóra sem
emlékezett belőlük. Megalázó volt megváratnia Alviarint, mert kicsinyes volt, és
zavarta, hogy csak kicsinyes dolgokkal üthet oda annak az asszonynak, akinek
engedelmesen kéne őt szolgálnia.
Az amyrlin bármit törvénybe adhatott, a szava szent volt és
megfellebbezhetetlen. Valójában a Torony Csarnokának támogatása nélkül a
törvények annyit értek csak, mint a papír, amelyre ráfirkálták őket, vagy még
annyit sem. Hiába, hogy nyíltan egyetlen nővér sem szegülne szembe az amyrlin
akaratával, a törvények többségéhez kell még vagy száz dolog, hogy
megvalósulhasson. A legjobb esetben is lassú volt a dolog, néha olyan lassú,
hogy soha nem valósult meg. És manapság ritkán fordult elő a legjobb eset.
Alviarin nyugodt volt, mint egy fagyos téli este. Elaida
lecsukta a lakkdobozkát, csak a legutolsó üzenetet tartotta magánál, azt,
amelyik biztosította a végső győzelemről. Öntudatlanul játszott vele, mintha
valami talizmán volna.
- Teslyn és Joline kegyeskedtek végre többet üzenni, mint hogy
rendben megérkeztek?
Alviarinnak éreznie kellett, hogy senki sincs biztonságban
Elaida előtt. Elaidát nem érdekelte, mi történik Ebou Darban. Felőle Altara
fővárosa akár a tengerbe is veszhetne, ő nem venné észre, csak pár kereskedő.
Még az országnak sem hiányozna. De Teslyn tizenöt évig ült a Csarnokban, mielőtt
Elaida felszólította, hogy vonuljon vissza. Ha megtehette egy Ülnökkel - egy
Piros Ülnökkel, aki hatalomra segítette -, hogy minden látható ok nélkül elküldi
egy isten háta mögötti országocskába követnek, akkor bármi megtörténhet. Joline
már más ügy volt. Alig pár hétig képviselte a Zöldet a Csarnokban, és mindenki
tudta, hogy társai csak azért választották, hogy megmutassák az új amyrlinnek,
nem félnek tőle, és felemelik azt a nővért, akit olyan szigorúan megbüntetett.
Ezt az arcátlanságot nem lehetett eltűrni, és Elaida nem is tűrte, amit mindenki
eszébe vésett.
Alviarinnak éreznie kellett volna, hogy ő is védtelen, de csak
hűvösen elmosolyodott. Amíg a Csarnok az volt, ami, hozzá senki nem nyúlhatott.
Végigfutotta a kezében tartott papírokat, és kihúzott egyet.
- Teslyn és Joline nem jelentkezett még, Anyám, bár a hírek,
amelyeket a messzi trónokról kaptál... - Mosolya szélesebb volt a
megengedhetőnél. - Mind szeretnék kipróbálni magukat, és hogy valóban olyan erős
vagy-e, mint... az elődöd volt.
Még neki is volt elég esze, hogy ne ejtse ki a Sanche némber
nevét Elaida előtt. De sajnos igaza volt. Mintha minden király és királynő, de
még az alacsonyabb rangú nemesek is, az ő türelmét akarnák próbára tenni. Itt az
ideje megmutatni, mi vár az engedetlenekre.
Alviarin belepillantott a papírjaiba, és folytatta.
- Ebou Darból mégis jöttek hírek. A Szürke küldte. - Vajon
azért hangsúlyozta ki, hogy mélyebbre fúródjon Elaidába a tüske? - Úgy tűnik,
Elayne Trakand és Nynaeve al'Meara ott vannak. Teljes jogú nővéreknek adják ki
magukat, és a lázadók... követeként... járultak Tylin királynő elé. Még ketten
vannak velük, akik alighanem ugyanezt teszik. Még mindig nem teljes a lista,
hogy ki állt a lázadók oldalára. Lehet, hogy a másik két nő csak a kísérőjük. A
Szürkék nem tudták biztosan.
- A Fényre, mit keresnének Ebou Darban? - Elaida rálegyintett a
hírre. Teslyn biztos írt volna, ha ott vannak. - A Szürkék alighanem csak
pletykákat hallottak. Tarna szerint Salidarban vannak a lázadókkal.
