Máskor boldog szemed Most másképpen csillog Kezed még megremeg- Nem érsz hozzám, nyíló Virágot sem szedsz velem. Többé már nem.
Kusza érzelmek kavarognak Fejünk felett, mint Kiskamaszok, kuncognak, Vészmadarak mégis hurrognak, Érezzük megint.
Eltévedtünk az élet Útvesztőjében, süllyesztőbe Jutunk mi is, mint annyi Sok elődünk,aki mást Akart: változást. Sokszor kilábaltunk már, Együtt erősek voltunk, S itt van érte a méltó ár Ürességtől kongunk.
Nézz rám! Talán még egyszer, újra, Képesek leszünk visszatérni a múltba, Hogy visszahozzuk azt, ami helyes. Talán utolsó utunk lesz. Lehet. |