Név: Tom Kaulitz Online
[Domain: www.tomkaulitzonline.hu ]
Design: 81.1/'Kings of Suburbia #2'
Szerkesztő: Jolie

Design és grafika: Jolie

Fordító: Jolie

Kapcsolat: [e-mail] 

Ajánlott felbontás: 1366x768 IE

Megalakulás:2007. március 06. 
Ideiglenes zárás: 2012. december 31. - 2014. május 28.

Legforgalmasabb nap: 2010. augusztus 19. - 1241
Legmagasabb átlag: 2010. szeptember 02. - 1048.6.

A Tom Kaulitz Online egy non-profit rajongói honlap, amely azért jött létre, hogy minél több információt és fotót összegyűjtsön a Tokio Hotelről. Nem állok kapcsolatban a banda tagjaival, ismerőseivel, sem a hivatalos honlapjukkal vagy a lemezcégükkel, a Universal Records-zal.
A fényképek a fotósok tulajdonát képezik, a többi anyag a sajátom.
A kódokért köszönet illeti: Linda Design, Anna Design és Wildrose.

A fordításaimat forrásmegjelöléssel felteheted a honlapodra. 
Betty /tokio-h.com/ fordításai forrásmegjelöléssel, valamint a szerző engedélyével kerülnek a honlapra. 

A honlap története

2006 júliusában láttam először a Tokio Hotelt a VIVA-n (Rette Mich, Der Letzte Tag) és teljesen elvarázsoltak (főleg Bill). Teljesen a hatásuk alá kerültem és azóta ők a Thema Nr.1. Elkezdtem róluk anyagot gyűjteni a netről és a magazinokból. Egyik nap eszembe ötlött: megosztom a gyűjteményemet másokkal. 
2007. március 06-án nekiláttam a Tokio Hotel Gallery felépítésének. 
Nagyon büszke vagyok a képtáramra: már 85.000 fotót és animációt tartalmaz.
Itt idézném egyik kedvenc honlapom, az ajolie.hu szerkesztőjét, Castiát: A képeket [...] nem vízjelezzük, egyrészt mert attól, hogy megtalálunk valamit, valahol  a neten, az még nem válik a saját tulajdonunkká, akkor se, ha gyorsan ráütünk egy billogot; másrészt nagyon zavaró, ha egy szép képet elcsúfít egy vízjel. Mi azért osztjuk meg a képeket, hogy mások is élvezhessék és nem azért, hogy dicsekedjünk velük."
Ugyanez érvényes rám - kivéve egy-két saját kezűleg fotózott képemet.
2008. június 26-án a honlap megkapta a saját  domain nevét: tomkaulitzonline.hu. 
Úgy érzem, sokat fejlődött az oldal - a szívem és a lelkem benne van. Lehet, hogy nem egy html oldal, nem a semmiből összerakott valami, de én büszke vagyok rá, mert úgy érzem, sikerült egy ízléses honlapot létrehoznom, amelyen szinte minden megtalálható a kedvenc bandánkról. Az életem fontos része: a gyermekem.

A honlap bezárt 2012. december 31-én (ekkor szűnt meg a domain):

"Amikor megnyitottam a honlapot 2007. március 6.-án, nem hittem volna, hogy valaha bezárom - legfeljebb, ha a banda feloszlik. Most mégis eljött a zárás ideje. Egy éve már csak becsületből folytattam a szerkesztést, mert olyan sok látogató jött ide és nem akartam csalódást okozni; a befektetett öt évnyi munka, idő és pénz is arra ösztökélt, hogy tartsak ki. Azonban mára belefáradtam. Már nem érdekel annyira a banda, fáraszt a szerkesztés, ami az oldal hatalmas mérete miatt (8,3 GB) nehézkes: alapvető funkciók nem működnek, lehetetlen megnyitni a kódnézetet, anélkül pedig nem lehet rendesen formázni. A honlap bezár, de a teljes tartalma érintetlenül itt marad.
NAGYON KÖSZÖNÖM minden látogatómnak, hogy itt jártak és kitartottak a honlap mellett ennyi éven át, hogy ilyen hihetetlenül sikeressé tették, hogy évek óta még mindig benne van az első háromban a Zene kategóriában. Köszönöm ezt a szép eredményt is:
Összes látogatás 2007.03.06. - 2012.12.31.: 732.373
Az eddig legforgalmasabb nap látogatottsága: 1241
Üdvözlettel: Jolie, a szerkesztő"

2014. május 28-án ismét kinyitott és 2014. június 5.-én a domain név is újra életbe lépett.