Tarna Feir Siuan Sanche-t is ott látta. És Logain Ablart, aki
továbbra is terjeszti azokat a gyalázatos pletykákat, amelyeket egy Piros nővér
már csak azért sem tagad, mert ilyen szennyet meg sem hall. A Sanche némbernek
ebben a disznóságban is benne volt a keze, vagy holnap nyugaton kel a nap. Miért
nem vonszolta ki magát a világból és döglött meg feltűnés nélkül, mint a többi
elcsendesített nő?
Legszívesebben felsóhajtott volna. Logaint csendben
felakasztják, ha a lázadókkal leszámoltak; a legtöbben már úgyis rég halottnak
hiszik. Az az undok pletyka, hogy a Piros ajah kiáltotta ki hamis Sárkánnyá,
majd meghal vele. Ha a lázadókkal leszámoltak, a Sanche némberből is kiszedi
majd az amyrlin ügynökeinek névsorát. És az árulókét is, akik megszöktették. Hiú
remény, hogy Alviarin is köztük lesz...
- Nem hiszem, hogy a kis al'Meara egész Ebou Darig futna, hogy
ott aes sedai-t játsszon, Elayne-ről pedig még annyira sem feltételezem.
- Azt kívántad, kutassuk fel Elayne-t, Anya. Azt mondtad,
legalább olyan fontos, mint hogy megzabolázzuk Rand al'Thort. Mikor száz másik
lázadóval voltak Salidarban, nem tehettünk semmit, de a Tarasin palotában
könnyen hozzáférhetünk.
- Nincs időm híresztelésekre és pletykákra. - Elaida szinte
köpte a szavakat. Mit tudhat Alviarin, hogy Rand al'Thor megzabolázását
emlegeti? - Talán először olvasd el Tarna levelét, aztán gondold végig, hogy a
lázadók vajon megengednék-e két beavatottnak, hogy a nővérek vállkendőjét
viseljék?
Alviarin türelmesen megvárta, hogy befejezze, aztán kikeresett
két lapot a kezében tartott levelek közül.
- A Szürke ügynök rajzokat is küldött - mondta higgadtan, és
Elaida felé nyújtotta a papírokat - Nem rajzol túl jól, de Elayne és Nynaeve így
is felismerhető.
Várt egy darabig, de Elaida nem vette el a rajzokat, így
visszacsúsztatta a többi közé.
Elaida érezte, hogy elvörösödik zavart haragjában. Alviarin
tudatosan csinálta ezt, hagyta, hogy kiálljon a véleménye mellett, és csak
azután mutatta meg a rajzokat. Nem törődött vele - bármit tenne, az ennél is
kínosabb lenne -, de a hangja egyre fagyosabb volt.
- Fogjátok el őket, és hozzátok elém!
Alviarin arcán nem látszott kíváncsiság. Elaida ismét
elgondolkozott azon, hogy vajon a Krónikaőr mit tud, amit nem kellene. A kis
al'Meara még akár Rand al'Thor ellen is jól jöhet, hiszen egy faluból
származnak. Ezt mindenki tudta, mint ahogy azt is, hogy Elayne Andor trónjának
leányörököse, és hogy az anyja halott. Rebesgették ugyan, hogy Morgase a
fehérköpenyekkel van, de ez őrültség, Morgase sosem fordulna a Fény Gyermekeihez
segítségért. Halott volt, bár még a testét nem találták meg. És Elayne a
királynő. Már ha visszaszerzik a lázadóktól, mielőtt még az andori Házak Dyelint
emelik helyette az Oroszlános Trónra. Kevesen tudták, miért fontosabb Elayne,
mint a királyi házhoz közel álló többi andori nemes. Már persze attól
eltekintve, hogy egy nap aes sedai nővér lesz.
Bár kevesen tudták róla, Elaidában megvolt a Jövendőmondás
képessége. Rég meglátta már, hogy Andor királyi háza kulcsfontosságú lesz az
Utolsó Csatában. Huszonöt éve, vagy még régebben, mikor már tisztán látszott,
hogy Morgase Trakand lesz a következő királynő, Elaida rögvest csatlakozott a
fiatal lányhoz. Hogy Elayne szerepe mi lesz, vagy hogyan segíti majd a Fény
oldalán harcolókat, még Elaida sem értette, de a Jövendőmondás sosem hazudott.
Néha szinte gyűlölte ezt a Képességét, ahogy gyűlölt minden mást is, amit nem
tudott irányítani.
