Távolba kémlelve nézem az eget, Várom visszetérted, várom a jelet. Nem jössz. Hiába láttam az égi kezet, Mely feléd emel, hatalmas tenyeret, Mert ködbevész megint, S a nagy ujj csak legyint.
Nézem messze a magas hegyet, Vágyom ár, hogy távol legyek. Veled. Árny vagy már a felhők megett, Nem nyersz már e földön kegyet.. Sok rossz cselekedeted Költöztet lelkembe telet.
De szeretlek. Más talán nem felejti tévelygésedet, Én megértelek. Könnycseppemet letörli kezed, S már suhansz tovább. Veled megyek! Homályosul újra, érzem, a szemed, De tudod, hogy soha el nem felejtelek! |