© Tom Kaulitz Online.hu 2007-2014 

A szerkesztő, Jolie

Tokio Hotel Fan: 2006. július óta
Első benyomás: Rette Mich/Der Letzte Tag
Tokio Hotel koncert: 2007.04.10. Budapest; 2010.03.30. Bécs
Korábbi online nevei: Henna Kaulitz, Tomcat

Beszámoló, Bécs, 2010.03.30.

Bettyvel és Krisztivel utaztunk Bécsbe, és amikor a szállásunk felé igyekezve (ami 5-7 percre esett a Stadthallétól) megláttuk az egyik turnébuszt, már tudtuk, hogy nagyon szerencsések vagyunk.
Ez a leírhatatlanul fantasztikus koncert MINDENT megért. Megérte, hogy szinte a fél hétfőt és az egész keddet a kordonban állva/ülve töltöttük, hogy éjjel majdnem megfagytunk, mivel csak rövid időre hagyhattuk ott a kordon belsejét, ha meg akartuk tartani a helyünket, és így odakinn, a hidegben, a kényelmetlen fémrácson gubbasztva töltöttük az éjszakát - csupán egy órát aludtunk, amikor lopva visszasurrantunk a hotelbe - nemcsak éjjel, de nappal is vacogtam, mivel nem úgy öltöztem, hogy az utcán alszom, és csupán délután lett meleg, de akkor meg majdnem napszúrást kaptunk a tűző napon, majd erős szél fújt. Megérte, hogy a lábunk lerohadt (nekem a derekam is fájt, nos, nem vagyok mai csirke), mire bejutottunk a csarnokba, hogy közben agyonnyomtak és majdnem többször is elestünk, akkora lökdösődés volt az ajtóban, hogy amikor a második sorba kerültünk (mivel az elsőt már elfoglalták - és sajnos "csak" Georg oldalán maradt több hely, amikor néhány aljas osztrák liba kilökött a sorból... mindent megért.
A koncert a World Behind My Wall remixjével kezdődött és abban a pillanatban, hogy lehullt a függöny, és megláttam a tojást, azonnal elfelejtkeztem a fáradtságomról! Sajnos fotózni nem tudtam, túl sötét lett az a pár próbakép és nem tudtam átállítani, így hagytam a fenébe, hogy élvezhessem a koncertet. Mellesleg az új helyemen olyan sokan fotóztak, hogy belelógtak volna a képeimbe.
Teljesen elvarázsolódtam. Életemben nem éreztem még ehhez hasonlót. Ahogyan egymást követték a dalok, én teli torokból énekeltem és sikítoztam a többiekkel, nem figyelve semmi másra. Teljesen a banda hatása alá kerültem, nem éreztem semmi rosszat, csupán boldogan és önfeledten élveztem, hogy velük lehettem.
Amikor Bill besétált a kis kifutóra, a hangom is elállt (ez többször megtörtént, amikor énekeltem, egyszerűen nem bírtam megszólalni, kellett egy kis pihenő) - annyira fantasztikus volt őt ilyen közelről látni, még a szemgolyóját is élesen láttam, és annyira tündérien mosolygott, hogy... az elmondhatatlan. Mellesleg egyáltalán nem olyan vékony, mint sok fotón. Normális az alakja.
Vele és Tommal volt olyan érzésem, amikor felém néztek hosszan: mintha RÁM néztek volna és nagyon izgalmas volt (tudom, hogy NEM RÁM néztek :)
Georg és Gustav is olyan aranyosak voltak - ahogyan Georg mosolygott vagy éppen Tomra mutatott, és amikor Gustav a koncert végén megénekeltette a közönséget, elégedetlenül legyintett felénk, majd adott még egy esélyt és végül megtapsolt minket. Imádnivaló két fiú - kár, hogy nem szerepelnek többet.