- Mind a négyen kellenek, Alviarin. - A másik két nő ugyan
egyértelműen nem volt fontos, de azért jobb, ha nem kockáztat. - Azonnal küldj
parancsot Teslynnek! Mondd meg neki és Joline-nek is, hogy ha mostantól nem
küldenek rendszeres jelentéseket, hamar azt kívánják, bárcsak meg se születtek
volna! Írd meg nekik azt is, amit attól a Macura némbertől tudunk!
Az utolsó névtől egész eltorzult az arca. Alviarin is
viszolyogva húzta össze magát. Nem csoda, hisz Ronde Macura kesernyés kis főzete
bármelyik nővért megijesztette volna. A vágottgyökér nem volt halálos - még ha
valaki annyit ivott is belőle, hogy elaludjon tőle, előbb-utóbb akkor is
felébredt -, de egy olyan gyógytea, ami kiöli a fókuszálás képességét bárkiből,
túlságosan is veszélyes fegyver az aes sedai-ok ellen. Milyen kár, hogy csak
azután szereztek róla tudomást, hogy Galina már elment. Ma a vágottgyökér főzete
a férfiakon is olyan jól működik, mint a nőkön, talán könnyebb dolga lett volna
Rand al'Thorral.
Alviarin zavara csak egy pillanatig tartott. Egy szemvillanás,
és már össze is szedte magát újra; hideg volt és kemény, mint egy fehéren
csillogó jégfal.
- Ahogy kívánod, Anya. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul
teljesítik a kérésedet, hiszen ez a dolguk.
Elaidán úgy villant végig az ingerültség, mint bozóttűz a
száraz pusztán. Az ő kezében van a világ sorsa, de a figyelmét egyre csak a lába
alatt ingadozó kövek kötik le. Nem elég, hogy lázadókkal és engedetlen
uralkodókkal kell megküzdenie, a Torony Ülnökei is egyfolytában
elégedetlenkednek. Az ő elégedetlenségükből meg bárki hasznot húzhat, de
leginkább Alviarin. Csak hat Csarnokbéli asszonyt tudott biztosan a maga
oldalán, és sejtette, hogy a Krónikaőrre is legalább ennyien hallgatnak. Semmit
sem tudott keresztülverekedni, amiben Alviarin nem támogatta. Ezt persze senki
nem ismerte volna el nyíltan, hiszen hogyan is lehetne, hogy a Krónikaőr
túllépje a számára kiszabott szerepet, de ha Alviarinnak nem tetszett valami...
Arra szerencsére még nem vetemedtek, hogy visszadobjanak bármit is, amit Elaida
felvetett. De kínos lassúsággal tették a dolgukat, és gyakran épp a legsürgősebb
ügyeket hagyták hónapokig heverni. Szánalmas, hogy ilyen kicsinyes dolgok
éltetik őket. De ő is tudta, hogy voltak amyrlinek, akiket bábként használt a
Csarnok, miután ráérzett a hatalom ízére.
Ökölbe szorult a keze, a vékony papírlap megroppant az ujjai
között.
A gyűrű már a bika orrában van.
Alviarin egy márványszobor nyugalmával állt, de Elaidát már nem
érdekelte. A juhász úton van hozzá. A lázadókat eltapossa, a Csarnokot betöri,
Alviarin a térdén fog csúszni, és minden lázongó uralkodó megalázkodik előtte, a
saldaeai Tenobiától kezdve, aki egyre csak bujkál a követei elől, egész Mattin
Stepaneosig, aki egyszerre mindenkit kiszolgálna, a fehérköpenyeket éppúgy, mint
őt vagy al'Thort. Elayne trónra lép Caemlynben, a bátyja ezúttal nem lesz láb
alatt, és a lány tudni fogja, ki emelte ilyen magasra. Nem kell hosszú időt
eltöltenie a Toronyban, hogy Elaida úgy formálja, mint a nedves agyagot.
- Azt akarom, hogy pusztítsák el azokat a férfiakat, Alviarin.
Nem volt rá szükség, hogy ennél pontosan megmondja, kikre
gondol. A Torony fele így sem tudott másról beszélni, mint a Fekete Toronyban
gyülekező férfiakról - a Torony másik fele pedig annyira félt, hogy csak
suttogva merte említeni őket.
- A hírek nem túl megnyugtatóak, Anya.
Alviarin újra a papírjaiba mélyedt, de Elaida biztos volt
benne, hogy ezúttal csak az időt húzza. Nem vett elő újabb leveleket; de ha
valóban nem érdekelték a hírek, mint ahogyan mutatta is, ez a szentségtelen
trágyadomb Caemlyn mellett akkor is kellett, hogy zavarja.
- Újabb pletykák? Komolyan elhiszed, hogy ezrek tódulnának
Caemlynbe ennek a szégyenletes amnesztiának a hírére?
Al'Thor cselekedetei közül nem ez volt a legjelentéktelenebb,
de így sem kellett aggódnia miatta. Csak egy újabb halom szemét, amelyet
gondosan fel kell takarítani, mielőtt Elayne trónra lép.
- Természetesen nem, Anya, de...
- Toveine vezeti a csapatot, mivel ez a feladat mindenképp a
Pirosok hatáskörébe tartozik.
Toveine Gazal tizenöt éve volt távol a Toronytól, mikor Elaida
visszahívta. A másik két Piros Ülnök, akik ugyanakkor mondtak le és vonultak
"önkéntes" száműzetésbe, mint ő, mára csupán ijedt tekintetű öregasszonyok
voltak, de Lirene-nel és Tsutamával ellentétben Toveine csak tovább erősödött a
számkivetettség magányos évei alatt.
- Ötven nővér megy vele.
Elaida biztos volt benne, hogy a Fekete Toronyban legfeljebb
két-három olyan férfi lehet, aki valóban tud fókuszálni. Ötven nővér könnyen
elbánik velük. Persze nem csak ez a pár fickó jelent rájuk veszélyt. Vannak
követőik, katonáik is, akiket teljesen megbolondítottak ezek a hiábavaló, őrült
vágyak.
- És vigyenek száz, nem, inkább kétszáz katonát.
- Biztos benne, hogy ez bölcs döntés? Túlzás ugyan, hogy ezrek
lennének ott, de egy caemlyni Zöld ügynök jelentése szerint legalább négyszázan
vannak a Fekete Toronyban. Okos fickó az ügynök, és azt hiszem, az élelmiszert
szállító szekerekből számolta ki, hányan lehetnek. És ha minden igaz, Mazrim
Taim is ott van velük.
Elaida csak nehezen tudta megőrizni az önuralmát, de azért
sikerült neki. Megtiltotta, hogy bárki is kiejtse Taim nevét, és most fuldoklott
a dühtől, hogy Alviarint mégsem meri - nem meri! - megbüntetni ezért. Alviarin
mélyen a szemébe nézett; Elaida figyelmét nem kerülte el, hogy a kötelező
megszólítás, az Anya, hiányzott Alviarin szavai közül. És micsoda arcátlanság,
hogy megkérdőjelezi a döntései helyességét! Ő az Amyrlin Trón! Nem első az
egyenlők között, hanem az Amyrlin Trón maga!
Kinyitotta az asztalán lévő lakkdobozkák legnagyobbikát, amiben
elefántcsont miniatúrák lapultak szürke bársonyon. Legtöbbször már az is
megnyugtatta, ha gyűjteményét nézegethette, és emellett - akárcsak a kötésnek,
amit nagyon szeretett - megvolt az az előnye is, hogy mindenki rögtön tudta, hol
a helye, ha azt látta, még a kis szobrocskák is jobban érdeklik, mint amit ő
éppen összezagyvál. Először egy karcsú, íves macskafigurán siklottak végig
ujjai, aztán egy díszesen öltözött nő szobrocskáját simogatta meg. A szobor
vállán torz kis manó ücsörgött, olyan volt, mint egy sűrű bundás férfi. Elaida
végül egy elefántcsont halat vett a kezébe. Olyan szépen volt megfaragva az
utolsó pikkelyig, hogy szinte valódinak tűnt.
- Négyszáz csavargó, Alviarin. - Máris nyugodtabb volt, látta,
hogy Alviarin összepréseli ajkait. Épp csak árnyalatnyit, de Elaida minden apró
résnek örült, amit a másik asszony védelmén üthetett. - Már ha tényleg vannak
annyian. És bolondság volna azt hinni, hogy kettőnél több tud fókuszálni
közülük. Legfeljebb annyi! Az elmúlt tíz évben csak hatot találtunk, aki tudott
volna. Az elmúlt húszban összesen huszonnégyet. És tudod, hogy milyen alaposan
kerestük. Ami pedig Taimot illeti...