Egyedül Gustav fröcskölése kapott el - sajnos Tom és Georg eléggé távol tőlem locsolta a vizét és dobálta be a cuccait. Bár életveszélyes volt ott lenni, ahová esett valami holmijuk - az emberek szinte eldőltek, annyira igyekezték elkapni azokat a tárgyakat és biztosan rendesen összekaptak.
És Tom....
Beismerem, a koncert 95%-ában le sem vettem Róla a szememet, bárhol is állt és bármit tett. Pontosan olyan döbbenetesen szép, mint a fotókon, ahogyan gitározott vagy a billentyűs hangszereken játszott, ahogyan átélte a zenéjét, ahogyan tátott szájjal zenélt, ahogyan énekelt és táncolt - beleborzongtam. Szeretem.
Volt egy mulatságos epizódom: amikor Bill Georg mellett énekelt, én akkor is Tomot néztem és kicsit röhögnöm kellett, amikor Felé fordulva láttam, hogy mindenki más a bal oldalamon engem keresztez és pár csaj rámbámult, hogy miért nézek az ellentétes irányba. :D
Amikor a Lass Uns Laufen és a Zoom ment (ahol Tom zongorázott - a zongora teteje kigyulladt az utolsó résznél), akkor sírtam. (Sírtam másnap ébredéskor és hazafelé a vonaton is. Most tör ki belőlem a feszültség...)
A pirotechnika is fantasztikusan sikerült - ahogyan a földből hatalmas lángok törtek elő, a zene és Bill intésével egyidőben - hiába álltam pár méterre a színpadtól, mégis szó szerint égette az arcomat.
Azt is nagyon közelről láthattam, amikor Bill új mikrofont kért, a jobb oldalon lévő nyílásba félig lesétálva, és amikor Tom vadul a fülhallgatójára mutatott többször is, a mélyedésben rejtőző technikusoknak, majd elvágtatott a másik sarokba.
Az Alien-fan aktion tökéletesen sikerült - a dal kezdetekor minden álló rajongó felemelt egy képet, amin egy zöld földönkívűli feje volt látható. Előlem teljesen eltakarták a kilátást a képek, de Betty elmesélte, hogy Bill arca ragyogott az örömtől, amikor meglátta. Ez a legfontosabb.
A bandán látszott, mennyire nagyon élvezik a koncertet, és azt, ahogyan a rajongók együtt énekeltek és tomboltak velük (Tom sokszor énekelt!) és Bill szavakkal is kifejezte az örömét, nemcsak a szépséges mosolyával.
Amikor az utolsó dal, a Für immer jetzt végén (miután a piros-fekete konfettieső utolsó darabjai is lehullottak) a fiúk visszasétáltak a tojásba és az összezárult, bevallom: a szívem szakadt meg, annyira elszomorodtam, hogy véget ért. Mintha csupán néhány pillanatnyi lett volna a boldogság.
Rengeteg mesélnivalóm lenne, de olyan kuszák a gondolataim, alig tudom leírni őket. Életem egyik legszebb estéje volt. Köszönöm, Istenem, hogy ott lehettem.

Külön köszönet minden magyar rajongónak, aki ott volt, amiért tökéletesen és fegyelmezetten viselkedtek <3 - ellentétben a sok idióta osztrák és egyéb nemzetiségű lánnyal, akik lökdösődtek, előrefurakodtak és szemétkedtek.

Mellegleg a koncerten ott volt a két híres hasonmás, akik az ikreket utánozzák. Betty le is fotózott "Tommal" XD - ha már az igazival nem volt rá lehetőségem. Remélem, legközelebb az is sikerül...