A név valósággal égette. Taim volt az egyetlen hamis Sárkány,
akit nem tudtak megszelídíteni az aes sedai-ok. Nem örült, hogy ez épp az ő
uralkodása alatt történt, nem örült, hogy így kerül be a Krónikákba - különösen,
amíg nem tudja, hogy kéne ezt szépen megfogalmaznia. Egyelőre nem írtak a Taim
elfogása után történtekről.
Megsimogatta a halszobor apró pikkelyeit.
- Taim halott, Alviarin. Ha nem az volna, már hallottunk volna
felőle. És nem szolgálná al'Thort. Komolyan azt hiszed, hogy valaki, aki az
Újjászületett Sárkánynak mondta magát, most odaadóan szolgálná az Újjászületett
Sárkányt? És hogy Caemlynben nyugta lenne a vérére szomjazó Davram Bashere-től?
Szinte már dörzsölgette a halat, ahogy eszébe jutott, hogy
Saldaea seregeinek fővezére Caemlynben van, és al'Thor parancsait teljesíti. Mit
akarhat Tenobia elérni ezzel? De megtartotta magának a kétségeit, az arca olyan
nyugodt volt, mint a kis faragványok bármelyikéé.
- Huszonnégyről veszélyes beszélni, éppolyan veszélyes, mint
kétezerről. - Alviarin hangja gyanúsan halk volt. - A Krónikákban csak
tizenhatról van szó. Nincs szükségünk arra, hogy azok az idők visszatérjenek. És
arra sincs szükség, hogy azok a nővérek, akik csak azt tudják, amit mi mondunk
nekik, ezúttal az igazsággal szembesüljenek. Még azok is tartják a szájukat,
akiket visszarendeltél a Toronyba.
Elaida tekintete megkeményedett. Amennyire ő tudta, Alviarin is
csak most ismerte meg az igazságot azokról az időkről, hogy Krónikaőrré emelték
- az ő emlékei viszont messzebbre nyúltak vissza, és sokkal személyesebbek
voltak. Nem mintha Alviarin tudhatna erről. Legalábbis semmi biztosat.
- Lányom, bármi történik, én nem félek. Ki büntetne meg, és
vajon milyen alapon?
Ügyesen megkerülte a kérdést, de láthatóan nem győzte meg a
másik nőt.
- A Krónikákban esik szó olyan amyrlinekről, akikről nem tudni,
miért is szabtak ki magukra büntetést, és mindig is úgy gondoltam, ilyenkor
arról van szó, hogy az amyrlin utólag így íratta meg, ha olyan helyzetbe került,
hogy nem lévén más választása...
Elaida az asztalra csapott.
- Elég, leányom! Én vagyok a Torony törvénye! Amit
elrejtettünk, rejtve marad, és az ok sem változott az elmúlt húsz évben. A Fehér
Torony érdeke, hogy így legyen.
Csak most érezte, hogy felsértette a kezét. Lassan felemelte a
tenyerét a kettétörött halszoborról. Milyen régi lehetett? Ötszáz éves? Vagy
ezer? Szinte remegett haragjában, egészen elcsuklott a hangja.
- Toveine ötven nővérrel és a Torony Gárdájának kétszáz
emberével még ma Caemlynbe indul, beveszik a Fekete Tornyot, megszelídítenek
minden fókuszálni képes férfit és felakasztják őket a követőikkel együtt, már
akit sikerül élve elfogniuk.
Alviarinnak arcizma sem rezdült a Torony törvényeinek ilyen
nyilvánvaló semmibevételétől. Elaida nyíltan beszélt, elmondta mit akar, és még
ha törvényszegő volt is, amit parancsolt, az ő szava a törvény.
- Ami azt illeti, a halottakat is akasszák csak fel. Hadd
tanulja meg minden férfi, aki az Igazi Forrást érintené, mi lesz a büntetése.
Kerítsd elő Toveine-t! Látni akarom a haditervét.
- Minden úgy lesz, ahogy parancsolod, Anya. - Alviarin válasza
éppoly nyugodt volt, mint arcvonásai. - Bár ha hallgatsz rám, nem küldesz el
ennyi nővért a Toronyból. Úgy tűnik, a lázadók nem érik be azzal, amit
ajánlottál nekik. Elhagyták Salidart, és felénk menetelnek éppen. Altarából
jelentették, hogy jönnek, de azóta már Murandyban kell, hogy járjanak. És
választottak maguknak amyrlint is.
Átfutotta a legfelső jelentést, mintha csak most keresné meg a
nevet.
- Úgy tűnik, Egwene al'Vere az, Anya.
Elaidának fel kellett volna robbannia a dühtől, hogy Alviarin a
legvégére hagyta a legfontosabb hírt, de ő hátravetett fejjel, hangosan
nevetett. Ha nem figyel oda magára, rúgkapál nagy nevettében, mint egy
kisgyerek. Az Alviarin arcára ráfagyó döbbenet csak még inkább nevetésre
ingerelte, míg már a könnye csurgott a vidámságtól. Megtörölte a szemét.
- Tényleg nem látod, mi a helyzet - mondta, mikor már
lecsillapodott annyira, hogy két kuncogás között beszélni is tudott. - Még
szerencse, hogy a Krónikaőr vagy, és nem Ülnök. Még egy hónapja sem lennél a
Csarnok tagja, és a többiek már csak akkor szednének elő a szekrényből, ha
szükségük van a szavazatodra.
- Épp eleget látok, Anya. - Alviarin hangja nem izzott a
dühtől, fagyos volt inkább. Ha kicsit fagyosabb, dér csipkézi a falakat. -
Háromszáz lázadó aes sedai tart Tar Valon felé, velük egy hadsereg, amelyet
Gareth Bryne vezet, róla pedig mind tudjuk, hogy kiváló hadvezér. Ha a pletykák
túlzásait elvetjük is, a sereg legalább kétezer fős, és egy olyan nagy nevű
vezérhez, mint Bryne, minden faluban újabb és újabb emberek csatlakoznak. Nem
mondom, hogy ez elég ahhoz, hogy bevegyék a várost, de annál komolyabb, semhogy
nevetni kéne rajta. Chubain főkapitánynak utasításba kéne adni, hogy toborozzon
embereket a Torony védelmére.
Elaida elkedvetlenedve nézett a törött halfigurára, aztán
felállt és a legközelebbi ablakhoz lépett. Hátat fordított Alviarinnak. Az épülő
palota láttán visszatért előbbi jókedve. Az épülő palota láttán, és hogy még
mindig a kezében tartotta Galina rövid üzenetét. Rámosolygott a leendő torony
alapjaira.
- Háromszáz lázadó, de olvasd csak át Tarna beszámolóját
megint. Legalább száz már most is bizonytalan.
Tarnában megbízott, a Piros ajah tagja elég gyakorlatias volt
ahhoz, hogy tudja, mit beszél. Azt írta, a lázadók minden árnyékban ellenséget
látnak. Elkeseredett bárányok, akik most új juhászt keresnek. Vadabbat, de azért
értelmeset. Tarna hamarosan visszatér, és akkor bővebben beszámol arról, amit
látott. Bár Elaidának nem volt szüksége rá, hogy kivárja: a tervei már így is
kezdték megbontani a lázadókat. De ez csak az ő titka volt.
- Tarna mindig biztos volt abban, hogy ő olyasmire is rábírja
az embereket, amit azok egyértelműen nem tettek volna meg.
Még ha Alviarin hangjában volt is némi célzatosság, Elaida nem
vette fel. Annyi minden volt, amit nem vett föl Alviarintól. De eljön még a nap,
mikor mindenért megbünteti.
- Ami pedig a hadseregüket illeti, Tarna szerint két-háromezer
embernél nem lehet nagyobb. Ha többen lennének, megmutatták volna neki, hogy
megijesszenek minket.
Elaida szerint az ügynökök mindig túlzásokba estek, hogy
fontosabbnak tűnjenek a híreik. Csak a nővérekben bízott meg valamennyire. A
Piros nővérekben, leginkább. Néhányukban.
- Az sem érdekelne, ha húszezren lennének. Vagy ha ötvenezren,
vagy százezren is akár... Még mindig nem érted, miért? - Megfordult végre, de
Alviarin arca most is kifejezéstelen volt, tudatlanságát is jól fedő, tökéletes
álarc. - A Torony összes törvényét ismerned kell. Mi a lázadók büntetése?
- A vezetőknek - mondta Alviarin lassan - elcsendesítés.
Összevonta a szemöldökét, a szoknyája halkan surrant, ahogy
zavartan topogott. Jó. De ezt még a beavatottak is tudják. Nem értette, Elaida
miért kérdezi. Nagyon jó. Azért hozzátette:
- És a lázadók többségét is elcsendesítik.
- Talán.
A vezetők többsége megúszhatja a dolgot, ha együttműködik. A
legkisebb kiszabható büntetés a megvesszőzés volt, a Nagy Csarnokban, az összes
nővér előtt, és egy év nyilvános vezeklés. Azt senki sem mondta, hogy ezt az egy
évet egyszerre kell levezekelnie; egy hónapot itt, egyet ott, és a lázadó még
tíz év múlva is bűnhődik azért, amit elkövetett. Soha nem felejti el, mit jelent
szembeszállni vele. Néhányukat el kell csendesíteni - Sheriamot, többek között,
és jó néhányat az önjelölt Ülnökök közül -, de nem csak annyit, hogy
megfélemlítse a maradékot. A Tornyot nem érdemes meggyengíteni. A Fehér
Toronynak egységesnek kell lennie, erősnek. Erősnek, az ő uralma alatt.
- Csak egyetlenegy olyan dolgot követtek el, amiért
elcsendesítés járna.
Alviarin eltátotta a száját. Voltak régen is lázadások, de a
legtöbben elfeledték már mindet; a Krónikák nem említették egyiket sem. Az
elcsendesített és kivégzett nővérek névsorát csak az amyrlin, a Krónikaőr és az
Ülnökök láthatták, meg az a pár könyvtáros, aki a titkos iratokat felügyelte.
Elaida nem hagyta szóhoz jutni Alviarint.
- Azt a lázadót, aki Amyrlin Trónnak kiáltja ki magát, el kell
csendesíteni. Ha azt hinnék, sikerrel járhatnak, Sheriamot választották volna,
vagy Lelaine-t, Carlinyát, az idősebbek közül valakit - Tarna szerint Romanda
Cassin is visszatért elvonultságából, márpedig Romanda két kézzel kapott volna
az amyrlin stólája után, ha lát arra esélyt, hogy meg is tarthatja, - de
ehelyett egy beavatottat választottak.
Elaida értetlen jókedvvel csóválta a fejét. Ha álmából
felébresztik, akkor is hibátlanul fel tudja mondani az amyrlin választásának
törvényét - nem hiába fordította a saját hasznára olyan ügyesen -, ami meglepő
módon nem kötötte ki, hogy az amyrlin teljes jogú nővér legyen. Annyira
egyértelmű, hogy a törvény készítői le sem írták. Ezt a kis hézagot használták
ki a lázadók.
- Tudják, hogy semmi esélyük sincs, Alviarin. Idevonulnak nagy
peckesen, megpróbálnak többnek látszani, mint amik, hátha ez enyhítheti a
büntetésüket, és a végén feláldozzák a lányt, hogy visszafogadjam őket.
Kár volt érte, nagy kár. Egwene al'Vere is jól jött volna
al'Thor ellen. És ha elérte volna ereje teljét az Egyetlen Hatalomban, hát
erősebb lett volna, mint az elmúlt ezer évben bárki. Kár érte.
- Gareth Bryne és egy több ezer fős hadsereg azért ennél jóval
veszélyesebbnek tűnik. De van még legalább öt hónapunk, amíg ideérnek. Chubain
főkapitánynak növelnie kéne a gárda létszámát...
- A hadseregük! - sziszegte Elaida. Alviarin kétségbeejtően
ostoba volt, és bármilyen higgadtnak látszott is, egy gyáva nyúl. Legközelebb
majd a Sanche némber rémlátomásaival jön, hogy a Kitaszítottak szabadok. Persze
nem tudhatja a titkot, de olyan mindegy... - Pár vasvillás paraszt és hentes, az
övén konyhakéssel, és néhány lóháton kucorgó eltévedt szabó. Minden lépésnél a
Ragyogó Falak járnak az eszükben, a falak, amelyek még Sasszárny Artúrt is
meghátrálásra kényszerítették!
Nem, nem is nyúl, inkább ijedős, sunyi menyét. Előbb-utóbb
prémszegély lesz belőle Elaida köpenyén. A Fény adja, hogy mielőbb így legyen!
- Minden lépésnél elveszítenek egy embert, ha nem tízet. Nem
lepne meg, ha a mi kis lázadóinkat csak az őrzőik mernék idáig elkísérni.
Túl sokan tudtak a Torony megosztottságáról. Ha a lázadást
leverte, persze majd úgy magyarázza, hogy mindez csak elterelő hadművelet volt,
talán épp az ifjú al'Thor elfogásához tervezte így. Évekig tart majd, amíg
kimagyarázza. És nemzedékekig, amíg a valós emlékek elfakulnak, és csak a
krónika marad. Minden lázadó keservesen megbűnhődik ezért. Elaida keze ökölbe
szorult, mintha csak a lázadók torkára feszülnének az ujjai. Vagy Alviarin
torkára.
- Megtöröm őket, leányom. Úgy hasadnak ketté, mint egy túlérett
dinnye.
Biztos volt magában, még ha Alviarin nem is tudhatta, mitől az,
még ha Alviarin nem is ismerhette a titkát. Édes mindegy, hány cserzővargát és
ácsot szed össze útközben Gareth Bryne. Hirtelen úrrá lett rajta a
Jövendőmondás, olyan biztos volt abban, amit most mondani készült, mintha már
meg is történt volna. Tudta, hogy így lesz, hogy igaza lesz.
- A Fehér Torony egységes lesz újra, csak a pártütőket veti ki
magából, de azokat keményen megbünteti. A Torony egységes lesz újra, és erősebb,
mint valaha. Rand al'Thor az Amyrlin Trón előtt fog felelni bűneiért. A Fekete
Torony vérben és tűzben bukik el, nővérek járnak majd falai között. Ezt
Jövendölöm.
A Jövendőmondás most is elgyengítette, mint mindig: remegve,
levegő után kapkodva állt. Nem kapaszkodott meg mégsem, és hamarosan már ismét
rendesen lélegzett: nem akarta, hogy bárki gyengének lássa. De Alviarin... A
szeme olyan kerekre nyílt, hogy majd kiesett, a szája tátva maradt, mintha
elfelejtette volna, mit akart mondani. A kezéből kicsúszott egy papír, majdnem a
földön volt már, mire elkapta. Ez az ügyetlenség aztán magához térítette. Egy
szempillantás alatt visszanyerte az önuralmát, és ismét az aes sedai-ok nyugodt
álarcát viselte, de láthatóan megrázta a jelenet. Jó, nagyon is jó, gondolta
Elaida. Hadd rágódjon csak amyrlinje biztos győzelmén. Rágódjon rajta, és törjön
bele az összes foga.
Elaida mély levegőt vett, és leült az asztal mellé. A törött
elefántcsont halat arrébb tette, hogy ne kelljen látnia. Itt volt az ideje, hogy
kihasználja ezt a váratlan győzelmet.
- Dolgoznunk is kell ma még, leányom. Az első üzenet Caraline
Damodred úrnőnek megy...
Elaida tovább szövögette terveit. Néhol új megvilágításba
helyezte Alviarin információit, máshol olyasmit mutatott neki, amiről a
Krónikaőr eddig nem tudott. Bármennyire utálta is Alviarint, erre szükség volt:
az amyrlinnek együtt kellett dolgoznia a Krónikaőrrel. Volt valami gyönyörteljes
abban, mikor Alviarin egy-egy pillantása elárulta, hogy meglepődött; és tudta,
hogy a nő még sokat fog azon gondolkozni, vajon mennyi mindent nem mondott el
neki. És miközben diktált és utasított, megosztotta és egyesítette az Aryth
Óceán és a Világ Gerince között elterülő földeket. Valahol a szíve legmélyén
egyre csiklandozta az ifjú al'Thor képe, amint az orrába vetett karikával húzzák
felé, mint egy engedelmes, jó medvét, akit most új táncra idomítanak.
A krónikák aligha szólhatnak az Utolsó Csatáról az
Újjászületett Sárkány említése nélkül, de Elaida tudta, nem Rand al'Thor neve
fog a többi felé emelkedni. Elaida do Ayvriny a'Roihané lesz az, Észak-Murandy
egy jelentéktelen nemesi házának legkisebb lányáé, akit az utókor majd a
történelem legnagyobb, legerősebb Amyrlin Trónjaként emleget. A világ legerősebb
asszonyaként. Az asszonyként, aki egymaga mentette meg az emberiséget.
|